Nits Árpád

A képviselőket nem befolyásolta
Magyarországi médiatestületekről döntött kedden az Országgyűlés. A Kossuth rádió hírszerkesztője ismertette, kiket választottak a testületekbe, hangúlyozva, hogy „... köztük Szőcs Géza erdélyi költőt is, aki ellenzéki jelöltként a Hungária Televízió kuratóriumának ellenőrző testületébe került be. Az ő jelölésével kapcsolatban levélben fejezte ki egyet nem értését Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, aki igényelte volna az előzetes megbeszélést és a jelölési lehetőséget. Ez azonban, mint a szavazás mutatta, nem befolyásolta a képviselők többségét.”
Felhívtuk a Szövetségi Elnöki irodát:
– Miért tartja sérelmesnek Markó Béla ezt az eljárást?
– A közvélemény nagyon jól ismeri álláspontunkat, hogy minden bennünket érintő kérdésben igényt tartunk a velünk való konzultációra, arra, hogy vegyék figyelembe a véleményünket. Tehát az RMDSZ-nek, mint politikai szervezetnek a véleményét, vagy ha szakmai kérdésekről van szó, akkor ilyen konzultációt igénylünk különböző művelődési, oktatási, tudományos kérdésekben a megfelelő egyesületeinkkel, szaktestületeinkkel. Úgy véltem, hogy ebben az esetben ezt az elvet szegték meg azáltal, hogy velünk nemcsak hogy nem konzultáltak, hanem tudomásunk sem volt a jelölésről egészen kedd délelőttig. Egyébként mi állandó kapcsolatban vagyunk a Határon Túli Magyarok Hivatalával, de a HTMH is csak kedden szerzett tudomást erről.
– Kit képvisel Szőcs Géza a Duna tévé ellenőrző testületében?
– Azt a pártot, amely javasolta. Ez a véleményem. A Fidesz javasolta, tehát azt képviseli. De hát egy ilyen ellenőrző testületnek, igaz, hogy pártok javaslatai alapján jön létre, működésében éppen ideológia-semlegesnek kell lennie.
– Milyen javaslatot tett volna az RMDSZ vezetősége, ha véleményét figyelembe veszik a magyar parlamentben?
– Megkerestük volna azt a testületi konzultációt, amely egy ilyen javaslat megtételéhez szükséges, nyilvánvaló, hogy nem én egyedül vagy az RMDSZ szűkebb körű vezetősége tett volna javaslatot.
– Mi a helyzet az állandó budapesti RMDSZ-képviselettel, amely ilyen esetekben kéznél lehetne?
– Annak létrehozására többször ígéretet kaptunk, de mindmáig nincs állandó RMDSZ-képviselet. Van egy, a Szőcs Géza tulajdonában lévő Erdélyi Híradó Kft. által működtetett iroda, ez viszont nem az RMDSZ irodája.

Nagy a felháborodás az amerikai nagykövet kolozsvári kijelentései miatt. Nem csoda, érzékeny tyúkszemekre lépett. Hogy ez a lépés túl hosszúra sikeredett, vagyis azok a tyúkszemek az ő hatáskörén kívül bütykösödnek, azon napestig vitatkozhatnánk. Sehol sincs megírva a diplomácia tízparancsolata. És az sem teljesen világos, hogy valaki a napnak hány percében lehet magánember. Esete válogatja. Meglehet, hogy kijelentéseiért az amerikai nagykövetet gyorsított eljárással visszahívják állomáshelyéről, de az is előfordulhat, hogy az USA nem ijed meg Funar jegyzékétől.
Elvitatkozhatunk viszont afelett, hogy vajon az amerikai nagykövet jobban teszi-e, ha saját országának választási esélyeiről nyilatkozgat, mert azt jobban ismeri. Ennek a sértettség diktálta állításnak ugyanis kétes az igazságfedezete. Jobb házakból nem szoktak olyanokat küldeni terepszemlére, akik ismételt tanügyi reformok miatt minden tanévben csak saját hazájuk történelmét tanulták, és általános műveltségük feketén maradt kontinenseit a későbbiekben sem világították be. Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy élmény 1990-ből, amikor a parlament folyosóján kölyökképű angol újságíró arról érdeklődött, miféle demokratikus hagyományokról beszélnek a teremben, holott ő ilyesmikről nem tud... És elmondta, hogy a két világháború között Romániában nem választások után, hanem azok előtt, megrendezett válságokkal cserélődtek a kormányok, amelyek aztán úgy számlálták a szavazatokat, hogy a pártjuk jöjjön ki győztesnek. A fiatal riporter hallgatóit annyira meglepte ez a tényközlés, hogy nem próbálták leszerelni a szokásos „hazaküldéssel”, hanem megkérdezték: ugyan miféle meséskönyvből szerezte információit? Az angol süvölvény az önérzet enyhe pírjával az arcán válaszolta, hogy négy kemény hónapig intenzíven tanulta a román nyelvet és viszonyokat és nagyon szigorú vizsgán esett át, mielőtt Bukarestbe engedték.
Szóval így. Ezért tud többet pártunkról és államunkról, mint mi, akiknek egész életünkben csak pártunk és államunk történelmét tanították.
Ha egy újságíró ennyire felkészül „keletből”, mit tudhat akkor egy nagykövet? Vajon akkorákat tévedhet, hogy valamire azt mondja: szélsőséges, és közben csak egységpárti? Kizárt dolog! Mielőtt állomáshelyére megérkezett volna, biztosan vizsgázott. Ahogy nyugaton szokás: megtesztelték. Bizonyára odatettek az orra elé egy RNEP-dokumentumot, fordítsa le szótár segítségével. És megakadt azon a szón, hogy maghiarofon, az egyik jellegzetes funari kitalálmányon. Olyanszerű elvakult gyűlölet szülte ezt a szót, mint amilyen azt a kifejezést, hogy nem-árja. Kezdetben az is csak a világ egyetlen pártjának a szótárában fordult elő, és mi lett belőle!
Ahhoz képest visszafogta magát és szalonképes kifejezéseket használt az amerikai nagykövet. Nem kellene megfúrni, nehogy szókimondóbb kollégájának állítsanak ki megbízólevelet.

• Radu Sârbu elutasította Valerian Răileanu vádjait, amelyekkel azért rágalmazza őt egykori munkatársa, mert 1995 decemberében kénytelen volt beperelni visszaélésért, hűtlen vagyonkezelésért és csalásért. Răileanu akkor megfenyegette, hogy bosszúból tönkreteszi politikai karrierjét. Ez a módszer – mint szombati lapszámunkban jeleztük – ellentétes eredményre vezet. Lám a Demokratikus Konvenció éppen a rágalom-bomba füstjében nevezte ki polgármesterjelöltjének Radu Sârbut.
• Adrian Năstase pénteken bemutatta volna az RTDP kolozsvári polgármesterjelöltjét, de Ioan Rus még nem döntött, elfogadja-e a „megtisztelő ajánlatot”. A sajtóértekezleten láthatóan súlyos gondokkal küszködött a politikusok „zsűriasztalától” jó megjelenésével kissé elütő Ioan Rus, akiről később kiderült, hogy a kolozsvári Mercedes-képviselet igazgatója, tehát Ion Tiriac cégének alkalmazottja és részvényese. Állítólag Adrian Năstase megszerezte Ion Tiriac beleegyezését, úgyhogy a kormánypárti jelölés majdnem több mint bizonyos.
• Üdvhadseregek felvonulásáról jósolgattunk nemrégiben, és mintha „lehallgatták” volna ötletünket: Adrian Năstase kolozsvári látogatását kortesbállal fejezték be. A megfigyelők borzasztó kíváncsiak lettek egy szőke hölgyre, akivel a pártelnök hosszasan táncolt. A jólértesültebbek azonban lecsillapították a kedélyeket. Nem az, amire gondolnak, hanem állítólag testőr.
• Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetében feltételrendszert próbálnak meghonosítani a jelöltlisták összeállításához. Nem elvetendő. A káderezést ugyan szocialistáék találták ki, de a Nyugat forgatja hatásosabban önvédelmi fegyverként. Viszont nem valószínű, hogy Nyugaton ejtenének valakit, akinek gyermeke Keletre jár kiscsoportos óvodába. Sokkal inkább megkérdeznék a jelölttől, vannak-e Keletre végleg áttelepült szülei, nagybátyjai és -nénjei, apósai, anyósai satöbbijei. Ebből messzemenőbb következtetéseket vonhatnának le az illető génállományáról.

