Sugallatok
Erdélyi Napló, 2000. április 25., X. évfolyam, 17. (448.) szám
Kolozsvár polgármestere közvetve azt állítja, hogy Csernovicban egyetlen román ember sem él. Úgyszintén nem léteznek besszarábiai románok, csak román etnikumú moldovánok stb. Mindez abból következik, hogy a kormányzattól megtűrt, sőt elkényeztetett, szélsőséges politikus szerint Kolozsváron nincsenek magyarok, csak ungárofon románok léteznek még itt-ott, mint a hiányosságok.
Ennek a „tézisnek” beláthatatlan következményei lehetnek a határon kívüli románok számára. Csernovicban a Funar-idézet alapján bármikor megszüntethetik a román tannyelvű iskolát, mert ha mindenki ukrán, minek bonyolítani a dolgokat. Ugyanígy Magyarországon feloszlathatják a román kisebbségi önkormányzatot, hiszen Funar gondolatmenete szerint még a gyulai ortodox püspök is magyar, csak egy kicsit más nemzetiségű.
Lám, hova vezet, ha valaki gyorsabban beszél, mint ahogy gondolkozik.
Nem Funar az egyedüli, aki kínos helyzetbe hozza a határon túli románokat és azok elkötelezettebb vezetőit.
Itt van például Dan Pavel neves politológus. Pedig ő előbb gondolkozik és csak azután beszél; meglátásai olyan előremutatóak, hogy azok alapján a Nyugat túlbecsülhetné az ország szellemi érettségét. Ha rajta múlna – és szavai összhangban állnának tetteivel –, hirtelen hatástalanná válna az erdélyi magyarság és a Magyarország ellen irányuló évszázados „népnevelés”. (Hogy ez mennyire nem utópia, azt Európa egykor összebékíthetetlennek tűnő ellentétpárja bizonyítja, amelyre Dan Pavel gyakran hivatkozik. Egy németellenes Adevarul ma Franciaországban beadná a kulcsot, mielőtt legkedveltebb napilappá nőhetné ki magát sovinizmusával.)
Dan Pavel tűréshatára azonban csak odáig tart, ahol eszébe juttatják az RMDSZ-beli „radikálisokat”. Újabban amikor a „mérsékeltek” kormányszereplését méltatja, szavaival és gesztusaival jelzi, hogy a radikálisnál jóval keményebb jelző illetné meg azokat, akik ellenezték az RMDSZ kormányba lépését vagy ösztönözték a menet közbeni kiugrást.
Ez az álláspont a határon kívüli románokat korlátok közé szoríthatja, ha szervezeteik a közeljövőben kormányzati szerephez jutnak. (És miért ne jutnának, amikor a kisebbségek államhatalomban való részvételét kötelezően előírják a nemzetközi szerződések?) Dan Pavel értékelésének nemzetközi kiterjesztése azt jelentené, hogy minden etnikai kisebbség elégedjen meg annyival, amennyit az RMDSZ kormányhivatalnokai elértek, követelőző szószólóit némítsa el, vesse ki magából, lehetőleg egyenesen a börtönbe. A román politológus biztosan nem ezt akarja mondani, nem javasolná például az ukrajnai testvéreinek, hogy miután a világgal elhitetik gyámországuk kisebbségvédő modelljének meséjét, tapsikoljanak egy Eminescu–Schiller-szerű halva született ötletnek. Előbb tájékozódna: maradt-e annyi német Észak-Bukovinában, hogy azok komolyan igényelnének egy ilyen társbérletet? Rájönne a multikulturális ötlet mögött rejtőzködő turpisságra, és tovább puhatolózna. Miután ráeszmélne, hogy az ukrajnai román közösségek ingatlanjainak visszaszolgáltatási gyorslistája is nagyjából humbug, hajlana arra, hogy a „radikálisokat” túlságosan mérsékelteknek tartsa, és a „mérsékeltekre” keresgélne megfelelőbb jelzőket. De a romániai magyarok problémáival kapcsolatban – kényelmi és egyéb okokból Dan Pavel megelégszik felszínes, egyoldalú információkkal, amelyeket az RMDSZ hivatalos forrásai szolgáltatnak. Ezek pozícióféltési megfontolásból sötét színben tüntetik fel a szövetség belső ellenzékét, elferdítve idézik a csúcsvezetőséget érő bírálatokat és így félrevezetik nemcsak a román, hanem a nemzetközi közvéleményt is. Ennek egyik unalmassá vált példája a kormányba lépés körüli vita elcsúsztatása. A fenntartások kizárólag a szövetségkötés módjára vonatkoztak, de 1996 decembere, az elhíresült bukaresti SZKT-ülés óta egyebet sem hallunk, mint hogy egyesek meg akarták torpedózni az állítólag előzmények nélküli kísérletet. Az is csak féligazság, hogy a menetközbeni kiugrást valaki erőltette volna. A „legradikálisabb” vélemény szerint csapdába kerültünk, kijönni nehezebb, mint bent maradni, ezért a kormányban maradás feltételeit kell úgy megfogalmazni, hogy végre befejeződjék az RMDSZ megalázása – hangzott el tavaly. Ez radikalizmus volna? A Demokrata Párt számtalanszor nyúlt a politikai zsarolás eszközéhez, mégsem kiáltották ki szélsőségesnek.
