Nits Árpád

Minden tiszteletet megérdemel Gyémánt Mihály, amiért elsők között reflektált újságcikkben a szavazópolgári véleményekre. Írásával ezért illetlenség lenne kötekedni, de egy megjegyzése megköveteli a pontosítást. Idézzük: „Az RMDSZ csúcsvezetőségében zajló ún. »torzsalkodásban« a Kolozs megyei szervezet képviselői nem vettek részt”.
Mi, akik a Választópolgári névsorolvasás telefonos jelentkezéseit végighallgattuk (helyenként -szenvedtük), más következtetésre jutottunk. Sajnos, igenis részt vettek. Mert belekényszerítették őket. És ezt a részvételt a választópolgárok szavazáskor is észben tartották.
Emlékeztetnénk arra, hogy március 18-án a Szabadságban Molnos Lajosnak a megyei elnökség magyarázatával alátámasztott újságoldalas tisztázása jelent meg „elszámolatlan” pénzügyekről. Ebből egyesek meggyőződhettek, hogy Molnos feddhetetlen, mások pedig, akik el sem olvasták a cikket, vagy orrukon felejtették az előítéletek okuláréját, azt mondták, áhá, tehát kabátlopásba keveredett!
A választási kampányra készülődő megyei szervezetnek éppen az hiányzott, hogy elnökének tekintélyét sikkasztás gyanújával roncsolják. Többen kijelentették, hogy ezután nem fizetnek RMDSZ-tagsági díjat.
Ugyanez volt hallható városszerte Szőcs Géza szintén „elszámolatlan” pénzügyeinek felkavarása miatt. Hiszen Szőcs RMDSZ-beli ténykedése Kolozsvárhoz kapcsolódott, főleg a kolozsváriak között él egy olyan vélemény, hogy az egykori főtitkár degeszre tömte zsebeit abból a pénzből, amit egyenlő porciókban ki kellett volna osztania az erdélyi magyaroknak.
Kolozsváron sokan kijelentették, hogy a „torzsalkodások” miatt nem támogatták szavazatukkal az RMDSZ-jelölteket. De máshol is sokan maradtak távol szavazáskor. Vajon más megyékben a kevésbé fájdalmas kudarcot – függetlenek győzelmét – nem magyarázza részben az, hogy a kabátlopásokkal megint meghurcolták az erdélyi magyarság több más személyiségét? Többek között Sütő Andrást és Tőkés Lászlót is?
Sajnos, ha ilyen összefüggésben vizsgáljuk a jelenséget, akkor azt mondhatjuk, egyik megyei szervezet sem maradt ki a „torzsalkodásból”. Következményéből még annyira sem.
A viszály nyilvánosságát szemünkre vetették olvasóink, főleg amiatt, hogy felvetettük, de nem tisztáztuk a vádaskodásokat. Nemcsak a mundér becsületének védelméért, hanem az igazság kedvéért tisztázzuk: nem mi vetettük fel, előttünk a Kossuth rádió is megszellőztette az állítólagos botrányokat, tisztázásukra pedig nem vállalkozhattunk. Főleg választási kampány idején. Pénzügyőri szakszemélyzet hiányában egyebet nem értünk volna el, mint forrón tartjuk a kínos ügyeket, még inkább ingerelve azokat, akik gyanakvásra hajlamosak. Mi most sem tehetünk egyebet, mint várjuk a tisztázást. Amely a Sepsiszentgyörgyön megtartott SZKT-ülés napirendjén szerepelt, de elmaradt. A Kolozsváron július elején tartandó újabb tanácskozásra halasztották. Most pedig a tanácskozást halasztották el július közepére. Valamiért megint viszik előre a bomba időzítőszerkezetét, és ha valakinek az őszi választási kampány előtt jut eszébe leszámolnivalója valamelyik politikai ellenfelével, csak elfújja az ismert nótát az elszámolatlan pénzügyekről.
Júliusban talán még nem késő a tisztázás. Elő a bizonyítékokkal, vagy ha nem léteznek, akkor jelentsék ki: pardon, tévedtek. De augusztustól jó volna pisszenést sem ejteni ezekről a régi, számtalanszor és átláthatatlan célból felhánytorgatott ügyekről.
Hogy majd a megyei szervezet is joggal mondhassa, nem vett részt torzsalkodásban.

Körülbelül 99,99 százalékkal kisebb tömegsikere volt a Felelősök névsorolvasásának, mint a Választópolgári névsorolvasásnak. Első felhívásunk megjelenésének napján a megadott időpontban megcsörrent a telefon és napokig szinte szünet nélkül jelezték olvasóink a szavazói tartózkodás okait, többen a név és lakcím megjelölésével vállalva a felelősséget saját mulasztásuk iránt. Ezzel szemben a felelősök nem tülekedtek kinyilvánítani saját felelősségük iránti felelősségüket.
Ezek szerint mindenki jól, politikailag négy évvel érettebben, az 1992-ben tanúsított leleményességet messze túlszárnyalva dolgozott:
• a tagdíjbeszedők ebben a döntő évben gyakrabban felkeresték az RMDSZ-tagokat, hogy elbeszélgethessenek a szavazás fontosságáról, és hogy szapora látogatásaik ne tűnjenek tolakodásnak, bevezették a tagdíj havi két részletben való törlesztését;
• a körzetelnökök megkettőzött figyelemmel szemelték ki a jelölteket, nem káderosztályi, hanem nyugati mintára a szomszédoktól diszkréten érdeklődtek karakterükről, nehogy a szavazás előtt két nappal derüljön ki róluk feleségsanyargatás vagy nómenklatúrista múlt és jövő;
• a megyei vezető testület tagjai rendszeres időközönként elemezték a választási kampánytevékenységet, tapasztalat- és információszerzés érdekében pedig megfigyelőket küldtek minden más párt sajtóértekezleteire, vagy legalább elolvasták a sajtótudosításokat;
• a megyei elnökség és kampánystáb a képességeit meghaladó döntések meghozatalában menetrendszerűen igényelt segítséget az országos vezetőség és kampánystábtól, amely, amikor az egyik polgármesterjelölt azt követelte, hogy az RMDSZ ugorjon utána a kútba, testületileg beiratkozott az úszótanfolyamra;
• az országos ügyvezető elnökség mindent elkövetett a megyei szervezet falainak erősítéséért – megyéiben él a szövetség. Mélyen átgondolt taktikai okokból omlásveszélyre csak választások után, az SZKT-n mutatott rá a médiafelelős.