• Rágalmazás vádjával beperelik Ion Doru Tărăcilă belügyminisztert – jelentette be Horia Rusu, az 1993-as Liberális Párt elnöke. Az ok: a belügyminiszter maffiavezéreknek nevezte az LP ’93 és a DP vezetőit. A pártelnök szónoki kérdésekkel fűszerezte a sajtótájékoztatót, amelyen a perrel kapcsolatos bejelentést tette. Vajon Tărăcilă dirigál Zaher Iskandaraninak, vagy fordítva, és vajon nem mindkettőt Adrian Năstase titkárnője mozgatja? Kemény. Még ebből is lehet egy perecske...
• Petre Litiu véleménye szerint Funarnak a rács mögött a helye. Ha ebben nem lenne valami, Petre Litiut már rég meghívták volna a bíróságra alperesnek, parlamenti mentelmi jogától függetlenül.
• Gavril Iosif Chiuzbaian miközben tovább tagadta, hogy az igazságügy-minisztériumot megkereste volna a rendőrség a Pitulescu-botrányban emlegetett ügyekkel, fontos adatokat közölt a romániai bűnözésről. Ezek szerint a bíróságoknál tavaly több mint másfél millió iratcsomót nyitottak, ebből 328 409 büntetőjogi eljárás. Végleges törvényszéki döntéssel 101 705 személyt ítéltek el, közülük 58 277-en követtek el bűncselekményt köz- és magánvagyon ellen. Hogy ez sok vagy kevés, azon most nem töprengünk. Inkább tartunk attól, hogy hirtelen megszavazzák az államtitok-törvényt, és annak alapján beperelik az igazságügy-minisztert, hogy kiszolgáltatja az ország arculatára szeplőket pingáló adatokat.
• Még nem tartjuk számon az egy lakosra jutó peres ügyek számát, de az aránytalan elosztás már ezen a téren is megmutatkozik. Dan Ioan Mirescu, Vadim lapjának oszlopos tagja ellen 25 bírósági eljárás van folyamatban. Újabb ügyei egyszerű rágalmazással kapcsolatosak, a korábbiak súlyosabbak: ügyészként nagyokat tévedett a terhelő adatok szorgos túladagolása közben. A napokban szembesült a törvényszéken az 1978-ban ártatlanul elítélt egyik áldozatával, és úgy felbosszankodott, hogy nemcsak a bírákat halmozta el szitkokkal, hanem szexlapból összegyűrt papírgomolyagokat dobált a teremben jelen lévő más felperesei felé. Majd távozott. Mert engedték. Ebből peres ügyeinek a kimenetelére is következtethetünk.
Ámbár valakinek szabadlábon is kell maradnia, hogy a végén leoltsa a villanyt.

Adrian Năstase pénteki kolozsvári találkozóját a sajtóval – legalábbis kezdetben – meghatározta az amerikai nagykövet egy nappal korábbi látogatása. Az újságírók fokozottan érdeklődtek a párt- és képviselőházi elnök véleményéről a diplomatának azzal a reményével kapcsolatban, hogy a román kormány hamarosan megszabadul utolsó szélsőséges támaszától, az RNEP-től is. Adrian Năstase nem nagyon keresgélte a szavakat: szerinte a nagykövet jobban tenné, ha az USA-beli választótestület szándékainak jobb ismeretében az ottani állapotokról mondana véleményt – ezt az amerikai nagykövet iránti legnagyobb tisztelete és baráti érzelme ellenére állítja.
Sokkal visszafogottabbá vált a nagykövet másik figyelemre méltó megjegyzésével kapcsolatban. Antonescu ügyében nehéz felülbírálni bizonyos helyi határozatokat – mondotta Adrian Năstase, majd hozzáfűzte: az RNEP, mivel nincs stratégiája, szobrokkal próbál szavazatokat gyűjteni. Hogy Antonescunak miért éppen Kolozsváron és nem Iasi-ban állítanának szobrot? Ott inkább megértené, Kolozsváron pedig folytathatnák az ásatásokat – jegyezte meg, halk derültséget kiváltva. Antonescuról egyébként az a véleménye, hogy ha 50 évig csend volt körülötte, szerepének felülvizsgálatával nyugodtan várni lehetne pár évet. Most nem ez és nem a szoborállítás az ország legfontosabb dolga.
A választási szövetségekkel kapcsolatban kifejtette: a jelenlegi választási mechanizmus körülményei között nehéz koalíciókat létrehozni. Ugye a Demokrata Pártnak és a Román Szociáldemokrata Pártnak is idejében meg kellett alakítania a Szociáldemokrata Szövetséget, hogy az új választási jelvényt elfogadtassák nemcsak a bírósággal, hanem a szimpatizánsokkal is. Az elnökválasztás második fordulójára, ha valami véletlen folytán a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának az elnökjelöltje nem nyer dobbantásból, akkor megpróbálnak több szavazatot gyűjteni más pártok szavazói közül is.
Ballaszt-e az RNEP az ország európai integrációjában? Erre a kérdésre nem adott egyértelmű választ. Az integráció 4-5 évvel ezelőtt megkezdődött, és kezdetben sem haladt gyorsabban, amikor az RNEP nem volt a kormányban. Ezután Adrian Năstase rátért arra, hogy az RNEP akadályozhatja-e a román-magyar alapszerződés megkötését. Véleménye szerint Magyarországon nincs elég politikai akarat ilyen tekintetben. A magyar diplomácia indokolatlanul tart attól, hogy a romániai választások éve hátrányt jelent. A magyar politikusoknak nem kell akkora jelentőséget tulajdonítaniuk a szélsőséges nyilatkozatoknak, ellenkezőleg... És ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy négy évvel ezelőtt Für Lajos akkori honvédelmi miniszter a román választási kampány teljében jelentette ki, hogy a magyar hadsereg megvédelmezi a szomszédos országokban élő magyar kisebbségeket. Funart ez a mondat választatta meg polgármesternek.
Porba hullnak-e politikus fők a Pitulescu-botrány kapcsán? Válaszában részletesen ismertette a személyét érintő vádakat, megmagyarázta azokat a sajtófotókat, amelyek most az egyik lebukott illetékcsaló, Zaher Iskandarani sógorának közelében mutatják, akiről, ha a Crans Montana-i összejövetel alkalmával észreveszi, azt hitte volna, hogy Jasszer Arafat tolmácsa. Egyébként amikor Iliescu elnökkel azt kérdezték Pitulescu tábornoktól, hogy kik azok a magas polcon lévő politikusok, akikre céloz, azt válaszolta, hogy Adrian Năstase semmiképpen sincs köztük. Ami a legfurcsább, mégis egy héten át egyfolytában nyilatkoznia kellett Zaherről, egy olyan emberről, akit nem is ismer. Miron Cosmával más a helyzet. Őt ismeri, úgy, ahogy ismeri minden vezető politikus. Nem tehet máskén t, ha Hunyad megyében jár, nem tekinthet levegőnek egy olyan személyiséget, akinek tekintélye van a választók körében. Adrian Năstase a Pitulescu-ügy tanulságára visszatérve elmondta, hogy meglátása szerint a rendőrség jobban végzi dolgát, amióta lemondott a főnöke. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden intézmény éléről el kell távolítani a vezért... Mellesleg az igazságszolgáltatás is jobban mozog, őt örömmel tölti el, hogy újravizsgálnak korábban elfektetett ügyeket.
Az első választól eltekintve Adrian Năstase az érett politikus higgadtságával, magabiztosságával válaszolt a kérdésekre, még a Ziua riportere sem tudta kihozni a sodrából, annak nem is rejtett szándéka és az előzmény ellenére, hogy a képviselőház elnöke joggal neheztelhetne a maffia-sógorságot bizonygató képért és kommentárért.
Ui.: Nem árt, hogy Adrian Năstase emlékeztetett a négy évvel ezelőtti balszerencsés kijelentésre. De nekünk is kötelességünk emlékeztetni arra, hogy az a mondat önmagában nem választatta volna meg Funart polgármesternek. Ahhoz jócskán besegített a televízió főműsorának esti híradója, amely hetekig konzervben tartotta a nyilatkozatot és a döntő menet előtti legmélyebb kampánycsendben szirénázott bele Kolozsvár nyugalmába – büntetlenül.

