Nits Árpád

Drágán mért történelem
Kétségtelen, hogy nem következett volna be a 2002. évi magyarországi választások szerencsétlen kimenetele, ha a második világháborút lezáró párizsi békeszerződések nem állítják vissza a trianoni határokat – ezt az alaptézist igazolta augusztus 24-én a mezőségi Szék lakossága. Az idén ezeréves település alapításának megünneplése és az utolsó tatárdúlásra való Szent Bertalan-napi emlékezés alkalmából Székre látogató Orbán Viktort a kétnyelvű helységnévtáblánál akkora tömeg várta, amilyen legutóbb 1940-ben fogadta a visszatérő magyar hatóságokat. Később az ünnepség során el is hangzott, hogy a helybéliek a Fideszre szavaztak volna a magyarországi választásokon, ha alkalmuk lett volna.
Az önkormányzat kezdeményezésére ezen a napon jeles személyiségek tisztelték meg jelenlétükkel a székieket. Délelőtt Pap Géza erdélyi, délután Tőkés László királyhágó-melléki református püspök hirdetett igét. Utóbbi Szék példájával szemléltette Orbán Viktor augusztus 20-ai beszédében elhangzott állítását, miszerint a magyarság drágán fizette meg történelmét. Most ugyanis a székieket újabb veszély fenyegeti: háromszor annyian halnak meg, mint ahányan születnek. A jelenség sajnos nem elszigetelt, az utóbbi tíz évben többen fogytunk, mint korábban nyolc évtizeden keresztül. Kevesebben vagyunk, de még elegen ahhoz, hogy megmaradjon az erdélyi magyarság. Talán még elegen – hangsúlyozta Tőkés ezzel is azt, hogy érdekvédelmi szervezetünknek sürgősen meg kell újulnia.
Az istentisztelet után az egykori szabad királyi város főterén ezernyi ember gyűlt össze, hogy meghallgassa az eseményt méltatókat. Többek között felszólalt Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. Hosszas, ütemes taps kísérte Orbán Viktor szavait, aki méltatta a székiek haza- és helyszeretetét, ismertette a nemzet határokon átívelő egyesítését szolgáló folyamatot, amely el kell hogy vezessen egy olyan Magyarország megteremtéséhez, amelyre minden magyar számíthat és amely minden magyarra számít. „Ó, milyen szépen beszél, be szívesen hallgattam volna reggelig” – sóhajtott egy széki asszony, majd elindult a templom melletti kapaszkodón felfelé, a sötét éjszakába.
Odahaza hiába kapcsolta be a Kossuth rádiót, ezen a hullámhosszon már kevés az esélye, hogy Orbán Viktor szavait hallja. A hozzánk besugárzó tévéadók sem kényeztették el. Másnap a híradóműsorokban a nemzet miniszterelnökének, immár Szék díszpolgárának lelkes fogadtatásából egy filmkockányit sem láthatott, a település központjában összegyűlt tömegből pedig csak néhány arcot mutatott alulnézetből az érdekből vagy félszből balra húzó köztájékoztatás.
*
A hivatalától két hónapja megválni kényszerült magyar miniszterelnök Nagyváradon kezdte hétvégi erdélyi látogatását, ahol is egy nagyszabású polgári fórum részvevője és egyik szónoka volt szombaton délelőtt. A szűknek bizonyult új rogériuszi református templomban előbb átvette Tőkés László püspöktől és Kovács Zoltán főgondnoktól a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábban neki ítélt, de eddig megfelelő alkalom híján át nem adott Pro Partium-díját, majd meghallgatta a Polgári Együttműködési Mozgalom szervezte partiumi fórumon felszólalókat, végül a nemzet sorskérdéseit taglaló, új megközelítéseket és terminológiai tisztázást sürgető, a határokon túli nemzetrészeket méltató, a politikai eliteket bíráló, végkicsengésében optimistán realisztikus beszédet mondott. Orbán Viktor sietett megköszönni a Magyarország határain túl élő magyarságnak – azon belül külön is azerdélyieknek – azt a sokrétű (elsősorban erkölcsi) támogatást, amit az egész anyaország és annak kormánya kapott az ő miniszterelnöksége idején.

