Nits Árpád

Pénteki sajtótájékoztatóján Petre Litiu megelégedéssel számolt be arról, hogy végre egyszer a parlamentben a kormányzat igazat adott neki, és nem lekezelte, mint eddig, a „CADA-őrnagyot”. A költségvetés védelmi fejezetének bővítése érdekében emelte fel szavát rajta kívül még a DP képviselője, mert úgy látszik, más pártokban nincsenek hivatásos katonatisztek.
A helyhatósági választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a maga köré gyűjtött szakértői csoporttal kidolgozta kampánystratégiáját és polgármesteri programját, amely nem tartalmaz konkrét ígéreteket, hiszen a polgármesteri hivatalon kívül senki sem ismerheti a lehetőségeket, a pénzforrásokat. Programjában viszont határozottan megfogadja, hogy a közpénzekkel megfontoltan és a teljes nyilvánosság bevonásával fog bánni. Más célkitűzéseivel kapcsolatban is finoman célzott arra, hogy nem úgy lesz, mint eddig. Például gátat vet a nacionalista, soviniszta megnyilvánulásoknak. Arra a kérdésre, hogy a kolozsvári magyarság hasonló megnyilvánulásaira miként fog reagálni, úgy válaszolt, hogy az ünneplés, a megemlékezés senki részéről sem könyvelhető el nacionalista provokációnak, mint amilyen a kétes tartalmú, hatalmas emléktáblák kifüggesztése.
A Szabadság kérdése a hét szenzációjára vonatkozott. Ismereteink szerint a konvención kívüli pártok csoportjának közvéleménykutatása szigorúan titkos. Hogyan szivárgott ki mégis néhány részeredménye?
Petre Litiu sajnálkozását fejezte ki, valóban, a Demokrata Párt költségén végzett felmérés adatait titokban kellett volna tartani. A belső használatra készülő közvélemény-kutatás megrendelője a legnagyobb őszinteséggel kíván szembenézni a valósággal, hogy adatai alapján korrigálhassa választási taktikáját. Részeredményeinek kiszivárogtatása azért is értelmetlen, mert megzavarja a közvéleményt: a figyelem elé állít bizonyos erőviszonyokat, amelyek közben, éppen a közvélemény-kutatás eredményeinek hasznosítása nyomán, lényegesen változnak. Most például Iuliu Păcuraru állítólag visszalép a jelöléstől, mert belátja, hogy 10 százalékával nem állhat ki a porondra a Funar 37 százalékával szemben, és a PSZP is Radu Sârbut, a parasztpárt, illetve a konvenció jelöltjét fogja támogatni. Viszont az sem elképzelhetetlen, hogy az ellenzéknek két jelöltje legyen. A második fordulóban úgyis egy ellenzéki jelölt kerül szembe Funarral. Bonyolítja a képletet, ha az RTDP szövetségre lép az RNEP-pel, bár az ellenzék így is megtartaná a maga 60 százalékát. Most már az egész felmérést nyilvánosságra kellene hozni, hogy a választók megérthessék, miért következnek bizonyos sakklépések – fejezte be válaszát Petre Litiu.

Szerdán Virgil Măgureanutól, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatójától az intézmény tevékenységét felülvizsgáló parlamenti szakbizottság magyarázatot kért az RNEP parlamenti frakcióival lefolytatott megbeszélésével kapcsolatban. A hírszerzés főnökének meghallgatásáról érdeklődtünk közvetlenül az esemény után SZABÓ KÁROLY szenátortól, a parlamenti szakbizottság tagjától.
– Én indítványoztam, hogy hívjuk a szakbizottság elé, hogy az RNEP-pel történt találkozójáról, illetve annak utórezgéseiről számoljon be. Ugyanis mi, az RMDSZ parlamenti frakciói kiadtunk egy sajtónyilatkozatot, kifogásolva olyan sajtóinformációk megjelenését, amelyeket az RHSZ-igazgató szájába adnak, és azokról szeretnénk tudni, hogy valóban tőle származnak-e, valamint megállapítjuk, hogy ha az RNEP-találkozóról szárnyra kelt híresztelések beigazolódnak, akkor nyilvánvaló a hivatal politikai el- vagy lekötelezettsége. A meghallgatáson az igazgató nagyon elegánsan kijelentette, hogy ő csak azt vállalja, amit ő maga mondott, ezzel a válasszal én elégedett is vagyok, azzal a kikötéssel, hogy tegye publikussá nyilatkozatát. Az RMDSZ mai sajtóértekezletén jeleztem, hogy az RHSZ-igazgató ilyen értelemben nyilatkozott. Amit még fontosnak tartok: hogy a bizottságban ádáz harcok után született egy fajta ajánlás, amely szól egyrészt a parlamenti pártoknak, frakcióknak, bizottságoknak, hogy szigorúan a törvényeknek és a házszabályoknak megfelelően lépjenek kapcsolatba a hírszerző hivatallal, mert az RNEP-pel nyilvánvalóan megkerülték a szabályokat. Azt, ugye, nem tilthatja meg senki, hogy személyek találkozzanak egymással, és az igazgató is személy, de akkor mellőzzék a hivatalos protokollt. A másik ajánlás pedig szólt a Román Hírszerző Szolgálatnak, hogy mellőzze azokat a találkozókat, amelyeknek politikai visszhangjuk lehet, főleg most, a választási időszakban.
– A Multi Level Marketing rendszerű kereskedelmi hálózatokról a sajtónak kiszolgáltatott dokumentumról mit tárgyaltak a szakbizottságban?
– Ez egy profi munka, nem újságírói ollózás eredménye. Azért veszélyes, mert vészharangokat kongatott teljes mértékben törvényes tevékenységekkel kapcsolatban. Hangsúlyozom, mind törvényes, vagy mondjuk úgy: nem törvényellenes, amit azok az inkriminált cégek folytatnak, mint amilyen az agresszív piackutatás stb., stb. De ezeknek az összekapcsolása a nemzetbiztonsággal nagyon súlyos vétség. Főleg, hogy összehasonlítják a németek Anglia elleni akcióival a második világháború időszakából. Itt ugrik be a politikai spekuláció. Egyébként, ha létezne ilyen hálózat, azt nem hoznák nyilvánosságra. A legnagyobb hülyeség lenne, hiszen a román kémelhárítást bénítanák, ha ilyesmi bekerül az újságba. Erről a szakbizottságban is szó esett, és hivatalos tájékoztatást kértünk az igazgató úrtól, ami a hivatalnak az álláspontját fogja tükrözni.

