Nits Árpád

Mindkét magyarországi politikai oldalon súlyos kihagyásokat észlelhettünk a közelmúltban. A jobboldalon elmulasztották néhány hamis dokumentum megírását. Nem jutott eszükbe vagy szégyelltek ilyen eszközhöz nyúlni? Mindegy, magukra vessenek. A későn kelő, restelkedő koldusnak üres a tarisznyája. Bombaként robbant volna, ha a Magyar Nemzet a megfelelő időben közli Rotschild végrendeletét, amelyben már a múlt század elején felszólítja a magyarországi választókat, hogy majd ne pártolják az MSZP politikusait, mert a szemük sem fog jól állni.
Az élet bebizonyította, hogy valós kompromittáló dokumentumokkal csak ellentétes hatást lehet elérni, lásd D-209 személyleírását. Ilyen megfontolásból irogatták a baloldalon – pontosabban a bankárok és brókerek oldalán – a Teller-levelet meg az ügynökigazolványokat. Az alapötlet ügyes, de nem lehetett volna életszagúvá tenni azokat a papírokat? Nem volt elegendő 13 esztendő néhány hamisítvány tökéletes megkomponálására? Miért vittek be a Teller-levélbe tipikus Népszabadság-kliséket? És Kondor Katalint miért akarták német kémekre ráállítani, ha nem tud németül?
Szóval, elvtársak, vannak még hiányosságok a száznapos pünkösdi királyság négyéves határidő előtti teljesítésében.

Szél ellenében is, legyen az a Nemere vagy a Krivec – tehát fújdogáljon a Kárpátokon innen vagy túl –, fel lehet ismerni az RMDSZ csúcsvezetőségéhez közel álló romániai magyar politikusokat. Az ismertetőjelek között találjuk az anyagi helyzetet. Villa, dzsip, nyaraló, miegymás… Mivel a posztkommunista szocialista korszakban még hangsúlyosabban a lét határozza meg a tudatot, az állásfoglalások hangneme is ennek megfelelően alakul fenntartás nélküli egyetértéssé, amennyiben a hivatalos nézetre vonatkozik, és utálkozó elutasítássá, amennyiben Tőkés László valamely nyilatkozatát kell értékelni. Egy másik jellegzetesség az egyenlő közelségtartás a román, illetve a magyar szocialista hatalomhoz. Például december 1-jei koccintáskor. A hortobágyi vadászatról nem jelentek meg szemléltető eszközök, nem láthattuk a háttérstatisztákat, így nem állíthatunk semmi bizonyosat, viszont Iliescut budapesti kirándulására elkísérte Hajdú Győző is. Időközben visszafogadták volna? Semmi sem lehetetlen, a dörgölőzési ismertetőjel mégis fenntartásokkal alkalmazandó.
Nem is érdemes erőltetni, amikor van egy sokkal megbízhatóbb jellemvonás. Figyeljük meg a következő kijelentést: „Ne áltassuk a romániai magyarságot elérhetetlen célokkal”. Aki ezt kimondja, az az. Vagyis Markó-párti.
Ehhez a stratégiai visszafogáshoz különös elméletet fabrikáltak. Hangoztatói azt tartják, hogy a nagyravágyók, a „nagyotmondók” elérhetetlen vágyálmaikkal kétszeresen is kárt okoznak, mert elterelik a emberek figyelmét az elérhető célokról, majd az utópiák kútba ejtésével elkedvetlenítik a népet, amely aztán a nyakába veszi a világot. Ejsze a gyermekvállalási kedv is miattuk hanyatlik...
A különleges ismertetőjelnek immár évtizedes történelme van. Az első autonómiatörekvések megfékezésekor már javában lappangott, majd a Bolyai-egyetem újralétesítésének elszabotálásakor (emlékeztetőül: az SZDSZ segítségével) legmagasabb ügyvezetői szinteken hangzott el, hogy ne ringassák egyesek túl merész álomba a tagságot, mert szörnyű csalódásra fogunk ébredni. Honnan tudták? Onnan, hogy ők maguk húzták fel az ébresztőórát.
A későbbiekben az RMDSZ-programban szereplő tételek számonkérésére is az volt a válasz, hogy ez aztán már igazán tűrhetetlen nagyotmondás. Így vált a közvetlen vezetőségválasztás olyan utópiává, amely ürügyet szolgáltathatott a tiszteletbeli elnöki tisztség megszüntetésére.
Napjainkban megint felerősödött a kis lépések szocreál-politikusainak hangja, méghozzá a kettős állampolgárság ügyében. Óva intenek mindenkit, hogy ne ábrándozzanak, mert nincs nemzetközi jogi lehetősége annak, aminek alkalmazását Románia, Horvátország, Németország, Izrael stb., stb. garanciával vállalja.
A különleges ismertetőjel viselőinek mostani megnyilatkozása megzavarhatna, ha nem tudnánk, hogy a történelem mindig a szemünk láttára ismétli önmagát. A kettős állampolgárságról nemrégiben kedvezően nyilatkozott több olyan romániai magyar politikus, akinek hivatalos elkötelezettségét egyéb ismertetőjelek alapján biztosra vehetjük. Megoszlott volna az RMDSZ csúcsvezetősége körüli szekértábor? Ugyan! Csak az történik, ami három évvel ezelőtt a státustörvény melletti aláírásgyűjtéssel. Ahhoz kötötték a választási kampány szekerét, aztán a fogatot lóval – vagy inkább szamárral – együtt az útszélén hagyták, és visszaültek a dzsipekbe. Később azt sem tartották fontosnak megjegyezni Budapesten, hogy az RMDSZ-tagok nem abban a formában álltak ki a státustörvény mellett, ahogyan Kovács László és csapata kilúgozta.

