Nits Árpád

Mivel újra nyakunkon a választások, mi, keleti újságírók reflexszerűen becsomagoljuk az irkát és a tolltartót, levágjuk a körmünket, és elindulunk az iskolába megtanulni, hogyan bonyolítsuk le a sajtóban civilizáltan a választási kampányt. Így volt ez négy évvel ezelőtt, amikor a Soros-alapítvány ösztöndíjasai lehettünk pár napra, így történik manapság is, amikor több más alapítvány és nemzetközi civiltársadalmi szervezet nyúl a hónunk alá. A történelem persze nem ismétlődik hajszálra ugyanúgy. A lényeges különbség az, hogy most már nem berzenkedünk a tárgyilagosságra vonatkozó felhívások hallatán. Rájöttünk, hogy az alapállás kinyilvánításával és állandó ismételgetésével csak azt az olvasót lehet meggyőzni, aki nélkülünk is meg van győződve, mert mások messzire elkerülik a pártoskodó, részrehajló újságot. Egy idő után pedig megkezdődik az olvasótábor lemorzsolódása, hiszen ki ad pénzt olyan újságra, amelyet behunyt szemmel is el tud olvasni?
Szponzorok
Tehát elmentünk az iskolába, amelynek mecénásai a következők voltak: a Romániai Újságírók Szövetsége, annak Független Zsurnalisztikai Központja és elsősorban a New York-i székhelyű Nemzetközi Újságírószövetség, valamint annak brüsszeli székhelyű Európai Újságírószövetsége. A bemutatkozás kissé hosszúra sikeredett a magyarázkodástól, hogy mostanában ilyen nem-kormányszintű szervezetek és azok leány-alapszervezetei veszik át a kezdeményezést a nyugati kormányoktól, mert az adófizetők mindenütt berzenkednek a kifolyó pénzek miatt. A brüsszeli székhelyű szervezet Neal Swancott politikai közírót bízta meg fejtágításunkkal, aki éppen Mongóliából érkezett Bukarestbe, viszont sokkal szívesebben példálózott Dél-Afrikával, ahol szintén megfordult a civilizált választási kampányért folytatott harc során.
Jelenlét
Mint minden iskolában, a kétnapos szeminárium névsorolvasással kezdődött és végződött, aminek az eredménye menet közben nem javult, sőt... A 36 meghívottból megjelentünk tizenhatan. Az országos lapoktól ott volt a Vocea României, a Jurnalul national, az Evenimentul zilei, az Expres Magazin képviselője, de távol maradt a România liberă, az Adevărul, a Cronica română, a Ziua, a Cotidianul, a Curierul national stb. Talán az is jelez valamit, hogy a régi és az új tévéadók úgy képviseltették magukat, hogy egy operatőr éppen leült megpihenni, amikor körbejárt a jelenléti lista, és ő is aláírta. Jogosan jegyezték meg a szervezők, hogy bizonyos szerkesztőségekben még mindig az a tévhit uralkodik, hogy akkor járnak el helyesen, ha a saját fejük után mennek, vagy ami még rosszabb, ha pontosan követik a kiadó útmutatásait.
Dokumentumok boncasztalon
A szeminárium módszertana leegyszerűsíthető az élveboncolásra: dokumentumokat elemezgettünk, hogy lássuk, mennyire vagyunk képesek felülemelkedni előítéleteken, amikor tárgyilagosan közvetíteni kell az olvasó felé egy törvény vagy rendelkezés lényegét. A helyhatósági választások törvényének módosítására vonatkozó tervezetet a szenátus már megszavazta, a képviselőház még vakációzik. Tehát semmi sem biztos, az Audiovizuális Országos Tanács mégis kibocsátott már egy rendelkezést, amely az antenna-jog felfüggesztésével fenyegeti meg azokat, akik nem tartják be az el sem fogadott törvénytervezetet és a tanács további korlátozásait a választási kampánnyal kapcsolatban. Például nem szabad a jelöltekkel foglalkozni a kampányidőn kívül, de azt még nem lehet tudni, hogy mikor derülhet ki valakiről, hogy jelölt lesz, és még akkor is megfellebbezhetik... Az is, aki nekünk visszafogottságot, mértéktartást jött sugallni, szinte kijött a sodrából ennyi sületlenségtől.
Ideiglenes lakosok szavazata
Az előző helyhatósági választáskor csak a katonák maradtak helyben szavazni, a kormány mostani módosítási tervezete szerint a diákok se kapnának ingyenjegyet és az ideiglenesen az adott településen tartózkodók is beleszólnának abba, ki legyen a polgármester és milyen pártszínezetet kapjon a helyi tanács. Ez így jó – vélték a kormánypárti újságírók –, mert senkitől sem szabad megtagadni a szavazati jogot. A teremben lévő szakértők – közvélemény-kutatók, szociológusok – megkérdőjelezték az átmeneti lakosok szavazatának értékét, ha nem ismerik a jelölteket. Spanyol és portugál példák nyomán nem tartják veszélyesnek katonaság háromnegyedének eltávozását a kaszárnyákból. (Most? Hát amikor kétpolusú volt a világ és az egész hadsereg cukorrépát ásott lövészárok helyett...) A brüsszeli vendég postán leadható szavazatokról beszélt. Hazájában és Nagy-Britanniában így járnak el a helyhatósági szavazáskor, és mindössze két nappal nyúlik meg az összesítés ideje. Hazai szakvélemény szerint a levelezői szavazó státus nem szerepel a román törvényekben, a kormánylap szerkesztőinek véleménye szerint pedig túlságosan megterhelné a vasutat 200 000 katona és 400 000 diák hazautazása. Ezekből a jelekből biztosra vehetjük, hogy ha lesz is vita a képviselőházban a ideiglenes lakosok szavazatáról, a többségi jelszót már kiadták.
