Nits Árpád

Dicsekednek egyes pártok, hogy magyar nemzetiségű jelölteket nyertek meg maguknak a helyhatósági választásokra.
Örvendeznünk kellene. Hiszen a nem anyanyelvi közegben befutott karrier különleges képességekre utalhat, és miért ne töltene el boldogsággal, ha nemzetiségtársaink kimagasló teljesítményre képesek. Ám képtelenek vagyunk elrejteni meghökkenésünket, amikor Jenei Imre áradozását olvassuk pártvezéréről, Petre Romanról. Jó, Petrika sokat változott, amióta az élet (és a bányászkommandó) kipofozta a hatalomból, az érdekek érintőleges találkozásából adódóan szövetkezni lehet pártjával. De teljesen azonosulni vele? Azzal, aki a Vatra-kórust vezényelte?
Tájainkon a Romániai Demokrata Agrárpárt is állítólag toborozza híveit a magyarok soraiból. Elhisszük. Ennek egyik jele, hogy Ioan Coja midenfelé tiltakozik, mert az RMDSZ betart neki ebben a tevékenységében. Tehát van ilyen tevékenysége... Másrészt azért is elhisszük, mert minden településen akadhatnak hatalomra vágyó emberek, akiknek nem jut hely az RMDSZ-listákon. Vagy azokra a listákra olyanok kerültek fel, akikkel nem mindenki óhajt egy medvetalpból falatozni. Vagy olyanok állítják össze a listákat... Be kell látnunk, hogy az RMDSZ nem a teremtés csúcstechnológiájának világszínvonalú terméke. De vigasztalódásból az agrárpártosokhoz menekülni? Oda, ahol Ioan Coja is menedéket talált, miután észbe kapott, hogy Bukarestben a Vatrának nincs élettere?
Sajnos, erre is van magyarázat. Az egykori (?) szocialista mezőgazdaság nómenklatúrája átmentett magának kellő anyagi hatalmat ahhoz, hogy legalább ígérni tudjon négy-öt traktort, egy-két vetőgépet stb. annak a polgármesterjelöltnek, aki a színeiben beül a helyhatóság trónjába. És a jelenlegi általános nyomorban mit mond a választó? Annak adja a szavazatát, akitől kaphat valamit cserébe.
Mert az RMDSZ-es polgármester mit adott?
Ezen a kérdésen hosszasan elvitatkozhatnánk, és talán nem is ártana, ha mielőbb elkészülne a leltár: a szövetség színeiben a helyhatóságba bejutott polgármesterek és tanácsosok ennyit meg annyit szereztek a falunak ilyen meg olyan alapítványoktól. Lehet, sőt biztos, hogy többet is szerezhettek volna, de ennek a cikknek nem a mérlegkészítés a témája.
Most inkább azon gondolkozzunk el, mit várhatunk távlatilag a karrierpolitikusoktól.
Sajnos, erre történelmi tapasztalatunk van: asszimilációt. A román pártokban karriert befutó politikusok előbb csak maguk felejtették el nyelvüket és gyökereiket, majd elnézték a diktatúrák legdurvább elnemzetlenítési kitalálmányait. A Magyar Népi Szövetségnek a Román Kommunista Pártba való beiratkozásától egyenes út vezetett a nyolcvanas évek legsötétebb közepéig, amikor a romániai magyar helyesírás szabályait közös pártunk állapította meg (ennek eredményeként nem volt szabad leírni többek között azt a magyar szót, hogy Kolozsvár).
Sokan azt mondhatják: a tavalyi hó elolvadt, vagyis azok az idők nem jöhetnek vissza. Reméljük. Mert hinni kell. De hitünk még erősebb lehet, ha legalább mi magunk nem segítjük elő szavazatunkkal a visszarendeződést.
Utószóként, de korántsem utolsó szóként, mindehhez hozzáfűzhetjük, hogy az RMDSZ választói azért megkövetelhetnék, ne lagymatag vagy csak a maguk hasznát követő jelöltek kerüljenek fel azokra a listákra.

