Nits Árpád

Politikai elemzők, politikai újságírók és politikai politikusok alaposan összebölcsködték magukat arról, hogy a miniszterelnöknek miért csak a hét elején jutott eszébe az özönvíz, addig miért foglalkozott az előrehozott választásokkal. Pedig pillanatig sem kétséges, hogy Tăriceanu fejéből Brüsszelben verték ki lemondási szándékát. Megfenyegethették, hogy kitörik a nyakát, ha „politikai válságot” okoz, és megvillanthatták előtte a 2007. január 1-jei csatlakozás lehetőségét, ha nyugton marad.
Az Európai Unió leghevesebb bírálói úgy tartják, hogy a brüsszeli hivatalnoknál fafejűbb bürokrata nincs. Annak állítólag képtelenség megmagyarázni, hogy egy ország helyzetének sajátosságait saját vezetői esetenként jobban ismerik. Ha egy államfő és egy miniszterelnök megállapodik abban, hogy szerencsésebb parlamenti összetétel úgy felpörgetheti az EU-csatlakozáshoz szükséges feltételek megteremtését, hogy sokszorosan be lehet hozni az előrehozott választásokkal járó időveszteséget, akkor egy távoli megfigyelőnek ezt nem illene kétségbe vonni.
Nagy tévedés azt hinni, hogy azokat a fafejeket a saját érdekük felől esetleg meg lehetne környékezni. Zárt ajtók mögötti beszélgetéseken például fel lehetett volna vetni, hogy nekik mi jobb: ha Románia frissebb emberekkel vonul be Európába, vagy Văcăroiu vezeti a menetet. Ugyanis a jelenlegi felállásban, ha valami történne Băsescuval, a Szenátus elnöke lépne az államfő helyébe. Ha Tăriceanu a kövületek eltávolítására hivatkozik Brüsszelben, még inkább veszett ügyért küzdött volna. Mert Európának a kövületek kellenek, azok, akik a KGST-ben és a Varsói Szerződésben legalább altiszti rangot töltöttek be, vagy akiket apróbb-nagyobb családokban a Moszkvához tartozás szellemében neveltek, mert ezekkel kezes bárányokként lehet bánni. Lám, milyen szépen teljesít ilyen szempontból a jelenlegi magyar kormány! Ilyesmit várnak el a román politikától is. Ha a kövületek nem lehetnek kormányon, legalább a képviselőház, a szenátus, az alkotmánybíróság élén pöffeszkedjenek.
Így akarják az EU-bürokraták. És mekkorát tévednek. Elfelejtik, hogy a Moszkva-barát román tisztek és altisztek hogyan fordítottak hátat az első keményebb integrációs kísérletnek a 60-as évek elején. Nem veszik számításba, hogy Medgyessy titkos tiszt hogyan kémkedett az egész keleti tömb ellen azért, hogy „Magyarországnak egy kicsit jobb legyen”. (Ő mondta.)
Hamis érdekek miatt zuhan tehát most Traian Băsescu és Călin Popescu-Tăriceanu népszerűsége.
Ha ez így megy tovább, az Európai Unió leghevesebb bírálói a brüsszeli bürokratákat vaskalapos fafejeknek fogják nevezni.

Rosszul teszik Angliában, ha iszlám mecseteket rongálnak meg bosszúból a londoni robbantások miatt. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a világterrorizmusnak semmi köze a muzulmán valláshoz.
Egy spanyol kisvárosban a napokban felbőszített bikákat eresztettek a lakosságra holmi terroristák. A véres események után az al-Kaida egyetlen alapszervezete sem jelentette fel magát, hogy az ötlet tőle származna.
Vagy itt van Szrebrenyica. A II. világháború utáni leggyalázatosabb etnikai takarítás tizedik évfordulóján szerb „hazafiak” következmények nélkül tagadhatták, hogy háborús bűncselekmény történt volna, mert szerintük Szerbiának joga van ahhoz a városhoz. Egyetlen gépkocsiba rejtett bomba sem robbant a szerb nacionalista klubok közelében, Belgrád zsúfolt piacain nem sétálgattak bombákba öltözött emberek, és a muszlimok világ-alapszervezetei nem készítették elő felelősségvállalási közleményeiket.
Egyébként már az is furcsa, hogy az arab világ a tragikus események elkövetésekor sem zúdult fel eléggé hangosan. Követelhette volna az ENSZ, a NATO, Amerika és más nemzetközi csendőr beavatkozását, és ha azok nem intézkednek, önbíráskodáshoz folyamodik. Az arab világnak már akkor megvolt a terrorista beceneve, és ha ez a jelző igaz lenne, Belgrádnak többé nincs nyugta. Vagy tanulva a nagyoktól, létrehozta volna a muzulmánok elleni újnáci bűncselekmények elkövetőinek felkutatására azt a szervezetet, amely még Ausztráliában is megtalálja a csetnikeket.
De semmi. Az állítólag oly félelmetes fundamentalista muzulmánok békésen elnézték balkáni testvéreik tömeges kivégzését, és elnézik emlékeik cinikus meggyalázását.
Hát terrorista az ilyen?