A pénz beszél
A választási törvény módosító javaslatai között szerepel egy tiltás, hogy ne legyen fizetett kampányreklám. Az esélyegyenlőség jegyében minden párt a neki kiporciózott adásidőben szerepelhessen, és az újságokat is le kell beszélni valamilyen formában a jelöltek fizetett reklámozásáról. Kár, hogy nem volt jelen a Cotidianul képviselője. Hogyan is utasíthatná el Ion Ratiu árajánlatát e kis kampánypótlékra? Hiszen ez egyet jelentene a szerkesztőség kirúgásával! De nemcsak ez a baj ezzel a tiltással. Miért akadályoznánk a kampányban a pénzes embereket? Hogy inkább a pénztelenek jussanak a költségvetés közelébe? Nem tanácsos éhes kecskére bízni a káposztát – hangzott el a vélemény a hazai szervezők és a külföldi újságíró részéről.
Az adásidő kicentizése
Mint ezelőtt négy évvel, az e képzelések szerint most is kikapcsolják a mikrofonokat és a mestergerendára irányítják a kamerákat, ha egy szónok túllépi a pártjának szánt adásidőt, amelyet annak arányában szabnak meg, teljes jelöltlistát állít. Ezt a méltányosnak tűnő intézkedést is vitatgattuk, ugyanis a pártok nem a valóban különböző hosszúságú névjegyzékeiket olvassák fel, hanem programjukat ismertetik. A programok pedig egyformán átfogóak kell hogy legyenek, kisebb pártok sem hagyhatják ki a társadalmi élet valamely területét.
Jelképtiltás
Az Országos Audiovizuális Tanács rendeletének szövegelemzésére a szervezők Alexandru Sassu demokratapárti képviselőt kérték fel, aki az illetékes szakbizottság titkáraként kíméletlenül boncolt. Szakszerűtlennek nevezte a tanács aggodalmát, hogy a pártok és a jelöltek a kampányban nehogy kiléphessenek az alkotmányos keretből. Az alkotmány bírálata nem jelent alkotmányellenességet, hiszen csak néhány szakaszra vonatkozik a megváltoztathatatlanság elve. Majd rátért az érthetetlen vagy hátsó gondolatokat rejtő előírásokra. Például arra, hogy választási propagandában nem szabad műemlékeket használni háttérnek. Miért ne? És vajon kin akart ütni ezzel a tévézés és a rádiózás modern cenzora? Esetleg az RNEP-en vagy az RMDSZ-en, mert ez a két párt hajlamos történelmi műemlékek fedezékéből szónokolni. Pont. Pontosan így hangzott el, leírtuk, továbbítottuk az olvasó felé, nem kommentáljuk. Szokjunk a tárgyilagossághoz...
Kísérlet
Kis időre munkacsoportokra oszoltunk és közösen dolgozatot írtunk ilyenszerű kérdésekről, hogy mi foglalkoztatja a közírót a leginkább a választási kampány idején. Egyik csoportba véletlenül (?) több kormánypárti, a másikba több független, pontosabban magánvállalkozásban kiadott újság szerkesztője került. Az egyik csoport súlyozott véleménye szerint a legmélyebb álmából felébresztett újságíró menten azon kezd töprengeni, hogy elég alaposan ismeri-e a választásokkal kapcsolatos törvényeket, rendeleteket, míg a másik csoportot inkább aggasztja a kritikus papírhiány, a lapterjesztési akadályfutás, az újságírók megfélemlítése stb.
Megfigyelés alatt
A közismerten ellenzéki 22 c. hetilap alapmunkatársa, Pavel Câmpeanu a PHARE-programot ismertette, amelynek keretében tévéműsorokat monitorizálnak. Hogy ne sokat tudálékoskodjunk, ez mindössze annyit jelent, hogy adatszerűen összesítik: hányszor, mennyi ideig és előnyösen avagy hátrányosan szerepeltetnek-e hatalmi, illetve ellenzéki körökhöz tartozó politikusokat. Ami nem számít meglepetésnek: a közsszolgálati tévé esti híradóműsorában ez az arány 70-30 százalék. Ám ki gondolta volna, hogy az Antena 1 és a TELE 7 ABC éppen ellenkezőleg... A sajtófigyelésnek manapság nincsenek olyan következményei, mint a diktatúra vége felé, amikor az utócenzúra jelentéseitől alacsonyan repültek a főszerkesztők. De a ravaszabb sajtókorifeusok már nálunk is egyre többet adnak a szavahihetőségükre vagy legalább annak látszatára. Enélkül nemcsak gazdasági, hanem politikai céljaikat sem érik el. Más forrásból tudjuk, hogy a szenvedélyes hangvétellel indult Renasterea Bănăteană a vidéki lapok között magasan vezet a korrupcióellenes cikkek száma és azok pártsemlegessége tekintetében.
Egyelőre azonban nagyon nehéz eldönteni, hogy mi előnyös és mi hátrányos szerepeltetés manapság itt egy politikusnak. Galaci újságíró mondta el, hogyan vált a polgármesterjelöltjük hátrányos helyzete döntő előnnyé. A négy évvel ezelőtti választások idején két perét tárgyalta a bíróság, és az újságírók ama bizonyos része ráhajtott, hogy kibuktassák a komcsi jelöltet. De minél zaftosabb híradások jelentek meg a bírósági tárgyalásokról, a jelölt népszerűsége annál inkább növekedett, és végül kényelmesen jutott a polgármesteri székhez.