Első rektorának, Tonk Sándornak a váratlan, korai halála új helyzet elé állította az alapítványi hátterű Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. Szeptember 4-én a történelmi magyar egyházak vezetőinek értekezlete döntött az egyházi alapítású egyetem további vezetéséről. Az intézményt működtető Sapientia Alapítvány elnökének kinevezték Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjét, püspökhelyettesét. Új tagot nem neveztek ki a kuratóriumba, így az kilenctagú maradt. Ezután a kuratórium egyhangú szavazattal Szilágyi Pál professzort választotta rektornak. Az egyházfők tudomásul vették a határozatot.
Másnap megtartotta első sajtóértekezletét az új rektor és az alapítvány új elnöke. A jelenlévők Tánczos Vilmos, az alapítvány alelnöke javaslatára egypercnyi néma felállással adóztak Tonk Sándor, az első erdélyi magyar magánegyetem rektora emlékének.
Az egyházfők előző napi értekezletén eldöntötték alapvető dokumentumok kidolgozását. Elemzik az EMTE eddigi tevékenységét, leszögezik az egyetem stratégiai céljait és Tőkés püspök javaslatára elemzik a pénzügyi helyzetet, az évi kétmilliárd forintos magyarországi támogatási keret növelésének szükségességét.
Kató Béla kiemelte annak jelentőségét, hogy Tonk Sándor helyébe két embert kellett állítani. Az első rektor két poszton állta a sarat az egyetemépítés legnehezebb időszakában. Az alapítvány új elnöke az egyetem pénzügyi forrásainak biztosításában látja legfőbb feladatát. Mint elmondta, meggyőződése szerint az amerikai magyarság azért vesztette el fiatal nemzedékét, mert szüntelenül hazavágyott, és közben nem teremtett magyar iskolát az óvodától az egyetemig. Erdélyi magyar élet sem létezhet felsőoktatás nélkül.
Szilágyi Pál, aki 1996–2000 között a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, 2000-től pedig az EMTE szenátusa oktatási bizottságának elnöke volt, három pontba foglalta egyetemvezetési elképzelését: 1. az erdélyi hálózat bővítése, erősítése; 2. felsőoktatási képzés lehetősége szerény jövedelmű családok gyermekei számára; 3. keresztény szellemű nevelés mellett magyar szellemű nevelés.
Az egyetemalapító egyházak vezetőinek értekezletén is elhangzott az elvárás, hogy a korábbinál jobban érvényesüljön a keresztény szellemiség. A rektor a magyar jelleget is hangsúlyozta. Ha bizonyos körökben ettől felszisszennek, hogy miféle dolog ez a kirekesztősdi, elég rámutatni a multikulturális kötélhúzásra, az állami Babeş–Bolyai magyar tanszékeinek, karainak létrehozása elé tornyosított műakadályokra.