Egy jólelkű állatbarát ezt a szegény korcs kutyát állatorvoshoz vitte, mert megharapta egy közveszélyes pitbull. Az állat szabályos műtéten esett át: megborotválták a seb körül, érzéstelenítették, kitakarították a sebet, körbe-körbe kivágták az elpusztult szövetet, belenyomtak antibiotikumot, antitetanuszt, antisatöbbit. Több mint háromnegyed órát igényelt a bestoppolása.
Az állatbarátot akkor érte a meglepetés, amikor benyújtották a számlát: 50 ezer lej a műtét és 80 ezer az oltások díja. Eszébe jutott, hogy a fogorvosnál tízpercnyi szenvedése után 350 ezer lejt mutatott ki a láthatatlan taxaméter. Az anyagi költségre, a gombostűfejnyi cement árára nem tudott következtetni, mert számlát nem kapott.
Hát nem érdemesebb manapság kutyának lenni?
Avagy nem kellene előírni a szájkosarat pitbullság és kapzsiság esetén?

Kényszergombaszedők népesítik be az erdőket, a mezőket és a belgyógyászati klinikákat, mint minden nyáron, amióta sokoldalúan fejlett szocializmus, illetve ugyanolyan kapitalizmus tombol drága hazánkban. Mint köztudomású, 1989 előtt a gyomorkorgás azért kényszerítette gombagyűjtésre az embereket, mert az üzletekben nem akadt ennivaló, most pedig, amikor a piacgazdaságot építik ugyanazok a szocialisták, kapható minden, de kiürítették a dolgozói és nyugdíjas zsebeket. Ezzel szemben a tudósok azt állítják, hogy azért gyakori a gombamérgezés, mert kereszteződnek a gombák. Hogyan? Ha a bocskoros, fehér galóca spórája megtermékenyíti a csiperke-micéliumot, akkor létrejön egy vegyileg semleges gyilkos galóca és egy halálosan mérgező csiperke? Tudálékosabb tudósok genetikai mutációkra is célozgatnak. Szerintük kozmikus és atomsugárzás hatására új gombafajok keletkeznek, ezért a korábban ehetőnek ismert gombáktól is mindenkit elriasztanának. Ha valaki mégis ellenállhatatlan étvágyat érezne gombára, az feltétlenül állami, nagyvállalkozói, szövetkezeti vagy importált terméket vásároljon – teszik hozzá a doktor C. Elena mérnök, akadémikus stb. emlőin nevelkedett micsurinisták.
Az állami és kiskereskedelmi televíziókban terjesztett zagyvaságokból nem kapunk magyarázatot arra, hogy általános biológiai törvényszerűségek miért nem érvényesülnének a termesztett és az importált gombák esetében. Pedig nagyon érdekes lenne megtudni, mi akadályozza meg a szelek szárnyán száguldó spórákat abban, hogy gombatenyésztő pincékbe is betévedjenek. Legalább olyankor, amikor a személyzet a munka mezejére lép. Vagyis kinyitja az ajtót. Továbbá hogyan lehet az, hogy a kozmikus sugárzás csak a Balkánon tördeli a gombagéneket, Törökország ázsiai részében már nem, tehát onnan bátran lehet importálni?
Azért sem kellene játszani az áltudományos rémhírterjesztéssel, mert az erdélyi hegyekből tekintélyes mennyiségű rókagomba kerül ki a nyugati piacokra. Annak kevés a valószínűsége, hogy a tanultabb, tehát kevésbé hiszékeny fogyasztó leszokik a rókagombáról, de az nagyon könnyen elképzelhető, hogy műpánikunkat a megrendelő felhasználja az árak letörésére. Nem is várhatjuk el, hogy a mi keresztezett, mutáns árunkért változatlanul megfizetik a gombaszedők éhbérét.
