Globális kezdeményezés
Szabadság, 1998. december 30., X. évfolyam, 301. szám
Úgy tűnik, a kettős állampolgárság onnan kapott egy átmeneti kegyelemdöfést, ahonnan a legkevésbé volt várható. Senki sem vette komolyan a néhai magyar külügyminiszter, Kovács László szocialista pártfőtitkár okoskodásait a katonai szolgálatról és az adózásról, vagy egyes RMDSZ-vezetők szintén tudatos tájékozatlanságból fakadó aggályoskodását a magyarországi választási egyensúly felborulásáról. A szélsőségesen irigy román politikusok acsarkodása sem szegte az erdélyi magyarok kedvét attól, hogy a magyarországi szlovákoknak vagy a romániai horvátoknak kijáró elemi jogban részesüljenek anyaországuk részéről. Ezzel szemben, amint Barki Éva Mária kifejtette balsejtelmét, hogy bizonyos országokból kizsuppolhatják a kettős állampolgársággal rendelkező kisebbségieket, egy időre elnémult a problémafelvezetés.
Óhatatlanul eszünkbe jut a Szibéria távoli csücskében politikai vicceket mesélő politikai foglyok esete. Elvisznek? Innen?!
Ennél is tragikomikusabb, hogy Barki Évát ezzel a kijelentésével egyidejűleg nyilvánították újra nemkívánatos személynek Romániában. Ahelyett, hogy díszpolgárrá avatták volna. Hiszen mindenki, aki a kettős állampolgárság ellen – még ha őszinte féltésből is – felemeli szavát, az azoknak a malmára hajtja a vizet, akik a kisebbségek jelenlétéből a maguk számára akarnak hasznot húzni. Mert mi történik, amikor a schengeni határzár hátsókapu-alternatívái kerülnek terítékre? A kettős állampolgárság ötletét gondolkozás nélkül elvetők megoldásnak tartják, hogy a Magyarországgal szomszédos államok összes polgárai nemzetiségi különbségtétel nélkül kapjanak határátlépési kedvezményeket.
Vajon mit szólnak ehhez a schengeni hatóságok? Bizonyára nem az a leghőbb vágyuk, hogy az új európai határ túloldaláról minél nagyobb tömegek sétafikálhassanak Borstól a Kanári-szigetekig, a bécsi hattyús tavak érintésével. Egyébként a megélhetési népvándorlásról még a diktatúra idejéből tudjuk, hogy azt villanypásztorral és golyószóróval sem lehet feltartóztatni, úgyhogy globális vízumkedvezmény nélkül is virágozni fog. Viszont egyáltalán nem olvadoznánk a lelkesedéstől, amint a kolozsvári magyar főkonzulátus ünnepélyesen kibocsátaná a hosszú lejáratú vízumot annak a személynek, aki megszervezte zászlójának ellopását (nem ugrik be a neve). Vagy elvbarátjának, aki a Bolyai- egyetem újralétesítésének megakadályozásáért bebetonozta a multikulturálisnak nevezett szellemi elnyomást. És hosszasan sorolhatnánk azokat, akik a velünk való gonoszkodásból kovácsolnak politikai tőkét.
Nehogy azt mondja valaki, hogy őket kiszűrné a magyar külképviselet. Az sem hihető, hogy román bal-, jobb- vagy középoldal politikusai, akik 1989 előtt és után magyarellenes gorombaságaikkal futottak be karriert, tartózkodni fognak a magyar vízum megszerzésétől. Sőt, ők lesznek az elsők a listán. (Engedelmünkkel...) Tudjuk, miben rejlik ennek a magyarázata. Dehogy a jóérzés hiányában, ki beszél itt szeméremről?! Hanem az anyagiakban. A nagy nyomorban kinek telik utazásra? Többek között annak, aki a leghangosabban kiáltozik magyar veszélyről, hogy ne látszódjon, hány állami vállalatot, köz- és magánbankot lopott össze. Már most meg lehetne számlálni, hány román nemzetiségű román állampolgárra jut egy más nemzetiségű román állampolgár a román–magyar határforgalomban. Hát még mi lesz, amikor meg kell fizetni a vízumot, az új útlevelet, az új személyi igazolványt, az új gépkocsivezetői jogosítványt, az új útadót, az új felelősségbiztosítási adót és mellé – szintén teljesen potyára – az új zöldkártyát? A külföldi vonatjegyek megadózásáról Băsescu folyamatosan gondoskodik, úgyhogy biztosra jósolhatjuk: a globális határátlépési kedvezményből majd éppen az egyszerű erdélyi magyarok nem részesülhetnek, akiket az országos átlagnál jobban sújt a gazdasági csőd.