Amikor először hallottuk a magyarázkodást, hogy az MSZP–SZDSZ-kormány az eszméletlen mennyiségű külföldi hitel nagy részéből emelte a nyugdíjakat és a közalkalmazotti fizetéseket, azt gondoltuk, ez nem lehet igaz. Mert ha igaz lenne, akkor az illetékesek lehazudnák. A 23 millió román vendégmunkás szabadalmazói némi füllentési technológiáért nem járnak a szomszédba.
Nemhogy lehazudták volna, de még rá is tettek egy lapáttal. Miután a Fidesz tovább követelte, hogy árulják el, melyik feneketlen zsákba került a temérdek külföldi hitel, most Magyarország kormányzói kiegészítették a listát: abból állták a családtámogatás átalakítását és a jóléti kiadások más tételeit is.
Valahova a lista közepébe beillesztették az autópálya-építést, aminek a finanszírozási elképzelése roppant bonyolult, ezért ne vágjunk bele annak taglalásába, hogy miért kell a magyar népnek a mostani hitelezésért is, majd évtizedekig a megvásárlásáért is megszenvednie az örök adós sorsát.
De annak beismerése, hogy nemzetközi hitelintézményektől közismerten magas kamatra azért vettek fel hiteleket, hogy soha vissza nem térülő fizetésekre, nyugdíjakra és egyéb juttatásokra költsék – egyszerűen hátborzongató. Kádárék és Apróék utódai folytatják a gulyáskommunizmus építését: feltöltötték az egykori legvidámabb barakk konyhájában a kondérokat, és azt hitték, ezzel teljesítik a száz napok és a száz lépések négyéves tervét.
A tévedés ott kezdődött, hogy Magyarország már korántsem a legvidámabb barakk. A másik tévedés: Kádár pusztán a köznyugalom kedvéért etette-itatta alattvalóit, mint a furfangos kocsmáros, ezzel tartós társadalmi hangulatjavulást ért el, Medgyessy azonban pusztán a helyhatósági választások megnyeréséért csalta az urnák elé a nyugdíjasokat a kölcsönpénzzel. Az unokák már kezdik sejteni, hogy ezt és a kamatokat majd nekik kell visszafizetniük. Gyurcsány a jóléti kiadások növelésével, amelynek méretét valószínűleg a választási kampány tetőzésekor árulja el, a 2006-os parlamenti választások megnyerésére fordítja az újabb hiteleket. Korteskiadásokra, amelyek vagy meghozzák a párt számára kedvező eredményt, vagy nem. Ha igen, akkor az infláció felpörgetésével majd mindent visszavon. Legfennebb az eurózónásítást szabotálja el, de annyi baj legyen. Fontos, hogy újabb négy évig a húsos fazék közelében maradjon, hátha még akad egy-két balatonöszödi villácska. Ha nem jön össze a választási csalafintaság, akkor az ellenfél majd törje a fejét, miből fizeti a hatalmas hiteleket, hogy ne játssza el örökre választói bizalmát. Ki van ez ókumlálva.
Reméljük, a választó átlát a szitájukon.

Ami a héten itthon történt, az nem egyéb a selejt bosszújánál. Az államhatalomban felejtett, pontosabban az új típusúnak nevezett közigazgatásba bevitt selejtes embertermékek, úgymint kommunista pártaktivisták és szekusok bosszút álltak azokon, akik nem távolították el őket idejében a történelem szemétkosarába. A Temesvári Kiáltvány – emlékszünk-e még rá? – 8. pontja megmenthette volna Romániát a nevetséges helyzettől, hogy Ceauşescu és Iliescu alapkáderei utasítsanak el az Alkotmánybíróság magasságából egy olyan törvényt, amely nélkülözhetetlen az EU-betagadolódáshoz.
A zsákutcába szorított miniszterelnök előrehozott választásokhoz folyamodott. Mint a kormány félévi ténykedése során nem először: nem a legjobb megoldáshoz. Elvész egy félév – ha nem több! Sajnos, a második jobboldali kormány sem nyújtja azt a teljesítményt, amely biztosítaná a teljes rendszerváltást. Tagjaiból hiányzik a politikai rafinéria, amelyet a baloldal az anyatejjel és a kakaós reggelivel szívott magába a családban. Pedig köztünk legyen mondva, a jobboldalon is akadnak olyanok, akik a korábbi államhatalomhoz közel álltak. Vagy nem eléggé közel, vagy már akkor sem voltak eléggé tehetségesek…
Az Alkotmánybíróságot robbantani kellett volna. No nem londoni bombákkal, hanem az ellenfél eszközeivel: fondorlatokkal. Egyik tagjának az útjába kellett volna helyezni, mintha ő találta volna a földön, valamilyen zsíros falatot. Például egy bukaresti villatelket valamely bukovinai földdarabkáért cserében. Biztosan ráharap. A másiknak dicsérni kellett volna dzsipvezetési stílusát. Biztosan nekirohan az első hídfőnek. (Ilyen alkalmakra mások előtt zárva kell tartani a piteşti-i autópályát.) Talán jogi csűrcsavarral is el lehetett volna érni, hogy az igazságszolgáltatási törvényt többszöri módosítással újra és újra előterjesztve, az elutasítást egy idő után megunja az Alkotmánybíróság.
A nevetséges a dologban, hogy az Alkotmánybíróság ama bizonyos tagjai saját érdekükkel ellentétesen tettek keresztbe az országnak. Ha futni engedik az igazságszolgáltatási törvényt, vesztenek ugyan néhány testületi pozíciót, de még hosszú évekig lapíthattak volna magas beosztásukban. Így azonban erőteljes polgári mozgalom indulhat el a kövületek kipucolására. Vagy a jobboldali kormánykoalíció megerőlteti magát és kifundálja, miként lehet alkotmányosan megszabadulni az alkotmánybírósági kövületektől.
Az előrehozott választások kimenetele az RMDSZ szempontjából teljességgel megjósolhatatlan. Naponta népszámlálást kellene tartani ahhoz, hogy felmérhessük a közömbösségbe és a külföldre menekülés mértékét.