Elkaptak két valutaüzért a rendőrök Kolozsvár központjában – adja hírül a szocialista munkaversenyző két napilap közül a jobbik (egyik jobbik mint a másik). Ne is olvassuk tovább a hírt és pontosan válaszolhatunk a következő kérdésekre: milyen nemzetiségű a két utolsó gazember és milyen valutát találtak náluk?
De nem ez a legszomorúbb. Az ilyen barátságos gesztusokat megszoktuk: egy magyar nemzetiségű bokszoló csak Francisc lehet, de a valutaüzér Ferenc. Hanem most azon töprengjünk el, hogy mennyi pénzzel fülelték le a törvénysértőket. Mi is szégyelljük leírni: 7600 forinttal.
Aki tudja, mi folyik Kolozsváron, azt gondolhatná: a világ legfeleslegesebb intézménye a helybeli rendőrség. De ez a jelenség korántsem csak az itteni viszonyokra jellemző. Az elmúlt év végén, amikor megiramodott a lej a lejtőn (nomen est omen), a fővárosi rendőrség azonnal a pénzügyi „rendellenességet” előidézők nyomába eredt, és a magánváltóknál a páncélszekrények mélyén megtaláltak jobb időkre elrejtett néhány száz dollárt.
A pénzügyőrségről is meg kellene vizsgálni, hogy megdolgozik-e a költségvetésből elfogyasztott összegekért. Ugyanis naponta hallunk olyanszerű rajtaütésekről, hogy lefüleltek egy adócsalót, aki az ellenőrzésben részt vevők havi fizetésének 5 százalékát tulajdonította el röpke egy év alatt. Ugyanakkor tekintélyes vállalat igazgatójáról a fél város rebesgeti, hogy az állami vagyon felét már áthordta magánvállalkozásába, csak éppen az illetékesek nem vették észre. Nem ritkán patitkákba is ellátogatnak ezek az ellenőrök. Ott érzik magukat igazán elemükben, amikor a pirinyó pirulákat patikamérlegre téve megállapítják: mekkora hasznot vághatnak saját zsebükbe a patikusok, ha esténként összeseprik a pulton maradt termékfoszlányokat, és azt kombinált porok formájában értékesítik.
Most meg itt van ez a Pitulescu-ügy. A főrendőr kifakad tehetetlenségében, hogy nem képes elbánni holmi rablókkal, mert akiket ő rács mögé dug, azokat az igazságszolgáltatás kiengedi, mégpedig válogatott módszerekkel: a szabadlábas védekezésre, a nyomozási iratcsomó hiányosságaira vagy a vádlott egészségi állapotára hivatkozva. Már elnézést a tiszteletlenségért, de akiket a főrendőr bűnüldözőbe vett, azok neki olyanok, mint a kolozsvári rendőrségnek a hétkrajcáros valutaüzérek. Volnának számára megfelelő kaliberű delikvensek. Egyetlen példa: Nicu Ceauşescu... Nem, nem ő személyesen, az ugyanis teljesen mindegy, hogy hol tartják luxuskörülmények között az adófizetők pénzén. Hanem azok, akik évekkel ezelőtt kiállították a bizonylatot, hogy napjai meg vannak számlálva, és azok, akik ezt komolyan vették. Az ilyen törvényszéki orvosszakértői és bírói testület bármikor hajlandó „elhinni” a serdülőkorba lendülő maffiáról, hogy aggkori végelgyengülésben szenved és nem érdemes arra a kis időre őrizetbe venni.