Nem sajtóértekezletre, csak eszmecserére hívta az újságírókat a Polgári Szövetség Pártjának kolozsvári vezérkara, mert mint Nicolae Maier elnök mondta, a választási törvény jóváhagyása még messze van, és az addigi a szélcsendben egyetlen párt sem rukkol ki stratégiájával.
Helyzetelemzése szerint Kolozsváron, majd helyesbített: Kolozsvár-Napocán a következő pólusok határozzák meg a polgármester- választási mezőnyt: 1. az RTDP, amely a hatalom jogán kezében tartja a sajtót, a pénzforrásokat és a csalási lehetőségeket („nem az a fontos, aki szavaz, hanem aki megszámolja a szavazatokat”); 2. az RNEP, amely megszerzi a nacionalisták, soviniszták, a magyar veszélytől rettegők szavazatát, és ez számottevő tömeget tesz ki a bécsi döntéssel Magyarországhoz csatolt vidékeken; 3. a Demokratikus Konvenció, amelytől még mindig várják a jeladást az egységre, de ez, sajnos, késlekedik; 4. az RMDSZ, amely etnikai pártként csak szűk politikai pászmán mozog, ezért kiszámíthatatlan, a legbölcsebb, amit most egy párt tehet, hogy „egyáltalán nem veszi számításba a magyar pártot”; 5. a konvención kívüli ellenzéki pártok csoportja, amely közös polgármesterjelöltet akart állítani, de ez nem olyan egyszerű. Petre Litiu a legismertebb jelöltnek gondolja magát, nem hajlandó figyelembe venni, hogy más kritérium is szóba jöhet. Például a szakértelem a városrendészetben, amellyel rendelkezik a PSZP jelöltje, Romulus Zamfir műépítész. Akit, ha ismerne a város lakossága, a szavazatok 100 százalékát szerezné meg – hangsúlyozta Nicolae Maier.
A PSZP jelöltje aprólékosan kidolgozott programját szintén csak a választási törvény megjelenése után ismerteti, most tömören jelezte, milyen sorrendben kezelné a város súlyos gondjait; 1. vízellátás, mert ezt a színes folyadékot nem nevezné ivóvíznek; 2. szemétégetés hőerőműben; 3. útjavítás, de garanciát követelve a vállalkozótól, hogy fél év múltán nem kell elölről kezdeni; 4. lakásépítés, sportpályák létesítése.
A közös polgármesterjelölés végső kudarca esetén a PSZP az ellenzéki pártok más együttműködési formáit is el tudjak fogadni, hogy kibillentsék Funart a polgármesteri székből. Tartózkodhatnak egymás támadásától, vagy alpolgármesteri tisztséget ígérhetnek egymásnak, esetleg a szavazóhelyiségek ellenőrzését bízhatják egymás küldöttségeire.
Az újságírói keresztkérdésre, hogy mire buzdítja híveit a PSZP, ha a második menetben az RTDP és az RNEP jelöltje mérkőzik a polgármesteri helyért, megpróbáltak kitérő választ adni. Akkor maga a választópolgár dönt majd, a pártok nem befolyásolják a végső küzdelem kimenetelét – mondta Romulus Zamfir, Nicolae Maier pedig nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az RTDP-t támogatják, de előbb annak teljesen szakítania kell az RNEP-pel. Hiszen a Demokrata Párttal is szövetségre léptek, pedig az frontos korában sülve-főve együtt volt az egységpártosokkal. Akkor lenne nagy a dilemma, ha a döntőbe RNEP-es és RMDSZ-es polgármesterjelöltek kerülnének. Akkor igazán nem tudnák a PSZP-sek, kire szavazzanak, a távolmaradást pedig tiltja pártjuk programja.

Radu Sârbu parasztpárti polgármesterjelölt szerint Funar nemsokára ismét lecigányozza Iliescut, ugyanis minden jel arra vall, hogy az RNEP megismétli a négy évvel ezelőtti taktikáját: kinevezi magát ellenzéki pártnak, hogy ne osztozzon a katasztrofális kormányzás felelősségében.
A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt kolozsvári székhelyén, a Fürdő utcai RMDSZ-székház szomszédságában, de sokkal előkelőbb villában – szombaton sokrétű politikai helyzetelemzésben részesülhettek az újságírók. A négy évvel korábbi helyhatósági választások tanulságaival kapcsolatban ez alkalommal is elhangzott, hogy Funart voltaképpen Budapest választtatta meg Kolozsvárnak az akkori honvédelmi miniszter nyilatkozatával, miszerint a magyar hadsereg kész megvédelmezni a határon kívül élő magyarokat. Az idén azonban minden biztosíték adott arra, hogy a magyarországi politikusok nem avatkoznak bele az itteni választásokba. Kérdésünk így hangzott: mi a biztosíték arra, hogy az idén nem segít be az RNEP-nek a televízió? Budapestről naponta be lehet gyűjteni meggondolatlan kijelentéseket, vagy ha éppen nincs kéznél, ki lehet találni. De ez még nem elegendő egy jelölt felfuttatásához. A magyar honvédelmi miniszter négy évvel ezelőtti kijelentése is teljesen hatástalan maradt volna, ha a román televízió nem csap vele riadalmat a kampánycsendben.
Válaszában Radu Sârbu kifejtette véleményét, hogy Für Lajos akkori kijelentése korántsem volt megfontolatlan. Budapestnek az volt az érdeke, hogy Romániában a legvadabb, legszélsőségesebb politikusok is bejussanak a hatalomba, ezért tudatosan hergelte a közvéleményt. Ez a cél megegyezett a bukaresti nagypolitikai törekvésekkel. Corneliu Vadim Tudor sem véletlenül került a hatalmi csúcsra. Az idén azonban más a helyzet. A televízió besegítése?... Nemcsak az, hanem a hatalmi besegítés is elmarad. Sőt... Radu Sârbu utalt nagyon tekintélyes forrásból származó információkra, de mivel azok bizalmas jellegűek, nem bocsátkozott további részletekbe.
Hogy az akkori budapesti kormányzatnak tervei voltak-e Funarral, arról vég nélkül vitatkozhatnának az érdekeltek. Az azonban mindenképpen sokatmondó, hogy az ominózus kijelentésnek ilyen értelmezése is lehet.
A sajtótájékoztató egyébként a kolozsvári magyar választópolgárok és az RMDSZ iránti rokonszenv jegyében zajlott le. Az RMDSZ nem azzal kezdte a pártközi puhatolózó tárgyalásokat, hogy pozíciókat követelt magának a leendő helyi tanácsban. A magyar politikusok belátják, hogy ez a létrejövő tanács erőviszonyaitól függ majd, míg a konvenció legkisebb politikai alakulatai is azzal kezdik az alkudozást, hogy alpolgármesteri széket akarnak. Nem véletlenül hangzott el a kérdés, hogy akkor miért éppen a legkomolyabb szövetségest tették ki a konvencióból, mire Ioan Vida Simiti és Mircea Gavrilă parasztpárti tanácsosok is pontosítottak: szó sem volt kitevésről. Az RMDSZ lépett ki, mert nem értett egyet a protokoll módosításával. Ettől függetlenül a parasztpárt és a konvenció számít a magyarok szavazataira a polgármester-választáskor.
A továbbiakban dióhéjban Radu Sârbu véleménye aktuális problémákról: • Kolozsváron bárhol lehet történelmi emlékeket találni, nem kell a Főtéren turkálni. • Az amerikai nagykövet díszpolgárrá jelölése a korábbi ellenséges nyilatkozatok után több mint meglepő, és ezzel összefügg az, hogy az Antonescu-szobor lekerült a helyi tanács napirendjéről. • Velencét fellendülés idején építették, a világ minden jelentős alkotása a virágzás jele; kivételt a diktátori akarnokság „alkotásai” képeznek, amilyen a bukaresti közigazgatási palota, vagy amilyenek Funar műemlékművei: ezek nyomorban születtek, és olyanok is. • A Bună Ziua lakótelep helyzetének rendezéséhez a parasztpárti tanácsosok is hozzájárulnának, de előbb ki kell lépni az illegalitásból. Egy ottani lakás több mint 100 000 dollár, nem érdektelen, hogy kik és milyen befolyással kezdhették meg a munkálatokat jóváhagyás nélkül. • Ami most folyik a polgármesteri hivatalban, nem egyéb rossz ízű heccelődésnél. Példaként az utcaseprők munkaeszközeinek ergonómiai áttervezését és az egy lejes költségvetési hozzájárulásra vonatkozó határozattervezetet említette. • Az RNEP áldatlan szerepe korántsem korlátozódik Kolozsvárra, egy pillanatra sem szabad feledni, hogy a kormány-koalíció tagja.