Minden úgy pergett, mint a számítógépes rajzfilmeken?
De akkor mitől siralmas az eredmény?
Még tehetnénk egy kísérletet. Meghirdethetnénk az objektív nehézségek sorakozóját. Fogadjunk, hogy a felelősök első között sorolnák a rajtuk kívül – főleg másokban – rejlő okokat.
És most komolyra fordítva: sokat remélünk a másfél hét múlva Kolozsváron sorra kerülő tanácskozástól: beismerést, tényfeltárást, új választási stratégiát, és nem úgymond európai némaságot. Ha pedig folytatódik a legkisebb, legkönnyebben elpáholható bűnbakok keresgélése, sajnálattal könyveljük el, hogy a kolozsvári helyhatósági választási kudarc nem mindenkit ébresztett a valóságra. De idő nem lesz a kesergésre. Meg kell ráznunk magunkat, mert közeleg a november. Meg kell kezdeni az újraépítkezést a tagdíjfizetőktől felfelé. Akik átérzik felelősségüket.

Mélyen szeretett és hőn tisztelt
Ion Iliescu úrtárs!
A sokoldalúan fejletlen kapitalizmus útján való haladásunk eme mérföldkövénél kifejezzük messzemenő hálánkat (stb., stb. az egykor ön által is művelt stílusban, de most gyorsan a lényegre térve:) megkérjük szépen a következőkre:
Tessék megengedtetni, hogy a Tordai úti maszek (?) töltőállomásnál is állhassunk és várakozhassunk éjt nappallá téve benzinre. Magas nemzetközi tekintélyét latba vetve, hasson oda, hogy ne fosszanak meg ettől az élvezettől, vagyis azok a maszek (?) benzinesek ne tehessenek ki várakozástiltó táblát az üres kutak elé.
Emlékeztetnénk, hogy hőn tisztelt és mélyen szeretett elődje ilyen szempontból is milyen nagylelkű volt a néppel és a népért.
Ui.: Ha véletlenül arra tetszene hivatkozni, hogy a maszek kutakra nincs elnöki ráhatása, kifejeznénk alázatos kételkedésünket, hogy ezek a maszek benzinesek ugyan milyen pénzből rittyentették milliárdos telepítéseiket, és ha valami a föld alatt van, arra miért ne lenne érvényes az altalajkincsekre vonatkozó állami monopólium.

Politikai Elemző és Geopolitikai Előrejelző Központ létesült a helyhatósági választási kampány előtt Kolozsváron, Dan Pavel igazgató szerint elsőként az országban, és a Politikatudományi Tanszék diákjainak bevonásával bekapcsolódott a pártok kampányába. Most pedig az eredmény elemzésével foglalkoznak, nemsokára kötetben összegezik a tanulságokat. Addig is sajtóértekezleten adtak ízelítőt munkájukból.
Bogdan Rares, aki a kampányban Romulus Zamfirnak asszisztált, tanítványaival a szavazatok lakónegyedenkénti megoszlását ismertette. A térképen pirossal jelölték a Funar-, zölddel a Sârbu- és kékkel a Rus-párti többséget. (A színeken ne morfondírozzunk, azokban nincs célzatosság, szabatosabb jellemzés közben a tudományos kutatók zöldrománoknak éppen a Funar-pártiakat nevezték.) Míg négy esztendővel ezelőtt az újraválasztott polgármester legtöbb szavazatát a Monostor és a Mărăsti negyedtől kapta, most szinte egyöntetűen oszlik el a piros szín a szavazói térképen. Persze a Monostor most is „élenjáró” a maga 63 százalékával. Sârbu viszont csak a Bulgária- és a Kővári telepen lehetne polgármester az első fordulóban.
Az első adatösszesítés szerint a katonák többsége Funarra szavazott, úgyszintén a diákok is. Jelen lévő egyetemi tanár abszolút számokat is igényelt volna, hogy mennyiben köszönheti a város a hírhedt polgármester újraválasztását azoknak, akik bizonyos idő múlva nem élvezik „vendégszeretetét”. Nem egyébért – mondta –, de éppen most érkezett Brüsszelből, ahol az emberek meg vannak döbbenve: hogy történhetett meg, és főleg egyetlen fordulóban... Mivel a katonák Szamosfalván együtt szavaztak a civilekkel, a diákokat pedig szétszórták a város széleire, a kutatócsoport még nem tudta különválasztani ezeket az adatokat, csak annyit sejt, hogy a diákok részvétele nagyon mérsékelt volt.
A hogyan történhetett-re is keresik a magyarázatot. Első nekirugaszkodásra az elemzés azt mutatja, hogy a következő tényezők segítették elő Funar első menetbeli győzelmét: 1. az ellenzéki egység és közös jelölt hiánya, 2. a polgármester négy éve folytatott diverziós kampánya, 3. az RMDSZ döntése. A választások előtti felmérésekből kitűnik, hogy a Sârbu magyar támogatottságának bejelentése nyomán Rus vesztett majdnem 7 százalékot és Funar nyert több mint 6 százalékot. A másik nagy vesztes Litiu, akitől elpártoltak a magyarok, de ennek fejében nem kapott román szavazatokat.
