Nits Árpád

Ezennel értesítem a magyarigazolvány-ügyben eljáró irodákat, hogy egyelőre rám ne számítsanak. Természetesen nem ugyanolyan meggondolásból maradok ki a buliból, mint közismerten magas jövedelmű és mindkét országban előnyös kapcsolatokkal rendelkező magyarjaink, akik nem szégyellték kijelenteni, hogy szégyellik kiváltani a magyar nemzethez tartozást bizonyító igazolványt, hanem tényleg nem akarok a magyar nemzethez tartozni. Egyelőre – hangsúlyozom. Kivárom az áprilisi választásokat, és ha egyes jóslatok beválnak, vagyis újra hatalomra kerül az MSZP és az SZDSZ, akkor legmélyebb sajnálattal megmaradok annak, ami most vagyok. Vagyis nemzettelennek. Mert ha létre is jönnek a Funar-féle románigazolvány-kibocsátó irodák, azokat azért mégsem keresem fel. Horvát vagy szlovák igazolványhoz pedig nincsenek megfelelő igazoló irataim. Bunyevác vagy más nemzetösszefogó kezdeményezésekről nincsenek értesüléseim. Tehát...
No de térjünk vissza arra a kérdésre, hogy miért nem csipegetnék kedvezményeket az MSZP és az SZDSZ tenyeréből. Először is azért, mert ezek a tenyerek a hatalomátvétel után azonnal ökölbe szorulnának. Erre elhangzottak komoly választási ígéretek. Másodszor azért, mert akiktől kaptunk egy haszontalan alapszerződést, azoktól semmi sem kell. (Mellesleg: Tabajdi Csaba nem a saját fogalomköréből merítette az értékítéletet, hogy a kedvezménytörvényt kiherélték. Ilyesmit Teodor Melescanu állított szocialista külügyminiszter korában a román–magyar alapszerződésről. Csakhogy ő szalonképesebben fejezte ki magát. Azt mondta: az alapszerződést a lábjegyzettel férfiatlanították.) Harmadszor...
Itt álljunk meg. Nem érdemes az ellenérzéseket sorolni. Ezek a magyarországi pártok azért olyanok, amilyenek, mert a választóknak azt a tömegét kell megnyerniük, amelyet nem hódíthat meg az ellenfél. Ha a jobboldal a nemzeti összetartozás híveit egyesíti táborába, akkor a baloldalnak létérdeke azok megnyerése, akik különböző okokból nem akarnak tudni a határon túli rokonokról. Ezek az okok roppant sokrétűek. Van, aki Magyarországon él, magyarnak érzi és vallja magát, de csak egy bizonyos pontig. Például a Szent Koronát svájci sapkának tekinti, és nem érti, annak megpillantásakor miért lábad könnybe a székelyek szeme. Másokban is felmerülhet a kétség, hogy vajon tényleg rokonok-e a külföldön élő magyarok. Egyáltalán a magyarok. Aztán itt van azoknak a hatalmas serege, akik még nem érkeztek fel az életszínvonal legalább közel-nyugati csúcsaira. Azok azt mormoghatják: miért adózzunk a még szegényebb rokonoknak? A viszonylag alacsony bérből élőket meg lehet nyerni a kedvezménytörvény ledorongolásával. Van, aki ezt akarja hallani, és nem gondolja tovább a dolgokat, hogy a határon túli magyar nemcsak rokonlátni jön hazájából haza, hanem adózni is.
Az MSZP-nek és az SZDSZ-nek most különösképpen rá kell hajtania a szavazatnyerésre, mert a kormányzat sikeres négy esztendőt zár, ilyenkor egy normális nép nem szokta leváltani a parlamenti többséget. Ezért érthető minden bevetett ellenzéki eszköz: a pánikkeltés a román vendégmunkásokkal, az ország külföldi lejáratása, a cirkuszi mutatványsorozat stb., stb. Hogy mennyire elfogadható, az más kérdés. Ha a választók többsége úgy ítéli meg, hogy a cél (a hatalom-visszaszerzés) elfogadhatóan szentesít bármilyen eszközt, akkor győz az MSZP és az SZDSZ, és megbukik a sikeres polgári kormány. Egy olyan kormány, amely nyolc évtizede először próbált tenni valamit a nemzet lelki egyesítéséért. Vagyis a határon belüli magyar nemzet hatalomra segít egy olyan kormányt, amely nem akar rokonának tudni engemet. Ha mindez bekövetkezik, egy ilyen nemzethez tartozni márpedig nem akarok.

Nyújtsa fel a kezét, aki a külföldön élő horvátok kettős állampolgárságára vonatkozó törvényről hallott bár egy mukkot szerkesztésének, parlamenti vitájának és elfogadásának évében. Magasabbra kérjük. Ennyi? Akárhogyan számoljuk, ez teljesen láthatatlan kisebbség. Most azok emeljék fel a kezüket, akik a szlovák nemzetiségi igazolványok kibocsátása előtt megneszeltek valamit. Ha jól látjuk, az eredmény ugyanaz. Akkor a sokkal szerényebb jogokat biztosító magyar kedvezménytörvényt miért kíséri ez az alpári ricsaj?