Egy hete megkezdték a választási kampányt – jelentette be tegnap Bojodi Lucian, a Romániai Romák Szabaddemokrata Szövetségének alelnöke –, és minden alkalmat megragadva felhívással fordulnak a romákhoz, hogy ne szavazzanak Funarra. Ilie Gerebenes pártelnök szerint valószínűleg az RTDP-jelöltre sem fognak szavazni. Ezt majd még meglátják. Egyelőre annyi bizonyos, hogy nem tartják kötelezőnek Gheorghe Răducanu parlamenti roma-képviselő útmutatását.
A prefektusról, bár az RTDP embere, mégis rokonszenvvel beszélnek az RRSZSZ vezetői. Míg a polgármesteri hivatalnál minden ajtó becsapódik az orruk előtt, a megyefőnökségen inkább meghallgatásra találnak. Cigány templom építéséhez is telket jelöltek ki számukra, de összefogás nélkül nem tudják megkezdeni az építést. Az egység, az összefogás szükségességét minden problémával kapcsolatban felvetették, súlyosan elmarasztalva a romák hivatalból kinevezett parlamenti képviselőjét, amiért nem buzdít szervezeti egységre. Ha a négy roma szervezet összefogna, 10-15 képviselőjük lehetne. De akkor nem lenne a bukarestieknek hivatalból kiszemelt parlamenti képviselője és a kormány nemzeti kisebbségi tanácsába sem a Roma Tömörüléstől emelnélnek ki jól megfizetett tisztviselőket. Szövetségük különben nem ismeri el a kisebbségi tanácsot, éppen azért, mert csak a Roma Tömörüléssel tárgyal, mintha az képviselné Románia minden romáját.
A szervezeti egység megteremtésééig a szabaddemokrata romák – akik szerint pártjuk a cigányszervezetek között elsőnek alakult meg 1990. március 15-én – megteszik a tőlük telhetőt. Több megyében alakítanak fiókszervezetet, hogy teljesítsék a pártalapítás szigorúbb feltételeit. A helyhatósági választásokon pedig minden településen, ahol jelentős számban élnek romák, polgármesterjelöltet állítanak. A sajtótájékoztatón bemutatták Lingurar Alexandru szászfenesi tanácsost, aki vállalta a jelölést. Varga Rudi gyalui tanácsost szintén felkérték, de ő ott helyben visszautasította, mondván, hogy egyelőre nem lehet tudni, mi folyik ebben az országban, mi ez a Pitulescu-ügy, mit akar Adrian Năstase stb. De szintén ő ismertette azokat a számadatokat, amelyek a romák választási esélyeit jelzik – egy jövőbeni szervezeti egység esetén. Szerinte csupán Beszterce-Naszód, Szilágy és Kolozs megyében 360 000 cigány él. Ebből Kolozs megyében 126 000, a megyeszékhelyen pedig 40-50 ezer szavazóra számíthatnak.
Meleg hangú felhívás is elhangzott, hogy a sajtó segítsen a romák szervezeti egységének megteremtésében, hiszen a cigány az egyetlen nemzetiség, amelynek nincs anyaországa, csak a románnal együtt képzelheti el az életet. Ha mindenki elmegy innen, ők a románokkal maradnak – mondta Varga Rudi.
Antonescu-szoborra nincs szükség – hangzott el a tájékoztatón. Ha Funar feltétlenül akar még egy szobrot, csináltasson Ceauşescunak. Az megépítette a Monostori lakótelepet, de Antonescu nevéhez mi fűzödik? – tette fel a kérdést Bojodi Lucian. Nem bocsátkozott ennek kifejtésébe, pedig az újságírók meghívása kapcsolatban volt a második világháborús cigányüldözésekkel is. Az amerikai Holokauszt Múzeum egy pensilvaniai szekérrégiség-múzeumtól kóberes cigányszekeret akart vásárolni, de annak nem volt szükségleten felüli készlete, így a szálak egyenesen a bukaresti nagykövetséghez vezettek, és a RRSZSZ-nak sikerült egy autentikus szekeret beszerezni, amely emlékeztethet az Auschvitzban elpusztított cigányokra.
A sajtóértekezleten egyébként megtudtuk, miért mozgolódnak mostanában a romák több településen, főleg falvakon. A szociális segélyre vonatkozó törvény megszavazását úgy látszik egyesek megbánták, és most minden eszközzel akadályozzák alkalmazását, főleg a cigányok kárára. Szászfenesen is azt veti a szemükre a polgármester, csak gyereket tudnak csinálni, hogy minél nagyobb segélyt kapjanak, és küldi őket a megyéhez, a megyétől jönnek vissza dolguk végezetlenül, és közben nő a feszültség.

A dési kibeszélés
Szerkesztőségünkbe érkezett Csapó Ferenc: Választási közgyűlés RMDSZ módra című levele, melyben igen kritikus hangnemben ír – többek között – a dési RMDSZ választmányáról, elnökéről és ennek munkájáról, az RMDSZ jelöltlista összeállításáról. Mivel Csapó Ferenc dési tanácsos cikkében olyan súlyos vádak hangzanak el, mint például az, hogy „a dési RMDSZ egységének a sikeres bomlasztásában fő szerepet játszott Kalapáti Jolán (a dési RMDSZ-elnök) és Kerekes L. alelnök”, a szerkesztőség várakozó álláspontra helyezkedett az említett írással kapcsolatban, és eldöntötte, hogy megkérdezi a másik felet is. Felhívtuk telefonon a dési RMDSZ-szervezetet, információkat kértünk a dési szervezet különböző képviselőitől. A dési RMDSZ végül is úgy határozott, hogy az ügyet sajtónyilvánosság elé viszi: a Szabadság elvállalta a közvetítő szerepét. Íme a Csapó Ferenc-cikkben foglalt bírálatok summája:
1. A dési szervezet beszámoló és tanácsosjelölő gyűlését csak a két templomban, a Szabadságban és egy kerítésre helyezett papíron hirdették meg. A cikkíró szerint ez azért történt így, mert” a választmány nem óhajtott népes részvételt”.
2. Ezen a fontos gyűlésen beszámoló helyett Kalapáti Jolán elnök a honfoglalásról beszélt, és „majdnem semmit sem mondott az 1995-ös évről, amit nagyjából »Kalapáti évének« lehet elkönyvelni”.
3. A jelölőgyűlésen a jelenlegi tanácsosok közül senkit sem jelöltek újra; egy déscichegyi lakost sem, „pedig ők hozzák az RMDSZ-re leadott szavazatok 20 százalékát”.
4. A névjegyzék sorrendjének megállapítását a választmány kisajátította („A lista felolvasása után közölték, hogy a listán a sorrendet a választmány fogja meghatározni.”).
5. A gyűlésen elhangzottakról nem készült jegyzőkönyv.
6. A fontos gyűlésen nem volt jelen a megyei szervezet képviselője.
Tágítsuk a megbeszélés körét – határozták el közösen az RMDSZ dési, illetve megyei szervezetének vezetői, így a találkozón megjelent Molnos Lajos megyei elnök, Buchwald Péter szenátor és Neményi József képviselő is. Az első felszólalás a vendégek részéről hangzott el: Neményi József javasolta, hogy a vita ne tartson többet két óránál.
Akkor még nem mindenki tudta, miről is fognak vitatkozni.
Balogh Zoltán gyűlésvezető felolvasta Csapó Ferenc sajtólevelét, majd átadta a szót Kalapáti Jolánnak, a dési szervezet elnökének, aki a vádpontokra próbált válaszolni. Visszatekintésére a rég- és közelmúltba – bár annak is szerepe volt helytakarékossági okokból nem térünk ki, egyenesen a közepébe vágunk.
• A jelölőgyűlés mozgósításának hiányosságain hamar túlestünk. A város 11 pontján kifüggesztették az értesítést, kihirdették két templomban, a szomszédok egymást értesítették... Sajtólevelében a bíráló is megjegyezte, hogy a terem szűknek bizonyult. Tehát a helyhatósági tanácsosjelölés nem szűk körben zajlott le.
• Ami a beszámoló irodalmi jellegét illeti, az elnök ezt hízelgő túlzásnak tartja, a valóságban Verecke elő sem fordul benne. Hogy nincs miről beszámolni? Az elnök felsorolt néhány tevékenységet. Ekkor tűnt ki, hogy sokan nem ismerik az összejövetel célját, és belevágtak volna az elmúlt év elemzésébe. Aminek bármikor szerepe lenne, például nem ártott volna választ keresni Neményi kérdésére, hogy a dési szervezet vezetősége miért nem látogatja sűrűbben a bálványosváraljai szervezetet, azt a magyar többségű települést, ahol az RMDSZ-színekben megválasztott polgármester nem áll a helyzet magaslatán. De nem ez volt az összejövetel célja.
• Tisztogatott-e a tavaly márciusban megválasztott elnök? A választmánynak mindössze négy új tagja van, a testület túlnyomó többsége maradt a régi. A bíráló sajtólevélben megnevezett fiatalt senki sem üldözte el, sőt, fájlalják, hogy elmaradt a szervezeti élettől. Kerekes László alelnök is bekapcsolódott az ellenérvelésbe, mondván, hogy a MADISZ szétverésében a korábbi vezetőség a bűnös. Hőskori ügyek kerültek elő, abból az időszakból, amikor újdonság volt a másológép, és mindenki úgy vigyázott rá, ahogy jónak látta, egyesek például elzárták a fiatalok elől, nehogy elrontsák. Csapó Ferenc is közbeszólt, hogy emellett nem akarták felvenni a választmányba a „kiskorúakat”, meg hogy a fiatalokkal különben is problémák voltak, a házigazda többször reklamált a székházi bulik miatt... Mindez szintén nem tartozik a tárgyhoz, de ennek is szerepe volt, majd meglátjuk.
• És elérkeztünk a lényeghez: hogyan állt össze a jelöltlista a helyhatósági választásokhoz? Miért nem szerepelnek rajta a jelenlegi tanácsosok? Az RMDSZ-nek három embere van a jelenlegi városi tanácsban. Az egyik jó ideje külföldön dolgozik, és, sajnos, elmenetelekor nem is értesítette a szervezetet, hogy a listáról léptessék a helyébe a következőt. Az ő esetében tárgytalan a vita. A másik tanácsos, Máthé Kálmán, jelezte, hogy ő szívesen biztosítaná a folytonosságot, de azt is megmondta, hogy ha nem kerül bejutó helyre, listatöltő szerepre nem vállalkozik. Akkor már inkább felvigyázó lenne valamelyik szavazóközpontban. A harmadik tanácsos, Csapó Ferenc, a közgyűlésen nem került a jelöltlistára. Történt-e szabálysértés, részrehajlás a jelölőlista összeállításában? Van-e hatalmi harc a déscichegyiek és a Magyardécséről elszármazottak között – mint azt Csapó Ferenc állította? Előbb a szabályszerűség tisztázódott. Molnos Lajos elmagyarázta, hogy a megye szervezeteinek a kolozsvári formulát ajánlották. A körzetek jelölteket javasolnak, azokat a küldöttgyűlés szavazatára bocsátják – Désen nincsenek körzeti szervezetek, akkor hát a közgyűlés közvetlenül javasol és szavaz. A szavazatszámláláskor is kialakul egy sorrend, de ezt a választmány bizonyos elveknek megfelelően módosíthatja. Például Désen nincs értelme a tanácsba juttatni három tanárt, vagy három mérnököt, esetleg három közgadászt (egy sem akad a láthatáron – jegyezték meg a jelen lévő választmányi tagok), mert akkor nem tudnak különböző szakbizottságokban tevékenykedni. Erről nem volt tudomása – vallotta be Csapó Ferenc –, sajnálja, hogy gyűlésen nem ismer tették (morgolódás a teremben), illetve nem hallotta, amikor a gyűlésen ismertették a jelölés módszertanát. Buchwald Péter kért ekkor szót, hogy mindenki számára a legvilágosabb legyen: mi ez az összejövetel? Kik vannak jelen? Mi a cél? Jelen a dési szervezet választmánya, három kivétellel. Akkor hát a választmány döntsön, mintha a vendégek itt sem lennének. Választások előtt a feszültségek felfokozódnak – lám ez a jelöltlista nem is végleges, hiszen a választási törvény elfogadása után teljesen felborulhat, és mégis, mennyire felbolygatja a szervezetet.
Csapó Ferenc ugyanis nemcsak a Szabadságban próbálta vádolni a jelenlegi vezetőséget, főként Kalapáti Jolán elnököt, hanem levelet küldött Tőkés Lászlónak és magának a dési szervezet elnökségének is, felszólítva, hogy állítsa meg a rombolást.
Ezeknek a leveleknek előéletük van – mondotta az utolsó előtti szó jogán Csapó Ferenc. Öt évig volt a szervezet alelnöke, egy ideig ügyvezető elnöke is, dolgozott, amennyire tőle tellett, de letolták, mire beadta a lemondását, és csendesen félrevonult volna, de lépten-nyomon állították meg az utcán, hogy miért akarja szétverni az RMDSZ-t. Ezek a pletykák kihozták a sodrából, ráadásul az újságban jöttek a cikkek, hogy a dési szervezet most már ilyen meg olyan jól dolgozik. Hát mi az ördög, eddig nem volt semmi?! Ezért írta a levelet Tőkésnek, amiben segítségét kérte a székház ügyének rendezéséhez is (nem kérte – zugolódtak többen a teremből).
Nem vállaltuk a döntőbíró szerepét – és jól tettük. Ennek az esetnek egyetlen igazsága van: alkalmat kell teremteni, hogy az emberek korlátozás nélkül kibeszélhessék sérelmeiket. Nem lehet következmények nélkül lebecsülni több évi közösségi munkát és elismerő szó nélkül félreállítani valakit. Ebből újabb sérelmek származnak, és szinte lehetetlen eldönteni, melyik az igaztalanabb.
Egyébként maga a „felettes hatóság”, a megyei szervezet elnöke sem vállalhatja a békebíróságot. A tanácsosjelölő közgyűlésen éppen azért nem volt senki Kolozsvárról, mert a szabályzat ezt nem teszi kötelezővé. Ilyen a szervezeti autonómia.
*
Ui.: Özv. Márton Ilona titkárnő az összejövetel végén bejelentette, hogy a székház minden másfajta híresztelés ellenére naponta 10-13 óra között várja az RMDSZ-tagokat, és délutánonként még sohasem tett ki senkit azért, mert eljött volna a záróra ideje.