Hogy erről mi jut eszünkbe? Csak semmi hátsó gondolat! Ha Kolozsváron is lesznek ilyen szenzációs perek, azokról tárgyilagosan tudósítunk, ahogy tanították. Aztán majd tudományosan felmérjük a cikkek hatását...

Teljes a választási kampányhangulat: pénteken három párt is sajtóértekezletet tartott Kolozsváron. Mivel korlátozott lehetőségünk miatt nem tudtunk háromba szakadni, ezúttal a ’93-as Liberális Pártot részesítettük előnyben, amelynek székházában Horia Rusu és Petre Litiu válaszolt bármely kérdésre.
Mindjárt az elején a párt helybéli vezére és polgármesterjelöltje városunk jelöltdömpingjével kapcsolatban kifejezte kétségét, hogy színészek, orvosok vagy egyetemi tanárok jó városgazdák lehetnek. Őket inkább a polgármester tanácsadóiként tudná elképzelni. Horia Rusu pártelnök pedig részletesen válaszolt arra a kérdésre, hogy az új parlamenti ülésszakon benyújtanak-e újabb bizalmatlansági indítványt. Sajnos, még annyi esélyét sem látja egy ilyen lépésnek, mint korábban, ugyanis most az ellenzék véleménye megoszlik. Sokan azt tartják, hogy a Văcăroiu-kormánynak végig kell kínlódnia mandátumát, hogy legyen teljes a bukás. A ’93-as LP szerint nem kellene hagyni, mert minden plusz nap ennek a kormánynak egy napnyi veszteséget jelent Romániának. De ezt Iliescu elnök is tudja, és biztosan cselekedni fog, mint az előző választások idején, amikor Petre Románt kicserélte Stolojánnal. A pártelnök tippelése: a hóval együtt olvad el a kormány.
A továbbiakban pontokba szedve ismertetjük a sajtótájékoztatón elhangzottakat. • A ’93-as LP nem nyilatkozik saját elnökjelöltjéről a helyhatósági választások előtt. Majd a polgármesteri és helyhatósági székek megszámlálása után döntenek arról, hogy érdemes-e külön listán indulni a parlamenti választásokon, és ha igen, akkor lesz saját elnökjelöltjük is. A többi párt elsiette az elnökjelölést. • Ioan Gavra szövetkezési ajánlatával kapcsolatban Horia Rusu megismételte korábbi nyilatkozatát: szóba sem jöhet a lepaktálás az RNEP-pel, mert annak a pártnak nincs doktrínája, csupán azért hozták létre, hogy felkavarja a román politikai életet, ál-konfliktusokat teremtsen, nevetségessé téve a román nemzeti érzelmet. Erre példaként Petre Litiu a főtéri ásatásokat említette, Horia Rusu pedig az Avram Iancu-szobrot, majd feltárta Valeriu Tabără RNEP-es mezőgazdasági miniszter nyári üzletét. Amikor a román termelő fulladt bele a búzájába, mert nem volt tárolási és szállítási kapacitás, akkor az Arad környéki silókat és vagonokat a miniszter bérbe adta Magyarországnak. • A tízezres minimális párttaglétszám tervezett bevezetése a 93-as LP-t nem idegesíti, de oktalanságnak tartják, mert a tömegpártok ideje lejárt. Tényleg sok a párt, és amelyeknek nincs doktrínájuk, azok feleslegesek, de kiszűrésüket a választókra kell bízni. • A párt polgármesterjelöltje nem óhajtja megnyerni a város magyarjainak szavazatát a Funarral való szembehelyezkedéssel. Remélik, hogy ebben a választási kampányban nem ismétlődik meg a négy évvel ezelőtti versenyfutás az ún. jó román és a magyarbarát román között, hanem a választók a jobb városgazda-jelöltre fognak szavazni. Ha Funar megismétli előző kampánystratégiáját, vesztett ügye van, mert „az erdélyi ember csak egyszer téved” (Horia Rusu). • A Măgureanu-Vadim párviadal nem egyéb, mint a láthatóvá tett fele a KGB-s és a nem KGB-s szeku közötti harcnak. • C. V. Tudor mentelmi jogának felfüggesztésére nincs kilátás, ugyanis a kormánypárt képviselői között sok a szimpatizánsa. A parlamentben a legtöbb tetszésnyilvánítást Vadim aratta, és különben köztudott, hogy Iliescu felhasználja, épp úgy, mint Păunescut, olyan dolgok kimondatására, amelyek nem hangzanak európaiul. • Oroszország felvétele az Európai Tanácsba túlságosan könnyen ment. A párt helyesli, hogy Adrian Severin és Adrian Motiu a felvétel ellen szavazott, és csodálkozik, hogy a parasztpárti Valentin Gabrielescu nem követte példájukat. A 93-as LP szerint nem kellett volna elsietni az „Eurázsiai” Tanács létrehozását egy olyan ország felvételével, amely Nagy Péter óta terjeszkedő és bekebelező politikát folytat, cárok vagy pártfőtitkárok vezetésével egyaránt. • Az RMDSZ autonómiaterveivel kapcsolatban Horia Rusu elhalasztotta nyilatkozatát három hónappal, ugyanis csak akkor lesz kész az a törvénytervezet, amelyet jóváhagyás végett az RMDSZ benyújt a román parlamenthez. Addig a Csapó-féle dokumentum nem egyéb elképzelésnél. Elgondolása pedig mindenkinek lehet, azért van véleményszabadság. Akár az alkotmánnyal is szembehelyezkedhet bárki, ő maga is (Horia Rusu) az alkotmány ellen szavazott és most is bírálja. Az más kérdés, hogy betartja. A szavak és a tettek között mindig nagy a különbség. Úgyhogy ki kell várni az RMDSZ törvénytervezetét, amelyet a többség felé terjeszt elő elfogadásra, tehát nem lehet többségellenes. A pártelnök különben felháborítónak tartja, hogy a többség fél a kisebbségtől, a lakosság 8 százalékától, amely többségi beleegyezés nélkül semmit sem tehet. Ezért helyteleníti Iliescu elnök egyesülés-napi kirohanását az ellen az RMDSZ ellen, amelyet egy héttel korábban megdicsért a Katona-ügy elintézése kapcsán. Azt a kijelentését pedig, hogy az RMDSZ bantusztanizálni akarja a romániai magyarságot, egyenesen szégyellnivalónak tartja, ugyanis a bantusztánokba erőszakkal vitték be a rasszista fehérek az őshonos bantukat. Hol vannak itt bantuk, és ha az oroszlán önként akar besétálni a ketrecbe, akkor az idomár miért idegeskedik? A szónoki kérdések után Horia Rusu leszögezte: az elnöki kifakadásból arra következtet, hogy Iliescu ebben a választási kampányban is ráhajt a nemzetiségi problémára. A bantusztanizálást azonban nem tudja lenyelni. Ezt szóvá is teszi a hétfői találkozón.