Miután az RNEP miatt Văcaru elővette Virgil Măgureanut, Funar, Gavra és társaik heves tiltakozásba fogtak, hogy márpedig az alkotmány, a házszabály, a szokásjog és a jóérzés szabályai szerint egy parlamenti pártnak jogában áll kifaggatni, elszámoltatni az állami tisztségviselőket. Gavra másnap reggeli rádiónyilatkozatában olyan kifejezésekre ragadtatta magát, amilyenekért annak idején kitették volna a KISZ-ből, pedig abban is jó magasra felkapaszkodott. Hogy mi mindennek lehordta Vasile Văcarut, azt érdemes lett volna feljegyezni – már annak, aki rejtjeles káromkodásokat gyűjt.
Funar, jólértesültségét fitogtatva, még messzibb ment. Azzal vádolta meg Văcarut, hogy félelmében vonta felelősségre Măgureanut, mert attól tartott, súlyos dolgokat fecsegett ki személyéről az RNEP-nek. Ugyanis Funar szerint Văcaru kapcsolatot tart a Hamásszal, és a szenátus egyik legkorruptabb tagja. Az RNEP elnöke határtalan hivalkodásában kijelentette, hogy ezeknek az információknak csak egy részét kapták meg Măgureanutól, a többihez saját hírcsatornáikon jutottak hozzá.
Szegények. Amikor hevesen elnyilatkozták magukat, még nem tudták, hogy az RTDP-ben azt is megkérdőjelezik, hogy a külügyminiszternek szóba kellett volna-e állnia Funarékkal. Meglehet, Grigore Zanc kijelentésére is elered a tiltakozás és a kioktatás hulláma, hogy márpedig a külügyminiszter minden parlamenti párttal külön-külön is folytathat megbeszéléseket.
Persze. Elvben. Normális körülmények között a titkosszolgálat főnöke bárkivel találkozhat, bizalmasan vagy nyilvánosan, beszélgetés közben pedig nyíltan vagy rejtett magnóval információkat gyűjthet, közben tetszése szerint megszűrt vagy sminkelt adatokat szolgáltathat. Például a közelgő áremelések mértékéről, amelyet a stupid people képviselőin keresztül megszellőztetve, felmérheti a közvélemény reagálását. A titkosszolgálatot ettől a hatékony munkaeszköztől nem szabad megfosztani, ezt a jelenlegi hatalom gyakorlói nagyon jól tudják, hiszen – bármennyire tapintatosak akarunk lenni, meg kell jegyeznünk -: a korábbi szekunak a munkáltatói és főnökei voltak.
A külügyminiszter hasonlóképpen sokat okulhat a többpárti egyeztetéseken – szokványos esetekben. Melescanu nem szorul rá ilyen tanakodásokra, benne megtalálható több párt és pártkoalíció rafináltsága összevonva. Ő inkább hangulatcsillapításra használja fel ezeket az eszmecseréket. Felsőbbséges mosollyal ecseteli, hogyan kezeli le az 1201-es mindenkori szószólóit, és ha Odessza hovatartozását nem is, a Kigyó-sziget fölötti fennhatóságot néha feltételes kérdőjelhez köti. Ezzel ugyan sem a királypártiakat, sem a CVT-híveket nem nyeri meg teljesen magának, de átmenetileg elhiteti velük, hogy ők sem tehetnének többet. A külügyminiszter tehet és tesz is legtöbbet a román hatalom és ellenzék részleges egyetértéséért – éppen ezt a tevékenységet iktatnák ki a hatásköréből?
Nyilván nem erről van szó. És az egységpártosok is sejthetnék, mire megy ki a játék. Mostanában naponta érzik a bőrükön, hogy bármit tesznek, amiért eddig Cotroceni-től és a tévé főműsorától kezdve a legutolsó megyefőnöki irodáig mindenütt megtapsolták, most a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának vezérei büntetik őket.
Ennek egyik oka közismert: az RTDP az idei választásokon be akar ülni az RNEP meleg székeibe. Nem véletlen, hogy alaposan meggondolták, ki legyen az RTDP kolozsvári polgármesterjelöltje. Ioan Rus szintén egyetemi előadótanár, mint Funar, de már megjelenésre is micsoda különbség!
Egy másik ok inkább csak sejthető: valószínűleg az RTDP-ben eldőlt a vita a két világtáj között, és nyert a Nyugat-barátság. A kellemetlen szagú rokonokat tehát le kell építenie. Az antiszemita nagyromániások kiebrudalása volt a legsürgősebb, vagy különleges vadságuk miatt a legkönnyebb. Utoljára maradt az RNEP, amely a legtöbb szolgálatot tette az 1989 utáni mindenkori kormányzatnak. Szinte hat éven keresztül kényelmes volt arra hivatkozni, hogy nem annyira a kormányzat hallat szélsőséges hangokat, mert ahhoz képest mennyivel vatra-szelleműbb az RNEP. Ezért lassan bontakozott ki az RNEP-ellenes kampány, de éppen megkésettsége miatt hevesebb a vártnál.
Valahol Európában erről megnyugtató jelentések készülhetnek, amelyekről Măgureanu is tudhatott volna az RNEP-pel való találkozó előtt, ha jobb a kapcsolata a külföldi hírszerző szolgálattal.