(Különálló tanulmány tárgyát képezhetné az a téma, hogy a globális vízumkedvezményből a románság mely rétegei maradnának ki. Természetesen a mély rétegei, amelyek politikusainak bűnös hibájából vészesen közelednek az ázsiai életszínvonal felé. Amelyek például nem férkőzhettek a Ceauşescu szekusai által őrzött bankszámlákhoz. Közöttük kettőzötten hátrányos helyzetben vannak azok, akik neveltetésüknek, intelligenciájuknak, kedvező együttélési tapasztalatuknak köszönhetően képtelenek haragudni a magyarokra. Őket messzire kinézik a vállalkozók és a munkavállalók sorából, emiatt létfenntartási gondjuk teljesen elnyomja utazási kedvüket.)
Egy ilyen felemás megoldás visszavezet az 1989. előtti időkhöz, amikor az erdélyi magyarság kiválasztott vagy bizonyos közegeknél kiemelkedő tevékenységet kifejtő képviselői tartották a kapcsolatot a földkerekség magyarjaival, hirdetve, hogy aggodalomra nincs okuk, miközben az egyszerű embertől ugyanazok a bizonyos közegek a törvényes kétéves időközönkénti látogatást is megtagadhatták a „baráti” határ túloldalára.
Ennyire kilátástalan helyzetben elsősorban saját társadalomtudományi és politikai erőinkre kellene támaszkodnunk. Ha volnának szakavatott szociológiai műhelyeink, most lázas kutatás folyna, gyűjtögetnék és elemeznék a nemzetközi példákat, közvélemény-kutatóink pedig felmérnék, mit vár el vezetőitől az erdélyi magyarság, majd együttesen megoldásokat keresnének. És ha volna egy belevaló kisebbségvédelmi minisztérium, javaslatokat dolgozna ki, hogy enyhítse a többségi politikusok hibájából várható bűnhődést. A belső, saját erők hiányában egyetlen reménységünk az új magyar kormány ígérete, hogy nem hagy kirekeszteni Európából. Az év végi miniszterelnöki nyilatkozatokból megtudhattuk, hogy a kettős állampolgárság gondolatával is foglalkoznak. Annak egyaránt vannak előnyei és hátrányai, ezeket mérlegelik. Mérlegelik és nem vetik el. Ez az álláspont megnyugtató, mert nem hasonlít korábbi nézetekre, amelyektől jót nem várhatunk.
Óhatatlanul eszünkbe jut a Szibéria távoli csücskében politikai vicceket mesélő politikai foglyok esete. Elvisznek? Innen?!
Ennél is tragikomikusabb, hogy Barki Évát ezzel a kijelentésével egyidejűleg nyilvánították újra nemkívánatos személynek Romániában. Ahelyett, hogy díszpolgárrá avatták volna. Hiszen mindenki, aki a kettős állampolgárság ellen – még ha őszinte féltésből is – felemeli szavát, az azoknak a malmára hajtja a vizet, akik a kisebbségek jelenlétéből a maguk számára akarnak hasznot húzni. Mert mi történik, amikor a schengeni határzár hátsókapu-alternatívái kerülnek terítékre? A kettős állampolgárság ötletét gondolkozás nélkül elvetők megoldásnak tartják, hogy a Magyarországgal szomszédos államok összes polgárai nemzetiségi különbségtétel nélkül kapjanak határátlépési kedvezményeket.
Vajon mit szólnak ehhez a schengeni hatóságok? Bizonyára nem az a leghőbb vágyuk, hogy az új európai határ túloldaláról minél nagyobb tömegek sétafikálhassanak Borstól a Kanári-szigetekig, a bécsi hattyús tavak érintésével. Egyébként a megélhetési népvándorlásról még a diktatúra idejéből tudjuk, hogy azt villanypásztorral és golyószóróval sem lehet feltartóztatni, úgyhogy globális vízumkedvezmény nélkül is virágozni fog. Viszont egyáltalán nem olvadoznánk a lelkesedéstől, amint a kolozsvári magyar főkonzulátus ünnepélyesen kibocsátaná a hosszú lejáratú vízumot annak a személynek, aki megszervezte zászlójának ellopását (nem ugrik be a neve). Vagy elvbarátjának, aki a Bolyai- egyetem újralétesítésének megakadályozásáért bebetonozta a multikulturálisnak nevezett szellemi elnyomást. És hosszasan sorolhatnánk azokat, akik a velünk való gonoszkodásból kovácsolnak politikai tőkét.
