Egy normálisabb lap színeváltozása
Szabadság, 1998. június 25., X. évfolyam, 143. szám
Valamikor aránylag normális hangot ütött meg a România liberă, ugyanis mind konkurenciális, mind ideológiai szempontból ellenlábasa volt a Scânteiából átalakult Adevărulnak. Míg az Adevărul az egykori(?) pártnómenklatúrának és politikai csendőrségének védelmére kelt, addig a România liberă felkarolta a Temesvári Kiáltványt, amely távol tartotta volna a megdöntött(?) rendszer embereit a hatalomtól, és nem azok áldozatainak további üldözését segítette volna elő.
De változnak az idők. A România liberă keddi számában Dan Stanca logikai bukfencekkel azt bizonygatja, hogy Tőkés László előre megfontolt szándékkal, önként vállalt együttműködést Ceauşescu titkosrendőrségével, hogy előmozdítsa az ország romlását. Mert ugye – szerinte – világos: a Securitate bizonyítottan kárt okozott Romániának, Tőkés pedig, úgymond, szintén bizonyítottan románellenes, tehát a kettő összetartozik.
A România liberă annyira igyekszik felzárkózni az egykori – és mai – sajtóvezérhajó mögé, hogy cikkírója az Adevărulban közölt szekudokumentumra hivatkozik. Tehát bizonyára elolvasta. És nem vette észre azt, amit egy írástudatlan is meglátna: a 80-a évek elején, a sötétség legkilátástalanabb korszakának kezdetén Tőkés László azokat a szavakat kényszerű tollbamondás nélkül nem írhatta volna le. Például: tudatára ébredve a tett súlyosságának, hogy a kezébe vette az Ellenpontokat stb. – ezt pályája kezdetén egy református pap csak lelki nyomásra, vallatója parancsára írhatta le. Erről bizonygatni azt, hogy önként, a magyar revizionizmust szolgáló vágyból fakadó behízelgés, roppant gyermeteg dolog. Rossz fényt vet arra is, aki írja és arra is, aki elhiszi.
*
Végre Ion Diaconescu helyére tette a dolgokat, sajtóértekezleten kimondta, hogy előbb a főbűnösöket kell elővenni: az egykori pártvezetőket, a szekus ezredes elvtársakat, a kommunista rendszer propagandistáit, aktivistáit stb. és csak utánuk következzenek azok, akiket megfélemlítéssel rávettek az együttműködésre.
Ezzel kellett volna kezdeni 1989 decemberében, de most sem késő.
A propagandisták közé értendők természetesen az egykori kommunista sajtó munkatársai is, többek között alulírott, de annyi baj legyen. Bajor Andorhoz fordulunk segítségért, hogy humorunknál maradhassunk. Nem sokkal az elprivatizált forradalom után, az események balra fordulása láttán kesernyésen felkiáltott: emberek, azt sem bánom, ha velem kezdjük, de akasszunk már fel végre valakit.
De változnak az idők. A România liberă keddi számában Dan Stanca logikai bukfencekkel azt bizonygatja, hogy Tőkés László előre megfontolt szándékkal, önként vállalt együttműködést Ceauşescu titkosrendőrségével, hogy előmozdítsa az ország romlását. Mert ugye – szerinte – világos: a Securitate bizonyítottan kárt okozott Romániának, Tőkés pedig, úgymond, szintén bizonyítottan románellenes, tehát a kettő összetartozik.
A România liberă annyira igyekszik felzárkózni az egykori – és mai – sajtóvezérhajó mögé, hogy cikkírója az Adevărulban közölt szekudokumentumra hivatkozik. Tehát bizonyára elolvasta. És nem vette észre azt, amit egy írástudatlan is meglátna: a 80-a évek elején, a sötétség legkilátástalanabb korszakának kezdetén Tőkés László azokat a szavakat kényszerű tollbamondás nélkül nem írhatta volna le. Például: tudatára ébredve a tett súlyosságának, hogy a kezébe vette az Ellenpontokat stb. – ezt pályája kezdetén egy református pap csak lelki nyomásra, vallatója parancsára írhatta le. Erről bizonygatni azt, hogy önként, a magyar revizionizmust szolgáló vágyból fakadó behízelgés, roppant gyermeteg dolog. Rossz fényt vet arra is, aki írja és arra is, aki elhiszi.
*
Végre Ion Diaconescu helyére tette a dolgokat, sajtóértekezleten kimondta, hogy előbb a főbűnösöket kell elővenni: az egykori pártvezetőket, a szekus ezredes elvtársakat, a kommunista rendszer propagandistáit, aktivistáit stb. és csak utánuk következzenek azok, akiket megfélemlítéssel rávettek az együttműködésre.
Ezzel kellett volna kezdeni 1989 decemberében, de most sem késő.
A propagandisták közé értendők természetesen az egykori kommunista sajtó munkatársai is, többek között alulírott, de annyi baj legyen. Bajor Andorhoz fordulunk segítségért, hogy humorunknál maradhassunk. Nem sokkal az elprivatizált forradalom után, az események balra fordulása láttán kesernyésen felkiáltott: emberek, azt sem bánom, ha velem kezdjük, de akasszunk már fel végre valakit.