• Február 14-én benyújtotta lemondását Ion Pitulescu dandártábornok, a Rendőrfőkapitányság főnöke, aki nyilatkozata szerint hónapok óta hiába követel határozott fellépést a „nagyhalak” ellen, azok különleges bánásmódban részesülnek az igazszolgáltatás részéről, amely a szabadlábon védekezés jogán szélnek ereszti őket.
• Doru Ioan Tărăcilă belügyminiszter: Ez a gesztus nem utal a rendőrség tehetetlenségére
• Nicolae Nitu tábornok, fővárosi rendőrfőkapitány: Biztos akad valaki, aki ezt a leköszönést megkommentálja. Én tartózkodom.
• Gavril Chiuzbaian igazságügyminiszter: Számunkra ezek a kijelentések egyelőre egyszerű rémhírek és nem bocsátkozunk értékelésükbe.
• A szenátusi szakbizottság is a kivárás álláspontjára helyezkedik. Bár felvetődött a dandártábornok azonnali meghallgatása, szavazáskor a többségi szándék érvényesült, és a meghívást elhalasztották. Costel Ghiorghiu DP-szenátor ezek után felháborodva nyilatkozta: Sokkal kevésbé lesz érdekes Pitulescu meghallgatása, miután néhány telefonhívással megdolgozzák.
• A lemondás után Funar megveregeti Pitulescu tábornok vállát, derék katonának nevezi.
Igazi katona a csatamezőn nem szokott tiltakozásból lemondani, amikor az ellenség felbosszantja, sőt. Mi lehet hát a lemondás mögött?
• Gavril Chiuzbaian igazságügyminiszter a hét végén mégis nyilatkozik: Eddig sohasem értesítettek hivatalosan, írásos beadványban azokról a korrupciós esetekről, amelyekkel az ügyészségeket vádolják. Mire az országos Adevărul a címoldalon ugratja a leleplezést: Chiuzbaian hazudik.
Turicu után az igazságügyminiszter lenne a következő útitárs, akit kipakolnak a hajóból, és Pitulescu csak az eszköz? Nem erre utalna az, hogy a Vocea României tovább védi a minisztériumi mundér becsületét. Viszont a kormánylap szerkesztőit gyakran nem figyelmeztetik a látszat csalóka voltára. Így sikeresebb a politikai diverzió.