Megkettőzött figyelemmel kövessük nyomon tehát a politikai eseményeket hétfőn és majd hóolvadáskor.

Kár, hogy amikor levelét elhozta a kapualjig, nem jött fel a szerkesztőségbe. Elbeszélgethettünk volna a jelenlegi helyzetünkben célravezető módszerekről. Román testvéreink – nem szabad ellenségnek nevezni azt, akivel szeretnénk megegyezni – a század elején ugye milyen gyorsan és hatásosan összehozták a Gyulafehérvári Határozatot? Ha előbb hosszasan tanakodnak, kérvényeznek, rimánkodnak, siránkoznak, böjtölnek, talán még ma is munkadokumentumként kezelnék autonómiastatútumuk szövegtervezetét. Ugyanakkor a dél-tiroliakról sem lehet állítani, hogy málészájúak, mégis háromnegyed évszázad telt el, amíg megalapozták önrendelkezésük intézményeit. Ez nemcsak azért van, mert mindenki másként csinálja. Különbözőek a lehetőségek. A történelem majd eldönti, bölcsen irányítanak-e politikusaink. Meglehet, hogy valóban két kezünkbe kellene vennünk sorsunkat, például mint a székely a létrát. Amelyet mellesleg azért tartott keresztbe, hogy jóval szélesebb sávon vághassa le a fákat a maga hasznára. Az autonómia is lehet keskeny ösvény, vagy széles autópálya... Ha két kezünket olyan értelemben említette, hogy esetleg... Arra nem is szabad gondolni. Most, amikor a világnak elege van a kétségbeesett kisebbségek erőszakoskodásából, a legnagyobb tőkénk lehet az, hogy 75 évi megalázás során egyetlen petárdát sem robbantottunk fel.
Amit levelének utolsó sorában önmagáról állít, azt nem hiszem el. Hogy finomabban fejezzem ki magam, Ön nem mai gyerek. Az autonómia szükségességét átérzi. Nem önnel vitatkoztam idézett jegyzetemben, hanem azokkal, akik még a kifejezést is kiirtanák.

Aki közömbösségtől féltette az idei választási kampányt, az megnyugodhatott a tegnap a teljesen telt kolozsvári Diákház látványától.
Francisc Păcurariu megyei demokratapárti elnök házigazdaként nyitotta meg a találkozót, átadva a szót Sergiu Cunescu szociáldemokrata pártelnöknek, aki a rá jellemző könnyed stílusban ismertette a szociáldemokrácia eszmerendszerének szerepét Európában és a nagyvilágban. Hangoztatta, hogy évszázadunk legjelentősebb fejlődését a szociáldemokrata pártok valósították meg, ahol hatalomra juthattak. Kemény szavakkal ostorozta a jelenlegi kormányzat balsikereit, az ország jelenlegi helyzetét a tömeges elszegényedéssel és a korrupció parttalan terjedésével jellemezte. A Román Szociáldemokrata Párt és a Demokrata Párt (Nemzeti Felszabadítási Front) szövetségével kapcsolatban kiemelte, hogy ez akkor jött létre, amikor a román politikai porondon a pártszövetségek szétesésének, marakodásának lehetünk tanúi. A Szociáldemokrata Szövetség olyan erőt képez, amely ismert és kevésbé ismert személyiségekből akár két szakértői kormányt is létre tudna hozni. A szocdem politikusok összefogása azonban nem elegendő, mert a bársonyos visszarendeződés egypólusúvá akarja változtatni a politikai életet, ennek megakadályozásában kérte a civil szféra támogatását.
Petre Roman erős rokonszenv-nyilvánítás közepette kezdte beszédét, amelynek lényegét képezte a jelenlegi kormányzat bírálata: ha nem tudnak pénzt szerezni az országnak, ha nem tudják biztosítani a nép ellátását, egészségvédelmét, a munkához való jogot, akkor szedjék a sátorfájukat, mert mások képesek lesznek orvosolni a súlyos társadalmi bajokat, amelyek okát abban látja, hogy a jelenlegi hatalom sorozatosan kártokoz az országnak. Forradalomban született párt elnökeként hangsúlyozta, hogy nem szabad tovább tűrni az európai 24. – vagyis utolsó – helyet, és ezzel kapcsolatban kifakadt: őt nem érdekli, hogy a romlást korlátoltság vagy rosszakarat idézte elő. A különbségre azért visszatért, hogy ha a szándékosságot sikerül rájuk bizonyítani, akkor bíróság mondjon róluk ítéletet. A Roman-kormány korszakára utalva megjegyezte, hogy merész, politikai szándékoktól mentes módszerekkel próbálta felszínre hozni a román társadalom tartalékait.