Szerencsétlenül kezdődött évezredünk másik horrorszkópikus szenzációja a földrengés-előrejelzők lódítási versenye. Egy magáncég kezdte el homályos üzleti megfontolásból, amire az állami tudományos intézet előbb lekezelően reagált, majd népszerűségi indexének zuhanását látva és berezelve a konkurencia találati lehetőségétől, azt állította, hogy műszerei valóban jeleznek némi elektromosmező-változást, ami belátható időn belüli legfeljebb 6-os erősségű földrengés előjele lehet, ez azonban nem ok az aggodalomra, mert az ősi rögön csak a 7-esnél erősebb földrengések szoktak rombolni. Hogyan értelmezhető egy ilyen szakértői állásfoglalás? Ha történik valami a föld gyomrában, akkor a magáncég nem egyedül aratja le a világon párját ritkító siker babérjait. Ha 7-es földrengés következik be, akkor az állami – mai kifejezéssel: közszolgálati – tudósok csak 1-gyel tévedtek, ami a társadalomtudományok terén az elfogadott tűréshatáron belül van. Ha a teljesen véletlenül kipattanó földrengés 6-os lesz, és mégis összedől fél Bukarest, arra az esetre kéznél van a magyarázat: a román földrengések újabban kereszteződnek a török földmozgásokkal, ahol a 6-os erősség bőven elég a katasztrófához. Ha szintén teljesen véletlenül egyáltalán nem lesz földrengés a közeljövőben, akkor sincs tudományos kudarc, mert megmondták, hogy mindez csak a lehetőség szintjén értendő.
A meteorológia terén még nem kezdődött el az árveréses piachódítás, így a havasalföldi tornádót senki sem próbálta előre jelezni tavaly vagy idén legalább Medárd idején, pedig a globális felmelegedésről több hazai napilap közölt már ismeretterjesztő cikkeket, amelyeket fel lehetett volna használni bibliográfiai hivatkozásra. Elaludták a nagy lehetőséget, így utólagos előrejelzésekre kellett szorítkozniuk. Például ilyenekre: ha a meteorológiai radar közelebb lett volna a forgószél kialakulásának övezetéhez, akkor értesíthették volna a lakosságot. Ugyancsak szólhattak volna, hogy nemsokára elrepül a tető a házakról, ha a forgószél a radarállomás közelében alakul ki, és nem a síkság másik végén. No, ami késik, nem múlik, lesznek itt ezután akkora előrejelzések Bermuda-típusú ciklonokról, hogy a porfelhők eltakarják a szemünk elől a gazdasági és társadalmi mélyrepülést!
A tudományos rémhírterjesztés jellegzetesen politikai vonatkozásait figyelhetjük meg egy szomszédos, baráti, szintén szocialista államban is, ahol fél évvel ezelőtt arról szólt az előrejelzés, hogy 23 millió román árasztja el az országot. Szó sem esett arról, hogy megint folyóvízből lesz több a kelleténél, tehát megállás nélkül folytatni kellene a védelmi vonalak kiépítését. Ehelyett folyt és folyik a pénz mindenre, ami szavazatokat hoz a kormánypártoknak a helyhatósági választásokon. No, ott is lesz október után pánikszerű előrejelzés minden alkalommal, amikor a 100 meg 50 napos ígéretek visszavonását kell magyarázni azzal, hogy katasztrófa-elhárításra kell a pénz. Nem arra fogják használni, mert másfajta lyukakat kell betömni, és további busás honoráriumukat türelmetlenül várják a hálózati munkatársak, de kifogásnak nem lesz rossz a vészhangulat.

Magyarország 1956-os cserbenhagyásának 46. évfordulója előtt egy különc amerikai magánlevéltár-tulajdonos szigorúan titkos dosszié borítóját juttatta el az American Nation című napilaphoz. Az iratcsomó katonai beavatkozás tervét tartalmazza, borítóján elutasítási pecsét virít.
A nem érintettek oldalán ülő képviselők szorgalmazására azonnal megalakult a kongresszusi kivizsgáló bizottság a tervet elutasító személyek felelősségének megállapítására. Az érintettek oldalának képviselői is sietve megszavazták a parlamenti bizottság létrehozását, mert ez a kényes ügyek elmázolásának legegyszerűbb módja. Ugyanakkor kikényszerítették egy párhuzamos bizottság létrehozását, amely az összes dosszié elutasítási körülményeit firtatja, az amerikai demokrácia kezdeteitől.
Mindkét bizottság többnyire zárt ajtók mögött tevékenykedett, így senkit sem ért váratlanul az értesülés, miszerint már Lincoln Ábrahám is elutasított egy tervet, amely áttételesen előmozdíthatta volna a CIA és a KGB majdani szorosabb tapasztalatcseréit, de ezt a hírt a bizottság elnöke nem tudta megerősíteni, mivel elutazott nyaralni.