Kártételeinek mértékét szemlélve, Funar utódja akkor is angyalnak tűnne, ha messzire kilógna a lólába.
De ettől függetlenül: mindegyik polgármesterjelölt nagyságrenddel emberszabásúbb, mint a jelenlegi. Egyikről sem feltételezhető akkora ostobaság, hogy Kolozsvár valamelyik épségben maradt központi terét így elcsúfítaná. Senki sem visz be nemzete történelmébe olyan szimbólumokat, mint amilyen a zsemlés közétkeztetési világmonopólium M-betűje. Teljes valójában látható a memorandisták emlékművének tetején, és félbevágva takarja a katedrális mögötti katonai emlékmű keresztjét. És a jelenlegi jelöltek között egyik sem olyan neveletlen, hogy hivatalnokait beidomítsa: el ne fogadjanak olyan iratot, amelyen a hivatalos nyelv mellett előfordul egy „idegen” szó. Legalábbis bátorkodunk remélni...
Ennek is tulajdonítható, hogy eddigi választási beszámolóinkban a jelöltek előnyös megvilágításba kerültek. Nem hajtottunk rá botladozásaikra, múltjukban sem turkáltunk könyökig. Tettük magunkat, hogy nem érdekel annyira, mint a rámenősebb, főleg a bukaresti újságoknak dolgozó kollégáinkat, hogy egyik-másik jelölt milyen szerepet vállalt Funar 1992-es hatalomra jutásában, illetve milyen körökben mozgott 1989 előtt. A jelöltek megítélésében egyetlen szempont vezérelt eddig: mennyire őszintén akarja és tudja megszabadítani a várost ettől a lázálomtól.
Hiába berzenkedünk, ilyen a politika: egykori vetélytársak verődhetnek össze közös ellenfelek leküzdése érdekében, és ez a viselkedésforma, még ha egyesek köpenyegforgatásnak nevezik és irtóznak tőle, felmérhetetlenül jobb, mint a kibékíthetetlen ellenségeskedés, amilyenre az egységpártos vezérek egész létüket építik. Furcsa, talán természetellenesnek tűnő szövetségkötésekre próbáltuk felkészíteni az olvasót azzal, hogy több jelölt szinte minden sajtóértekezletén jelen voltunk, nyilatkozatairól, szándékairól részletesen beszámoltunk. Mintha mindegyik a miénk lenne... Persze vigyáztunk, nehogy túlságosan kebelünkre öleljük őket, mert sovénék még a start előtt kinyírhatják magyarbarátságukért.
A hosszú előkampányozás után most számunkra kellemes, hogy a sajtóértekezleteken nem fogadnak szúrós szemekkel. Lapunkat figyelik, a kampánystábokban olvassák vagy olvastatják, mégsem halmoznak el szemrehányásokkal. Pedig biztosan nem minden szavunkat válogatjuk meg szájuk íze szerint. Meg aztán ami tetszik az egyiknek, az kényelmetlen lehet a másiknak. Hiszen egymással is vetélkednek. De gyanítjuk, hogy ösztönszerűen, minden politológiai előképzés nélkül tudják, jobb mosolyogva lenyelni apró galuskákat, mint belekötni az újságírókba. Azok nem szeretik, ha pártaktivisták mondják meg nekik, melyik bal kézben kell tartani a ceruzát. (Régen se szerették, de nem volt mit tenniük.)
Szóval bevalljuk: szeretjük a jelölteket. Mindegyiket, egy kivételével... És természetesen mindegyiket a maga módján szeretjük. Ana Potcoavă számára is szívesen tartogatnánk a szavazatunkat, mert megtért, és hajlandók vagyunk felejteni, hogy egykor maga is segített a Caritas csövébe húzni a szerencsétlenül későn befutókat. Nagyon szeretnénk egy olyan jó megjelenésű úriembert látni a polgármesteri hivatalban, amilyen Romulus Zamfir, aki ráadásul műépítész. Hátha volna valami ötlete az otromba háztömbök néhány ortopéd „díszítőelemének” ízléses takarására. Szívesen vennénk, ha a polgármesteri hivatalban a törvényesség fölött vérbeli jogász őrködne, mint például Marcel Lăzăreanu, akiről sokan csak annyit tudnak, hogy élsportoló volt. És természetesen őszintén örvendenénk, ha Ioan Rus venné a kezébe a város sorsának irányítását. Kissé keserűen gondolnánk arra, hogy pártjának vezérei bármikor lefoghatták volna a kártevő polgármesterünk kezét, sőt, az RTDP-s prefektus, Grigore Zanc számos alkalommal felfüggeszthette volna tisztségéből őt. De senki a kisujját sem mozdította; a helyi kiskirály a központi hatalom védett jómadarának bizonyult. De ismételjük: előlegezzük Ioan Rusnak a bizalmat, hogy négy év alatt igyekszik helyrehozni a funari torzulásokat.
Csakhogy, sajnos, nem lehet több polgármestert megválasztani. Nem élünk poligámiában: abban a nehéz helyzetben vagyunk, mint az eladó lány, akit négyévenként ostromgyűrűbe fognak az udvarlók. Az első alkalommal a cirkusz úgy ért véget, hogy felizgattak, és... Nem hagytak úgy. A hasonlat a pártában maradt lánnyal nem működik, hiszen négy évig megállás nélkül tovább molesztáltak. Nem szeretnénk megint így járni, hát jól meg kell gondolni, milyen lépésre szánjuk magunkat. Az egyéni rokonszenv a legkevésbé sem lehet mérvadó: azzal csak a szavazatok szóródását érnénk el. Volt, ami volt eddig, a választási kampány hivatalos – tehát halálosan komoly – időszakában megkezdődik a hideg számítás. A jelöltek további jelenéseiről ezután is igyekszünk tárgyilagosan beszámolni, de unalomig ismételni fogjuk, hogy úgy kell szavazni, hogy hozzájáruljunk a változáshoz, az lesz a jelöltünk, akiben erre garanciát látunk.

Miért késik az ellenzéki pártok megállapodása? Hiszen az eddigi barkochbázásokból kitűnik, hogy egyetlen ellenzéki jelölt már az első fordulóban meghozhatná a várva várt változást. Miért olyan nehéz megállapodni a közös jelölt személyében?
A válasz kézenfekvő: senki sem lép vissza szívesen, amíg a legkisebb remény van arra, hogy a felhajtás gépezetének beindulásával az ő javára billen a mérleg. Meg aztán van más ösztönző tényező is. Kevéssel a helyhatósági választások után megkezdődik a parlamenti korteskedés, és abban kedvezőbben rajtol az a párt, amelynek a jelöltjei hosszasan szerepeltek a tavasszal. Még akkor is, ha leszerepeltek, a köztudatban élnek. Érthető tehát, hogy az ellenzéki pártok vezérei szerették volna május vége felé kitolni a megállapodás határidejét. Ezt sugallta nemcsak a politikai létfenntartási ösztön, hanem egyes pártok központi vezetősége is, nagyobb esélyt látva a parlamenti küszöb átlépésére olyan jelöltekkel, akik végighangoskodták a helyi választásokat.
Erre a számítgatásra alapoztak egy hibás döntést. A választási törvény felszínes átfutása után (vagy helyett!) az ellenzéki pártok eldöntötték, hogy május közepén újabb közvélemény-kutatást szerveznek, annak adatai alapján eldöntik, kit a legérdemesebb támogatni, és erről május 19-én közleményt adnak ki. Igen ám, de a választási törvényben leszögezték, hogy május 14-e után a jelöltek nem léphetnek vissza. Hiába mondanak le a legnépszerűbb kolléga javára, a választási névjegyzéken maradnak, és osztoznak a választók kegyeiben, mintha nem is történt volna megállapodás.
Ezért újabb egyeztető tárgyalásokra van szükség.
Mit tehet a választópolgár? Még bőven van ideje reménykedni, hogy a törvényben leszögezett határidőkig tisztázódnak a dolgok.

Adrian Iorgulescu, Laurentiu Ulici és Varujan Vosganian, a Románia Alternatívája Párt triumvirátusa találkozott tegnap délután kolozsvári érdeklődőkkel, amolyan polgári fórum keretében, a Diákház nagytermében. Amelyről tudták, hogy túl nagy lesz a részvételhez képest – sajnos, mi is megfeledkeztünk az összejövetel meghirdetéséről –, de a szervezők nem találtak más helyiséget. Akik viszont eljöttek, aktívan bekapcsolódtak a párbeszédbe.
A párt kolozsvári polgármesterjelöltje, Marcel Lăzăreanu ez alkalommal is előterjesztette programjának fontosabb pontjait, azt az alapelvet, hogy a polgármesternek az emberek között kell közlekednie, nem vijjogó hivatali kocsiban, sem helikopterben, a metróval pedig jobb lenne nem bolondítani a népet, mert egyetlen vonal több milliárd dollárba kerül.
A párt mindhárom vezéregyénisége hangsúlyozta, hogy síkraszáll az ellenzék egységéért, a vitában viszont fel-felmerült a kérdés, hogy akkor miért alakítottak külön pártot, miért nem erősítik a Demokratikus Konvenciót, és miért nem támogatnak Kolozsváron is egy közös ellenzéki polgármesterjelöltet. Az utóbbi problémával kapcsolatban sajnálattal állapították meg, hogy az ellenzéki tömörülések és pártok hosszas tárgyalások után most felrúgták az eddigi minimális megállapodást is, ezért kényszerülnek saját jelöltjük további támogatására. A Demokratikus Konvencióval és általában az ellenzékkel kapcsolatban pedig kifejtették, hogy az Alternatívának hosszú kibontakozási terve van, az ezredfordulóra gondolnak, amikor a mostani fiatalok, tagságuk zöme, javakorabeli emberekként folytatják az ellenzékiség eszméit. Mert ellenzékre mindig szükség lesz, akkor is, ha felülkerekedik a jelenlegi ellenzék.
A hatalomváltásról az Alternatíva úgy vélekedik, hogy az ellenzék választási győzelme akkor is haszonnal járna, ha emberanyaga gyengébb volna a kormányzáshoz. Bebizonyosodna, hogy a választótestület képes változtatni a helyzetén, és erre a felvillanyozásra nagy szüksége van a letargiába esett népnek.
A vita estébe nyúlt, a közelgő lapzárta miatt nem vehettünk részt befejezésén.