A kampány idején kialakult ellentétpárokat tanulmányozva, a kutatók úgy vélik, hogy Kolozsvár politikai arculatára rányomja bélyegét a két nagy párt, az RNEP és az RMDSZ jelenléte, ezért a választások etnikai színezetet kapnak. Most azonban kiéleződött a „testvérharc” is. Az RTDP és az RNEP között szinte kenyértörésre került sor (lásd Rus megfenyegetését kilakoltatással, illetve Zanc keresztbetevését Funar egyik határozatának), mert közös a szavazótömbjük. Szétszakítására nem került sor, mert az RTDP titokban összekacsintott az RMDSZ-szel, a mégis átcsábított szavazók pedig Ioan Rus esélyének csökkenése láttán visszapártoltak Funarhoz.
A jelöltek kiszemelése tekintetében a politikai elemzőcsoport egyik párt módszereitől sincs elragadtatva.
Érdeklődéssel várjuk a készülő kiadványt.

Azt mondják egyesek, hogy ki nem próbált döntést képtelenség utólag minősíteni, tehát ne firtassuk, hogy jobb lett volna-e nem Radu Sârbura szavaztatni a kolozsvári magyarságot.
Sajnos, erre a példára annyira kézenfekvő a válasz, hogy nem is kell felvetni a történelmietlenség kérdését. Az eredmény a lehető legsilányabb. Az első félidőben akkora gólaránnyal veszítettünk, hogy a másodikat le sem kellett játszani, tehát minden más döntés ennél csak jobb eredményt hozhatott volna, erről kár is vitatkozni.
Viszont ahogy haladunk a korral és a kibernetikai forradalommal, úgy válik egyre lehetségesebbé a kérdésfeltevés, hogy mi lett volna, ha másként alakul a történelem. Maholnap számítógépektől arra is választ kaphatunk, hogy mi lett volna, ha nagyapánk lánynak születik. Egy közönséges táskagép is rávághatja a választ, hogy az öreg elment a szexsebészetre, és a műtét után csinált bennünket. Esetleg szebbekre, nőiesebbekre sikeredtünk volna...
Nehezebb ügyekben is visszapergethetjük a történelem kerekét, és megtudhatjuk, mi történt volna például, ha Mohácstól nem marad távol egyesek szerint 10 000, mások szerint 25 000 sorspecsételő joggal rendelkező honfiú. Igaz, PC-típusúnál nagyobb számítógépre volna szükség, vagy több ezer 586-ost kellene összekapcsolni, de előbb-utóbb megkapnánk az eredményt. Többek között megtudhatnánk, hogy ha 1526-ban az első ütközetben nem dől el a küzdelem kimenetele, akkor 1996-ban az ellenzéki Iliescu nyeri meg az elnökválasztásokat és majdnem hét évi hatalomgyakorlás után Ion Ratiutól csalódottan megvonja a támogatást a Păunescu-Vadim vezette mérsékelt jobbközép pártkoalíció, ezzel szemben Magyarországon az 1989-es szavazáskor marad helyben a hatalom és az ezredfordulóra várható a társadalmi fordulat. Vagy Bukarestben Csorba Győző nyeri el a főpolgármesteri széket, csakhogy Jelcin óvást nyújt be az ENSZ-nél, saját labdaszedőjének javára. Szóval egészen másként alakult volna a térség sorsa. A hiteles történelemváltozatokat egyelőre szavahihető számítógép még nem barkochbázta ki, de elképzelhető, hogy valahol készülnek ilyesmire képes szoftok.
Akkor pedig ne szereljük le magunkat azzal, hogy a politikai döntések próbája olyan, mint a pudingevés. Ne hagyjuk, hogy bármit megetessenek velünk.
Nemrég megint feladtak egy magas labdát, játékosaink csak nézték, nézték, és most az edzők még el is hitetnék velünk, hogy helyesen jártak el.
Úgy kezdődött, hogy az RNEP felszólította az RMDSZ-t, vonja vissza Molnos Lajos megbízatását, mert ha nem!... A gyűlölettől csepegő fenyegetőzésre kétféleképpen válaszolhatott az RMDSZ: megijed, vagy csak azért is nem ijed meg. Első esetben az RNEP nyer, mert ország-világ előtt meghátrálásra kényszeríti azt, aki megsértette finom lelki-világát. Második esetben szintén az RNEP nyer, mert fenyegetőzésének beváltásával egy RMDSZ-tanácsost kitessékel a pályáról az alakuló gyűlésen, hétmérföldes lépéssel közeledve pillanatnyi céljához, a két ellenzéki alpolgármester megválasztásának megakadályozásához.
Most nem részletezzük, mi vezetett oda, hogy az RMDSZ-csapat bármilyen lépése nyomán az RNEP nyer. De akkor legalább kisebb gólaránnyal nyerjen. Vagy próbálják meg kicsikarni a döntetlent. Molnos visszalépése és a listán következő másik jelölt előlépése esetén az RNEP látszólag diadalmaskodott volna, de közben elszántan próbálkozik más ellenszavazatok kiiktatásával, vagy szavazatok megvásárlásával. Hiszen hajszálon múlott, hogy Funart két közvetlen munkatársa állandóan sakkban tartsa, mint a megyefőnökségen az alprefektus a kormánymegbízottat. Ennek a gondolatától is zöld karikák táncoltak a egységpártos kampánystáb látómezejében, erről árulkodott az a közlemény, amely szerint bizonyítékuk van a magyar titkosszolgálat kolozsvári mesterkedéseiről. Saját választóik is elővehetnék őket, hogy ha ilyen súlyos a helyzet, ide azokkal a bizonyítékokkal. Még néhány kétségbeesett balfogás, és kibillen egyensúlyából. Ehelyett bejött a kényelemesebb megoldás: Molnosnak piros lapot mutathattak.
A kolozsvári igazságszolgáltatás (amelyről Grigore Zanc megyefőnök a választási kampányban érdekből őszintén úgy nyilatkozott, hogy teljesen az RNEP befolyása alatt van) most nagylelkű lehet: igazat adhat Molnosnak. Tényleg nem volt törvényes ok mandátumának kétségbevonására. És azzal maradunk. Az igazsággal és a Funarnak statisztáló két alpolgármesterrel.