Régi sebekben vájkált hétszámra a Kolozs megyei román lap: romániai magyar személyiségek 1956-os nyilatkozatait közölte, miután az adat- és irattárakhoz közelebb férkőző országos és más vidékies lapok majdnem egy évvel ezelőtt lerágták ezt a csontot.
Érthetetlen, hogy miért csinálják. Az akkori nyilatkozók közül sokan már nincsenek az élők sorában, mások pedig túl idősek ahhoz, hogy jelöltessék magukat polgármesternek vagy parlamenti képviselőnek. A hitelrontásnak tehát semmi haszna. Akkor mi lehet a cél? (Természetesen a mocskolódáson kívül.) Tán csak nem számunkra akarnak figyelmeztető tanulságot szolgáltatni, hogy ha megismétlődik ’56, akkor ne kövessünk el hasonló hibát? Ha így van, nagyon szépen köszönjük, de megkérjük, szóljanak Adrian Năstase párt- és házelnöknek is.
Nemrégiben ugyanis azt nyilatkozta, hogy ha barátkozni akarunk(?), le kell szokjunk a bratyizásról Magyarországgal. Márpedig tanácsának megfogadása egyet jelentene az ’56-os veszélyhelyzet újratermelésével. Ugyanoda jutnánk, mint tíz évvel ezelőtt, amikor a kitavaszodás örökös késlekedéséről azzal segítettünk elterelni a figyelmet, hogy valamiért elvertük a port Magyarországon. (Maradjon köztünk: nemcsak ’56 volt, hanem Erdély története is, amikor „nagyjaink” versengve szapulták a Magyar Tudományos Akadémiát. Az egyik vezérszónok Ceauşescu utódjától kapta meg jutalmát: a svájci román nagykövetségen üdül.)
De nemcsak az a hézag, hogy egyesek el sem tudják képzelni az együttlétet a barátjukkal, ha annak még van egy jó barátja. (Pajzánkodás nélkül! Most politizálunk.) Az anyaországtól való eltiltásban benn rejlik az információhiány veszélye is. 1956-ban sem teremhettünk azonnal a határ túlsó oldalán, hogy lássuk, mi folyik ott, a rádióból pedig – noha akkor a Petőfi zavarmentesebben fogható volt Erdélyben, mint most a Kossuth – egymásnak ellentmondó nyilatkozatok is elhangzottak...
Jó, ne játsszuk meg magunkat. Nem az információ hiányzott akkor. Nagyon pontosan tudtuk, mire taposnak odaát a szovjet tankok, és több mint bizonyos, hogy az elítélő nyilatkozatok szerzőinek, aláíróinak sajgott a lelke – már amelyiknek nem kérgesedett meg a népek atyja, a kolhozparaszt és a marósnő fényes arculatának tükrözésétől irodalmi trilógiákban. Azoknak a nyilatkozatoknak a magyarázata abban rejlik, hogy egyetlen könyvkiadó létezett: a párt és állam kiadója. Aki írni akart, az aláírt... Anélkül, hogy az elnyilatkozók mentegetésébe bonyolódnánk, gondoljuk meg: 1956-ban senki sem láthatta az alagút végét, mi több, a tendencia inkább arra mutatott, hogy a szocializmus világrendszerré válik.
De Adrian Năstase és politikus utódai a jövőben megúszhatnák az amiatti szégyent, hogy nemcsak ők tévednek csúfosan, hanem másokat is jobb belátásukkal ellentétes nyilatkozatokra kényszerítenek. Ennek a módja az autonómia, amiről ugyanabban a nyilatkozatában is megpróbál lebeszélni. Ez a mostani mocskolódás is komoly érv a kisebbségi önkormányzat mellett: többé ne erőszakoskodhassanak a kiszolgáltatott közösséggel. Nem nagy dicsőség.

Lyukas tető alatt nippecskék
Jelzőtáblák felállítását javasolta Petre Litiu Kolozsvár közúti bejárataihoz: Vigyázat, gödrök. Vagy: Ezt a várost ajánlatos kikerülni. A ’93-as Liberális Párt kolozsvári polgármesterjelöltje nem győzött csodálkozni ezen az ellenpropagandán, amelyet Funar folytat önmaga ellen. De – hangsúlyozta a pénteki sajtóértekezleten –, ez még nem elegendő a városvezetés lecseréléséhez. A taxisok, buszsofőrök, személygépkocsival közlekedők – és általában a város jövőjéért aggódók – szavazatát az ellenpólus jelöltjére kell irányítani. Az ellenzék egységszándéka azonban az idén nehezen körvonalazódik. A Demokratikus Konvenció már csak két pártot tömörít, és azok sem tudnak megegyezni, hogy a parasztpárti vagy a liberális jelöltet támogassák. Litiu vázolta a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt ellentmondásos hegemóniatörekvéseit. Az egyszerű emberekben is riadalmat keltő heves antikommunizmus mellett egykori pártitkárt keresett elnökjelöltnek, emiatt a négy évvel ezelőtti kampányban Iliescu és Constantinescu azon vetélkedett, hogy melyik volt a nagyobb kommunista. Most a parasztpárt megyei szervezete Radu Sârbuval, az egykori KISZ-titkárral akar defilálni.
Petre Litiu üdvözölte a Polgári Szövetség Pártja helyi szervezetének kezdeményezését, hogy legalább a konvención kívüli ellenzéki pártok fogjanak össze Funar ellenjelöltjének kiválasztásában. De szerinte leginkább célravezető az lenne, ha az egész ellenzék folytatna tárgyalásokat.
Arra a kérdésre, hogy ha netalán létrejönne az ellenzéki megállapodás és másvalaki lenne a közös jelölt, a ’93-as Liberális Párt lemondana-e saját jelöltjéről, Petre Litiu azt válaszolta: természetesen. Majd hozzáfűzte: abban az esetben, ha a közös jelöltről bizonyítható, hogy képes kimozdítani Funart a polgármesteri székből. Vagyis legalább annyira ismert személyiség, mint ő maga (vagyis Litiu), aki csak hajszálra maradt el a korábbi választási kampányban – az ismert okok miatt –, és azóta a képviselőházban országos népszerűségre is szert tett, ugyanakkor négy éve gyűjti az érveket az RNEP-es városvezetés ellen, a liberális eszmék diadaláért Kolozsváron.
Választási kampányszlogenjeiből meg-megcsillogtatott néhányat. Például: Négy éve esik be az eső a lyukas fedetlen, de a házigazda nippecskéket vásárol – apropó, szobormánia. Az egyetemi tanerők aktuális követeléseivel kapcsolatban pedig kifejtette, hogy azokat a parlamentben is támogatni fogja, mert tűrhetetlen, hogy az egyetemi tanár fele annyi fizetésért nevelje a jövő nemzedéket, mint amennyit a pincér kap zsebpénznek a borravaló mellé. Ugyanakkor síkraszáll az igazságszolgáltatás és a rendőrség tisztességes fizetéséért is, mert a megvesztegethetőségben gyökerezik a korrupció. A hadsereg költségvetése pedig siralmasan kicsi, a közlegények szegényes kosztjára ha elég. Mindez a Văcăroiu-kormány katasztrofális elszegényítő politikájára vezethető vissza.
A sajtóértekezleten bemutatkozott Claudiu Mărginean vállalkozó, akit a január végi tisztújításon választottak a párt megyei szervezetének elnöki tisztségébe. Szerinte olyan városvezetésre van szükség, amely élni, mozdulni, kezdeményezni hagyja az embereket.