Több olvasónk kétségbeesetten kérdezte telefonon, vagy ha dolga volt a közelben, személyesen is felkereste a szerkesztőséget: mi lesz most? Meddig élesedik a vita az RMDSZ-ben?
Örvendetes, ha féltjük az RMDSZ egységét. Különösképpen most, amikor a hiteles egységnek egyre nagyobb az értéke. Az előző választások alkalmával bebizonyosodott, hogy ha a romániai magyarság megkapja a jelt, akkor annak megfelelően testületileg szavaz. Immár legendássá vált a magyar szavazótestület fegyelmezettsége, és az egyre körmönfontabbá váló választási matematikában jelentős szerep jut a több mint hét százaléknak, illetve a helyhatósági választások alkalmával a több mint 10, 20, 30..., 85 százaléknak. Ezek jelentős arányszámok, ha összevetjük azzal, hogy nagy pártok, sőt, pártszövetségek 10 százalékos biztos esély tudatában már megrendelik diadalindulójukat a második fordulóra. Több településen – így Kolozsváron is – versengenek az RMDSZ támogatásáért a polgármester-választáshoz. És lesz alkudozás az RMDSZ-szavazatokért – ha már el nem kezdődött a kulisszák mögött – az elnökválasztáskor is, mint ahogy történt a korábbiak idején (bár azokra nem kellemes emlékezni).
Szavazatunk most megint tőke kezd lenni, mint valamikor a két világháború között volt. Az a párt kapta meg a magyarok szavazatát, amelyik többet ígért. Hogy abból mit váltott be, az más kérdés. De most testületileg lehet számon kérni a fogadkozásokat, egy szövetség révén, amely szám szerint szavatolja az alkuba bocsátott szavazatokat. Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy erről a tőkéről lemondhatnánk. Márpedig ennek a tőkének az egység a fedezete. Jóval névleges értéke alá zuhan, amint kétségessé válik a parlamenti képviselet. Az RMDSZ vezetői elég bölcsek ahhoz, hogy ezt tudják.
Különben is a vita tétje nem olyan nagy, hogy az szakadáshoz vezethetne. Valaki nem kérte ki valakinek a véleményét. Divatos szóval: elmaradt a konzultáció. Nem első eset. 1989 decemberében is egy időben több helyen alakult meg az RMDSZ – a szervezők nem „konzultálhattak” egymásal, ebből mégsem lett szakadás, hanem ellenkezőleg: egyesülés. Aztán történt sokkal indokolatlanabb konzultáció-kimaradás, igen súlyos következménnyel, és mégsem dőlt össze a világ. Például abban a kérdésben, hogy ki menjen Neptunfürdőre magánemberként képviselni az RMDSZ-t. Annál a tárgyalássorozatnál, mint egyébként az Etnikai Viszonytervezettel vagy valami hasonló, lefordíthatatlan alapítvánnyal (PER-rel) folytatott minden megbeszélésnél nem ártott volna időközi konzultáció sem. Például arról, hogy kell-e nekünk 300 hely óvóbácsiképző szakokon, amelyekre nem lesz elég jelentkező, és csak ellenérvre találták ki: minek nekünk Bolyai egyetem, ha egy-egy kart sem vagyunk képesek feltölteni?
Ezek a konzultáció-viták tehát nagyon szükségesek, ne rémüldözzünk tőlük. Vezetőink előbb-utóbb biztosan eljutnak a megfelelő tanulsághoz, hogy ha másoktól elvárják a konzultálást, akkor maguknak is széleskörűen tanácskozniuk kell másokkal, lehetőleg nem azt firtatva, hogy vajon kinek nem lehet beleszólása az ő szuverén belügyeikbe. A legutóbbi szövetségképviseleti tanácskozáson is emiatt éleződött ki a ellentét, mert a FIDESZ-től joggal elvárjuk, hogy a velünk kapcsolatos saját belügyében kikérje a véleményünket, viszont vitatjuk a tiszteletbeli elnök hatásköri illetékességét abban a kérdésben, hogy ki képviselje a szövetséget a többi párttal folytatott alkudozásban. Amelyben egyik legnagyobb tőkénk sorsa dől el. Tekintettel a probléma roppant nagy horderejére, belső népszavazást sem ártana kiírni, ezt azonban nem szorgalmazzuk, mert nincs hozzá kellő tapasztalat. A tanügyi törvényhez mellékelt félmillió aláírás összegyűjtésekor egyszerű volt a választás. Viszont a csütörtökre összehívott Operatív Tanácsban és más testületekben megnyugtatóan rendezhetik ezt a kérdést.
Mi, egyszerű választók, ennek reményében várunk türelmesen, hogy megadják a jelt, mikor, kire, miért kell szavazni. Mi, egyszerű választók, nem veszítjük el olyan gyorsan a türelmünket, mert vagyunk olyan bölcsek, hogy tudjuk: nehezen találjuk meg újra.

Túlzottnak tartja az adatot az 1849-es 40 000 román áldozatról a Demokrata Párt kolozsvári polgármesterjelöltje, Iuliu Păcuraru. Szerinte a korabeli népsűrűség alapján nem feltételezhető ekkora veszteség. A történelemtudományban jártasabb kollégáival tanácskozva arra a megállapításra jutott, hogy Erdély déli részében voltak hevesebb harcok, ahol orosz és osztrák haderő csapott össze magyar seregekkel, és ahol helybéli szászok is áldozatul estek, ott talán lehetett több tízezer halott. De amire Funar céloz a legújabb emléktáblán, a 6000-es szám jobban fedné a valóságot. Csak legalább ne vinne rá erre is helyesírási hibákat – tette hozzá Valentin Tancu, a párt városi szervezetének elnöke.
Tehát mások is tisztában vannak azzal, hogy eleve helyreigazításra szoruló műtárggyal gyarapodik városunk politikai giccskollekciója, és a legtöbb, amit tenni lehet, a vessző megfelelő helyének bejelölése. Szomorú.
A DP heti sajtóértekezletéről – amely egyébként nem volt szomorú – a mai tématorlódás miatt holnap számolunk be.