Még van remény a közös ellenjelöltre
Ismét jelezte Iuliu Păcuraru, hogy a kolozsvári helyhatósági választáson nem babra megy a játék. A Szociáldemokrata Szövetség hétfői sajtóértekezletén a helyi DP-vezér idézte az amerikai nagykövetet, aki annak idején a diplomáciai szabályok legteljesebb betartásával közvetített egy üzenetet: ha a román-amerikai kapcsolatok élénkítését akarjuk, buktassuk ki Funart, ha pedig a nyugati támogatás befagyasztása minden vágyunk, csak válasszuk újra. A sugallat követésének lehetőségét taglalva utalt a felmérésre, amely a Demokrata Párt megrendelésére készült. Részleteket nem árult el, de feltárta Petre Litiu népszerűségének okát. A kolozsvári választók zöme még úgy tudja, hogy Litiu a konvenció jelöltje. Ha a kampány során kiderül, hogy a Kolozsváron nem nagyon ismert ’93-as Liberális Párt jelöltje, hirtelen lezuhan a részesedése a szavazatokból. Păcuraru lehetségesnek tartja, hogy akkor egy reális felmérés alapján az egész ellenzék egyetlen jelöltet fog támogatni.
– Iuliu Păcuraru elképzelhetetlennek tartja az együttműködést a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjával, mert szerinte, ha változást akarunk, akkor a korrupciót takargató kormányzatot félre kell állítani. Szerencsére – mondotta – Kolozsváron nem áll fenn annak a veszélye, hogy a második menetben dilemma elé kerüljünk: Funar vagy Rus? Ioan Rusnak semmi esélye sincs, mert „az emberek nehezen felejtik a 80-as éveket, amikor a lakásokban 7 fokot mértek, a Feleki tetőről pedig csak a havi tízliteres benzinfejadag perspektíváját látták, miközben a piramis csúcsán Ioan Rus is nagyon jól érezte magát”. Nómenklatúra ellenességéhez kapcsolódott a kérdés, hogy 1992-ben miként viszonyult a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjához. Iuliu Păcuraru bevallotta, hogy ellenezte. Szerinte kár lett volna lemondani Ioan Stoica szolgálatairól. Az emberekre kell bízni annak eldöntését, hogy az előző rendszer egyik vagy másik pártaktivistája mennyiben felelhet meg a mai idők követelményének. Ioan Rusnak nem fogják megbocsátani, hogy túl magasra kapaszkodott, személyes barátság fűzte Nicu Ceauşescuhoz. Miért? Mert hitt abban a rendszerben, vagy anyagi megfontolásból? Most milyen megfontolásból várt ki 1994-ig, amikor újra politizálni kezdett? – tette fel a szónoki kérdést. Funar választótestületének lemorzsolására is van elképzelése, mégpedig úgy, hogy közvetlenül fel kell világosítani az egyébként jóhiszemű, az ország sorsáért aggódó embereket arról, milyen korrupt az a politikai osztály, amelyre bizalmukat és szavazatukat pazarolták eddig. Az RNEP-szavazók közvetlen befolyásolásának módjáról nem volt hajlandó nyilatkozni. Polgármesteri programjából ez alkalommal annyit tárt fel, hogy küzdeni fog a megélhetési költségek csökkentéséért. Kolozsvár közismerten drága város, mert míg Bukarestben a polgármesteri hivatal felügyelete alatt lévő kereskedelmi egységek bérleti díja négyzetméterenként 100 lej, addig Kolozsváron 5500 lej. Ezt csökkentené azzal a feltétellel, hogy a bérlők megfelelő mértékben leszorítsák a kereskedelmi hozadékot. A piacokon pedig kiiktatná a felesleges közvetítő láncszemeket, amelyek pusztán azáltal, hogy a termelők elől elfoglalják az asztalokat, jelentősen növelik az árakat.

RMDSZ-tanácsosok végleges listája a hét végén
Szombaton meghallgatták a városi és a megyei tanács kolozsvári RMDSZ-jelöltjeit. Pálfi Zoltántól, a kampánystáb vezetőjétől a meghallgatás módjáról érdeklődtünk.
– A jelölteknek tíz kérdésre kellett írásban válaszolniuk, a helyhatósági választásokon nem érdekelt személyekből álló bizottság további kérdéseket tehetett fel. A kérdőív lényegében a jelölt végzettségére, korábbi és mostani munkahelyére, RMDSZ-beli tevékenységére, idegen nyelvtudására, viszonyára az egykori állampárthoz, valamint arra vonatkozott, hogy milyen szakbizottságban szeretne tevékenykedni a városi, illetve a megyei tanácsban, melyek az elképzelései a következő négy évre a helyhatóságban és a szervezetben. Herédi Gusztáv kivételével, aki korára és egészségi állapotára hivatkozva visszalépett, a jelenlegi tanácsosok az összejövetel kezdetén beszámoltak eddigi helyhatósági tevékenységükről is.
Mivel Pálfi Zoltánnak szombaton vidékre kellett utaznia, a meghallgatáson végig jelen lévő bizottsági tagtól, Bokor Jánostól, a hídelvi körzet elnökétől kérdeztük meg, milyen hangulatban zajlott le a jelöltlisták összeállítása szempontjából fontos összejövetel.
– Mindvégig kellemes, baráti hangulat uralkodott, hiszen nem most találkoztunk először, mindannyian ismerjük egymást. Még azok is eljöttek, akik nem kívánnak bejutó pozícióba kerülni. Sajnos, Néda Árpád megyei tanácsos és Tóth József városi tanácsosjelölt nem jelent meg a meghallgatáson, emiatt ők kiestek a listáról. Pénteken lesz még egy találkozónk, amikor a parlamenti képviselők jelenlétében felállítunk egyfajta sorrendet, amelyet természetesen a Megyei Képviselők Tanácsa és a Megyei Ügyvezető Tanács szombati ülésén még módosíthat.