Ciklikusan, mint a gazdasági válság, kísértet járja be Európának ezt a kies zugát: a meggyőzésre való rábeszélés kísértete. Azt mondják az agitációs munka hívei, hogy mindaddig falba ütközünk, amíg nem magyarázzuk meg a többségi nemzetnek, közérthetően, hogy az írástudó muzsik is megértse, mi is az autonómia, amit mi akarunk (ha tényleg akarjuk és ha számunkra egyáltalán világos – teszik hozzá sietve).
Nem kellene ennyire lebecsülni a többségi nemzet fiait. Magyarázgatás nélkül nagyon jól tudják, mit akarunk. Talán jobban, mint saját magunk, hiszen a románság a múlt században nagyobb autonómiában élt, mint amilyent mi egyáltalán elképzelünk. Melyik RMDSZ-dokumentumban szerepel az elvárás, hogy magyarul is írják rá a készülő bankjegyre: ötvenezer leu? (Így, helyesen, mert a forintot se tesszük többes számba. Ekkora inflációban sem.) Márpedig egykor a koronán románul is feltüntették az értékét. És napjainkban is ügyesen kivívják az önrendelkezést határon kívül szakadt nemzettársaiknak. Néha felerősítik az irredenta hangokat, de mivel határkiigazításra ettől a világrendtől ők sem számíthatnak, ez inkább csak arra jó, hogy ne tűnjön éles hangvételnek, ha a román iskola szomszédságába épített konkurens ukrán iskola ellen tiltakoznak.
Nemcsak az egykori pallócska (Puntea) felélesztésével, hanem több lánchíddal sem tudnánk újdonságot közvetíteni, amitől román testvéreink könnyes szemmel bevallanák: nem tudták, hogy mi csak ugyanúgy meg szeretnénk maradni, mint ők, és ráadásul nem mások hátrányára, mert most nemzetközi csendőrség védelmezi a többségi érdekeket.
Ennek bizonyítására folyamodjunk egyszerűbb vetülethez, az oktatási autonómiához, és annak is egy szűk szeletéhez. Azt írta napokban Liviu Man, a Ziua c. napilap kolozsvári munkatársa, hogy a magyarok magyarul akarnak trombitálni tanulni a zeneakadémián. Mi jól ismerjük az egyébként szimpatikus újságírót, jól tudjuk, hogy IQ-ja jóval meghaladja a polgármesteri hivatal átlagát, éppen ezért nem vennénk a bátorságot, hogy kioktassuk őt, miről van szó. Nagyon jól tudja, hogy a tantárgyak listáján, amelyeket a magyar hallgatók magyarul szeretnének tanulni, nem szerepelhet a trombita, a citera, a furulya stb. Ellenben a leendő zenetanárok szeretnének magyarul tanulni zeneelméletet, zenepedagógiát stb., hogy ha a sors magyar tannyelvű iskolába veti őket, ne azzal kezdjék, hogy megkérdezik a nebulóktól: hogy mondják azt, hogy trombon?
Erre a pofonegyszerű dologra ne jönne rá magától Liviu Man, ha már kényelmességből nem teszi meg elemi kötelességét, vagyis nem nézi meg a magyar hallgatók beadványát? Tudatlanságból hajtja a vizet Funarék malmára? Méghozzá az ők primitív érveit visszhangozva? Kizárt dolog! A mozgékony sajtótudósítónak érdeke fűződik az értetlenségéhez. Akkor fizetik jól, ha ilyen „trombonos” cikkeket szállít. Mivel győzzük meg az ellenkezőjéről? Sajnos, nekünk soha sem lesz annyi pénzünk. Még annyi sem, hogy rádióadókkal tűzdeljük tele az országot és a Contact mintájára naphosszat világszínvonalú zenét sugározzunk, a 24 órából mindössze két percet használva annak elhadarására, hogy a magyartanár nem taníthatja magyarul a tanulóit, ha nem tud magyarul. Manapság csak ilyen rafinált eszközökkel működik a manipuláció, a faliújságok ideje lejárt.
De mégsem kell kétségbe esni. Mindjárt előviláglik a megoldás, amint elfelejtjük azt a badarságot, hogy a történelmet a néptömeg alakítja. Az mindig arra megy, amerre a politikusok vezetik az orránál fogva. Amerre meggyőzik... Tehát végső soron a politikusokat kell érdekeltté tenni a hangváltásban, és a Ziua mindjárt másként ugratja ugyanazt a problémát az első oldalon. (Hogy az egy ellenzéki újság? Na!) Ha valamilyen érdekből bevonják a heves nacionalizmus zászlaját, előnyben részesítve a megértőbb hangnemet, fogadjunk, hogy sok román írástudó, aki ma teszi a muzsikot, a homlokára csap: szóval nem trombonálni akarnak a magyarok.
A jelek szerint ebben a választási kampányban pozitív irányban mozdulnak el a dolgok. Valami történhetett, itt vagy valahol a nagyvilágban, hogy a vezető kormánypárt érdekeltté vált a vadabb útitársak kipakolásában. Ha ez a jelenség nem délibáb, akkor kis fáziseltolódással következik az irányunkban tanúsított hangulatváltás. Úgy, mint hat évvel ezelőtt. Mert akkor sem a népből, nem spontánul sarjadt a magyarellenesség, hanem a magasból megadott vezényszóra. Úgy hangzott, hogy szeparatizmus.

• Február 2: II. János Pál pápa megfeddi a mocskosszájú magyarokat címmel a bukaresti Adevărul vezető helyen közli a pápa levelét, amelyben nagyon odamond a káromkodó magyaroknak. A szerkesztő meg is kommentálja a levelet, mindenben igazat adva a pápának, kifejezve elismerését a levél tartalmát illetően.
• Február 3: A bukaresti Adevărul eldugott helyen magyarázza bizonyítványát. Ezek szerint az előző nap közölt pápai levélről nem tudták, hogy annak apokrif jellege van. Aki nem tudja, hogy milyen az apokrif írás, legyint egyet és azt mormogja: mindegy, hogyan írta a pápa azt a levelet, jó, hogy odamondott a magyaroknak.
• Február 5: A Renasterea Bănăteană szintén teljes terjedelmében és az apokfrif jelleg megemlítése nélkül közli a „pápai levelet”, II. János Pál aláírással. Nemsokára a Besztercei Răsunetulban is megjelenik az állítólagos vatikáni levél. A vidékiességnek ebben a produktumában nem futja kommentárra, csak egy alcímre: Sarokba állították a magyar arcátlanságot. A bukaresti Adevărul nyomában kullogó testvérlapok úgy látszik nem vették észre a hibaigazítást.
• Az apokrif (nem hiteles) pápai levelet Szeifert Ferenc plébános írta és alá is írta, bevezetőjében kiemelve az írás jellegét. Amikor az Új Magyarországban közölte, álmában sem gondolhatott arra, hogy valahol a világon valóságos pápai levélnek fogják tekinteni finom iróniájú szatíráját.
Mi ez? Tudatos félrevezetés? A magyarság gyalázása bármi áron, még a csúfos leégés, lelepleződés árán is? Vagy általános műveletlenséggel társuló ostobaság? Ha egyedüli eset volna, azt mondanánk, véletlen is lehet, meg sietség, napilapi kapkodás stb.. De...
• Február elsején büntetni kezdik a közlekedési rendőrök azokat a gépkocsivezetőket, akik nem tudják felmutatni az adóhivatalban már nem kötelezően befizetendő, de a hatóságok által megkövetelt biztosítási szelvényt.
• Február 2-án vissza mindent, mert még nem határozták meg a nem kötelező biztosítás kötelező összegét.
• Február 3-án mondják, hogy hosszadalmas a gomba módra elszaporodó biztosító társaságok felhatalmazása, ezért a törvény alkalmazását elhalasztják márciusig.
• Február 5: Bejelentik, hogy az adóhivatal többé nem inkasszálja a biztosítást. Ezért hosszú sorok alakulnak ki a biztosítótársaságok előtt. Tehát mégis megbízták a biztosítókat.
• Február 6: Mégis büntetnek a közlekedési rendőrök, ha valakit rajtakapnak, hogy biztosítás nélkül furikázik, de a rendőrfőkapitányság megnyugtat, hogy még csak enyhén, megelőzően büntetnek, nem alkalmazzák az 50 000-től 200 000 lejig terjedő bírságot.
• Február 8: Az adóhivatal mégis beveszi a biztosítási díjat, úgy mint tavaly, mintha február 1-jétől nem volna érvényben új biztosítási törvény.
Mindezek szellemében esdekelnénk a Vatikánnál: az enyhébb, a megelőző intést alkalmazza, tekintettel arra, hogy nem bizonyítható a pápa rosszindulatú rágalmazása. Ennyire futja a jelenlegi hatalom szellemi erejéből: nem tudja a bal kéz, mit cselekszik a bal.... (nem írjuk ki, nehogy mi is kapjunk egy apokrif levelet).