Nagy a kárörvendezés az RMDSZ ellendrukkereinek táborában. Végre hat év alatt kibuggyant egy akkora viszály, amekkora jobb családoknál hetente fordul elő. És olyan horribilis összegről szóló számlát kapott a szárnyára a választási év egyik szellőcskéje, amilyent kormánykörökben óránként nyújthatnának be egymásnak a hatalmi csoportok, ha nem szégyellnének bagópénzekkel foglalkozni. Hiszen annyiért, amennyit RMDSZ-hez közel álló berkekben „függőben hagyott pénzeknek” lehet nevezni, egyetlen helikopter beszerzését sem érdemes közvetíteni valamelyik hétköznapi koktélpartin.
A nagy kárörvendezésbe kárüröm is vegyül, mint arra fény derül egyes kormánypárti és ellenzékieskedő sajtótermékekből. Az alkalmat megragadva hangoskodnak, hogy lám, nemcsak a román közéletet fertőzi a korrupció, hanem vírusa ellen a romániai magyarság sem élvez védettséget; követelik, sürgetik a „tolvajok, sikkasztók, csirkefogók” példás kipellengérezését, erkölcsi kicsinálását vagy legalább fővételét. Mintha elsőrendű érdekük és leghőbb vágyuk lenne az RMDSZ és az erdélyi magyarság tisztulása. De kétségbeesnek annak a lehetőségétől, hogy az állítólag elszámolatlan alapítványi pénzek ügyét RMDSZ berkeken belül, a román törvények megkerülésével intézik el.
Ha a romániai magyarság illetékeseinek eddig nem jutott volna eszébe ez a lehetőség, az ellenfél rosszindulatából fakadó ötletet feltétlenül hasznosítani kell. Vagyis ezekben az ügyekben gyakorolni kell az autonóm ügykezelést. Ha erre képtelenek vagyunk, nem is érdemlünk nagyobb autonómiát. Nem érdektelenül próbálják a világág egyik legrészrehajlóbb igazságszolgáltatását bevonni, úgymond, függőben maradt pénzügyeink rendezésébe. Máris fogadásokat köthetünk arra, hogy alapfokon 80 százalékos adókulcsot szabnának ki minden olyan pénzösszegre, amelyhez romániai magyar állampolgár bármilyen úton hozzájutott, ezt a fellebbviteli fokon 95 százalékra emelnék. A pereskedési illetékre nem lenne elegendő a fennmaradó 5 százalék, ezért igényt tartanának a további külföldi adományokra. Semmilyen adakozóval szemben – legyen az távolba szakadt nagynénike, magyarországi adófizető, világmagyarsági alapítvány – nem lenne elegáns gesztus, ha pénzét veszni hagynánk a feneketlen zsákban, miniszterelnöki költségvetésben – borpárlatravalóként.
És különben is, vigyáznunk kell arra a kevésre, amihez hozzájutunk. Maradjon köztünk. Más forrásra egyelőre nem számíthatunk. A román költségvetésbe magyar nemzetiségű állampolgároktól befolyt adóösszegek egy részének visszajuttatásáról a hatalom hallani sem akar. Azzal nem rendelkezhetünk, semmi közünk ahhoz, hogy mennyit juttatnak belőle – például – a magyarországi románoknak, és arra sem lehet rálátásunk, hogy milyen módon számolnak el azokkal a pénzekkel. De egy dologban biztosak lehetünk: a román adófizetők pénzéből még hibakapások idején sem gyarapítják a magyar kincstárt.

Az RMDSZ parlamenti frakcióinak együttes ülésén lezajlott vitáról BUCHWALD PÉTER véleményét kérdeztük.
– A szokásos kéthetenkénti közös frakciógyűlésen a képviselőháziak javaslatára napirendre került András Imre indítványa, hogy üdvözöljük a FIDESZ-nek azt a kezdeményezését, hogy Trianon óta első ízben magyarországi politikai intézménybe erdélyi magyar személyiséget juttatott be. A parlamenti tagok nagyobb része elismerte, hogy a FIDESZ a pártok közti leosztás elve alapján a maga helyére azt javasol, akit akar, de akkor az illető a FIDESZ-t fogja képviselni. Az eljárás viszont vitatható, mert ha az alapszerződés, a megbékélés, a szubszidiaritás tekintetében egyetértünk a konzultálás szükségességében, miért nem kérték ki ebben a kérdésben is az RMDSZ véleményét? A probléma kényesebbik része az, hogy Szőcs Gézának még tisztázatlan anyagi ügyei vannak, vitatható a helye egy ellenőrző bizottságban. Tehát maga a kezdeményezés jó, de a jelölés vitatható.
– Van-e valami kapcsolat Szőcs Géza ellenőrző bizottságba való bejutása és aközött, hogy adóssághalmazával hirtelen megtelt a hazai magyar és román sajtó?
– Nem valószínű, hogy semmi kapcsolat sem létezne a kettő között. Csak annyit tudok biztosan állítani, amit Markó Béla mondott a közös frakcióülésen: meglehet, az ő hibája, hogy az eltelt három esztendő alatt nem hozta nyilvánosságra az anyagi kérdést, mert óvni akarta az RMDSZ presztizsét, Szőcs Gézának, a szövetség egykori főtitkárának, szenátorának a tekintélyét. A felszólalók közül többen ezt hibának vélték. Én is úgy érzem. Hogy most miért került a nyilvánosság elé? Feltehetően azért, mert ellenőrző bizottságba olyan embert jelölni, akinek függőben lévő anyagi ügyei vannak, súlyos hiba. Persze, meglehet, hogy most összecsapnak a Szőcs Géza-pártiak és a Szőcs-ellenesek. Ez a vita elgaloppírozzhat az érzelem területére, pedig alapvetően jogi kérdés: az ártatlanság vélelme alapján mindaddig, amíg az a bizottság, amelyet testületi döntés értelmében ki fogunk nevezni, nem mond szakavatott véleményt, addig ne bocsátkozzunk minősítésekbe.
– Szőcs Géza ellenében felmerültek más javaslatok, például a bukaresti illetőségű Gálfalvi Zsolt neve. Ezzel kapcsolatban elhangzott-e vélemény az együttes ülésen?
– Tévedés, nem a Szőcs Géza helyébe, hanem a kuratóriumba. Ami egészen más, és amelyben több helye is van a határon túli magyaroknak. A múlt szombaton Kolozsváron a Szövetségi Egyeztető Tanács hat nevet rögzített, ezek közül tudok Vetési Lászlóról, Benkő Samuról, Gálfalvi Györgyről... De most nem is ez a lényeg. Tehát ez a kuratórium és nem az ellenőrző bizottság.
– A Szőcs Géza ellen irányuló leleplezéssel a Kolozs megyei szervezet elnökére is rávetítették a gyanú árnyékát.
– Valóban, az újságokban olvastam Borbély Ernő és Molnos Lajos nevét is... Őszintén szólva nem tudom, miről van szó. 1992 szeptemberétől vagyok szenátor, amikor Molnos felvette a pénzt, már ő volt az elnök. Nem tudom elhinni, hogy Molnos ebben sáros lenne, valami elszámolási hiba lesz.
– Vajon nincs a levegőben a lavina veszélye? Hogy más függő pénzügyek is kiderülnek?
– Adja a Jóisten, mert ha valami hibát mi elkövettünk, az az volt, hogy mellőztük a teljes nyilvánosságot. Ha valami kiderül, az is jobb, mint a sötétben való tapogatózás.