Ezután Constantin Avramescu ismertette az SZDSZ felhívását az országhoz, amelyben liberális gondolatok is helyet kaptak, például az, hogy a szabadság azt jelenti, hogy az ember minél kevésbé függjön az államtól. A legszegényebb néprétegek életének könnyítéséért 2000-ig megszüntetnék a mezőgazdasági adót, a nők érdekében pedig három évre emelnék a szülési szabadságot, szavatolva a visszatérés lehetőségét a munkahelyre stb.
Ezután következett a meglepetés. Adrian Severin előterjesztette az SZDSZ javaslatát Románia és Magyarország történelmi megbékélésére, amely a két párt vezetői szerint csak első lépés lenne a két ország partnerségéhez vezető úton. A javaslat legfontosabb pontjai: dolgozzák ki mindkét országban a nemzeti kisebbségek statútumát; tíz évig szüneteltessék a múltbeli sérelmek taglalását; hozzák létre a vegyes történészbizottságot, majd később a közös történelemkutató intézetet; valósítsák meg az intézményes gazdasági együttműködést az EU-tagság mielőbbi megszerzéséért, majd az integráció elmélyítéséért a két szomszédos ország között; román-magyar vámunió megteremtése; román-magyar fizetési rendszer kidolgozása; román-magyar beruházási rendszer a tőke szabad áramlásával; román-magyar bankrendszer stb.
Előterjesztésében Adrian Severin hangsúlyozta, hogy ez a dokumentum is jelzi a Szociáldemokrata Szövetség törekvését: a retorika politikájával szemben érvényesíteni kell a tettek politikáját.

Haladéknyerés
Szombat este vacsora után, mint már jeleztük, „könnyebb” problémák megbeszélésére használták fel az időt, mielőtt pihenőre tértek volna az SZKT tagjai. Takács Csaba politikai nyilatkozatot olvasott fel, amelyet teljes terjedelmében közlünk a 4. oldalon. Annak vitája során Birtalan Ákos megkérdezte, hol vannak, illetve készülnek-e azok a programok, amelyeket – idézett a nyilatkozatból – „akár kormányzati szinten is érvényesítene” az RMDSZ. Válaszában Takács Csaba rámutatott, hogy a kampánystáb dolgozik ezeken a programokon. Csiha Tamás arról érdeklődött, hogy a politikai nyilatkozatnak elkészült-e a román fordítása és azt átadták-e román újságíróknak a téves értelmezések elkerülése érdekében. Erre is megnyugtató volt a válasz. Borbély Imre azt kérdezte: mi a garancia arra, hogy ha az RMDSZ részt vesz a jövendőbeli kormánykoalícióban, nem kell-e lemondani arra az időre az autonómia-elképzelésekről. Válaszában Markó Béla rámutatott, hogy korai lenne annak találgatása, milyen parlamenti képlet alakul ki az idei választásokon. Egyelőre arra kell törekedni, hogy minél nagyobb legyen az RMDSZ-részvétel. Ha a szövetség belép a kormánykoalícióba, annak feltételeit, elveit az SZKT döntené el.
A nyilatkozatot néhány apró módosítással jóváhagyták.
Ezután Náznán Jenő ügyvezető gazdasági alelnök ismertette programját, amelyben ilyen fejezetek szerepelnek: privatizáció, tájékoztatási rendszer; felkészítés az első részvényesi ülésekre, a részvénypiacon való részvételre; szövetkezési törvények; együttműködés társult gazdasági szervezetekkel; átfogó információs rendszer; együttműködés önkormányzati tanácstagokkal, polgármesterekkel, hatalmi pozícióban lévő RMDSZ-tagokkal; kapcsolattartás vállalkozókkal, külföldi befektetőkkel; a magyar kárpótlási törvény lehetőségeinek felhasználása stb. Titkos szavazással – négy nem-szavazat ellenében – az SZKT elfogadta a programot és ezzel megerősítette hivatalában az ügyvezető gazdasági alelnököt.
Vasárnap 11 órakor – a Katona-ügy lezárása után – kezdődhetett meg a belső választások szabályzatának vitája. Előterjesztésében Székely István vázolta a belső választások előkészítésének folyamatát, amelynek immár két és fél éves történelme van. Ezzel inkább csak az újságírók figyelmét kötötte le, mert a terem szinte kiürült. Egyelőre nem véglegesen. Az SZKT-tagok többsége az előcsarnokban pihente ki az előző napirend fáradalmait. Legutóbb Marosvásárhelyen a jelenlévők 85 százaléka jónak találta a szabályzatot, de a szavazatok összegezésekor kitűnt, hogy a hiányzók miatt az ülés nem szavazóképes.