Valamikor politikusaink elgondolásai között szerepelt a kapcsolattartás a határon kívüli román kisebbségekkel. Ez is a jobb sorsra érdemes ötletek sorsára jutott. Pedig román sorstársaink a saját érdekükben is tehetnének egy-két jó szót Dan Pavelnél, hogy ne higgye el az RMDSZ radikálisairól szóló meséket.
Ennek a „tézisnek” beláthatatlan következményei lehetnek a határon kívüli románok számára. Csernovicban a Funar-idézet alapján bármikor megszüntethetik a román tannyelvű iskolát, mert ha mindenki ukrán, minek bonyolítani a dolgokat. Ugyanígy Magyarországon feloszlathatják a román kisebbségi önkormányzatot, hiszen Funar gondolatmenete szerint még a gyulai ortodox püspök is magyar, csak egy kicsit más nemzetiségű.
Lám, hova vezet, ha valaki gyorsabban beszél, mint ahogy gondolkozik.
Nem Funar az egyedüli, aki kínos helyzetbe hozza a határon túli románokat és azok elkötelezettebb vezetőit.
Itt van például Dan Pavel neves politológus. Pedig ő előbb gondolkozik és csak azután beszél; meglátásai olyan előremutatóak, hogy azok alapján a Nyugat túlbecsülhetné az ország szellemi érettségét. Ha rajta múlna – és szavai összhangban állnának tetteivel –, hirtelen hatástalanná válna az erdélyi magyarság és a Magyarország ellen irányuló évszázados „népnevelés”. (Hogy ez mennyire nem utópia, azt Európa egykor összebékíthetetlennek tűnő ellentétpárja bizonyítja, amelyre Dan Pavel gyakran hivatkozik. Egy németellenes Adevarul ma Franciaországban beadná a kulcsot, mielőtt legkedveltebb napilappá nőhetné ki magát sovinizmusával.)
Dan Pavel tűréshatára azonban csak odáig tart, ahol eszébe juttatják az RMDSZ-beli „radikálisokat”. Újabban amikor a „mérsékeltek” kormányszereplését méltatja, szavaival és gesztusaival jelzi, hogy a radikálisnál jóval keményebb jelző illetné meg azokat, akik ellenezték az RMDSZ kormányba lépését vagy ösztönözték a menet közbeni kiugrást.
Ez az álláspont a határon kívüli románokat korlátok közé szoríthatja, ha szervezeteik a közeljövőben kormányzati szerephez jutnak. (És miért ne jutnának, amikor a kisebbségek államhatalomban való részvételét kötelezően előírják a nemzetközi szerződések?) Dan Pavel értékelésének nemzetközi kiterjesztése azt jelentené, hogy minden etnikai kisebbség elégedjen meg annyival, amennyit az RMDSZ kormányhivatalnokai elértek, követelőző szószólóit némítsa el, vesse ki magából, lehetőleg egyenesen a börtönbe. A román politológus biztosan nem ezt akarja mondani, nem javasolná például az ukrajnai testvéreinek, hogy miután a világgal elhitetik gyámországuk kisebbségvédő modelljének meséjét, tapsikoljanak egy Eminescu–Schiller-szerű halva született ötletnek. Előbb tájékozódna: maradt-e annyi német Észak-Bukovinában, hogy azok komolyan igényelnének egy ilyen társbérletet? Rájönne a multikulturális ötlet mögött rejtőzködő turpisságra, és tovább puhatolózna. Miután ráeszmélne, hogy az ukrajnai román közösségek ingatlanjainak visszaszolgáltatási gyorslistája is nagyjából humbug, hajlana arra, hogy a „radikálisokat” túlságosan mérsékelteknek tartsa, és a „mérsékeltekre” keresgélne megfelelőbb jelzőket. De a romániai magyarok problémáival kapcsolatban – kényelmi és egyéb okokból Dan Pavel megelégszik felszínes, egyoldalú információkkal, amelyeket az RMDSZ hivatalos forrásai szolgáltatnak. Ezek pozícióféltési megfontolásból sötét színben tüntetik fel a szövetség belső ellenzékét, elferdítve idézik a csúcsvezetőséget érő bírálatokat és így félrevezetik nemcsak a román, hanem a nemzetközi közvéleményt is. Ennek egyik unalmassá vált példája a kormányba lépés körüli vita elcsúsztatása. A fenntartások kizárólag a szövetségkötés módjára vonatkoztak, de 1996 decembere, az elhíresült bukaresti SZKT-ülés óta egyebet sem hallunk, mint hogy egyesek meg akarták torpedózni az állítólag előzmények nélküli kísérletet. Az is csak féligazság, hogy a menetközbeni kiugrást valaki erőltette volna. A „legradikálisabb” vélemény szerint csapdába kerültünk, kijönni nehezebb, mint bent maradni, ezért a kormányban maradás feltételeit kell úgy megfogalmazni, hogy végre befejeződjék az RMDSZ megalázása – hangzott el tavaly. Ez radikalizmus volna? A Demokrata Párt számtalanszor nyúlt a politikai zsarolás eszközéhez, mégsem kiáltották ki szélsőségesnek.
Valamikor politikusaink elgondolásai között szerepelt a kapcsolattartás a határon kívüli román kisebbségekkel. Ez is a jobb sorsra érdemes ötletek sorsára jutott. Pedig román sorstársaink a saját érdekükben is tehetnének egy-két jó szót Dan Pavelnél, hogy ne higgye el az RMDSZ radikálisairól szóló meséket.