Magyarországon...
Gazdasági-pénzügyi szempontból 1995 a fordulat éve volt – jelentette ki Horn Gyula miniszterelnök az Országgyűlés előtt elmondott napirend előtti felszólalásában. A kormányfő szavait az ellenzék soraiból jól hallható morajlás kísérte, mire Horn Gyula megjegyezte: sajnálja, hogy egyes képviselőtársait nem zavarják a tények. A miniszterelnök rámutatott, hogy a tavalyi volt az első esztendő, amikor a kormány maradéktalanul teljesítette vállalásait, s szakítottak a sokéves halogatással. Horn Gyula az eredményeket részletezve elmondta, hogy 1995-ben végre közelítettek a teljesítmény és a költekezés összhangjához. Amit tavaly elértek, az véleménye szerint sorsdöntő lesz az elkövetkezendő időszakban is. A gyakorta hallható ellenzéki bírálatokkal kapcsolatban, miszerint a kormány nem ösztönzi a beruházásokat, a szigorú intézkedések hatására sem fog csökkenni a költségvetés és a fizetési mérleg hiánya, emelkedik a munkanélküliség és illúzió mindaz, amit a kormány a privatizációs bevételek terén tervez, Horn Gyula leszögezte: ezek a jóslatok nem váltak valóra.
A miniszterelnök konstruktív hozzáállást kért az ellenzéktől a parlamenti munkában.
Horn Gyula végezetül közölte: elhatározott szándéka, hogy ebben a parlamenti ciklusban már nem változtat a kormány struktúráján, hitet téve a koalíció mellett.
...és a román Statisztikai Bizottságban
Tavaly 6,9 százalékkal növekedett a belső bruttó termelés, az ipari termelés 9,4 százalékkal nagyobb volt, mint 1994-ben, a munkaóra termelékenysége 14,8 százalékkal növekedett... Most ne akadjunk fenn azon, hogy kit érdekel a munkaóra teljesítménye, amikor ezerszámra küldik fizetés nélküli szabadságra a munkásokat, hogy a teljes munkanélküliségről ne is beszéljünk. Annál izgalmasabb a következő adatpár: a fizetések 42,5 százalékkal, az árak viszont csak 32,3 százalékkal emelkedtek. Ezek után a kimutatás negatív adatai, a készlethalmozódás, a fizetési láncolatszakadás, a külföldi túlköltekezés méretére vonatkozó százalékok is hitelüket vesztik: azok biztosan csak azért kerültek a statisztikai beszámolóba, hogy ne minden részletében emlékeztessen az ötéves tervek idejére.

Nem rontott be ajtóstul
Valakik valahonnan felkapták a hírt, hogy a kolozsvári Zeneakadémián elintéződött a magyar tagozat, mert a miniszter megígérte személyes közbenjárását, itt helyben. Ezek után sokan izgatottan várták, hogy a miniszter váltott lovakon megérkezik, ajtóstól ront be az akadémia rektorához, és mindent kidob az ablakon, ha nem járnak el ígéretének megfelelően.
Liviu Maior azóta megfordult Kolozsváron, de erről a különleges küldetéséről nem volt tudomása. Egészen mással volt elfoglalva. Oliviu Gherman RTDP-elnökkel együtt megyei és városi pártszervezeteikkel tanácskozott az erők összefogása érdekében, és főleg új erők toborzásáért a közelgő választási kampányhoz. A tanügyminiszter óhatatlanul tanügyi kérdésekre is időt szakított, hiszen a vendégek hosszas eszmecserét folytattak egyetemi tanerőkkel, sőt a Zeneakadémia magyar tagozatáról is tárgyalt, de nem a korábbi hír szellemében...
De nem árt összegezni az eddigi tárgyalásokat és azok eredményeit. December 13-án Magyari Lajos szenátor és dr. Angi István zeneakadémiai professzor tárgyalt Bukarestben Liviu Maior tanügyminiszterrel, és elvi megállapodásra jutottak arról, hogy legyen magyar dékánhelyettese a Gheorghe Dima Zeneakadémiának. Kolozsvárra hazatérve, az akadémia rektora éppúgy nem akart tudni semmiről, mint korábban, amikor az egyetemi autonómiára hivatkozva elutasított minden javaslatot, amely nem illeszkedik bele a egyetemi szenátus korábbi határozataiba. Tehát további tárgyalásra volt szükség a miniszterrel. Magyari Lajost a félmillió szavazattal támogatott kisebbségi tanügyi törvény parlamenti szakbizottsági vitája kötötte le, ezért megkérte Buchwald Pétert, hogy ő keresse a találkozás lehetőségét a tanügyminiszterrel. Erre a múlt héten került sor, amikor a tanügyminiszter zsúfolt programjába sikerült beilleszteni a megbeszélést, amelyen a kolozsvári szenátoron kívül részt vett Angi István és Terényi Ede. Ezúttal a magyar prodékán posztjának létesítésére vonatkozó javaslatra rákerült a miniszter egyetértő aláírása. A megvalósítás módját magára vállalta. A magyarul oktatandó tantárgyak listájáról azonban nem mondhatott véleményt. Magával vitte Bukarestbe, hogy zenepedagógusokkal tanácskozzon róla, Buchwald Pétert pedig megkérte, hogy a hét folyamán keresse fel a minisztériumban. Hétfőtől amúgy is megkezdődik az új parlamenti ülésszak.
Itt tart tehát most a Zeneakadémia magyar szekciójának, tagozatának vagy csoportjának az ügye. Még azt is hozzátehetjük, hogy az egyetemi autonómia nem lehet akadálya a magyar zeneakadémisták kérésének, ugyanis az autonómiát az adott törvények betartásával kell érvényesíteni. Márpedig a jelenlegi tanügyi törvény, még ha az számunkra nagyon hátrányos is, lehetővé teszi a kisebbségi tannyelvű szekciók létrehozását a tanár- vagy művészképzésben. Ez a törvényes előírás zeneakadémia esetében kétszeresen alkalmazható. A megoldás felé vezető folyamat tehát kilendült a holtpontról, és felgyorsulás jósolható azokból a jelekből, hogy a mérsékeltebb hangvétel kezd felülkerekedni a kolozsvári politizálásban. De olyan gyorsított eljárásokra nem számíthatunk, amilyent a kétes értékű hír sugallt.