Az előterjesztés befejezésekor kiderült, hogy az érdekeltek a teremben vannak és a gyér jelenlét ellenére heves vita alakult ki. Kerekes Károly azt kérte, hogy a platformoknak ne legyen előre meghatározott számú helyük, hanem az SZKT-ban csak annyi mandátumot kapjanak, amennyit a szavazatok alapján megnyernek. Molnos Lajos élesebben fogalmazott. Az SZKT nem bírálhatja felül a kongresszusi határozatot, amelyben nincs mandátumleosztás a területi szervezetek és a platformok között. Gyémánt Mihály attól óvott, hogy az SZKT megvalósíthatatlan szabályzatot fogadjon el. Példaként említette az ajánlási szelvényt, amelyet tagdíjbeszedők olyanoknak osztogatnának szét, akik azt sem tudnák, miről van szó. A választói névjegyzékek kifüggesztése pedig olyan ellenséges közegben, amilyen Kolozsvár, egyszerűen elképzelhetetlen. Bucur Ildikó azt sérelmezte, hogy a tervezet szerkesztői mereven ragaszkodnak szövegükhöz, nem hajlandók figyelembe venni a módosító javaslatokat. Zonda Attila javasolta, hogy az SZKT létszámát a mostani 127-ről csökkentsék 65-75-re és erről szavazás elrendelését kérte. A létszámcsökkentés meg- vagy leszavazása elmaradt, mert ráér a következő SZKT-n, a szabályzat szakaszonkénti vitájakor. Ugyanis a tervezetet visszautalták a jogi szakbizottságnak további tökéletesítésre. Ennek eldöntését azonban még néhány csörte előzte meg. Nagy István gyergyói elnök szerint például, aki nem akarja a belső választásokat, nem azt keresi, hogyan lehet megvalósítani, hanem hogyan lehet elnapolni. Ezért javasolta a tervezet szakaszonkénti megvitatásának azonnali megkezdését. Ezzel szemben Varga Gábor bihari elnök feltette a kérdést, melyik elnök vállalná ebben a zsúfolt évben a belső választások megszervezését.
A tervezet visszautalása ellen egyedül Nagy István szavazott, nyolcan tartózkodtak...
Sokkal gyorsabban ment a következő napirendi pont elhalasztása. Márton Árpád jelezte, hogy a házszabályzati bizottság éppen csak megalakult, nem tudott érdemi javaslatokat kidolgozni az SZKT működésére.
Ezután Borbély Ernő beszámolt arról, hogy megalakult a Székelyföldi Egyeztető Tanács Csík, Erdővidék, Gyergyó, Kézdi széki, Maros megyei, Orba széki, Sepsi, Udvarhely szervezeteinek részvételével. A csíki szervezet elnöke átadta a SZET működési szabályzatát és kérte az új regionális testület elismerését.
Miután üdvözölte az új testület megalakulását, Takács Csaba ismertette az Ügyvezető Elnökség 40 oldalas beszámolóját. Az alapos, az összes főosztály tevékenységére kiterjedő jelentés szóbeli vázlata is hosszúra sikeredett, az SZKT-ülés mégsem került volna időzavarba, de sajnos a korábbi szokás hatalmának sokan engedelmeskedtek. Így az interpellációk idejére szavazásképtelen lett az SZKT és érvénytelen a többségi szavazat, hogy az SZKT nem fogadja el Szabó Károly válaszát Birtalan Ákos interpellációjára. A képviselő, mint korábban Mátis Jenő, azt firtatta, hogy miért nem kérték ki az RMDSZ-képviselők és -szenátorok véleményét a frakcióvezetők, mielőtt beterjesztették a rendkívüli parlamenti ülésszakra vonatkozó javaslatukat. Tokay György már nem volt jelen, a szenátusi frakcióvezető Szabó Károly pedig így válaszolt: ő nem kapott szabályos felkérést szenátusi kollégái részéről, Tokay kapott és valószínűleg megadja a választ. Ez az a válasz, amelyről kvórum hiányában nem lehet eldönteni, elfogadható avagy sem.
Az SZKT januári ülése névsorolvasással ért véget. Hogy mi történik az ülés végét elbliccelőkkel, még nem lehet tudni. De az SZKT bizonyára tovább lép a fegyelem megerősítésének útján.

Nyitott ajtókkal
Mint már hírül adtuk, péntek délután a napirend előtti hozzászólásokra szánt időben Tőkés László ismertette újabb levelét, amelyet a román és a magyar államfőhöz intézett a magyar-román megbékélés ügyében. Mátis Jenő felszólalásában megkérdőjelezte annak jogosságát, hogy a két frakcióvezető az RMDSZ-szenátorok és képviselők véleményének megkérdezése nélkül adta be javaslatát a parlamenthez rendkívüli ülésszak összehívására. Dézsi Zoltán SZKT-elnök a frakciók belügyének tekintette a problémát, az érintettként felszólaló Szabó Károly pedig elnézést kért a hallgatóságtól, hogy Mátis Jenő az idejüket rabolta. A kérdés azonban újra felszínre vetődött másnap, az interpellációk keretében.
Az első napirendi pont megvitatása előtt Varga Gábor és Kelemen Attila javasolta, hogy arra az időre tessékeljék ki az újságírókat. Molnos Lajos a Ziua aznapi számában megjelent cikkel érvelt a javaslat mellett. A tudósító szerint Molnos az SZKT-n a sárga földig leitta magát, majd hazautazott, mert Kolozsváron közben szükségállapotot hirdettek ki. Ebből mindössze annyi igaz, amennyi nincs is a hírben: Magyari Lajos utazott haza kijózanodni. Ezzel szemben Frunda György felvetette, hogy ha a rendkívüli ülésszakot az autonómia-statútumról nem tartották zárt ajtók mögött, nem lenne méltó az RMDSZ-hez, ha személyi kérdéseket eltitkolnának a közvélemény elől.