Magyarország alatt ugyanaz a magma található, mint Horvátország és Szlovákia alatt. Fölöttük a légtér kb. szintén hasonló. Tehát a felszínen, vagyis jobbra és balra keresendők az okok. Horvátországtól balra nincs a térképre írva, hogy Románia. Jobbra sem. Csak egy kicsit távolabb. Szlovákia földrajzi fekvése is hasonlóan kedvező: civilizáltabb környezete nem vonja kétségbe jogát, hogy területére vonatkozóan szuverén államként törvényeket alkothat. Magyarország ilyen szempontból hátrányos helyzetű. Van néhány szomszédja, amely az új évezredben is minden alkalmat megragadva acsarkodik ellene. Egy NATO-tagország ellen! És mindennek a tetejébe, az acsarkodók is NATO-tagok akarnak lenni, és ehhez minden alkalmat megragadva kérik, sőt megkövetelik a minden alkalommal ócsárolt Magyarország segítségét!
Az egész státustörvényből ennek az egy problémának kellett volna nagy sajtóteret biztosítani. Hadd lássa a világ, kikkel van dolga. (Nem mellékesen: azt sem ártana részletesen „országimázsolni”, hogy egyesek számára, akik egyébként nyílt színen kacérkodnak a NATO-val, annyira fülsértő egy NATO-tagállam himnusza, hogy üldözésére törvényt és végrehajtási kormányrendeletet fabrikáltak.) Ennek a nemzetközi propagandának az időszerűségét emeli ki az újabb szlovák ötlet, miszerint Magyarországra erős nemzetközi nyomást kell gyakorolni. Miért? Ami szabad a határon kívüli szlovákoknak, az nemzetközileg elítélendő bűncselekmény a magyarok esetében? Vajon mi táplálja ezt a mérhetetlen pimaszságot?
Nézzünk szét Magyarországon is, jobbra és balra.
Jobboldalról indult el az első kezdeményezés a határon kívüli nemzetrészek támogatására, amelyet baloldalról állandó ellenszél kísér. A liberálisnak nevezett balszél meg sem szavazta, a szocialista pedig a szavazás napján is rázendített, hogy „de azonban”. A teljes akadékoskodási lajstrom összeállítása immár a történészek dolga, most elég, ha csak a karácsonyi ünnepeket kísérő „kitalálmányokra” emlékeztetünk. A cirkuszi fejszámolók újra az olcsó munkások milliós tételeivel ijesztgették a magyarországi munkavállalókat, és a felsős (negyedikes) matematikából hasonlóan képzett szakszervezeti vezetők (lenini áttételi szíjak) sietve felkapták a „gondolatot”.
Tehát a romániai csecsemők és aggastyánok is rátörnek a magyarországi munkapiacra? Nem ismerjük behatóan a horvátországi jobb- és baloldali viszonyokat, de feltételezzük, hogy ha egy ottani miniszterelnök-jelölt a kettős állampolgársági törvény felfüggesztését követelné, mert 23 millió alkalmi munkavállalót látott rémálmában, akkor felébresztése után a föld alá süllyedne szégyenében. Ezzel szemben Medgyessy Pétert még nem küldték szabadságra. Csak azért sem, mert Csurka megmondta. (Vajon Csurka István nem éppen azért mondta, hogy csakazértis tartsák meg Medgyessyt miniszterelnök-jelöltnek? Hogy további alkalma legyen nyilvánosan kijelenteni ilyen épületes ostobaságokat? Erős húzás...)
A horvátországi és szlovákiai viszonyok alapos ismerete nélkül is állíthatjuk, hogy ott nincs meg az MSZP és az SZDSZ pontos mása. Mert ha létezne, akkor a horvát kettős állampolgárság, illetve a szlovák nemzetiségi igazolvány törvénye nem születhetett volna meg olyan szép csendben. Ellenkezőleg, a horvát és a szlovák balliberósok úgy összeüvöltözték volna a világot, hogy a szomszédok is felfigyelnek a készülődésre, és elkezdődik a vég nélküli magyarázkodás külföld és belföld előtt egyaránt. Mivel ez nem következett be, biztosak lehetünk abban, hogy a horvát és a szlovák cirkuszi fejszámolóknak eszébe sem jutott választási propagandacélra lealjasítani egy nemzetstratégiai ügyet.
Még egy különbségre érdemes felfigyelni. Az összképből teljességgel hiányzik az RHDSZ és az RSZDSZ (Romániai Horvát, illetve Szlovák Demokrata Szövetség). Az RHDSZ-ből például azonnal megszólalhatott volna egy jogtudós, hogy a kettős állampolgárság ötlete elítélendő, mert nem lehet eldönteni, hol adózzon és hol katonáskodjon a román–horvát állampolgár. Az RSZDSZ vezetői pedig kivártak volna, és csak akkor karolják fel a szlovák nemzetiségi igazolvány ügyét, amikor azt össze kellene árukapcsolni az elnökjelölési listával. A hangzavar beálltával pedig kijelentették volna, hogy a balhét márpedig egyedül a magyar kormánynak kell elcipelnie, rájuk ebben ne számítsanak, még akkor sem, ha neptuni jó viszonyban vannak a román kormánnyal.