Nits Árpád

Érdekes volna felfrissíteni az RMDSZ történetéből azt a mozzanatot, amikor egy okos kitalálta, hogy úgy lesz jó világ, ha minden politikai küzdőfél leszámol a saját szélsőségeseivel. Lám, mi lett belőle! Magyar újságokban feljelentjük szélsőségesnek kinevezett magyar ellenfeleinket, míg a másik oldalról az ellentételezés teljességgel elmarad. A Tudorok, a Funarok és a többiek ma is parlamentben grasszálnak, a román újságok nem törték össze magukat felszámolásukkal, amikor azok azt harsogták, hogy az RMDSZ nem más, mint Magyarország ötödik hadoszlopa, a magyarok befurakodtak a román kormányba és ott román érdekeket sértenek stb. A román újságokban nem jelent meg ezeknek a hivatalos pártnyilatkozatoknak a besorolása a fajgyűlölet, a gyűlöletbeszéd, a fasizmus fogalomkörébe. Román újságírók nem rohanták le a Tudorokat, a Funarokat, hogy vonják vissza szavaikat, főként azért, mert nem is igazak, hiszen a romániai magyarok képviselői egyetlen tartózkodással sem próbálták fékezni a román érdekek érvényesülését, többek között a besszarábiai románok kettős állampolgárságának megadását.
Az RMDSZ-párti magyar publicisták sem követelték az antidiszkriminációs központi bizottság összehívását minden alkalommal, amikor valódi román szélsőségesek eleresztették magukat, és kimondták, amit választóik hallani akartak tőlük. Nem csoda. Az RMDSZ vezetői sem igyekeztek olyan helyzet elé állítani az antidiszkriminációsokat, hogy bűnvádi eljárást sugalmazzanak a bennünket súlyosan sértő, sőt fizikai létünkre törő kijelentésekre. Ilyen volt például a stadionok koncentrációs táborokká való átalakításának kilátásba helyezése.
Miért ez a túlbuzgóság a saját portánk előtti takarításban?
Egyrészt azért, mert sokkal könnyebb kidobni valakit zátonyok között evickélő lélekvesztőnkből, mint jobb modorra inteni a páncélos cirkáló másodkormányosát. Másrészt a saját szélsőségeink ellen meghirdetett háborúban fokozni lehet az RMDSZ belső ellenzékének kigittelését, kiűzését, majd amikor az külső szervezkedésbe kezd, padlóra küldését.
Tényleg okos volt az, aki felállította a saját szélsőségesek elleni arcvonalat. Volt magához és az RMDSZ-hez való esze. Csak az erdélyi magyarság nem nyert belőle semmit.

Addig kavarodott a cirkusz a Zengőre építendő radarállomás körül, amíg kiderült, hogy ezért is a Fidesz a hibás, mert az előző kormány idején hagyták jóvá a helyszínt. Érdekes, hogy ez csak most tudódott ki, amikor a környezetvédők és az alkotmányjogászok megakadályozták a természetvédelmi tájegység megbontását. Amíg az MSZP-s szakminiszter és az egész MSZP–SZDSZ-kormány a radarállomás Zengőre telepítése mellett kardoskodott, addig ebben az egy kérdésben kivételesen a Fidesz nem volt hibás. Most Gyurcsány, amikor a keze meg van kötve, hirtelen felcsap természetvédőnek, és áttervezteti a lokátorállomást. Még jó, hogy nem köti magát valamelyik fához. Vagy fára. Akkor válna igazi népi hőssé.
De ezek a pártacsarkodások szinte érdektelenné válnak a következő kérdés fényében: vajon a 21. század globális harcászatában szükség van-e még földi lokátorokra? Napjainkban, amikor ellopott gépkocsik útvonalát a világűrből követik? Hát még a repülőkét? Mire a földi radar egyszer körbefordulna, a kémhold már rég észreveszi és megbízóinak jelzi a betolakodót. Minek az ormótlan radarernyő, amelyet már a második világháborúban is be lehetett csapni?
Nehogy egyszer kiderüljön, hogy a NATO csupán azért csináltat ilyen játékszereket, hogy valamivel lefoglalja újdonsült partnereit.

Azt nyilatkozta valaki egy megyei magyar lapban, hogy az Antena 1 kereskedelmi tévé Trianon-vitáján két félművelt magyar vitatkozott szuperképzett románokkal.
Vajon mitől félművelt az a magyar, aki szerint Magyarország a két világháború között nem volt fasiszta állam, ellentétben a szuperképzettek állításával? Mitől lenne félművelt az, aki tudja, hogy a fasiszta diktatúrától távol áll a többpárti parlamenti demokrácia?
De azon a vitán ennél sokkal nagyobb badarságok is elhangzottak a szuperek részéről. Azt mondta az egyik, hogy mivel az RMDSZ elnöke most alminiszterelnök a román kormányban, értelmetlen dolog magyar sérelmekről beszélni Erdélyben. Ezek szerint egy jobbacska fizetéssel meg lehet oldani a nemzetiségi kérdést?
Vagy ott van a másik agyman, aki a film kiegyensúlyozatlanságát rótta fel a rendezőnek, mert Sütő András mellett nem szerepeltette Mihăila Cofariut is.
Ha ne adj Isten, a Sorstalanság jut hasonló sorsra Romániában, ilyen logika alapján azt a filmet is ledorongolhatnák, hogy a zsidó fájdalom mellett miért nem mutatja be a náci kínokat is. Ugyanis Auschwitzban bizonyára SS-legények is áldozatul estek, mint az a viccbeli nagybácsi, aki kiesett az őrtoronyból, úgy be volt rúgva, és erre hivatkozva a leszármazottak most nyújtják a markukat a kárpótlásért. A szuperművelt egyensúlyszakértőnek illene tudni, hogy Cofariut is előbb megmákonyozták, még 5000 lej zsoldot is adtak neki (1990-ben nagy pénz volt), amikor Sütő Andrásra és társaira uszították.
A zsidóság vezéregyéniségei nagyon jól teszik, hogy nem tűrik nemzetük fájdalmának összehasonlítgatását, keverését más népekével. Mindenki mondhassa el szabadon a maga baját, senki se akarjon Auschwitzban emelni emlékművet a kommunizmus áldozatainak. Annak máshol van a helye.
Ezt a határozottságot kellene követnie minden nemzetnek.
És természetesen, ezt a határozottságot kellene megengedni minden nemzetnek.