Országos napilap, mégpedig az ellenzéki România liberă technikai hátterében dolgozó kolléga mesélte a minap, hogy Giurgiuban házat vett, a kertet kiadta felesbe, a gyümölcsből és a szénából származó jövedelemből vásárolt még egy kertet, amiből a városi tanács döntése nyomán belterület lett, vagyis telek, ekkor eladta, árából négy parcellát vásárolt, szintén a város közelében, és most várja, hogy azok is bekerülnek a belterületbe.
Hát igen. Így érdemes építeni a kapitalizmust. De miből vásárolta a kolléga a giurgiui házat? Hát az úgy kezdődött, hogy kezdetben megvett öt részvényt a saját lapjánál abból a pénzből, amit Petre Romanék visszaadtak a szocialista társadalmi tulajdonrészekből. A részvényeknek akkor nem tulajdonított jelentőséget, azt hitte, kötelező önadót gomboltak le róla, azokban sem bízott, amelyeket bizonyos átmeneti időszakokban a lapvezetőség a fizetés egy részének fejében osztogatott a munkatársaknak, de a sikeres hetek, hónapok idővel feltöltötték a kiadó folyószámláit, és erre akkor ébredtek rá, amikor tőzsdeügynökök kezdtek érdeklődni eladó laprészvények iránt. A kolléga részvényeinek feléből kijött a giurgiui ház és egy nagyobbacska Renault, mert ugye azt a 60 kilométert Bukarest és Giurgiu között Daciával nem lehet 20 perc alatt lefutni...
Magasságos egek! Lehet, hogy én is milliárdos vagyok, csak nem tudok róla! Hisz ugyanúgy kezdődött: nekünk is visszaadták a Ceauşescu-féle tulajdonrészeket, arra nekünk is részvényeket kellett váltanunk, hogy a lap ne múljon ki. Tapodtat sem várva rohantam részvényeim letéteményeseihez...
Ne tessenek elhamarkodottan irigykedni. Azok a részvények most pontosan annyit érnek, mint Ceauşescu idején a szociális tulajdonrészek, és most már nem várható egy újabb forradalmi visszaadás...
Mi az oka ennek a mérhetetlen különbségnek? Hosszas közgazdasági eszmefuttatást helyettesít Ioan Rus kolozsvári üzletember és polgármesterjelölt példája.
Bevallása szerint közvetlenül az események után írt egy szakkönyvet, annak nyereségéből vásárolt tíz autót, sofőriskolát nyitott, annak nyereségét befektette, és most az erdélyi Mercedes-kirendeltség fele az övé. Egyszerű, mint egy gyorsított álom, akár a giurgiui ház meséje.
Ugyanakkor Orosz János is írt egy könyvet, a nyereségéből legjobb esetben tíz biciklit vásárolhatott volna, kerékpáriskolát nyithatott volna, megpályázhatta volna a Csepel bicikligyár kolozsvári kirendeltségének igazgatói állását és felvásárolhatta volna a részvények felét. Most ott tartana, mint a magyar kisebbség Romániában: ha Ioan Rus tőkéjét 93 egységnek vennénk, akkor Orosz Jánosnak lenne 7 tőkeegysége. Ez sem lenne túlságosan szívderítő, de legalább arányos egy olyan közegben, amelyben a pozitív diszkriminációra nem telik a nagylelkűségből. De a valóságban Orosz Jánosnak egy megveszekedett garasa sincs. A kiadó ugyanis aláíratott vele egy kötelezvényt, hogy a nyomdai költségek egy részének fedezése érdekében lemond könyvének tiszteletdíjáról.
Körülbelül így festenek az arányok.
És mindehhez számítsuk hozzá, hogy Orosz János még szerencsésnek is mondhatja magát. Mert ha Ioan Rus karrierjét utánozta volna, most betemetnék a leleplezések és feljelentések alapítványi pénzekkel való „el nem számolásról”, továbbá bírósággal fenyegetnék olyanok, akik állítólag nem nyúltak közpénzhez, nem ám, hanem a méregdrága ügyvédeket nagymamájuk nyugdíjából fizetnék.
Ezek az idegesítések is hozzájárulnak ahhoz, hogy mérhetetlen különbségek alakuljanak ki Ioan Rus és Orosz János között. Ezért kellene végre erélyesen követelni a végleges tisztázást: aki rendőrt kiáltott, az vagy bizonyítson végre, vagy ismerje be, hogy tévedett.

Miként gondoskodik a prefektus arról, hogy megelőzze a sorkatonák egyoldalú befolyásolását a választási kampány során? – hangzott a Szabadság kérdése Grigore Zanc sajtótájékoztatóján. Miután tisztáztuk, hogy az egyoldalúság alatt egyik párt előnyben részesítését értjük, válaszában a prefektus katonáink nagykorúságára hivatkozott, a fiatalok szerinte a saját fejükkel gondolkoznak, nem hagyják befolyásolni magukat, ezt mutatják a négy évvel ezelőtti választási eredmények is. A továbbiakban arról érdeklődtünk, hogy az ellenzéki jelöltek a kampány idején beléphetnek-e a kaszárnyákba, amire határozott tagadás volt a válasz. Tehát a sorkatonák csak tisztekkel töltik a választásig hátralévő másfél hónapot? De nem ám civilekkel – hangzott a válasz.
Radu Sârbu, a Demokratikus Konvenció polgármesterjelöltje a hét közepén tartott sajtóértekezletén a maga és pártja aggodalmát fejezte ki, hogy a más vidékekről átmenetileg Kolozsvárra letelepített sorkatonák határesetben elbillenthetik a mérleg nyelvét. Úgy látszik, nem hiába aggódik, és csak azzal vigasztalódik, hogy a kaszárnyákban leadott szavazatokat külön számolják, és fény derülhet a befolyásolás mértékére. Eső után köpönyeg. Nem valószínű, hogy minden katonatiszt ezekben a napokban azzal nyugtatgatja kiképzés közben csapatát, hogy teljesen elmúlt a magyar veszély, a román föld nincs háborús veszélyben, tehát a parasztpárti polgármester is ugyanúgy biztosítja a békét, mint a jelenlegi. De a helyhatósági választásokon nemcsak az ellenzék van ellenzékben, hanem mindenki, aki át akarja venni Funar helyét. Tehát a nagyobbik kormánypárt is.