És megint felvetődik a fájó kérdés: ha ilyen nehéz a kolozsvári magyarság helyzete, miért nem érezteti szakszerű segítőkészségét az országos kampánystáb, az ügyvezető elnökség? A közvéleményt nem nyugtatja meg, ha a helyi vezetők közül valakit kikiáltanak bűnbaknak.

Négy éve állandó gyermekvárosi bohócdíszletben pompázik a város, és ez a provinciális infantilizmus folytatódik 2000-ig, ki tudja, milyen újabb faluvégi karácsony- és nyírfás ötletekkel tarkítva.
Ha meg nem ment tőle az Isten. Vagy a hatalom, ha valóban kell neki a végtelen vámkedvezmény. Mert azt az egykori hazai sólymok is tudják, hogy Amerikától jót nem várhatnak, ha az antiszemita Antonescu szobrát Kolozsváron felállítja az újraválasztott polgármester.
Az az érzésünk, hogy Kolozsvárt a mostani helyhatósági választások idején gyámjai is elhagyták, teljesen alkalmi örökbefogadók kényekedvére bízták.
Már jeleztük, hogy a nagyobbik kormánypárt jeles képviselői három héttel ezelőtt elszólták magukat: letettek Kolozsvár polgármesteri székének meghódításáról, visszaadták Funarnak. Ennyire elgyengült volna a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja? Vagy inkább az államelnöki trónus megtartására összpontosít, és ennek érdekében engedményeket tesz félvadházastársának, a Román Nemzeti Egységpártnak?
Mivel senki sem tökéletes, feltehetjük azt a kérdést is: vajon Iliescu pártja nem látta át a második legnagyobb város fölötti hatalom és a Cotroceni-palota kapukulcsa közötti összefüggést? Mert ha észreveszi, akkor egy kicsit ráhajt, és kolozsvári jelöltjét győztesnek kiáltatja ki. Mibe került volna neki? Ne tudna 0,67 százalékig számolni, mint Funar?
Attól tartunk, hogy a politikai szimat nem csak a nagyobbik kormányzó pártot hagyta cserben az idén.
Kezünkbe került a Maros megyei Népújság május 30-i lapszáma, és benne a Hírmondó, az RMDSZ Maros megyei szervezetének kiadványa. Ettől még nem szisszentünk fel, hiszen éppen azon a napon a Szabadságban is megjelent az Erdélyi Híradó, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének kiadványa. Ám ez utóbbi egyedi és meg nem ismételt kísérlet volt a szavazók mozgósítására, míg a Népújságban az idén már hat, összesen pedig huszonhárom Hírmondó jelent meg. Tehát folyamatos, kitartó propagandára tettek pontot a helyhatósági választási kampány utolsó napján.
A Maros megyei szervezet Hírmondóján (és több más területi szervezet kiadványán) érdekes módon románul is feltüntetik, hogy az RMDSZ adja ki. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy finanszírozás céljából benyújtják a Nemzeti Kisebbségi Tanácshoz, ahol nem szeretnek fordítással bíbelődni (azért nemzeti kisebbségi intézmény). A Népújság (és több más lap) tehát nem ingyen kínálja fel ezt a lehetőséget a területi szervezetnek. Felvetődik a kínos kérdés: miért éppen a kolozsvári szervezetnek nem juttatnak ilyen rendszeres propagandalehetőséget? Miért nem tartották stratégiai fontosságúnak a helyhatósági választásokon éppen azt a várost, ahol megtörhetett volna az egyik szélsőséges párt vezérének karrierje?
A havi Hírmondó kiadásával járó támogatás szerkesztőségünknek is nagyon jól fogna. Kolozsvár magyar lakosságát leszegényítették ezek a szoborépítő és lapocskatelepítő évek, csak pénzügyeseink tudják, miként tengődik Kolozsvár egyetlen magyar napilapja. De nem csak erről van szó. Az Erdélyi Híradó nem mai találmány. Talán a régióban is az első – kezdetben erdélyi átfogás igényével fellépő – szervezeti kiadvány volt, amely „bekérezkedett” egy magánvállalat által menedzselt lapba, a Szabadságba. A fizetség azonban elmaradt. 1993-ban, akkori pénzben számolva, 25,5 millió lejre rúgott az 1990 márciusától kiadott Erdélyi Híradóval járó ráfizetés. Akkoriban más struktúra vezette a szövetséget, de a jog- és kötelességfolytonosság nem szakadt meg. Valamit törleszteni lehetne a régi tartozásból, ugyanabból a forrásból, amelyből más területi szervezeteknek rendszeres havi propagandafórumot biztosítanak helyi lapokban. Ezzel szemben tavaly júniusban elakadt az újra megjelenő Erdélyi Híradó előállítási költségének térítése, és a Szabadság nem vállalhatta a kockázatot, hogy a melléklettel időnap előtt feléli papírkészletét. A kolozsvári szervezet „hírmondója” nélkül kezdte meg választási kampányát.
Pedig a jelek szerint volna miből finanszírozni a létfontosságú akciókat. A Maros megyei Hírmondóban olvastuk a felhívást, hogy a máshol tanuló fiatalok hazautazását megtéríti az RMDSZ, ha felmutatják a marosvásárhelyi szavazást igazoló pecsétet személyi igazolványukban. Ebben semmi szabálytalanság sincs, ez nem szavazatvásárlás, csak szavazómozgósítás. Amilyen négy évvel ezelőtt az idősek fuvarozása volt magánkocsikkal. Sőt, annál is többet lehetett volna tenni: a hazahívott vendégmunkások útiköltségének megtérítésével is sok szavazatot nyerhettünk volna, arról nem beszélve, hogy a kicsivel nagyobb felhajtást látva, mások elrestellik tartózkodási szándékukat.