Ha az MSZP-sek nem hazudnak 23 millió román vendégmunkást, képtelenek a kormányhatalomba tolakodni a 2002-es választások idején. Ha nem hazudnak 800 000 áttelepülő éhenkórászt, nem tudják kudarcba fullasztani a 2004-es népszavazást. Rájöttek a hazudozás ízére, és most már olyankor is hazudnak, amikor csupán figyelem-elterelési hadműveletre kényszerülnek.
Például amikor Gyurcsány azt mondta, hogy Orbán Viktor fogja be a száját, mert a számon kért pénz ott van a költségvetési alkalmazottak fizetésemelésében és a megemelt nyugdíjakban, akkor voltaképpen csak a pokrócstílusáról akarta elvonni a közfigyelmet. Mert az elképzelhetetlen, hogy hitelből emelték volna a béreket és a nyugdíjakat. Ekkora ostobaságot nem követ el normális ember, ugyanis a fizetés és pláne a nyugdíj nem befektetés, nem térül meg, és főleg nem termel hasznot, amiből a hitelt és annak kamatját törleszteni lehetne. Ha mégis ezt tették volna, akkor mélyen hallgatnának, nehogy kitudódjon, hogy a fizetésből és nyugdíjból valamilyen adó (például infláció) formájában kamatostul kellene visszanyerni azt a pénzt. Ekkora őrültséget csak a gulyáskommunizmus ideológusai követtek el. Most talán az unokák a gulyáskapitalizmust építenék? Hihetetlen.
Vagy mégsem?

Réges-régen, amikor a Lúdas Matyi bejöhetett Erdélybe, és amikor még érdemes volt belenézni, nem úgy, mint most a Hócipőbe, megragadt az emlékezetemben egy karikatúra. Angol hidegvérrel megáldott gentleman üldögélt karosszékében a tévé előtt, a képernyőn pedig egykori német repülőtiszt most civilben ugyan, de katonás tartással azt fejtegette, hogy milyen apróságon csúszott el London megszállása. Az angol tévénéző ettől nyitotta tágra szemét és ejtette ki a pipáját a szájából. Nyilván nem a taktikai hibácskától, hanem a műsortól, attól, hogy a BBC-ben megszólalhatott és cinikusan kifejthette meglátásait az egykori halálos ellenség.
Ha létezne erdélyi Lúdas Matyi, és nem állna a fizetőképes baloldali politikusok szolgálatában, adhatnánk néhány hasonló témát.
Például a közismerten sokat kibíró erdélyi polgár azt az újságot böngészi, amelynek eltartásához kétszeresen hozzájárul: úgy is, mint a lap előfizetője és úgy is, mint az RMDSZ szavazója, mert ugye Comunitas-pénzek nélkül ma már egyetlen „független” újság sem képzeli el a létét és a tudatát. Nos, amikor ebben az újságban azt olvassa, hogy a kettős állampolgárság igénylése teljesen erkölcstelen dolog, mindenki fogja be a száját, Gyurcsánynak van igaza stb., akkor milyen képet vágjon? Vagy mi essen ki a szájából? Az a sült galamb, amelyet a választási kampányban ígértek neki? Tovább nem segítünk, a karikaturista dolga az ábra kikerekítése.
Vagy tegyük fel, hogy a közszolgálati tévé magyar adásában, amelyet az ő adójából tartanak fenn (újabban egyre nyugatibb fizetéseket osztogatva), azt látja, hogy szakértőnek álcázott publicista mérlegeli a Trianon-film kiegyensúlyozottságát, és arra a következtetésre jut, hogy ezen a téren hiányosságok állnak fenn, ennek is tulajdonítható a botrány. A politikailag túlképzett újságíró elrettentő példaként említi Csurka Istvánt, hogy őt megszólaltatták a filmben, márpedig Csurka Magyarországon olyan, mint Funar Romániában.
Ha Romániában valamilyen fórumon megszólal Funar, akkor őt bőven elég egy Iliescuval kiegyensúlyozni, és mindenkinek helyreáll a lelkivilága. Magyar viszonylatban vajon kit kellene a másik serpenyőbe ültetni? Talán a Magyar Televízió főcenzorát? Vagy az SZDSZ és az MSZP valamely más aktivistáját? Vajon miért nem elég az egyensúlyszakértő publicistának Glatz Ferenc, a baloldal lehetséges államfőjelöltje, aki a Trianon-film egyik legfontosabb szereplője? Sejtjük: a „másik oldalról” olyan személyiség kellett volna az egyensúlyos hintapolitizálónak, aki a népszavazáson „felelősen” fordult szembe a magyarsággal, és egész politikai karrierjével bizonyította, hogy számára a szent korona egyenértékű a micisapkával.