Bagoly mondja


A közlekedési miniszter is hüledezik
Traian Băsescu közlekedési miniszter elmarasztalóan nyilatkozott a cigarettaügyben Emil Constantinescu államfőről, aki szerinte túlságosan könnyedén kezeli az Otopeni repülőtéren kipattant botrányt. A közlekedési miniszter kifejtette, hogy a probléma sokkal súlyosabb, mintsem azt az ellenőrzött tettenérés látszatával szőnyeg alá lehetne seperni.
Valóban. Ha az ország légterében csak úgy röpködhetnek, nemzetközi repülőterén pedig zavartalanul landolhatnak csempészrakományok, akkor a helyzet roppant súlyos. Annyira, hogy a közlekedési miniszter legelsőként kellene hogy benyújtsa lemondását. Még akkor is, ha nemrég ült vissza hivatalába. Ezek a tűrhetetlen állapotok ugyanis nem távollétének három hónapja alatt alakultak ki.
Emlékeztetnénk, hogy a légi közlekedés történetében volt már arra példa, hogy egy német sportrepülő moszkvai landolása után nyomban repült az illetékes miniszter.