Csütörtök délelőtt Radu Sârbu konvenciós polgármesterjelölt újságírói kérdésre tisztázta, hogy ő a rádióban nem mondott olyasmit, mintha az RMDSZ-szel nem lehetne tárgyalni a helyhatósági választásokon való együttműködésről, sőt, ismételten kijelentette és kijelenti, hogy az RMDSZ komoly tárgyalópartner, az egyedüli szervezet, amely nem alkudozik a medve bőrére, nem kér alpolgármesteri tisztséget vagy közhivatali vezető állásokat, mint azt, sajnos, megteszik sokkal kisebb, választótestülettel nem is rendelkező szövetségesek.
⁂
Csütörtök délután az RMDSZ ügyvezető elnökségének sajtóértekezletén a szövetségnek az ellenzéki pártokkal való egyeztetéseire utalva szóba kerültek a parasztpárt délelőtti tájékoztatóján elhangzottak is. A román sajtó egyik képviselője Radu Sârbu délelőtti kijelentését úgy reprodukálta, hogy a Demokrata Konvenció kolozsvári polgármesterjelöltje – állítólag – tagadta, hogy valamiféle egyeztetés lett volna helyi szinten a DK és az RMDSZ között. Az RMDSZ pedig azért nem követelt alpolgármesteri helyet, mert nem volt alkalom rá, ugye, ha azokra a tárgyalásokra nem is került sor. Kérdés tovább így hangzott: ha Radu Sârbu nem hajlandó az RMDSZ-nek alpolgármesteri széket ígérni, a Demokratikus Konvenció országos vezetősége kötelezheti-e őt, hogy (meggyőződése ellenére) álljon rá az alkura?
⁂
Nem tudom, jobb helyeken hogyan illik tömegtájékoztatni, de eseménydús napok várnak ránk, ha a sajtó bizonyos része ilyen „hitelesen” kívánja a hivatalosan alig tegnap elkezdődött, és – irgalom! – negyvenöt napig tartó kampányt a továbbiakban is végiggyűrűztetni.
Eddig is, a kampányelőzetes kampányban a polgármesterjelöltek sajtótájékoztatói gyakran kezdődtek helyreigazítással, abból a jóindulatú feltételezésből kiindulva, hogy a jelenkori újságírógárda zöme fiatal, tapasztalatlan, tehát nem a rossz szándék, hanem a botladozó toll vitte el egészen más irányba az eredeti gondolatot. De lám, az élő szó is... És különös módon az eredeti kijelentések sohasem kapnak olyan gellert, hogy az előmozdítsa az RMDSZ kapcsolatápolását.

– Maradnék a szakmámban, ha jól mennének a város ügyei – vallotta be a sajtóértekezlet előtt Marcel Lăzăreanu, a Románia Alternatívája Párt kolozsvári polgármesterjelöltje, foglalkozására nézve ügyvéd. Irodatársa volt a néhai Sinkó István képviselő, akinek emberségét, szaktudását nagyra becsülte. Számos magyar barátja van, magyarul is tud, mégsem azt hangsúlyozná, hogy magyarbarát, hanem hogy Kolozsvár-barát.
Sajtótájékoztatóján ismertette pártjának első kongresszusát, amelyen megválasztották a háromtagú vezető testületet. Ennek tagjai Varujan Vosganian, a közismert parlamenti képviselő, Laurentiu Ulici, az Írószövetség elnöke és Adrian Iorgulescu, a Zeneszerzők Szövetségének elnöke. Az értelmiségi „struktúrát” a kolozsvári szervezet is követi, a megyei fiók elnöke Dan Pavel egyetemi tanár a politikatudományi és közigazgatási tanszékről (aki a sajtóértekezlet vége felé egyáltalán nem viccből jegyezte meg, hogy jól fogna egyeseknek némi továbbképzés, a közigazgatásba nem volna szabad hályogkovács módra beleszólni). Pártjuk fiatal, de már 20 megyei fiókjuk van. Főleg párton kívüliek keresik a kapcsolatot velük, de Buzău megyében képviselőjével együtt az egész parasztpárti fiók átigazolt a Románia Alternatívája Pártba.
Polgármesteri programját még titokként kezeli, nehogy a kampányban majd más pártok „újításaként” találkozzon vele. Egyelőre választási közleménnyel áll a közvélemény elé, amelyben többek között javasolja a jelöltek közös találkozóit a választókkal, semleges(?) vitavezető újságírók jelenlétében. A tematikus találkozó a jelöltek ranglistájának összeállításával és a nap polgármesterének megválasztásával végződne.
Választási szövetségeket, a múlt héten megtartott kongresszus szellemében, a szélsőségesekkel nem kötnek. Persze, hogy bejött a kérdés, és mivel a válaszban csak a világhírhedt három párt szerepelt, bejött a megszokott kérdésbővítés is: hát az RMDSZ nem szélsőséges? A polgármesterjelölt vérbeli politikusként kanyarította vissza a problémát a helyi viszonyokra, jelezve: a város lakosai között kívánja helyreállítani a normális viszonyokat, és nem pártok között. Dan Pavel a problémával kapcsolatban előrevetítette az ezredforduló utáni jövőt, amikor szerinte eltűnik az RNEP és az RMDSZ, annak tagjai ideológiai elkötelezettségből lépnek majd különböző pártokba.
A jelenbe visszatérve, a Románia Alternatívája Párt kolozsvári fiókvezetője és polgármesterjelöltje szerint az RMDSZ a diplomatikus kivárás álláspontjára helyezkedett. Ha saját jelöltet állít, az ellen senkinek kifogása nem lehet, de ha az RTDP-vel szövetkezik, ráfizet.

Ioan Rus polgármesteri jelölésének hivatalos bejelentésére Kolozsvárra utazott Oliviu Gherman, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja és a szenátus elnöke, ezzel is jelezve, hogy pártja számára jelentős a tét: Funar helyhatósági pozíciójának átvétele.
A Nemzeti Színházban párttagok, szimpatizánsok és meghívottak jelenlétében megtartott ünnepség nem volt a legsikeresebb. A magas rangú személyiségek színpadi felsorakozását hosszú szünet követte, és nem állt helyzete magaslatán a ceremóniamester akkor sem, amikor a hivatalos beszédek véget értek. Grigore Zanc prefektus jobb híján beintett, hogy ők most lelépnek. Szóval ezt a műfajt még gyakorolni kell. De a kolozsvári választópolgár szívesen elnézi a választási felvonások cirkuszi jeleneteinek elmaradását. A helyzet annál szomorúbb. Ioan Rus hivatalos bemutatkozásából sem a színpadi fellépés marad meg az emlékezetben, hanem egyik legerősebb ütőkártyája. Megígérte a kolozsváriaknak, hogy lehetőséget teremt a működő tőke megtelepedéséhez a városban. Erre garancia mostani foglalkozása: a Mercedes erdélyi kereskedelmi kirendeltségének igazgatója, ezt az állását pedig főleg annak köszönheti, hogy szaktekintély az autóiparban. A kolozsvári Politechnikai Intézetben a gépkocsitervezési tanszék főnöke. Ha választási kampányát siker koronázza, ő bizonyára nem ismétli meg elődje bravúrját, aki a Cola céget úgy elüldözte Kolozsvár román földjéről, hogy az meg sem állt Nagyváradig.
Az ünnepi műsor után sajtóértekezletre került sor a megyefőnökségnél, ahol a sajtó bizonyos része – nem feltétlenül a Funar-párti – azzal igyekezett sarokba szorítani az RTDP polgármesterjelöltjét, hogy a néhai diákszövetségben betöltött tisztségéről faggatta. Ioan Rus nem jött zavarba, kifejtette, hogy a műszaki egyetemen a közösségi tisztség elsősorban a tanulmányi eredménynek szólt, különben a szülei egyszerű, falusi, négyosztályos emberek, az ő karrierjét nem a család tanárbarátai egyengették. A másik kérdéskörre, hogy miként próbálja ellensúlyozni Funar kutatóárokkal és emlékművekkel alátámasztott nacionalista propagandáját, tömören azt válaszolta, hogy ő Kolozsvár minden polgárának tisztességes ajánlatot tesz, reméli, elfogadják. Ezzel kapcsolatban Oliviu Gherman is kiemelte, hogy az RTDP polgármestere nem csak egy lakossági csoport képviselője lesz. Arra a kérdésre azonban, hogy segítené-e az RTDP a második fordulóban a Demokratikus Konvenció jelöltjét Funar ellenében, kitérő választ adott. Amíg nem jelentették be az RNEP polgármesterjelöltjét, nem lehet tudni, ki lenne jobb városgazda. A további faggatásra azonban kimondta: igen, szeretné, ha Kolozsvár visszaváltozna azzá a várossá, amely a polgárok kölcsönös megértésének városaként él emlékezetében.
Corneliu Vadim Tudor parlamenti mentelmi jogával kapcsolatban is úgy nyilatkozott, hogy annak felfüggesztése mellett fog szavazni, az RMDSZ-frakció alkotmánybírósági óvásáról pedig megértően szólt: jogában áll az általa képviselt népcsoport érdekeit védelmezni. A helyhatósági választásokkal kapcsolatos törvények késlekedését látva, most már nem tartja valószínűnek a május 26-i szavazást. Az első forduló Oliviu Gherman szerint kitolódik június 2-ára.

