Lapszemle 2998-ból, avagy aki másnak vermet ás, nem kerüli el sorsát
Szabadság, 1998. június 12., X. évfolyam, 132. szám
Vezérhelyen foglalkoznak a mai országos terjesztésű napilapok a román kisebbség képviselőinek kimagaslóként értékelt eredményével, azzal, hogy a kormánypartnerektől, úgymond, zsarolással kieszközölték egy parlamenti bizottság létrehozását, amely kidolgozza a törvénytervezetet egy másik bizottság létrehozására, amely a maga során tanulmányozni fogja az önálló román tannyelvű tudományegyetem létrehozásának esetleges lehetőségeit. A másik kemény téma az, hogy a kormány egyszersmind elhatározta „egy számú” épület visszaadását román felekezeteknek és kultúregyleteknek.
A bukaresti Curro Natinallo öles címben románul közli a többségi lakossággal, hogy a kormány engedett az erőszakos kisebbség nyomásának, és beletörődött az állami román egyetem létrehozásába. Az utóbbi ezer évben lassan, de biztosan többségbe jutott lakosság ugyan nem érti a román szavak jelentését, de annál nagyobb a cikk uszító hatása.
A Szabados Sajtó Palotájában, az egykori Scânteia Házban szerkesztett Egyetlen Igazság (mivel a lap neve leírhatatlanul görbe, lefordítottuk) közli a román szélsőségesek egyik vezéralakja, ifj. Teoctist kissé eltorzított képét és teljesen eltorzított nyilatkozatát arról, hogy miért nem elég, ha csak „egy számú” ingatlant kapnak vissza. (Itt kell megjegyeznünk, hogy külföldi megfigyelők segítségével sem sikerült még megfejteni, mit jelent a kormányközleményben az, hogy „egy számú” épület. Mennyi az „egy szám”? Sok vagy kevés, esetleg minden vagy semmi?) Több lap osztja az Újabb Nemzeti Egységpárt és a Szövetség Mániáért Párt véleményét, miszerint a román kisebbség által elkobzottnak tartott épületek sohasem voltak jogszerűen román tulajdonban, mert azokhoz hajdanán azokkal vettették a téglát, akik a történelemkönyvekben immár bebizonyították 3050 éves megszakítatlan folytonosságukat ezeken a tájakon.
Ezzel szemben a román kisebbség egyes lapjaiban fenntartások kapnak hangot azzal kapcsolatban, hogy a kormánykoalícióban fel sem merült az önálló román tannyelvű egyetem Bukarestben való létrehozása, amelynek az épületét egyébként még mindig nem kapták vissza. Ezzel kapcsolatban utalások történnek a bukaresti Egyetem térre – amelynek a mániai román kisebbség számára történelmi vonzatai vannak az előző évezred végéről.
Az egykori Kolozsvár környékén – amely a szintén egykori Bánffyhunyadon kikísérletezett bádogtornyos épületek halmaza lett – a szerényen, fehér-fekete nyomtatásban megjelenő helyi román lapok szintén csak utalnak arra, hogy itt volt valamikor egy multikulturális egyetem, amelyet erőszakosan olvasztottak unikulturálissá a többség számára legelső kedvező pillanatban. A létszámában megfogyatkozott és többnyire nyugdíjállományb vonult román értelmiségiek egy csoportja nyílt levélben erélyesebb fellépésre buzdít, a Mániai Román Demokrata Szövetség (MRDSZ) mérsékeltebb platformjai azonban fokozott óvatosságra intenek, és azzal példálóznak, hogy belgrádi szerbek is hiába esdekelnek a NATO-nak, senki sem siet a szorongatott kisebbség segítségére.
A bukaresti Curro Natinallo öles címben románul közli a többségi lakossággal, hogy a kormány engedett az erőszakos kisebbség nyomásának, és beletörődött az állami román egyetem létrehozásába. Az utóbbi ezer évben lassan, de biztosan többségbe jutott lakosság ugyan nem érti a román szavak jelentését, de annál nagyobb a cikk uszító hatása.
A Szabados Sajtó Palotájában, az egykori Scânteia Házban szerkesztett Egyetlen Igazság (mivel a lap neve leírhatatlanul görbe, lefordítottuk) közli a román szélsőségesek egyik vezéralakja, ifj. Teoctist kissé eltorzított képét és teljesen eltorzított nyilatkozatát arról, hogy miért nem elég, ha csak „egy számú” ingatlant kapnak vissza. (Itt kell megjegyeznünk, hogy külföldi megfigyelők segítségével sem sikerült még megfejteni, mit jelent a kormányközleményben az, hogy „egy számú” épület. Mennyi az „egy szám”? Sok vagy kevés, esetleg minden vagy semmi?) Több lap osztja az Újabb Nemzeti Egységpárt és a Szövetség Mániáért Párt véleményét, miszerint a román kisebbség által elkobzottnak tartott épületek sohasem voltak jogszerűen román tulajdonban, mert azokhoz hajdanán azokkal vettették a téglát, akik a történelemkönyvekben immár bebizonyították 3050 éves megszakítatlan folytonosságukat ezeken a tájakon.
Ezzel szemben a román kisebbség egyes lapjaiban fenntartások kapnak hangot azzal kapcsolatban, hogy a kormánykoalícióban fel sem merült az önálló román tannyelvű egyetem Bukarestben való létrehozása, amelynek az épületét egyébként még mindig nem kapták vissza. Ezzel kapcsolatban utalások történnek a bukaresti Egyetem térre – amelynek a mániai román kisebbség számára történelmi vonzatai vannak az előző évezred végéről.
Az egykori Kolozsvár környékén – amely a szintén egykori Bánffyhunyadon kikísérletezett bádogtornyos épületek halmaza lett – a szerényen, fehér-fekete nyomtatásban megjelenő helyi román lapok szintén csak utalnak arra, hogy itt volt valamikor egy multikulturális egyetem, amelyet erőszakosan olvasztottak unikulturálissá a többség számára legelső kedvező pillanatban. A létszámában megfogyatkozott és többnyire nyugdíjállományb vonult román értelmiségiek egy csoportja nyílt levélben erélyesebb fellépésre buzdít, a Mániai Román Demokrata Szövetség (MRDSZ) mérsékeltebb platformjai azonban fokozott óvatosságra intenek, és azzal példálóznak, hogy belgrádi szerbek is hiába esdekelnek a NATO-nak, senki sem siet a szorongatott kisebbség segítségére.