Nits Árpád

Jó lesz lelkiekben felkészülni arra, hogy a 2000. esztendőben biztosítanunk kell Gheorghe Funar újraválasztását az egykor kincses, újabban napocakás Kolozsvár magas polgármesteri tisztségébe. Ne viszolyogjunk a gondolattól. Még van rá idő, barátkozzunk vele.
Mérlegeljük, mi történne, ha egy másik polgármester kerülne helyhatalomra. Sorra vehetnénk azokat a pártokat, amelyek jelöltje számításba jönne, de kár az időt fecsérelni. Elég a velünk látszólag rokonszenvező parasztpártra hivatkozni: annak a funárja pontosan úgy tolna ki velünk, ahogyan elvtársai járnak el a kormányban és a parlamentben. Mi több, a parasztpárt polgármestere ügyesen maga mellé emelne néhány magyarosch nevű csendestársat, akiket a világpiacon a nemzetiségi kérdés végleges megoldásának balkáni modellillusztrációjaként adna el. És azután hiába panaszkodnánk a főtéri gödörre, az anyanyelvhasználat korlátozottságára, az utcák átkeresztelésére, a hazug emléktáblákra, a belvárosi házbontásokra és egyéb zaklatásokra, a világ válasza az lenne: most már nemcsak a román kormányban, hanem Kolozsvár nagymunicípium-vezetésében is benne vagytok, mit akartok még?
Ezzel szemben a jelenlegi polgármester munkastílusát már megszoktuk, csalódás nem érhet, tőle jót nem várunk, és azt maradéktalanul megkapjuk. Az pedig, hogy ez a Funar zajos dobolás közben vadászik ágyúval verébre, számunkra kimondottan hasznos. Amíg túlkapásait elnézik, addig van hitelünk (az a maradék, amit nem játszott el a kompromisszumos kormányszereplés), addig elhiszik nekünk Nyugaton, hogy itt a nemzeti kisebbségek európai normáit korántsem teljesítették.
Tehát szavazzunk Gheorghe Funar úrra!
Még van egy érv e ragyogó jelölt mellett. Korántsem merítette ki az önröhögtetés tárházát. Most a kolozsvári magyar főkonzult tartja nemkívánatos személynek, mert Ceauşescu titkosrendőrségének sem tetszett. Ha következetes lesz önmagához, maholnap követelni fogja, hogy Neculai Constantin Munteanut, a neves közírót, akit nemrég majdnem a közszolgálati televízió elnökévé választottak, azonnal toloncolják ki, különben Románia kóbor kutyáit csillagos-sávos lobogószínekkel festi be, emlékeztetve a Szabad Európa rádióra. A lista, persze, hosszasan folytatódhat, hiszen Funar mostani pártlapjának elődjéből, a Săptămânából könnyűszerrel összeírhatók a Ceauşescunak nem tetsző emigránsok. Velük kiemelten foglalkozott a Nagy-Románia Párt alapítója és örök példaképe, Eugen Barbu, valamint kisinasa, C. V. Tudor. Azt se feledjük, hogy Mihály király szintén nem számított Ceauşescu kedvencei közé. Funárnak előbb-utóbb a királyi családba is bele kell kötnie, kilátásba helyezve a Hohenzolern-színek kóbor kutyákra való fecsérlésének ugrásszerű megnövekedését.
Jogos a kérdésfelvetés: jól van, ha kenyérre nem telik, folytatódjon a cirkusz, legyen újra ő a polgármester, de nem lehetne megválasztatni másokkal, anélkül, hogy összepiszkolnánk a kezünket? Nem! A közvélemény-kutatásokban nem bízhatunk, nem tudhatjuk, hogy híveinek tábora megmaradt-e. Megtörténhet, hogy korábbi szavazói megunták gödörszínvonalas szellemeskedését, monoton hanglejtését, ahogyan összeszorított fogakkal szűrögeti az aktív szókincsében rendelkezésére álló több száz szót. A polgármesteri hivatal alkalmazottjaiból, régi pártjának maradékából és újabb pártjának tagságából nem futná az 50% meghaladására. Nem kockáztathatunk!
Persze, tudatában kell lennünk, hogy ez a felhívás pontosan az ellenkező hatást érheti el. Kolozsvár magyar választópolgárai Funar-paródiának tekinthetik, jót nevetnek (ha még maradt kedvük egyáltalán a nevetéshez), és természetesen nem szavaznak rá. Mások – miután megfigyelőik tolmácsolásában értesülnek e szerény cikkben előterjesztett javaslatról – azt hihetik, hogy a kolozsvári magyarsággal tényleg akkor lehetne verebet fogatni, ha Gheorghe Funar tovább szervezhetné bohózatait a magyar főkonzulátus ellen. Ebben az esetben a polgármester saját barikádoldaláról indulna meg ellene az aknamunka, vagyis éppen azok távolítanák el, akik nyíltan vagy a háttérből, a legkülönfélébb megfontolásokból támogatták. Van erre mód a legnagyobb demokráciában is, amíg léteznek zavarkavarásban szakképzett titkosszolgálatok. Akkor legnagyobb sajnálatunkra Gheorghe Funar a mi szavazatainkkal sem jutna vissza túlmelegített székébe. De mit tegyünk? Ilyenek a balkáni demokratikus játékszabályok, amelyek ismeretében Churchill nem azt mondta volna, hogy rosszak, de jobbakat még nem találtak ki. Egészen mást mondott volna, bár az angol nyelv nem igazán alkalmas zaftos káromkodásra. (Amiket a trillerekben hallunk, az más. Az amerikai angol.)

