Ernyőteória
Erdélyi Napló, 2005. augusztus 9., XV. évfolyam, 32. (723.) szám
Ebben a kormányválságos hangulatban Markó Béla kijelentette: ha akarják, menesszenek RMDSZ-minisztereket is, ha valami kifogást fel tudnak hozni velük szemben.
Ezután néma csend következett. Nincs kifogás. Markó Bélának tökéletesen igaza van: az RMDSZ-miniszterek példamutatóan teljesítenek. Mindegyik a maga helyén végzi feladatát, és ha valami rendkívüli esemény jön közbe, a helyszínen teremnek, nem tépelődnek, hogy vajon ki következik a munkalátogatások sorában.
Lehet, hogy van közvetlen közük, lehet, nincs a magyarországi segélyakciókhoz, de a román közvélemény őket sejti mögöttük, és ettől az értelmiség tovább lép, feltételezve, hogy a román kormány RMDSZ-es tagjai minden követ megmozgatnak Budapesten az EU-csatlakozás ügyében, akkor is, ha 2006 májusában a balosok, akik génjeikben hordozzák a gondolkozásnélküli internacionalizmust, elkotródnak a kormányból.
Egyszóval ügyesen csinálják, amire van egy roppant egyszerű magyarázat: különbözőek, de összetartoznak. Ez nyilván az ernyőteória jelszava, a valóság ennél is egysze-rűbb: nem különbözőek és még össze is tartoznak. Ennélfogva nincs vita közöttük, hogy mit, hogyan lehetne jobban csinálni, gerincesebb dolog lenne-e váratlanul visszalépni minden tisztségből, vagy jobb lesz csendben maradni. Az a kérdés sem merülhet fel az RMDSZ-miniszterek között, hogy kapjon-e traktorvásárlási támogatást a mezőgazdaság. Ha történetesen magyar lenne a román pénzügyminiszter (lehet, hogy most többen bánják is, hogy nem az), akkor az megkapta volna a Köcsög vagy a Herăstrău utcából a pontos keretszámot (ahogy azt előzőleg a Victoria téren megállapították), és rég alá lenne írva a költségvetési tétel.
Az RMDSZ-miniszterek azért is képesek magas teljesítményre, mert nem lesik szüntelenül egymást, mint román kollégáik. Azok állandó bizonyítási kényszerben szenvednek, nehogy legközelebb pályaszélre sodródjanak, így munkájukat elhanyagolják, vagy gyanús üzelmeiket nem takargatják kellőképpen. Az RMDSZ-ben ez másként működik. Ha egyszer valaki elévülhetetlen érdemeket szerzett a Tőkés-szárny gyalázásában, akkor is számíthat legalább egy államtitkári fizetésre, ha váratlanul kiesett a parlamentből.
Az RMDSZ-minisztereket alig éri bírálat a román sajtóban, sőt, a hírtelevíziók nagymenői csak elismeréssel nyilatkoznak róluk. Van, akinek a képére van írva, hogy inkább a nyelvét harapná le, mégis kimondja, hogy a magyaroktól megint tanulhatnak.
A legmélyebb igazságtalanság lenne, ha nem mondanánk ki, hogy az RMDSZ-mi-niszterekben jó adag rátermettség is lakozik, másfelől nemhiába tanultak a másfél évtizednyi demokráciában államigazgatást.
Csak azt nem tanulták meg, hogy RMDSZ-vezetőkként elsősorban az RMDSZ-programot kellene valóra váltaniuk. Azt a régit, de még érvényest, amelyben egyebek között autonómia és Bolyai egyetem is szerepel.
Ezután néma csend következett. Nincs kifogás. Markó Bélának tökéletesen igaza van: az RMDSZ-miniszterek példamutatóan teljesítenek. Mindegyik a maga helyén végzi feladatát, és ha valami rendkívüli esemény jön közbe, a helyszínen teremnek, nem tépelődnek, hogy vajon ki következik a munkalátogatások sorában.
Lehet, hogy van közvetlen közük, lehet, nincs a magyarországi segélyakciókhoz, de a román közvélemény őket sejti mögöttük, és ettől az értelmiség tovább lép, feltételezve, hogy a román kormány RMDSZ-es tagjai minden követ megmozgatnak Budapesten az EU-csatlakozás ügyében, akkor is, ha 2006 májusában a balosok, akik génjeikben hordozzák a gondolkozásnélküli internacionalizmust, elkotródnak a kormányból.
Egyszóval ügyesen csinálják, amire van egy roppant egyszerű magyarázat: különbözőek, de összetartoznak. Ez nyilván az ernyőteória jelszava, a valóság ennél is egysze-rűbb: nem különbözőek és még össze is tartoznak. Ennélfogva nincs vita közöttük, hogy mit, hogyan lehetne jobban csinálni, gerincesebb dolog lenne-e váratlanul visszalépni minden tisztségből, vagy jobb lesz csendben maradni. Az a kérdés sem merülhet fel az RMDSZ-miniszterek között, hogy kapjon-e traktorvásárlási támogatást a mezőgazdaság. Ha történetesen magyar lenne a román pénzügyminiszter (lehet, hogy most többen bánják is, hogy nem az), akkor az megkapta volna a Köcsög vagy a Herăstrău utcából a pontos keretszámot (ahogy azt előzőleg a Victoria téren megállapították), és rég alá lenne írva a költségvetési tétel.
Az RMDSZ-miniszterek azért is képesek magas teljesítményre, mert nem lesik szüntelenül egymást, mint román kollégáik. Azok állandó bizonyítási kényszerben szenvednek, nehogy legközelebb pályaszélre sodródjanak, így munkájukat elhanyagolják, vagy gyanús üzelmeiket nem takargatják kellőképpen. Az RMDSZ-ben ez másként működik. Ha egyszer valaki elévülhetetlen érdemeket szerzett a Tőkés-szárny gyalázásában, akkor is számíthat legalább egy államtitkári fizetésre, ha váratlanul kiesett a parlamentből.
Az RMDSZ-minisztereket alig éri bírálat a román sajtóban, sőt, a hírtelevíziók nagymenői csak elismeréssel nyilatkoznak róluk. Van, akinek a képére van írva, hogy inkább a nyelvét harapná le, mégis kimondja, hogy a magyaroktól megint tanulhatnak.
A legmélyebb igazságtalanság lenne, ha nem mondanánk ki, hogy az RMDSZ-mi-niszterekben jó adag rátermettség is lakozik, másfelől nemhiába tanultak a másfél évtizednyi demokráciában államigazgatást.
Csak azt nem tanulták meg, hogy RMDSZ-vezetőkként elsősorban az RMDSZ-programot kellene valóra váltaniuk. Azt a régit, de még érvényest, amelyben egyebek között autonómia és Bolyai egyetem is szerepel.