Nem, nem, az képtelenség, hogy Melescanu külügyminiszter velünk mocskolódott volna – hangzott határozottan az elutasítás a múlt heti kolozsvári Polgári Fórumon.
Aki nem volt jelen, annak röviden ismertetjük a tényállást. Egy olvasónk elmondta, hogy az RMDSZ vezetőinek minden alkalommal erélyesen meg kellene hazudtolnia azokat, akik az erdélyi magyarság lejáratására mindenféle zöldségekkel traktálják a Nyugatot. Többek között azt olvasta lapunkban, hogy a román külügyminiszter szájából hangzott el, hogy a magyarok 1989 decemberében levágták egy vagy két román milicistának a fejét és futballoztak vele. Markó Béla finomabban jelezte, Frunda György nyíltan kimondta, hogy nem szentírás az, ami a Szabadságban megjelenik. Másokról elképzelhető a beteges fantázia, és ezzel kapcsolatban Frunda elmondta, hogy Iliescu elnökkel már volt személyes vitája, amikor az feltette a régi lemezt a milicistafejekkel, de a külügyminiszterrel más a helyzet, az egy igazi diplomata.
Nem, igazán nem védenénk a mundér becsületét. Manapság a sajtószabadság (még) megenged olyan fokú szókimondást, hogy abba belefér számos jókora melléfogás. A Szabadságban is előfordul tévedés, nem szégyelljük bevallani, hogy egyik legállandóbb rovatunk a helyreigazítás. Viszont feleslegesen nem ábrándítjuk ki magunkból az olvasót. Főleg ha fennáll annak a veszélye, hogy valaki elhiszi: a külügyminisztert egészen más fából faragták. Ez már egyet jelentene a félrevezetéssel. Ugyan milyen fák nőhettek a scornicesti-i tölgy árnyékában? Természetesen nem teljesen egyformák, mert ezen a világon minden csak önmagával azonos, még a sziámi ikrek is különböznek. Az egyik szikárabb, a másik dagadtabb, a harmadik alacsonyabb, amaz meg magasabbra nőhetett – magánál a tölgynél semmi esetre sem! –, de a táptalaj közös. Melescanu is ugyanabban a külügyminisztériumban növekedett (együtt az országgal – ha még emlékszünk a lélekemelő dalra), mint Adrian Năstase. Aki mostanában odamondogat Funarnak, de pillanatig sem hisszük el, hogy bennünket akar örömszerzési jóérzésben részesíteni.
Beszéljen helyettünk a bizonyíték, az a finn újság, amelyben megjelent Teodor Melescanu nyilatkozata a székelyföldi fantáziahorrorról.

Emil Constantinescu, a Romániai Demokrata Konvenció elnökjelöltje aláírta belépési nyilatkozatát a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártba. A pártba való belépés azért szükséges, hogy az elnökjelölt felkerülhessen a parlamenti jelölőlistára, úgy, ahogyan négy évvel korábban Iliescu elnök is szerepelt az őt javasoló párt szenátori névjegyzékén. Ha elmegy az elnöki lovashintó, jó a szamár vontatta társasomnibusz is, az fontos, hogy ne csússzon le az ember a gyalogosok táborába.

• Van-e alternatívája a kormánypártnak arra az esetre, ha a névre szóló vagyonjegy (kupon) népszerűtlensége miatt a tömeges privatizációnak ez a terve kudarcot vall? Adrian Năstase elnézően mosolygott a naiv kérdésen. Ha van is, azt semmiért el nem árulnák, hiszen az egyet jelentene annak beismerésével, hogy a kormánypárt sem bízik a kuponiáda sikerében. Hasonlattal is alátámasztotta érvét: nem esnek olyan hibába, mint a parasztpárt vezetősége, hogy máris saját elnökjelöltjük, Constantinescu vereségére koccintanak Petre Románnal, neki ígérve a DK-szavazatokat a második fordulóban.
• Épp ellenkezőleg – folytatta, komolyra fordítva a szót Adrian Năstase –, semmilyen ötlet kipróbálásától sem riadnak vissza, hogy meggyorsítsák a kuponok bejegyzését, majd lebonyolítsák a részvényre váltást. Már az is felvetődött, hogy kupon-lottót szerveznek, nagy nyereményeket sorsolnak ki azok között, akik már bejegyezték vagy záros határidőn belül bejegyzik a kuponjaikat.
• A kuponiádát az egykori mezőgazdasági kampányok mintájára szervezték meg. A „felelős tényezőket” szétzavarták a szélrózsa minden irányába, hogy mozgassák a tulajdonjegyeket, és kínjukban azoknak tényleg érdekes ötletek jutnak eszükbe. Gheorghe Tincă honvédelmi miniszter Maros és Beszterce-Naszód megyében azt vetette a helybéli románok szemére, hogy bezzeg a magyar lakosság jobban igyekszik a kuponjegyzéssel, és ilyen szempontból példát vehetnének az RMDSZ-től. Nem valószínű, hogy a lelkes felhívás eredményre vezet, miután hat (76, 176?) éve a hivatalos propaganda azt sugallja, hogy ami a magyaroknak jó, attól őrizkedni kell.
• Nekünk is volna egy ötletünk. A súlyos milliárdokat, amelyeket a kupon reklámozására költenek (kivétel a Szabadságnak juttatott szerény összeg, mert az nemes célt szolgál), a „felelős tényezők” kiszállási költségeit és más hasonló pénzösszegeket csapjanak a tervezett kupon-lottó nyereményalapjához, és az egészet osszák szét a népi kapitalizmus jövendő részvényesei között. Abból aztán mindenki vásárolna magának valami működő tőkét: egy kalapácsot, egy esztergapadot, egy fogaskereket, bármit, amivel fogaskerékként illeszkedne be a szociális demokrácia piacgazdaságába.