Nehogy azt mondja valaki, hogy őket kiszűrné a magyar külképviselet. Az sem hihető, hogy román bal-, jobb- vagy középoldal politikusai, akik 1989 előtt és után magyarellenes gorombaságaikkal futottak be karriert, tartózkodni fognak a magyar vízum megszerzésétől. Sőt, ők lesznek az elsők a listán. (Engedelmünkkel...) Tudjuk, miben rejlik ennek a magyarázata. Dehogy a jóérzés hiányában, ki beszél itt szeméremről?! Hanem az anyagiakban. A nagy nyomorban kinek telik utazásra? Többek között annak, aki a leghangosabban kiáltozik magyar veszélyről, hogy ne látszódjon, hány állami vállalatot, köz- és magánbankot lopott össze. Már most meg lehetne számlálni, hány román nemzetiségű román állampolgárra jut egy más nemzetiségű román állampolgár a román–magyar határforgalomban. Hát még mi lesz, amikor meg kell fizetni a vízumot, az új útlevelet, az új személyi igazolványt, az új gépkocsivezetői jogosítványt, az új útadót, az új felelősségbiztosítási adót és mellé – szintén teljesen potyára – az új zöldkártyát? A külföldi vonatjegyek megadózásáról Băsescu folyamatosan gondoskodik, úgyhogy biztosra jósolhatjuk: a globális határátlépési kedvezményből majd éppen az egyszerű erdélyi magyarok nem részesülhetnek, akiket az országos átlagnál jobban sújt a gazdasági csőd.
(Különálló tanulmány tárgyát képezhetné az a téma, hogy a globális vízumkedvezményből a románság mely rétegei maradnának ki. Természetesen a mély rétegei, amelyek politikusainak bűnös hibájából vészesen közelednek az ázsiai életszínvonal felé. Amelyek például nem férkőzhettek a Ceauşescu szekusai által őrzött bankszámlákhoz. Közöttük kettőzötten hátrányos helyzetben vannak azok, akik neveltetésüknek, intelligenciájuknak, kedvező együttélési tapasztalatuknak köszönhetően képtelenek haragudni a magyarokra. Őket messzire kinézik a vállalkozók és a munkavállalók sorából, emiatt létfenntartási gondjuk teljesen elnyomja utazási kedvüket.)
Egy ilyen felemás megoldás visszavezet az 1989. előtti időkhöz, amikor az erdélyi magyarság kiválasztott vagy bizonyos közegeknél kiemelkedő tevékenységet kifejtő képviselői tartották a kapcsolatot a földkerekség magyarjaival, hirdetve, hogy aggodalomra nincs okuk, miközben az egyszerű embertől ugyanazok a bizonyos közegek a törvényes kétéves időközönkénti látogatást is megtagadhatták a „baráti” határ túloldalára.
Ennyire kilátástalan helyzetben elsősorban saját társadalomtudományi és politikai erőinkre kellene támaszkodnunk. Ha volnának szakavatott szociológiai műhelyeink, most lázas kutatás folyna, gyűjtögetnék és elemeznék a nemzetközi példákat, közvélemény-kutatóink pedig felmérnék, mit vár el vezetőitől az erdélyi magyarság, majd együttesen megoldásokat keresnének. És ha volna egy belevaló kisebbségvédelmi minisztérium, javaslatokat dolgozna ki, hogy enyhítse a többségi politikusok hibájából várható bűnhődést. A belső, saját erők hiányában egyetlen reménységünk az új magyar kormány ígérete, hogy nem hagy kirekeszteni Európából. Az év végi miniszterelnöki nyilatkozatokból megtudhattuk, hogy a kettős állampolgárság gondolatával is foglalkoznak. Annak egyaránt vannak előnyei és hátrányai, ezeket mérlegelik. Mérlegelik és nem vetik el. Ez az álláspont megnyugtató, mert nem hasonlít korábbi nézetekre, amelyektől jót nem várhatunk.