Rég nem volt már napfogyatkozás, és a csillagászati eseménytelenség miatt a közvélemény figyelmét fokozottan irányítják a politikai bárgyúságok felé. Napok óta rágódtatják például a kocsmafilozófusokat azon, hogy egy ortodox nemzetállamban az ortodox vallás legyen-e nemzeti államvallás, vagy maradjon meg állami nemzetvallásnak. Aztán itt van ez a zseni, aki azt állítja, hogy az új kolozsvári magyar konzult kémnek küldték ide. Bizonyára magából indul ki. Ha ő nevezne ki kolozsvári román konzult, azt odatenné piszkos munkára. Szűkebb köreinkben pedig egyesek azt feszegetik, hogy évtizednyi helyben topogás után, ugye, milyen apolitikus volt létrehozni egy keresztény magánegyetemet. És milyen a közvélemény-kutató válogatott alanya? Képes úgy válaszolni, hogy abból olyasmi tűnjön ki, mintha szerinte ki kellett volna böjtölni még egy évtizedet a teljes gőzzel megjátszott kompromisszum-politizálással. Nekünk, kolozsváriaknak még külön kijut a szociáldemokrata tömörülés előrehozott választási kampánya.
Sokkal elviselhetőbb téma volt a napfogyatkozás. Abból is kiderült, hogy a választótestületnek nevezett nép bizonyos része nem tekinthető agytrösztnek, tehát könnyű bármivel megetetni, de a csillagászati jelenséggel kapcsolatban sokkal bájosabb butaságok hangzottak el. Sajnos, a legközelebbi napfogyatkozásra csak a következő évezred végén lehet számítani. Időközben politikusaink kigyógyulhatnak született szenilitásukból és szerzett infantilizmusokból. De addig mivel üssük agyon az időt, hogy ne figyeljünk rájuk?
Egyik megoldás az lehet, ha minden holdfogyatkozásra hosszas, alapos propagandakampánnyal készülünk fel. Hónapokkal az esemény előtt megkezdődne a tudománynépszerűsítő előadások sorozata, a tévénézők, rádióhallgatók és újságolvasók kérdéseinek megválaszolásával egybekötve. Neves tudósok magyaráznák meg a jelenség okát, a kályhától elindulva, mert úgy hosszabb a műsor és nagyobb a honorárium. A legnehezebb kérdések tisztázására újra meg kellene hívni a diktatúrában etnikailag mellőzött Andrei Bacalut. Ő magyarázná meg, hogy a közhiedelemmel ellentétben a holdfogyatkozás nem azért következik be, mert a Nap eltakarja előlünk a Holdat.
Arra a kérdésre, hogy a holdfogyatkozás ártalmas-e a szemnek, ha a tévében nézzük, a csillagászok ne válaszoljanak. Adják át a szót szakorvosoknak. Szerepelhessenek ők is. Akár befut a tízpontos kérdés, akár nem, azt is magyarázzák meg, hogy a holdfogyatkozásról készült fényképek megtekintése sem okoz retinakárosodást. A rágógumi-forgalmazásban rafinálódott kereskedőréteg felelősségteljesen figyelmeztetné a lakosságot, hogy a napfogyatkozáshoz használt szemüvegek nem jók a holdfogyatkozás megtekintésére, és orvosmeteorológiailag hitelesített, áttetsző celofánszemüvegeket reklámozna. Természetesen mindenki kapkodna az újszerű termékért. Az esemény után egyesek gyanút fognának, hogy a holdfogyatkozás-szemüveg használata után miért gyűlt meg a szemorvosok dolga, míg a korábbi holdfogyatkozások idején nem lépett fel járványos kötőhártya-gyulladás.
Kár, hogy a holdfogyatkozás is viszonylag ritka esemény. De gyakrabban gyönyörködhetnénk műholdfogyatkozásokban. Azokhoz is felhasználhatnánk a napfogyatkozás forgatókönyvét: tudománynépszerűsítés, válaszok kérdésekre, amelyekből kiderülne, hogy a fogyatkozásra esedékes műholdat nem a napeleme takarja el előlünk, műholdfogyatkozás-szemüvegek reklámozása, másnap turisztikai vállalkozók és a szemészeti rendelők forgalmának számbavétele stb.
Persze, a temérdek műhold sem elég ahhoz, hogy időnként a kémhisztériás, kompromisszumos, ortodox, tömörüléses politikusok ne jutnának szóhoz. Mi hát a teendő? Figyeljünk állandóan az életszínvonal-fogyatkozásra. Akik nem foglalkoznak politikával és/vagy korrupcióval, ezt a helyi természetes jelenséget úgyis szüntelenül, védőszemüveg nélkül érzékelik.