Csupán a felsoroltakat egybevetve: Kolozsvárnak egy fagylalt sem jutott ki június 2-ára, a mostohagyermeknapra.

Fiatalok árusítják a Mesagerul transilvan napilapot kolozsvári forgalmi jelzőlámpáknál. Egyelőre nem nagyon veszik a lapot az autósok, akiknek frászuk van az ablakmosóktól, válfakereskedőktől és álcázatlan koldusoktól.
A Mesagerul transilvant különben is kétes érzések lengik körül. Akik ráfizettek a Caritasra, azok rossz emlékűnek tartják. Akik nyertek, azok jól tudják, hogy a Funar-Stoica üzlet lehúzta a rolót, nincs miért újabb listákra várni. Funar és családja most más részvénytárságokban helyezi el Daciáját, hogy talán még kisebb idő múlva nyolc igazi autót vásároljon. Akik nem a Caritas-listákért vásárolták a Mesagerul transilvánt, hanem publicisztikai tartalmáért, rég rájöttek, hogy már nem a Román Nemzeti Egységpárt és személyesen Funar újságja. A néhai Tribuna Ardealului nyomdokaiba lépett Mesagerul transilvantól elfordultak korábbi olvasói, mások azonban nem tudhatják, milyen változásokon ment át a szerkesztőség, amely nem vállalja a rokonságot a négy évvel ezelőtti gárdával.
Román barátainknak jelezhetnénk a lap színeváltozását, hogy fellendüljön a legújabb rikkancsok üzlete.

Jóformán be sem fejeződött a helyhatósági választás, máris özönlenek a következtetések, az összefüggések és a tanulságok.
Az Antena 1 megfigyelői szerint a nagyobbik kormánypárt győzelme falvakon és tanyákon, valamint siralmas leszereplése nagyvárosokban annak tulajdonítható, hogy a nagyobb központokban a propaganda vezérszólamát a független tévéállomások fújják, míg a falusiak leragadtak az RTV 1-nél.
Ebben lehet valami. Van azonban egy bökkenő. Kisebb településeken a kisebbik kormánypárt is visszakozott. Sőt, közepesebb városokban sem jeleskedett, és helyét többnyire az ellenzék vette át. Felütötte volna a fejét egy földalatti tévéadó, amely csak vidéken és kizárólag a kormány eme kisebbik fele ellen propagandázik? Ha létezik egy ilyen titokzatos média, amely a falusi médiumoknak szelektíven táncoltatja az urnát, bizonyára más a műsorszerkezete, mint a „független” PRO TV-nek, amely ezekben a hetekben Funarral kelt és feküdt. Főleg kolozsvári különhíradójában.
Ha megfigyeltük, mintha a PRO TV-nek fűződne érdeke a kolozsvári újraválasztáshoz. No nem azért, amit az RMDSZ-re fognának, vagyis hogy legyen mire panaszkodni Nyugaton. Hanem többek között az állandó zaftos téma kedvéért, amellyel a finanszírozáshoz szükséges nézettségi színvonalat emelni lehet. Kétes ügyek „objektív” felkarolásának országos szaktekintélye, a Păunescut rehabilitáló, Funar és Stoica Caritasát felfuttató Tatulici talán nem véletlenül alapembere a PRO TV-nek.

Teljes az RMDSZ-siker a helyhatósági választásokon. Ennél nagyobb nem is lehetne, mert nincs több magyar főre eső polgármesteri és tanácsosi szék. A szavazók a négy évvel ezelőttinél szélesebb képviseletet biztosítottak a magyar érdekszövetségnek, és ez nagy szó. Pláne, ha számításba vesszük a függetlenek és az átpártolók mezőnytágító ügyködését.
Az egyik legszebb példát Marosvásárhely szolgáltatta. Négy évvel ezelőtt, amikor végre létrejöhetett a helyi tanács, az RNEP-esek hosszú bojkottját, alpolgármesteri helyet kicsikaró zsarolását látva, azon sóhajtoztunk, mi lesz majd akkor, ha a város elveszti minimális magyar többségét. Nemcsak a magyar polgármesterről mondanak le a vásárhelyiek, hanem képtelenek lesznek olyan hercehurcára, hogy legalább másodhegedűsként beleszólást biztosítsanak a városvezetésbe. Ennek előjeleit akkor élesen láttatták az 1990-es események utórengései. Az emberek kifelé kacsingattak az országból, a városba mozgósított kommandósok közül pedig soknak megtetszettek az akkor még nem annyira gödrös utcák... A tervszerű szocialista betelepítés megszakadt ugyan, de háztömbökben akadt zugocska a kevésbé igényes rokonoknak.
És a borúlátók nem is gondolhatták, mekkora csalódást okoz a négy évvel ezelőtt megválasztott magyar polgármester. Alig telt el egy év, és választói arra döbbentek, hogy több időt tölt Budapesten, mint odahaza. Aztán következtek a cirkuszok. Az RMDSZ-tanácsosok az RMDSZ-polgármester ellen szavaztak – az egységpártosok hahotája közepette. Majd az RMDSZ-polgármester beperelte az RMDSZ-tanácsosokat stb.
És mindennek ellenére az idén az RMDSZ polgármesterjelöltje nagyobb szavazataránnyal nyert, mint elődje négy évvel ezelőtt.
Mi ennek a titka? Zonda Attila Maros megyei RMDSZ-elnök szerint téves volt a négy évvel ezelőtti jóslat. A magyarok elvándorlása lecsillapodott, a bevándorlás pedig nem öltött vészes méreteket. A többi a megyei szervezet tevékenységén múlott.
Hosszasan részletezhetnénk azt a tevékenységet, amelyet épp a választási kampány előtt elnehezített a székház kiköltöztetése. A polgármesterjelölt kiszemeléséhez azonban nem szükséges tágas gyűlésterem. Az ötlet, hogy azt a Fodor Imrét jelöljék, aki négy éven keresztül egyik legtevékenyebb, legismertebb megyei tanácsos volt, egymagában megérdemli a bizalmat a szövetség helyi szervezete iránt.