Ezután Markó Béla ismertette Katona Ádámnak a Szabadságban megjelent cikkét, amelynek tartalmáról késve, román újságírók kérdéseiből értesült. Még akkor sem tartotta célszerűnek a nyilvános tisztázást, levelét csak területi és platformelnököknek küldte el, de amikor az Erdélyi Magyar Kezdeményezés Markó Béla szerint nem kielégítő válaszát kiadták a sajtónak, a szövetségi elnök is nyilvánosságra hozta levelét. Kérése: az SZKT foglaljon állást olyan értelemben, hogy az RMDSZ-ben nem lehet helye a szélsőjobbos gondolatvilágnak.
Katona Ádám helyzetismertetését azzal kezdte, hogy a kérdésnek csak egy része és csak egyfajta tálalásban közismert, majd felolvasta a korábban már kiosztott értékelését, amelyben messzire nyúlt vissza, hangsúlyozva, hogy szerinte az RMDSZ-tisztségviselők kiválasztási kritériumainak megállapítása régóta esedékes lenne, de azt minden kongresszuson elnapolták. Katona szerint az egykori diktatúra kollaboránsai éppúgy alkalmatlanok az erdélyi magyarság érdekeinek védelmezésére, mint azok, akik elrománosodtak vagy akik gyermekeiket románoknak nevelik. Az értékelést átszőtték személyes sérelmei, többek között az, hogy éhségsztrájkos akciójában nem álltak mellé, a hét székely politikai elítélt ügyéért való küzdelemben is egyedül maradt. Majd az alapvető problémára visszatérve hangsúlyozta, hogy az elrománosodás elleni fellépésében az RMDSZ programjára is hivatkozhat, hiszen az is leszögezi, hogy a romániai magyarság nem akar elvándorolni, beolvadni, hanem meg akarja őrizni identitását, ennek érdekében magyar oktatást óhajt minden szinten. Hogyan képzelhető el a program felvállalása azok részéről, akiknek a mindennapi élete szöges ellentétben áll ezekkel az elvekkel? – tette fel a kérdést Katona Ádám.
A nehéz napirendi pont megtárgyalását levezető Puskás Bálint szavazásra bocsátotta volna, hogy az SZKT akar-e állást foglalni az ügyben, mire Tokay György és Márton Árpád felszólalásában előzetes vitát igényelt. Frunda György ügyrendi kérdésben kért szót. Szerinte ez csak akkor tartózna az SZKT-ra, ha valamely platform dokumentuma került volna ellentmondásba az RMDSZ programjával. Ha a nyilatkozat a Katona Ádámé, elbírálására az Etikai Bizottság illetékes. Márton Árpád ezután felkérte az EMK jelen lévő tagjait, mondják el, vállalják-e Katona Ádám nyilatkozatát. Borsós Géza csak a platform tagjaként és nem nevében akart véleményt mondani, mire felhördült a terem egy része. Mégis elmondta, hogy a Frunda javaslatát támogatja.
A szertágazóan kibontakozó vitáról a felszólalók egy-egy mondatával próbálunk képet nyújtani.
Tokay György: 100-200 ezer szavazót veszítünk el, ha sértegetjük a vegyes házasságban élőket. Markó Béla: Bármikor felüti a fejét ilyen vélemény, reagálnunk kell, állást kell foglalnunk, különben elfelejtjük századunk szomorú eseményeit. Tőkés László: Az más kérdés, hogy nekünk fájdalmas az egyre több vegyes házasság, de nemzetféltés okán sem szabad személyi jogot, a szabad párválasztás jogát sérteni. Murvai Miklós: Mit tett volna a korabeli RMDSZ István királlyal, akinek bajor felesége volt? Szabó Károly: Ne Katona Ádámmal szemben foglaljunk állást, hanem ezzel az eszmeiséggel. Székely Ervin: Ha elfogadják Katona ideológiáját, ki kell lépnem a szervezetből, mert a feleségem román és egyik nagyapám német volt. Buchwald Péter: Ha a csökkent identitástudatot elfogadjuk szelekciós kritériumnak, és nem a rátermettséget, elhivatottságot, képességet vizsgáljuk vezetőink kiválasztásakor, nagyon ingoványos területre lépünk. Tőkés András: Túlbeszélünk, túlhangsúlyozzunk bizonyos dolgokat, pedig nem kellene barnára festenünk az ingünket; az pedig kívánatos volna, hogy jelöltjeink tegyék le önéletrajzukat. Katona Ádám: Hol jött be az a csalóka képzet, hogy én elrománosodottaknak tartok mindenkit, aki vegyes házasságban él? Sogor Csaba: Ha nékem két gyermekem van, nem hirdethetem a szószékről annak szükségességét, hogy mindenkinek négy gyermeke legyen. Eckstein-Kovács Péter: Aki napjainkban itt vállalja magyarságát, azt nem lehet fogyatékos identitástudatúnak nevezni. Borbély László: Véleményt kell mondanunk abban a kérdésben, amely rányomta bélyegét a XX. század történelmére, meg kell gátolnunk, hogy 4-5-10 Katona Ádám felüsse a fejét. Kozsokár Gábor: Ezen a gyűlésen határozatot kell hoznunk, mert ha nem, azt a látszatot keltjük, hogy egyetértünk a diszkriminációval. Kelemen Károly: Kereszténydemokrata Pártunk tagja az EUCD-nak, amely már sokszor kiállt a magyar kisebbség érdekében; felemás állásfoglalás esetén EUCD-tagságunk összeférhetetlenné teszi együttműködésünket az RMDSZ-szel. Borsós Géza: Vajon nem fűződik valakinek érdeke ahhoz, hogy az SZKT-ban szélsőségesek jelenlétét mutassák ki? Toró Tibor: Hiba volt a magánszférát a politika világába emelni, de emiatt senki sem minősíthető fasisztának vagy szélsőségesnek. Muzsnai Árpád: Egy csoport sorozatosan támadja a kolozsvári kongresszuson megválasztott vezetőséget. Kozma Sándor: Kétségkívül politika hibával állunk szemben, de a cikk hangneme nem utal arra, hogy platformálláspont lenne; mindvégig első szám első személyben íródott; Katona Ádám azzal sem szolgált rá ironizálásra vagy megvetésre, ezért nem érthetek egyet azzal, ahogyan Tőkés László püspök úr Katona Ádám éhségsztrájkja miatti legyengült állapotára célzott, vagy ahogyan Muzsnai Árpád szomorúan nevetséges embernek nevezte. Asztalos Ferenc: Ne szűkítsük a vitát a fogyatékos identitástudatra, hiszen Katona Ádám szervezetünk egésze ellen indított támadást az Európai Időben, az Erdélyi Naplóban, a Hargita Népében.