KANADAI ADOMÁNY ÁTADÁSÁT KÖZVETÍTETTÜK
Bíró Zsigmond 1979-ben dobbantott a sokoldalúan fejlettből feleségével, Ágnessel, és a bécsi lágerből kijutottak Kanadába, Edmontonba, ahol egy multikulturális rádió magyar adását szerkesztik. Amióta lehet, felváltva hazalátogatnak, mert mint Ági mondja: sokkal jobban élnek, de Kolozsvárt feledni nem tudják, lelkiekben nagy árat fizetnek a szülőföld elhagyásáért. De visszajönni? Arra már képtelenek lennének.
Aggodalommal figyelik az itthoni fejleményeket. Zsiga egy alkalommal már szervezett gyűjtést az 1990-es marosvásárhelyi áldozatoknak, most pedig, amikor Ági Kolozsvárra indult, egy edmontoni magyar, aki nem óhajtja feltárni kilétét, rábízott 250 dollárt, juttassa el Cseresznyés Pálnak. Próbálkozásunk, hogy bejussunk „beszélőre „, nem sikerült. Buchwald Péterrel, Cseresznyés többszöri látogatójával igyekeztünk kapcsolatba lépni, de őt lefoglalta a kolozsvári Polgári Fórum szervezése. Borbély László marosvásárhelyi képviselőt javasolta maga helyett, akitől megtudtuk, hogy külföldinek csak az Igazságügyminisztérium adhat engedélyt, mégpedig nem éppen rövid határidőn belül. Bízzuk hát az adományt a Cseresznyés Alapítvány kuratóriumára – tanácsolta –, ő pedig legközelebbi börtönvizitjén átadja a távoli magyarok együttérző üzenetét.
Ilyen előzmények után indultunk Marosvásárhely felé. Az úton Ági sokat mesélt távoli új hazájáról, többek között a québeci franciák szeparatista törekvéseiről, amelyek egyre jobban közelítenek az 50 százalékhoz, amit, ha túllépnek, Kanada többi része csatlakozhat az USA-hoz legfiatalabb államnak. Mi pedig elmondtuk, hogy érdekes módon a marosvásárhelyi „szeparatisták” is közelednek az 50 százalékhoz, de visszafelé. Szocialista lakótelepesítés és iparosítás nélkül is folytatódik a betelepítés, és már most szinte biztos, hogy nem lesz magyar polgármestere a legendás Bernády városának. Továbbá megtudtuk Kanadáról, hogy ott a kínai betelepülők paradicsoma. Úgy felverték a telek- és lakóházárakat, hogy a bennszülött kanadaiak maholnap egy roskadozó viskót sem tudnak megvásárolni. Hm. A szegény kis kínaiak, akik nemrég egész életük megtakarításából vásároltak egy biciklit... Ugye már azon is csodálkozunk, miből fizetik ki a vonatjegyet Távol-Kelettől Budapestig, amikor nekünk, itt a szomszédban, a határátlépési illeték is betöltötte a vasfüggöny szerepét. No de ne mind vonjuk a párhuzamokat, hallgassuk inkább Ágit. Azt mondja, Kanadában akkora távolságok vannak, hogy – szemléltetésképpen – az egyik nemzeti tájvédelmi park területe akkora, mint Románia, és ott semmit sem szabad változtatni, hogy maradjon minden konzerválva, és az állatok az emberek között sétálnak. Elragadó. Mi is tudunk egy olyan országról, amely pontosan akkora, mint a kanadai tájvédelmi park, és ahol a konzerválók csak úgy sétálgatnak az emberek között...
Marosvásárhelyen Zonda Attila megyei RMDSZ-elnök fogadott, aki töviről hegyire ismertette Cseresznyés Pál balszerencséjét. Kétségkívül politikai per áldozata, hiszen a hatalmi körökhöz közel állók által szervezett tömegverekedés egyetlen részvevője, aki felfújt vádpontok alapján ártatlanul vezekel. Amiről olvasóink már értesülhettek lapunkból: a novemberben kezdeményezett amnesztia-kérést Iliescu elnök nem kezeli olyan elutasítóan, mint a korábbiakat. És Cseresznyés helyzete javult. A marosvásárhelyi fogház kapacitásának 150 százalékos kihasználása mellett (több 45 ágyas cellában 90 elítélt alszik) Cseresznyést áthelyezték egy olyan „szeparéba „, amelyben tíz lakóra kereken tíz vaságy jut. Az alapítvány tévét vásárolt neki, amit csak ő kezelhet, rabtársainak tehát respektálniuk kell, ha látni akarnak valamit a világból. Többé nem fordul elő, hogy ráuszított köztörvényesek elverik, megrugdossák. Helyreállt az életkedve, tervei vannak, szabadulására készülődve elhatározta, hogy faipari vállalkozásba kezd, legalább tíz magyar munkásnak akar megélhetést biztosítani. Mivel Bíró Ágnes jelezte, hogy az edmontoni adományforrásokra ezután is lehet számítani, Zonda Attila elmondta, hogy vállalkozásában kell majd segíteni szerszámokkal, gépekkel, persze nem olyan távolról. Magyarországon is aránylag olcsón beszerezhető leépített, de itt még hasznosítható műhelyberendezés. Ági ezt – Zonda Attila egész beszámolójával – magnókazettára rögzítve továbbította az edmontoni magyaroknak, az egyedülieknek a jobb módban élő szórványok közül, akik adománnyal segítik az ártatlanul szenvedő Cseresznyést. A politikai fogoly sorsának könnyítésére megalakult alapítvány intézői, dr. Szabó Károly és Szekeres Erzsébet (akivel a korábbi edmontoni adományt osztottuk el) elmondták, hogy a begyűlt összeg bankszámlán van, kamatozik, de abból fedeznek bizonyos kiadásokat, támogatást az édesanyának, havi élelmiszercsomagot az elítéltnek, a havi járadékot Cofariunak, amit annak teljes felépüléséig kell fizetni. Ha Cseresznyés most kiszabadulna, hárommillióval kezdhetné új életét. Nem dollárral, hanem lejjel. Ebből aligha vásárolhat gyalupadot tíz munkásnak...
Bíró Ágnes végül felkereste az ellenzéki pártokra éppen a választási kampány előtt rábontott épületet, a legtöbb SZKT-ülés helyszínét. Az RMDSZ megyei szervezete még nem kapott más helyiséget, víz és villany nélkül ott kínlódnak, a pénztár páncélszekrényét sincs hova vinniük, a malterporos légkörben kellett a hivatalos formaságoknak eleget téve átadni az adományt.
Reméljük, ezzel az információval nem járulunk hozzá az RMDSZ-székházak elleni betörések sorozatának folytonosságához. Úgysem tőlünk tudják meg, hogy Bíró Ágnes merre járt, mit csinált, amióta átlépte a határt. Különben miért hozták volna a törvényt a külföldiek bejelentési kötelezettségéről?