Több „titokra” nem is vagyunk kíváncsiak. Egy jól megválasztott személyiség önmagában is elég lehet a sikerhez. Mint amilyen Csapó József szenátor Nagyváradnak, ahol az első helyre befutott jelölt most megválogathatja, kinek engedi át a helyét.
És tovább sorolhatnánk a sikeres szerepléseket, szívesen is tennénk, ha nem sajogna a kérdés: miért éppen Kolozsváron maradt el a várt eredmény? Nem abból a megfontolásból, mert saját bőrünkre érzékenyebbek vagyunk, hanem általános érdekből is – az egész erdélyi magyarság javára, sőt a nagyotmondás veszélye nélkül: országos és európai érdekből – megelégedtünk volna hajszálnyival gyengébb összeredménnyel, mondjuk a politikai pártok közötti nem hivatalos ötödik hellyel, csak Kolozsváron teljesüljön a kitűzött cél. Vagyis Funar félreállítása.
Az RMDSZ országos vezetőségének minden helyi szervezet egyformán kedves kell hogy legyen, de Kolozsvár mégiscsak stratégiai fontosságú objektum volt a helyhatósági választásokon. Az amerikai nagykövet által tolmácsolt elvárás a szélsőségesek kiszorításáról itt hangzott el... És bár minden szervezet döntési önállóságát tiszteletben kell tartani, azért tapintatosan lehetett volna irányítani a mozdulatokat. Pláne, hogy éppen itt volt a választási kampánystáb székhelye.
Nagyon elkelt volna például a szakértők által megalapozott politikai döntés a polgármesterjelölt személye tekintetében. Ha úgy vélték, hogy a saját jelölt nem töltené be a villámhárító szerepét, hanem ellenkezőleg, radikalizálná a Funar-pártot – bár a nagyváradi példa ezt nem igazolja –, a támogatott jelölt kiléte is roppant fontos volt. A parasztpártnak is vannak olyan személyiségei, mint Fodor Imre. Kapásból: Bogdan Cerghizan, aki a városi tanácsban négy évet kitartóan harcolt a funari diktátum és törvénytelenség ellen. Ebben a küzdelemben népszerűségre tett szert, nevét ismerték ellenzéki körökben, újságolvasó szavazók sem a választási plakátokon találkoztak volna először vele. Sajnos, pártjában nem lehetett próféta, kiutálták, a tanácsosi jelöltlistán csúfságból a lapaljra szorították. Hogy miért, az belső pártügy. De abba az RMDSZ-nek is lehetett volna beleszólása, hogy ha a magyar szavazók támogatására igényt tartanak, akkor a konvencióban legalább egy ilyen kaliberű személyiséget szemeljenek ki polgármesterjelöltnek. Akár a városi tanácsból, akár a megyei tanácsból – vagy miért ne: a szenátusból. Ahogy Csapó József „bedobta magát”, parasztpárti kollégája, Matei Boilă is bevethette volna közéleti, parlamenti, és korántsem utolsósorban, egyházfői tekintélyét.
Ha pedig valahol, valamilyen szinten nem fogadták meg a szakértői tanácsot, érzelmekre hallgatva, bizottsági tagok magánvéleményének számtani középarányosára alapozva döntöttek, és körvonalazódott a kudarc – pardon, a félsiker –, akkor semmilyen kényszernek sem kellett volna engedni. Most semmivel sem vagyunk boldogabbak, hogy Radu Sârbu 38 százalékkal és nem 18 százalékkal maradt alul, míg ha kimaradunk a buliból, és a román választótestületre bízzuk az első fordulóban a polgármesterválasztást, valószínűleg lenne esetleg csodateremtő második forduló, vagy égbekiáltó, eltussolhatatlan méreteket öltene a szavazateltérítés.
Háború után könnyű hősnek és okosnak lenni. Mégsem hallgathatunk. Azt tettük ütközet közben, hogy a nagyobb veszteség elkerülése érdekében ne nyomjuk el hangzavarral a vezérszólamot. De most keserűen sóhajtunk fel: az miért nem lehetett Kolozsváron is olyan értelmes, mint Erdély-szerte?
Természetesen sok múlott az RMDSZ vezetőin, de a legnagyobb balfogásokat a román pártok követték el, függetlenül attól, hogy pillanatnyilag a hatalmon való osztozkodásban a barikádnak melyik oldalán harcolnak. A szélsőség többi – Kolozsváron jelentéktelen – pártjának kivételével, mindegyik politikai erő komolyan, de nem elég okosan rájátszott Funar leváltására. A hírhedt polgármester további rombolásának megakadályozásában nekik kell döntő szerepet vállalniuk. Reméljük, a helyhatóságban a magyar tanácsosokat nem fogják annyiszor magukra hagyni, mint az eltelt négy évben, reméljük, mégsem volt teljesen hiábavaló a nyíltan vagy hallgatólagosan minden normálisabb pártnak megadott erkölcsi támogatás. Mert elvben az RMDSZ az utolsó pillanatig senkitől sem tagadta meg a szövetséget, aki a várost megszabadíthatná Funartól. Attól sem, akinek a pártja rendelkezik a megyefőnök személyéről – a parlamenti választásokig, novemberig, biztosan, aztán majd meglátjuk.
Mi, a Szabadság hasábjain kissé tovább is mentünk az összes Funar-ellenes jelölt erkölcsi támogatásában. Talán mi voltunk az utolsók, akikhez eljutott az információ, hogy kinek kell hivatalból drukkolni. Azokból a szupertitkos felmérésekből részeredményekhez is csak úgy fértünk hozzá, ha más pártoknál, ahova a másodpéldányok kerülőúton, de szinte egyidejűleg eljutottak, kikotyogtak valamit. Ezért is merjük remélni, hogy mi nem bántottunk meg egyetlen potenciális harcostársat, az RMDSZ-döntés bejelentésééig hűségesen rohangáltunk és gyűjtöttük a különböző jelöltek nyilatkozatait.
