Hátrahozott 8. pont
Erdélyi Napló, 2005. július 12., XV. évfolyam, 28. (719.) szám
Ami a héten itthon történt, az nem egyéb a selejt bosszújánál. Az államhatalomban felejtett, pontosabban az új típusúnak nevezett közigazgatásba bevitt selejtes embertermékek, úgymint kommunista pártaktivisták és szekusok bosszút álltak azokon, akik nem távolították el őket idejében a történelem szemétkosarába. A Temesvári Kiáltvány – emlékszünk-e még rá? – 8. pontja megmenthette volna Romániát a nevetséges helyzettől, hogy Ceauşescu és Iliescu alapkáderei utasítsanak el az Alkotmánybíróság magasságából egy olyan törvényt, amely nélkülözhetetlen az EU-betagadolódáshoz.
A zsákutcába szorított miniszterelnök előrehozott választásokhoz folyamodott. Mint a kormány félévi ténykedése során nem először: nem a legjobb megoldáshoz. Elvész egy félév – ha nem több! Sajnos, a második jobboldali kormány sem nyújtja azt a teljesítményt, amely biztosítaná a teljes rendszerváltást. Tagjaiból hiányzik a politikai rafinéria, amelyet a baloldal az anyatejjel és a kakaós reggelivel szívott magába a családban. Pedig köztünk legyen mondva, a jobboldalon is akadnak olyanok, akik a korábbi államhatalomhoz közel álltak. Vagy nem eléggé közel, vagy már akkor sem voltak eléggé tehetségesek…
Az Alkotmánybíróságot robbantani kellett volna. No nem londoni bombákkal, hanem az ellenfél eszközeivel: fondorlatokkal. Egyik tagjának az útjába kellett volna helyezni, mintha ő találta volna a földön, valamilyen zsíros falatot. Például egy bukaresti villatelket valamely bukovinai földdarabkáért cserében. Biztosan ráharap. A másiknak dicsérni kellett volna dzsipvezetési stílusát. Biztosan nekirohan az első hídfőnek. (Ilyen alkalmakra mások előtt zárva kell tartani a piteşti-i autópályát.) Talán jogi csűrcsavarral is el lehetett volna érni, hogy az igazságszolgáltatási törvényt többszöri módosítással újra és újra előterjesztve, az elutasítást egy idő után megunja az Alkotmánybíróság.
A nevetséges a dologban, hogy az Alkotmánybíróság ama bizonyos tagjai saját érdekükkel ellentétesen tettek keresztbe az országnak. Ha futni engedik az igazságszolgáltatási törvényt, vesztenek ugyan néhány testületi pozíciót, de még hosszú évekig lapíthattak volna magas beosztásukban. Így azonban erőteljes polgári mozgalom indulhat el a kövületek kipucolására. Vagy a jobboldali kormánykoalíció megerőlteti magát és kifundálja, miként lehet alkotmányosan megszabadulni az alkotmánybírósági kövületektől.
Az előrehozott választások kimenetele az RMDSZ szempontjából teljességgel megjósolhatatlan. Naponta népszámlálást kellene tartani ahhoz, hogy felmérhessük a közömbösségbe és a külföldre menekülés mértékét.
A zsákutcába szorított miniszterelnök előrehozott választásokhoz folyamodott. Mint a kormány félévi ténykedése során nem először: nem a legjobb megoldáshoz. Elvész egy félév – ha nem több! Sajnos, a második jobboldali kormány sem nyújtja azt a teljesítményt, amely biztosítaná a teljes rendszerváltást. Tagjaiból hiányzik a politikai rafinéria, amelyet a baloldal az anyatejjel és a kakaós reggelivel szívott magába a családban. Pedig köztünk legyen mondva, a jobboldalon is akadnak olyanok, akik a korábbi államhatalomhoz közel álltak. Vagy nem eléggé közel, vagy már akkor sem voltak eléggé tehetségesek…
Az Alkotmánybíróságot robbantani kellett volna. No nem londoni bombákkal, hanem az ellenfél eszközeivel: fondorlatokkal. Egyik tagjának az útjába kellett volna helyezni, mintha ő találta volna a földön, valamilyen zsíros falatot. Például egy bukaresti villatelket valamely bukovinai földdarabkáért cserében. Biztosan ráharap. A másiknak dicsérni kellett volna dzsipvezetési stílusát. Biztosan nekirohan az első hídfőnek. (Ilyen alkalmakra mások előtt zárva kell tartani a piteşti-i autópályát.) Talán jogi csűrcsavarral is el lehetett volna érni, hogy az igazságszolgáltatási törvényt többszöri módosítással újra és újra előterjesztve, az elutasítást egy idő után megunja az Alkotmánybíróság.
A nevetséges a dologban, hogy az Alkotmánybíróság ama bizonyos tagjai saját érdekükkel ellentétesen tettek keresztbe az országnak. Ha futni engedik az igazságszolgáltatási törvényt, vesztenek ugyan néhány testületi pozíciót, de még hosszú évekig lapíthattak volna magas beosztásukban. Így azonban erőteljes polgári mozgalom indulhat el a kövületek kipucolására. Vagy a jobboldali kormánykoalíció megerőlteti magát és kifundálja, miként lehet alkotmányosan megszabadulni az alkotmánybírósági kövületektől.
Az előrehozott választások kimenetele az RMDSZ szempontjából teljességgel megjósolhatatlan. Naponta népszámlálást kellene tartani ahhoz, hogy felmérhessük a közömbösségbe és a külföldre menekülés mértékét.