Dörgedelmes vezércikk jelent meg a Vocea României című kormánylapban arról a „veszélyről”, amelyet az RMDSZ idézett elő a tömeges privatizáció során. A kuponok irányított jegyzésével nemcsak az egykori magyar autonóm tartomány területén, hanem román többségű vidékeken is magyarok szerezték meg néhány gyár részvénytöbbségét.
A vonatokon ingyen osztogatott lap cikkírója vagy nem ismeri azt a tömegprivatizációs tervet, amelyet kenyéradói dolgoztak ki, vagy teszi magát, hogy uszíthasson. A részvénytöbbség továbbra is állami tulajdonban marad, mégpedig 60 százalékban. A kuponokra csak a fennmaradó 30 százalék egy részét adják. A többit idővel meg kell venni. Vajon ilyesmire kinek ad majd hitelt a Dacia Felix Bank? (Amíg kézen-közön el nem úszik az egész tőkéje, egészen másfajta privatizációra.)
Az RMDSZ privatizációs irodáinak a célja az volt, hogy a hozzájuk forduló leendő részvényesek – nem csak magyarok! – kuponjai ne szóródjanak szét ellenőrizhetetlenül, és főleg ne kerüljenek csődszagú vállalatokhoz. Úgy látszik, sikerült. Ha csak nem blöfföl ilyen tekintetben is a Vocea României, hanem valamelyik titkosszolgálattól kapta értesüléseit. Egyelőre nem tudhatjuk, mert az RMDSZ privatizációs irodáinak kuponjegyzési illetékesei még néhány nap türelmi időt kérnek, míg megbízóik előtt feltárják elgondolásaikat, és azok megvalósításának mértékét.