Optimálisan megtelt a kétágú templom a zord télutó ellenére a Polgári Fórum alkalmával: minden ülőhelyet elfoglaltak a többségében az idősebb korosztályhoz tartozó érdeklődők, inkább csak azok kényszerültek állóhelyre, akik melegedni a kályha közelébe húzódtak vagy kérdésükkel sorba álltak. A találkozón megjelent szenátorok: Buchwald Péter, Szabó Károly, Kozsokár Gábor, Markó Béla, Frunda György, Hajdú Gábor, Seres Dénes, Hosszú Zoltán, Incze Tibor, Magyari Lajos.
Jelölteti-e magát Takács Csaba a parlamenti választásokon, és akkor ki lesz az ügyvezető elnök? Jelöltet-e államelnököt az RMDSZ? Koalícióra lép-e az RMDSZ a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjával? Az első kérdéscsomagra Markó Béla válaszolt: nem tud Takács Csaba jelölési szándékáról; nem döntöttek még a szövetség elnökjelöltjéről; a választási koalíciók alakításában nagy a helyi szervezetek autonómiája – különösképpen a helyhatósági választások idején –, de van egy elvi sorrend: a három szélsőségessel semmiképpen, az ellenzéki pártokkal pedig inkább szövetkeznek, mert bár nem a legjobb a viszony velük, még mindig sokkal inkább megértik a magyarság törekvéseit, mint az RTDP.
Az államosított házak tulajdonjogának rendezése körüli sok kérdés azt jelzi, hogy nemcsak aktuális, hanem rendezetlensége miatt továbbra is fájó probléma. Ezzel kapcsolatban Kozsokár Gábor próbált összefoglaló választ adni. • A törvénnyel nem értettek egyet, ellene szavaztak, mert mind a tulajdonosok, mind a lakók helyzetét rendezetlenül hagyja. • Bizonyos lehetőségeket azonban teremt és azokat ki kell használni. • Az ingatlan tervrajzának az elkészíttetése nem kötelező, elég a tulajdon, az örökösi jog bizonyítása, a tervrajz csak az érték felbecsléséhez nyújtana segítséget a lakástörvényt alkalmazó bizottságnak. • Erdélyben valóban több a műemlék és azokat nem volna helyes eladni a lakóknak. Gondozásukat, állaguk megőrzését intézményesen kell megoldani.
Az RMDSZ-szenátorok részéről ígéret hangzott el, hogy mindent elkövetnek azok kárpótlásáért, akiknek házát erőszakkal lebontották. Ez Kolozsváron különösen súlyos probléma, mert az etnikai arányok megváltoztatásának több lakóház esett áldozatul, mint a háborúnak.
A román-magyar alapszerződésre vonatkozó kérdések megválaszolására is Markó Béla vállalkozott, igazat adva azoknak, akik helyzetünk rendezése szempontjából egyik fontos eszköznek tartják. De mint az utóbbi hetekben több sajtónyilatkozatban kifejtette, nem hisz abban, hogy létezne román politikai hatalmi akarat az alapszerződés elfogadható szövegének véglegesítésére.
Frunda György igyekezett derűs képet vázolni arról, hogyan hallgatják meg az Európa Tanácsban a kisebbségi elvárásokat. Jelentős eredménynek tartja, hogy 1994-től a kisebbségi jogok nem az emberi jogok egyik fejezetét képezik, hanem külön tárgyalási alapként kezelt kérdéskört alkotnak. Az autonómia – a kisebbségi lét rendezésének egyik és nem egyetlen módja – szintén elérhető cél, mert nem veszélyezteti az állam egységét, a térség biztonságát, tehát el lehet fogadtatni a nemzetközi fórumokon. A vonatkozó kérdést világtalan ember tette föl, aki többnyire rádióhírekből értesül a világ eseményeiből, és pontosabban arra vonatkozott, hogy a trianoni és a párizsi békeszerződésért felelős Anglia és Franciaország hajlandó-e belátni, hogy elvárásaink minimálisak. Mivel erre nem tért ki a válasz, a probléma hangsúlyosabban jelentkezett ismét a későbbiekben: mi lenne, ha itt kétmillió csecsen élne kisebbségi sorban? Szabó Károly röviden így válaszolt: a románai magyar kisebbség mindig csak törvényes eszközökkel próbálta kivívni jogait, és reméli, ezután is ugyanezt teszi. Szelídebben is megismétlődött a kérdés: miért örökké csak védekezünk, miért nem támadunk mi is? Markó Béla támadás helyett inkább kezdeményezésről beszélt, amilyen az Európa Tanácshoz benyújtott memorandum volt, vagy több törvénykezdeményezés, például az 500 ezer aláírással előterjesztett kisebbségi oktatási törvénytervezet. Funar minden őrült nyilatkozatára már csak azért sem válaszol a szövetség, mert éppen ez a provokáció célja: az állandó figyelemfelkeltés.
A védekezés hatásos is lehet. Ezt bizonyította a kölcsönös köszönetnyilvánítás, amelyet az Apáczai-líceum szülői bizottsága és a szövetségi elnök intézett egymáshoz. Markó Béla hangsúlyozta: az Apáczai-ügy sikeres megoldása bizonyítja az egységes és határozott fellépés szükségességét.
Igazunk érvényesítésének módját sokan keresik a határokon túl, ezért Frunda György ismertette a nemzetközi jogorvoslat jelenlegi helyzetét. Az országban már megfellebbezhetetlen ítéletekkel most is lehet az Európa Tanácshoz fordulni, amely első lépésben megpróbál közbenjárni az illető államnál, és ha nem ér el eredményt, a dossziét az emberjogi bírósághoz utalja. Amelynél most van 7000 dosszié és évente átlag 800-at tárgyalnak le.
Ez tehát nem járható út. A közeljövőre várható az egységes európai bíróság létrehozása, amelynek tervezetét 25 ország már aláírta, 14 még gondolkozik.

ELLENZÉKI GYŐZELEM AZ EGÉSZ VONALON
Petre Roman Kolozs megyei helytartója, Iuliu Păcuraru viszonya az újságírókkal több mint bensőséges: tegnapi tájékoztatóját azzal kezdte, hogy márciusi mütyürkéket, virágot és Petre Roman-arcképes naptárakat osztogatott a hölgynemű újságíróknak.
Ez azonban nem vette elejét a kellemetlenkedéseknek. A legérdekesebb az lett volna, ha megtudjuk Păcuraru véleményét arról a találkozóról, amelyen az amerikai nagykövet tanácsokat osztogatott arra vonatkozóan, hogyan buktassák ki az RNEP-et a városvezetésből. A Demokrata Párt Kolozs megyei szervezetének elnöke azonban a leghatározottabban elzárkózott minden kommentártól. Akkor is, ha Radu Sârbu már megsértette a bizalmas közlés titkát. Păcuraru a jövőben is részt akar venni olyan bizalmas találkozókon, ezért nem szeretné, ha elterjedne róla, hogy nem áll meg benne a szó.
A másik izgalmas kérdéskör a konvención kívüli ellenzék közös polgármesterjelöltjének kijelölése. Végül is ki nem tartja tiszteletben az eredeti megállapodást? Véleménye szerint a népszerűségi kritérium igenis benne van a pakliban, hiába állítja az ellenkezőjét a PSZP nyilatkozata, persze a politikusi népszerűség és nem futballkapusi vagy moziszínészi népszerűség legyen a döntő. Egyébként a jelöltállítási tárgyalásokat csak a PSZP akadályozza – mondta, jelezve, hogy az akadékoskodásban felismeri e párt elnökének, Nicolae Maiernek a stílusát.
Az RTDP igyekezetével kapcsolatban, hogy felváltsa a városvezetésben Funar társaságát, Păcuraru kifejezte kételkedését. Két évig a kezükben volt a megoldás kulcsa, az RTDP-s prefektus többször kibillenthette volna tisztségéből a polgármestert. Valamiért nem tette meg. A mostanában újra felkapott javaslatról, hogy a magasabb rangú közhivatalok jelöltjeit vessék alá pszichológiai tesztnek, és hogy milyen bizonyítványt kapna Funar, a megyei DP-elnök úgy nyilatkozott, hogy elektronikusi és távközlési alapképzése folytán nem mondhat szakvéleményt. Nem volt hajlandó kommentálni az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének azt a gyakorlatát sem, hogy az idén a jelöltek közül a néhai temesvári kiáltványnak megfelelően kiszűrik az egykori nómenklatúrát. Mindegyik szervezet a legjobb belátása szerint járjon el, nem szól bele. A Demokrata Pártra különben sem érvényes az emlékezetes 8-as pont. Még az alelnökök között sem található egykori pártfejes. És különben is – szólt közbe valaki a teremből – a 8-as pontnak már lejárt, mert öt évre vonatkozott. Aztán kiderült, hogy mégsem olyan emlékezetes a 8-as pont, illetve a megélt történelmet az emberek gyorsan felejtik, ugyanis a nómenklatúra pihentetését két törvényhozói ciklusra javasolták Temesváron. És így is nehéz kiszámolni, hogy lejárt-e a Kiáltvány érvényességi ideje. Mert ha már volt két parlamenti és elnökválasztás, akkor Iliescu hogyan készül a második újraválasztására?...
A sajtóértekezlet épp olyan jó hangulatban ért véget, ahogyan elkezdődött, megjegyezve a jóslatot, hogy az idén ellenzéki többség kerül a városi tanácsba, a parlamentben pedig az RTDP kis elszigetelt csoportocska lesz, mert a Demokrata Párt nem lesz hajlandó szövetkezni vele.