A magyarországi beavatkozási terv dossziéját tanulmányozó bizottság a meghallgatások során meglepődve tapasztalta, hogy az elképzelés bizonyos részleteit a későbbiekben Jugoszláviában hajtották végre. Az 1956-os tervben szerepelt például a budapesti hidak lebombázása, hogy a szovjet tankok ne tehessék tönkre a majdan az MSZMP közbeszerzési megrendelésére nyugati cégek által építendő dunántúli autópályák altalaját. Viszont a taktikai célpontok között nem szerepelt Kádár főhadiszállása. A központi vezetőséggel a Nyugatnak más terve volt, mint az a későbbiekben kiderült.
Vizsgálódás közben előkerült egy levél, amelyben a magyar kormány nevében valaki felkéri az amerikai hadsereget a fiatal magyar kapitalizmus vívmányainak megvédésére. A név és aláírás helyét üresen hagyták. A meghallgatott levélfogalmazó elárulta, hogy a meghívóhoz akkor kerestek volna életben maradt forradalmárt vagy inkább fejlett életösztönnel rendelkező reformkommunistát, ha a szovjetek felmutatják a fiatal magyar szocializmus vívmányainak megvédelmezéséért esedező meghívólevelet. A terv szerint ez ilyen egyszerűen ment volna 1956-ban, mint ahogy negyven évvel később nemcsak Oroszország, hanem a romániai közvélemény rosszallásától sem csinált oda a világ csendőre, amikor jugoszláviai beavatkozási tervet léptetett életbe-halálba.
Az 1956-os beavatkozási terv a magyar forradalom győzelme utáni időszakra is kiterjedt. Az elképzelés szerint az első szabad választásokat nem a Magyar Szocialista Munkáspárt nyerte volna meg, hiszen éppen ellene robbant ki a forradalom. Ám némi külső segítséggel és átfestéssel négy év múlva újra hatalomra került volna a liberalizált szocialista kormány színeiben. Ez azért volt kívánatos – jegyezték meg diszkréten a beavatkozási terv kidolgozói –, mert az egykori tudatos társadalomépítők bűntudatosan képesek viszonyulni Magyarország új szövetségeseihez. Erre az alaphelyzetre szükség lehetett volna például a cement- és kekszipar, az energetika, a termőföld stb. külföldi érdekeltségű privatizációjához.
A távlati elképzelések között szerepelt annak a valószínűsége, hogy Magyarországon újra olyan politikusok jutnak kormányra, akik korábban nem pocskondiázták a Nyugatot. Kissé kellemetlen volna – lábjegyzeteli a beavatkozási terv –, de a polgári erők nyakát nem olyan nehéz kitekerni. A Nyugat szerinti helyes vágányra való visszafordítást olyan részletes program szolgálta volna, amelyben a Strasbourgba utaztatott roma családok botránykeltésétől az ötpercenként antiszemitizmust sikoltozó amerikai nagykövet megbízóleveléig minden apróság szerepelt. Még az is, hogy az új szegfűszínű kormányt népi középnek nevezzék, ellentétben azzal a helyhatósági (magyarországi) ötlettel, hogy nemzeti közép legyen a neve. Ehhez ugyanis nehezen illeszthető a szocialista jelző. A nemzetiszocialista közép-szerűséget éppen hogy a jobboldal nyakába szeretnék varrni, a nemzeti középszocialista pedig olyan, mintha egy szigorúan titkos rendőrtiszt ötölte volna ki szótorzító tabletta hatása alatt.
De mi lett volna, ha a nagy kavarodásban véletlenül – vagy szükségszerűen – a magyarokkal miniszterelnökké választatják a szovjet titkosszolgálattal együttműködő ávósok valamelyik titkos ti-tisztjét? (Aki ráadásul dadog is.) Semmi probléma. Első nemzetközi találkozóján meg kell szervezni, hogy a kollégák jól veregessék hátba (nem vállon, mert az nem lenne képzavaros), és rá kell beszélni a pápát, hogy soron kívül fogadja az ateista állampárt egykori aktivistáját és titkosrendőrét stb., stb. A világgal bármit meg lehet etetni, azt is, amitől kifordul a gyomra – szögezi le a titkos beavatkozási terv még titkosabb záradéka.
A kivizsgálást szorgalmazó képviselők ezen a ponton elismerték, hogy 1956-ban helyesen döntöttek azok az amerikai politikusok, akik a katonai beavatkozás tervét elutasították és szabad utat engedtek az egyszerű cserbenhagyási tervnek. Mindkettő hasonló zsákutca felé terelte az eseményeket, viszont a történelemből jól ismert változat legalább nem járt annyi cécóval.