Pozsonnyal ellentétben, Románia nem tesz engedményeket
Tiszta víz a keserű pohárba
A dési kibeszélés
Tegnapi sajtóértekezletén Ion Iliescu államfő részletesen foglalkozott a tömegprivatizáció kuponbejegyzési szakaszának sikeres befejezésével, az ellenpropagandával, amely végigkísérte az akciót, hangsúlyozva, hogy míg Németország, Magyarország, Lengyelország külső tőke segítségével boldogul, mi saját erőforrásokra alapozzuk a gazdasági szerkezetátalakítást, de az e téren elért eredményeket a politikai szenvedélyben elsötétült agyak nem akarják észrevenni. Hogy kik azok, arra később újságírói kérdésre sem óhajtott válaszolni. A hosszú, nehéz téllel kapcsolatban a megkésett mezőgazdasági munkák mielőbbi megkezdésére szólított fel, figyelmeztetve arra, hogy tulajdonformájától függetlenül a föld nemzeti vagyonrész, majd felemlegette azokat a vádakat, hogy ő a kolhozjellegű szövetkezetek újraalakítására törekszik. A mezőgazdasággal kapcsolatban sok a zavaros ügy, példaként említette a nyári búzaválságot, amikor sokan vádolták a kormányt, hogy nem vásárolja fel az egész termést.
Előterjesztésében az elnök részletesen ismertette kaukázusi útjának várható kihatásait, amelyek, ellentétben a rosszindulatú kommentárokkal, szerinte nemcsak Romániának, hanem egész Európának kedveznek. A felkeresett térség ugyanis nem szegény és nem Kelet, hanem a világ egyik leggazdagabb olajlelőhelye, amely eddig Moszkván és Ukrajnán keresztül kapcsolódott Európához, de most elszigetelődött. Ezért lenne áldásos a selyem útjának újjáépítése a Fekete-tengeren keresztül, elsősorban a dunai államok, így Magyarország, Ausztria, Szerbia számára, amelyeknek nincs tengeri kijárásuk. Kaukázusi útjának politikai jelentőségeként említette, hogy a térség országai függetlenségének erősítése ellensúlyozza a szovjet restaurációs törekvéseket.
Szintén külön fejezetben foglalkozott a román-magyar megbékélés kérdésével, hangsúlyozva, hogy a magyar fél ahelyett, hogy az itteni demokratikus erőkre bízná a magyar kisebbségről való gondoskodást, ragaszkodik ahhoz, hogy törvényerőt kapjon egy olyan ajánlás, amely nem épült be a nemzetközi jogrendszerbe.
Előterjesztésének végén elverte a port azokon, akik külföldön panaszkodnak a romániai kormányzatra, de ezzel kapcsolatban sem kívánt neveket említeni.
Újságírói kérdésekre adott válaszaiban többek között megerősítette következetes álláspontját az 1201-es Európa Tanács-i ajánlással kapcsolatban. A pozsonyi kormányzattal ellentétben, Románia nem tesz engedményeket, nem hagyja, hogy a közösségi jogokról szóló fejezet bekerüljön az alapszerződésbe, mert az csak további nézeteltéréseket okoz, amilyen most a szlovák-magyar ellentét amiatt, hogy a szlovák parlament csak értelmező adalékkal volt hajlandó elfogadni az alapszerződést.
Többen érdeklődtek a jelenlegi államfő újabb elnökjelöléséről. Megtudhattuk, hogy ha jelölteti magát, csak az RTDP színeiben indul a választásokon, függetlenként nem. Döntéséről azonban csak a helyhatósági választások eredményhirdetése után nyilatkozik. Később arra a kérdésre, hogy mennyiben befolyásolják döntését a helyhatósági választások eredményei, azt válaszolta, hogy teljesen mindegy, milyen pártok jutnak a helyi közigazgatási testületek élére, az nem befolyásolja elnökjelölését. Petre Roman elnökjelölése sem zavarja, bárkinek alkotmányos joga, hogy megpróbáljon elnök lenni. Más dolog is – elnézést a tükörfordításért – hidegen hagyja az elnököt, például az, hogy miket szokott nyilatkozni Vadim Tudor. Egyébként üdvözli szándékát, hogy egyelőre abbahagyja támadásait.
Dan Mircea Popescu háztartási költségvetésével kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni. Mint mondotta, csak „átlósan” olvasott el néhány kritikai véleményt, nem mélyült el a probléma tanulmányozásában. (Emlékeztető az olvasónak: a munkaügyi miniszter családi fogyasztói kosara havi 260 000 lejből megtelik és még szórakozásra is jut.)
Az RNEP áldatlan szerepére vonatkozó kérdésre a válaszhoz a történelembe nyúlt vissza. A négy évvel ezelőtti választások után nem volt győztes párt. Az RTDP minden parlamenti párthoz felhívással fordult, hogy együttes erővel húzzák ki az országot a katasztrofális helyzetből. Az ellenzék azonban erre nem volt kapható, gáncsoskodásra rendezkedett be, abban reménykedve, hogy néhány hónap múlva összeomlás következik be. Ebben a kényszerhelyzetben alakult ki a kormánykoalíció, mert „a politikában az ember azzal szövetkezik, akivel tud”. Végül a kérdező állhatatosan ismételt kérdésére az elnök kimondta: az RNEP jelenléte nem rontja a kormányzat nyugati mozgásterét. Ott is reálpolitikusok döntenek fontos kérdésekben...
Mi a véleménye arról, hogy az RTDP az adófizetők pénzéből, az államkasszából finanszírozza választási kampányát? Erre a kérdésre azt válaszolta az elnök, hogy a világon mindenütt így járnak el a kománypártok, de feltételezése szerint egyes ellenzéki pártoknak több pénzük van.
Ha nem indul az elnökválasztáson, kit javasolna maga helyett? – hangzott el a kérdés, amire felfokozott érdeklődéssel várta a választ a hallgatóság. Az utód megnevezése helyett ezt kapta: nem az államelnök feladata az RTDP új jelöltjének kiválasztása.
Tajvan hovatartozásával kapcsolatban az Új-Kína hírügynökség munkatársa megtudhatta, hogy Ion Iliescu kínai területnek tekinti a szigetet, és reméli, hogy hongkongi elgondolásra megvalósul a két rendszer együttélése egy országban. Az ITAR-TASSZ orosz-román alapszerződéssel kapcsolatos kérdésére a válasz a Ribbentrop-Molotov egyezményre összpontosult. Az államfő emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió egykori parlamentjében egyszer már elítélték azt az erőszakos határváltoztatást, és ha Oroszország a Szovjetunió örökösének tartja magát, szintén semmisnek kellene hogy tekintse az inkriminált szerződést. Ez nem jelentene határmódosítást.
Operettízű kérdést is feltettek, de Ion Iliescu türelmesen válaszolt rá: a moldovai lej egyelőre, ismeretei szerint, nem veszélyezteti a romániai pénzpiacot.
A pergő ritmusú sajtóértekezleten elhangzott néhány mondat, amely újabb nyersanyagot szolgáltat a politikai szatíraújság szerkesztőinek. Például a kuponiádával kapcsolatban: Biztosítottuk az állampolgároknak a jogot, hogy legyen egy papírjuk.

Amikor teret nyitottunk a dési vitához, a játszma tétje nem volt olyan jellegű, hogy az asztalbontás után valaki az öngyilkosság gondolatával foglalkozzék. Időközben azonban – az RMDSZ-szel konkuráló független jelöltek felbukkanásával – mélyreható durvulás következett be, és ehhez nem akarunk semleges szemlélőkként asszisztálni.
A függetlenkedő jelöltek, legalábbis a jelenlegi erőviszonyok közepette, egyetlen célt érhetnek el: annyira széthúzzák a választótestületet, hogy nemcsak ők maradnak hoppon, hanem az RMDSZ-listán szereplő jelöltek sem jutnak be a testületbe.
Az sem feltétlenül örvendetes, ha a függetlenek mandátumhoz jutnak. Ugyanis korántsem biztos, hogy ők képezik a legjobb emberanyagot. Az RMDSZ-ből való kisodródás oka lehet pozitív jellegű, például valaki keményen odamond valamilyen szintű elnöknek, mert az elárulja a magyarság érdekeit, aztán egyenes gerinccel hátat fordít az egész bandának. De az esetek döntő többségében nem ez történik, hanem bizonyos csoportok – klikkek, ha úgy tetszik – kiszorítanak egyeseket vagy többeket a vezetőségből. Ilyen a politikai viadal: egyik legfontosabb eleme a pozícióharc. Akik nyernek, elismervényt kapnak a „természetes” kiválasztódásban tanúsított jó szereplésről, amelynek alapján választáskor vagy kinevezéskor jogosítványt kapnak, hogy a tömörülés – szövetség, párt, platform, szakmai vagy polgári szervezet – élén küzdjenek a közösség céljaiért.
Ez nem éppen lélekemelő vígjáték, de gondoljunk bele, hogy nézne ki egy másfajta kritériumrendszer szerint kiválasztódó vezérkar. Hogyan győzne meg egy alapvetően ellenséges beállítottságú hallgatóságot az a politikus, aki saját szervezetében sem képes tekintélyt szerezni magának? A közösség, amely életrevaló politikai vezéreket akar magának, nem drukkolhat a gyengébbeknek: sem azoknak, akiket újabb trónkövetelők kibillentenek vezető pozíciójukból, és azoknak se, akik nem tudják kitúrni helyükből a székükhöz keményen ragaszkodó vezéreket.
A dési közösségben azon a bizonyos kibeszélésen erőteljesen kidomborodott a szembenállás. Egy csoport megkaparintotta a vezető pozíciókat, és azokhoz érthető módon ragaszkodik. Igaza mellett meggyőzően tud érvelni, a közgyűlésekre összeverődő tagság hisz benne, és ahogy magasabb helyeken kibocsátott közleményekben kifejezik, támogatásáról biztosítja. A másik csoport csak alkalmanként van jelen közszerepléseken, és akkor sem ragadja magával a hallgatóságot, érvei felsorolásakor lámpalázba esik, könnyen kihúzható alóla a talaj. Ennek a csoportnak a tagjai sokkal gördülékenyebben fogalmaznak beadványaikban, leveleikben, sajtóközleményeikben – de ez már egészen más mesterség. A városi tanács pergő vitájában, amíg elkészül egy írott felszólalás, már döntöttek is, esetleg éppen arról, hogy a közösség gyermekei hova járjanak iskolába.
A szövetségben olyanokra is nagy szükség van, akik írott dokumentumokkal, háttéranyagokkal járulnak hozzá a közösségi célok eléréséhez. Milyen áldásos volna, ha a sértett csoport ebben kamatoztatná képességeit, amelyekkel a másik csoport nem nagyon rendelkezhet, ha eddig a sok támadó beadványra, levélre, sajtóközleményre egyetlen nyúlfarknyi cikkecskével válaszolt. Többek között ezért is sajnálatos, ha a belső politikai harc során sokan teljesen kisodródnak a szervezetből, akár azért, mert az új vezetőgarnitúra nem elég erős, emiatt féltékeny az elődökre, akár azért, mert a vesztesek látszólag kibékíthetetlenül megsértődnek. Az ilyen fajta lemorzsolódásnak gátat kellene vetni. A mindenkori vezetőknek jobb, ha ellenzékük körön belül marad, és nem kívülről támad. A sértődés pedig nagyon hamar elmúlhat. Tudunk olyanról, aki fennen hangoztatta, hogy nem szavaz az RMDSZ-listára, mert lemaradt róla, később pedig egészen magas tisztségbe jutott, éppen annak a listának köszönhetően, amelyet állítása szerint ő maga nem támogatott szavazatával.
Összegezésképpen: bármennyi pletyka, szóbeszéd, vagy akár reális ellenvetés kering az RMDSZ-listákról, azokra kell szavaznunk, ha nem akarunk úgy járni, mint a romák. Majdnem annyian vannak, mint mi, és mégis csak egyetlen képviselőjük van a parlamentben. Az is a kormányzat jóváhagyásával került be.
*
Mint A dési kibeszélés című cikkben jeleztük, a választmány rendkívüli összejövetelén tisztázódott: a helyhatósági választási névsor a vonatkozó törvény megjelenése után kapja meg végleges formáját. Azt, hogy ki marad rajta, illetve ki kerül bejutó szintre, a választmány dönti el. A közgyűlés szavazata alapján kialakult sorrendet muszáj felülbírálni, mert különben a tanácsba esetleg egyazon alapképzettségű emberek kerülnének, és azokat ugyanabba a szakbizottságba osztanák, így a szövetség érdeke csak egy területen érvényesülhetne a határozat-előkészítési szinten. Azon a gyűlésen úgy tűnt, mindenki belenyugodott abba, hogy a közgyűlés szavazata ebben a kérdésben nem szentírás. Most mégis elölről kezdődne a február közepén lezárt vita. Ezért felhívnánk az esetleges véleménynyilvánítók figyelmét arra, hogy a választási taktika, stratégia, ezen belül a listaösszeállítási módszertan tisztázott részleteit csak akkor boncolgassák, ha lényegesen újat tudnak mondani, és álláspontjaikat meggyőző érvekkel támasztják alá.