Persze, nem szeretnénk, ha hülyének néznének. Tudtuk mi már akkor, hogy a legtöbbjüknek a parlamenti küszöbhöz, vagy legalább a tanácsosi listához kell a választási tőke. Főleg azért nem tudtak megegyezni a közös ellenjelölt személyében. De ez is megbocsátható, ha akár a parlamentben, akár a helyi tanácsban segítnek megfékezni a századvégi Arturo Uit.

Döbbenetüket visszafogni képtelen politológusok ragadtatják magukat szalonképtelen kijelentésekre azzal kapcsolatban, hogy ki lett megint Kolozsvár legszeretettebb fia – mint ahogy ez bekövetkezett az Antena 1 hétfő esti kerekasztal-megbeszélésén. A higgadtabbak ezzel szemben az 50,67 százalékos szavazótestület akaratának tiszteletére intenek.
Most ne akadjunk fenn azon, hogy miért csak a többséget nem illik sértegetni, a kisebbséget pedig bármiért lehet páholni. Inkább azon töprengjünk, valós-e Funar 0,67 százalékos többlete.
A tévedés legkisebb veszélye nélkül kijelenthetjük, hogy az 50,67 százaléknyi kolozsvári lakos zöme nem Funar mellett szavazott, hanem a magyarok ellen.
Azt a hajszálnyival nagyobbik felet elenyészően kis részben alkotják a pezsgős-pálinkás bajtársak, akiket politikai-gazdasági érvényesülési érdek tart az egységpártos táborban, és még köztük is akad, aki egy kanál vízben elintézné „imádott” vezérét. Gondoljunk csak legutóbbi pártkongresszusukra, amikor hirtelen vetélytársa jelentkezett az elnöki posztra.
A többi szavazójának nem személy szerint Funar, hanem egy magyarellenes polgármester kell, aki – állítólag – képes megakadályozni a magyar egyetem létrehozását, miként azt Funar szórólapjai sugallták. Négy, illetve hat, vagy hetvenhat év nevelésének gyümölcsét takarította be a kolozsvári polgármester. Annyira mélyen gyökerezik a magyar ellenségtudat az 50,67 százalékban, hogy a többi polgármesterjelölt hazafias érzelmét figyelemre sem méltatva, a legdurvább sovinizmus képviselőjére akarta bízni a város további sorsát. Mindegy, hogy ki az illető. Azzal sem törődve, hogy ez a személy a megvetés és kinevetés tárgyát képezi az ország más tájain, és – mint az említett tévéműsorban is elhangzott – felmérhetetlen károkat okoz az országnak.
A 0,67 százalékos többlet mennyiségileg is megkérdőjelezhető. Funar szavazóinak is szép vasárnapi kirándulóidő volt, csalogattak a kéklő hegyormok, meg az otthoni kapálnivalók. Ráadásul a pünkösd! Ez látszott is a szavazókörzetek gyér forgalmán, meg a megyei választási bizottság jelentéseinek alakulásán. Délután még 40 százalékos részvételről adtak ki félhivatalos tájékoztatást, félóra múlva már 60 százalékosról beszéltek – hivatalosan. A Mesagerul transilvan pedig enyhén szólva furcsának tartja, hogy egy magyar többségű szavazókörzetben Funar kapta a szavazattöbbséget. Ez csak akkor lehetséges, ha bizonyos szavazatokat a polgármester hívei távirányítással juttattak az urnába: nem is laknak abban a körzetben, nem is tartózkodtak a városban, mégis éltek „jogukkal”.
Köztünk legyen mondva, mi is hozzájárultunk a 0,67 százalékos Funar-többlet kialakulásához. Az első becslések szerint Kolozsvár magyar lakosságából tízezren nem mentek el szavazni. Nem elég, hogy különböző okokból kevesebben vagyunk, hanem még kidolgoztunk háztáji stratégiákat egy szavazás megtakarítására. Igen, sajnos, nem viccből mondták sokan, hogy úgyis lesz második menet, és majd akkor mennek el szavazni, mert az a döntő.
Mintha a városi és a megyei tanácsban teljesen mellékes lenne a tanácsosok száma. Vagy azt gondolták a távolmaradók, hogy a tanácsosválasztást is megismétlik?
Hogy mennyire hosszas és mélyreható lesz a kudarc okainak elemzése, azt a következő napokban meglátjuk, annyit azonban máris leszögezhetünk, hogy az őszi parlamenti választások idejére hiába remél jobb népet az RMDSZ kampánystábja. Ellenkezőleg, mintha a magyar nemzetiség érdemelne jobb irányítást. Sokan panaszkodtak ezekben a napokban, hogy Litiu, sőt Funar magyar nyelvű szórólapjai megtalálták az utat a magyar nevűek postaládájáig, míg az RMDSZ eligazításáról, hogy Radu Sârbura kell szavazni, úgy értesültek, hogy hallottak valamit egy titkos nyomdai megrendelésről.
Nem akarunk senkit sem mentegetni, de nagyon attól tartunk, hogy ha a tízezer távolmaradó is leadja szavazatát, valamivel több erőfeszítésre késztettük volna a szavazattávirányítókat, és csak kijön az 50,67 százalék. Ez egy olyan kínosan eleve megszabott szám lehet, mint régebb a 99,99 százalék volt. Akik kifundálták, vigyáztak arra, hogy ne a város döntő többségét keverjék a szélsőségesség gyanújába, viszont Nyugat felé mentegetőzhessenek: kezüket megkötötte a demokratikus játékszabály.

Szánalomra méltó figura jelent meg vasárnap éjszaka a PRO TV műsorában. Akik most látták először, jogosan hökkentek meg: hát ez az a híres-hírhedt kolozsvári polgármester és nemzetvédő pártelnök?
A műsor főszereplői, hatalmi és ellenzéki pártvezérek, személyesen ismerik, mint a rossz pénzt. Jellegzetes ajakcsücsörítése láttán azonnal elmosolyodtak, dadogását, majd bemagolt közhelyeit pedig a studióban hangos kuncogás kísérte.
Hát csak nevessenek, ha többre nem futja képességükből.
A kormánypárt nem tudott egyből kiütni a polgármesteri székből egy ilyen megmosolyogni való embert! Nem akadt nála különb a párt egész kolozsvári szervezetében? Vendégművészt sem találtak volna? Dehogynem. Megtalálták, csak mintha szándékosan késleltették bemutatását, népszerűségének felfuttatását, majd magára hagyták, amikor a magyarságon négy éve gyakorolt pimasz módszereivel Funar megkezdte leépítését.
Két héttel ezelőtt bukaresti jólértesült hírforrásokból tudni lehetett, hogy a nagyobbik kormánypárt letett a polgármesteri szék megszerzéséről. Meghagyták Funarnak. Valamiért. Egyszer talán megtudjuk, miért. Pedig korábban sokan fenekedtek, hogy rács mögé dugják. Aztán kesztyűsebb kézzel sem bántak el vele. Szintén jólértesült körökből szivárgott ki: attól tartottak, Funar is kirukkolna valamivel. Mások fején is olvadékony a vaj... Mégis hagyták, hogy több klasszissal jobb jelöltjük a látszat kedvéért végigkínlódja az esélytelen és megalázó küzdelmet egy olyan vetélytárssal, akit a választási kampány idején a bukaresti vendégszónokok Kolozsvár szégyenének neveztek.
Az ellenzéki pártvezérek kuncogása még megbocsáthatatlanabb. Őket semmilyen jegyzőkönyvbeli vagy íratlan szövetség sem fűzi a Román Nemzeti Egységpárthoz és annak „szórakoztató” elnökéhez. (Bár ki tudja?...) Nekik semmi okuk sem volt arra, hogy akár évekkel ezelőtt ne szemeljenek ki egy rátermett polgármesterjelöltet, és annak népszerűségét alapos, átgondolt, céltudatos propagandával építsék fel. Az utolsó hetekre hagyott egyezkedés akkor sem vezetett volna eredményre, ha nem fajul civakodássá. Az ellenzéknek is a kezében volt a megoldás kulcsa – persze nem a konvenciós, amely, sajnos, már nem a régi, a romantikus egység jelképe. Személyes és pártos becsvágy akadályozta meg, hogy kivezesse a várost a zsákutcából. Még távolról sem csillapodnak a helyhatósági választási kudarc hullámai, és a körömszakadtáig kitartó jelöltek némelyike máris összegezi saját és pártja sikerét a sikertelenségben: megrendezte az előpropagandát a parlamenti választásokhoz.
A PRO TV stúdiójában kuncogó pártvezérek arról az intelemről is megfeledkeztek, amit az USA nagykövete tolmácsolt: nyugaton nagyon unják már Funart, ültessék le, ha pártfogást akarnak. Annak érdekében – például az állandó kereskedelmi vámkedvezményért – a kormánypártnak még az ellenzékkel is érdemes lenne szövetkeznie. Legalább titokban. Amilyen egyetértésben kuncogni tudtak vasárnap éjszaka, összekacsintani is lehetne.
A kuncogásból az is kihallatszott, hogy odafenn nem nagyon fáj Kolozsvár rombolása. A pártvezérek között akad, akinek ösztönös és képzett szépérzékét sértik a ferde ízlésre valló emlékművek, másokat az ország kedvezőtlen megítélése bántja, de nem haragszanak eléggé Funarra. Ha valóban akarnák a változtatást Kolozsváron és az ország politikai térképén, nem tudnának kuncogni az esetlen szereplésen. Csak sírni.
Mégsem hagyunk fel minden reménnyel. Sohasem késő bizonyítani, hogy nemcsak kuncogásra képesek a bukaresti politikusok. Majd meglátjuk, kinek az inge vagy érdeke.

Reggel 9 órakor csak szállingóztak az emberek a Palocsay-kert közelében lévő 20-as szavazókörzet helyisége felé, és Mărgineanu Leontin körzetfelelős szerint időnként teljes szünet is beáll. Mégsem kételkedik abban, hogy a részvétel nagy arányokat ölt majd a nap folyamán.
Eddig különösebb probléma nem volt. Valószínűleg lesz, ha megindul a tömeg. Az irodaszemélyzet nehezen találja az utcák névsorát, és amikor végre van egy kis sikerélmény, akkor a név kikeresése redőzteti a homlokokat.
Jól konzervált hölgy máris előrevetíti a sorbanállás idegesebb hangulatát. Idősebb rokonának sokadszor magyarázza, hogy a polgármester-füzetben az egyik féle jelvényt, a tanácsosokéban a másikat keresse meg, nehogy fordítva pecsételjen, és nehogy mind a kettőre mind a három listán, mint ezelőtt négy évvel. Az idősebb rokon bűntudatosan hallgatja a nem éppen hízelgő jelzőket, hogy ennyit azért a meszesedés ellenére is megjegyezhetne, sőt, a rendreutasítást is eltűri, hogy ne mind kíváncsiskodjon a másik asztalhoz, várjon türelmesen, amíg az előtte várakozó megkapja szavazólapjait. Csak halkan megjegyzi: igen, de...
Kiderül, hogy a kioktatott idősebb hölgy vette észre, hogy a szomszédos utca asztalánál horgonyoztak le.
Ettől még ne essünk a másik végletbe, vagyis derűlátásba, hogy a szemfülesebbnek bizonyuló idősebb szavazó sem véti el a jelvényeket.
Meglehet, hogy épp a fiatalabbik üti mellé.