Kolozsvár polgármestere tanfolyamot nyitott polgármesterjelölteknek. Az április 1-jei viccben nincs több szellemesség, mint a többi egységpártos gúnyolódásban: Avram Iancu holdkórosi magasságba emelésében, hamis történelmi leckefejezetek falraveretésében, utcaseprői munkaeszközök nyelének megkurtításában stb.
Nem találunk újdonságot a mérhetetlen cinizmusban sem, amely ezt a pártot jellemzi. Hat éve eregeti kolosszális hazugságait, minden normális ember tudja, hogy azoknak töredéke sem igaz, mégsem veszít népszerűségéből. Megalázóan lóvá teszi az embereket, és azok – már akik – szamarakként követik. Honpolgártársaink helyett is restellkedve emlékeztetünk egyikre: március 15-e előtt az erdélyi benzinkutak állítólag készen álltak a magyar tankok üzemanyag-ellátására.
Ennél is szomorúbb, hogy ennek a savanyúan viccelődő figurának az önbizalma mintha szilárd stratégiára alapozódna.
Jóérzésű ember az ő helyében nem merne hülyéskedni tapasztalatának átadásával, hiszen katasztrófán kívül egyebet aligha tud felmutatni. Tanfolyamával kapcsolatban azonnal felvetődik például a kérdés: a Caritasról hány előadást tartana? Elmondaná-e azt is, hogyan adta el a saját személygépkocsiját, hogy árából majd nyolc autót vásároljon? Elárulná, hogyan, kitől kérezett el, amikor Tatulici meghívására Bukarestbe utazott a Caritas országos népszerűsítése érdekében? És amikor pártjának ügyeit intézte, vagy pozícióját védte Politikai Végrehajtó Bizottságában, kongresszusain, rendkívüli tárgyalásain? Vajon a tanfolyamon az is leckeként szerepelne, hogyan, kinek számol el munkaidejével a polgármester, amikor éppen nem a város gondjaival foglalkozik?
De térjünk vissza a Caritasra.
Az a szerencsétlen dévai polgár, aki eladta lakását és a pénze – részben – diplomatatáskákba meg politikai giccsekbe vándorolt, biztosan nem választana újra magának egy ilyen „vicces” embert polgármesternek. De a dévai választópolgár nem szólhat bele a kolozsvári politikai erőviszonyokba. Ki van ez számítva: a Caritasra azok fizettek rá, akik távol vannak a polgármesteri hivataltól – a Caritas diadalútjának kezdő pontjától –, így a magyarok is, hiába laknak a városban. Körülbelül annyi magyar nyert a Caritason, ahány magyar alkalmazottja van a polgármesteri hivatalnak. Ők talán Funárra szavaznak, ha olyan a lelkük, de a többi biztosan nem. A Caritason Funar szavazótestülete nyert, hát már csak ezért is rá fog szavazni. Ezért van az, hogy a Caritas említésére a kolozsvári polgármester nem szégyenkezik, ellenkezőleg, reményteljesen kihúzza magát.
Újraválasztásához azonban kolozsvári szimpatizánsai nincsenek elegen. Négy évvel ezelőtt sem győztek volna, de besegítettek Bukarestből, a román állami televízió főműsorának legfőbb adásidejében, kampánycsendben. Abban a televízióban pedig tudjuk, kinél van a kulcs, amióta úgy bezáródott az a vasszekrény.
Most állítólag ígéret van arra, hogy Bukarest nem segít Funarnak. Ez, sajnos, csak politikai ígéret, tehát átalakulhat.
Majd meglátjuk a polgármester- választás eredményhirdetésekor. Ha újra hatalomra juttatják április bajnokát, az azt jelenti, hogy valami okból vagy puszta szeszélyből kevésbé érdekessé vált az európai csatlakozás. Tehát nemcsak Kolozsvár lesz újra vesztes, hanem az egész ország.