Az állásfoglalás megszövegezését, elfogadását vasárnapra hagyták, a szombati vacsora után, fél tizenegykor kevésbé „rázós” témákkal folytatták a SZKT-ülés munkálatait. Másnap bebizonyosodott, hogy valóban nem tudták volna lezárni a kényes ügyet. Az állásfoglalás tervezetében ugyanis szó szerint idézték a Katona-cikk egyik jellemzőnek talált mondatát. Főleg emiatt vasárnap délelőtt újra fellángolt a Katona-ügy vitája. Sánta Pál Vilmos, Mihály József, Takács Csaba szerint a Katona-idézetnek nincs helye az állásfoglalásban, Katona Ádám ezzel szemben azt kérte, hagyják benne, legyen világos, miért ítélik őt el, hogy ne keltsék koncepciós per látszatát. Tőkés András viszont felvetette, hogy foglalják bele Magyari Lajos pénteki botrányos kijelentését is. Bár a „befolyásoltság” és az „illumináltság” állapotára utalva többen szelíden elverték a port az időközben eltávozott szenátoron, a hivatalos elítélésére vonatkozó javaslat nem talált visszhangra. Varga Gábor szerint az állásfoglalás gyenge, enyhe. Markó Béla azért tartotta fontosnak az állásfoglalás egyértelműségének megerősítését, mert Katona Ádám fejtegetéseinek következményei voltak és vannak – külföldön is! Mint mondotta, akik azt akarnák, hogy az idézet az állásfoglalásban maradjon, tovább gyűrűztetnék a vitát, hogy hátha mégis igaza van Katonának. Takács Csaba a szervezeti egységre vonatkozó utalások helyességét vitatta. Az egység ad erőt ahhoz, hogy kisebbségvédelmi politika helyett autonómia-politikát folytassanak, ezért veszélyes az, ha az RMDSZ-en belül kérdőjelezhetik meg az egységet. Eckstein-Kovács Péter az eredetkutatást súroló vélemények elutasítására helyezné a hangsúlyt, az RMDSZ egységének firtatására vonatkozó befejező részt kihagyná.
Márton Árpád a szövegszerkesztők nevében elismerte a nagyon súlyos ellenvetések jogosságát és más szövegszerkesztő bizottság kinevezését kérte. Markó Béla ezt nem tartotta szükségesnek. Az általa módosított szöveget az SZKT előbb tapssal, majd 61 egyetértő szavazattal elfogadta. Tartózkodott 18 részvevő.
Az állásfoglalás végleges szövege: „Az RMDSZ programja szerint a szövetség elutasítja a nacionalizmust, sovinizmust és antiszemitizmust, a gyanakvást és a nemzeti előítéleteket, a verbális agressziót, bárki részéről nyílvánulna is meg. Szükségesnek tartja a mindenféle másság iránti tolerancia és a társadalmi szolidaritás szellemétől áthatott közhangulat kialakítását.
Megalakulása óta szövetségünk egységesen és következetesen kiállt a programjában megfogalmazott elvek érvényesítéséért. Ennek szellemében a Szövetségi Képviselők Tanácsa egyértelműen elhatárolja magát Katona Ádámnak a fogyatékos magyar identitástudatra, a vegyes házasságokra vonatkozó nézeteitől.
Szövetségünkben nem volt, nincsen és ezek után sem lesz helye az intolerancia ehhez hasonló megnyilvánulásainak.”
Vasárnap 11 órakor kezdődött meg a belső választási szabályzat tervezetének vitája, amelyről holnapi lapszámunkban számolunk be.

Íme egy példa arra, hogy a pártatlanságban tetszelgő igazságosztogatás útja félműveltséggel van kikövezve.
Tárgyi tévedéseit nézzük el a német újságírónak. Azon se hökkenjünk meg, hogy nem tudja: tényleg nem hasonlíthatók össze a nagyobb jövedelmet hajszoló vendégmunkások az őslakókkal. Mindezt nehéz megérteni annak, akinek mérlegén a többségi kultúrimperialisták ugyanolyan súlyosak, mint a kisebbségi fasiszták. Ilyen bonyolult dolgokat képtelenség megmagyarázni annak, aki szerint lehetnek fasisztái egy olyan kisebbségnek, amely 75 év alatt egyetlen terrorista jellegű akciót hajtott végre, azt, aminek szemtanúja lehetett a Mátyás-szobor előtt, azokkal a nénikékkel és bácsikákkal, akiket állítólag autóbuszokkal hoztak verekedni...
Ide vezet az előítélet, amelyet már a bevezetőben elárul magáról a német újságíró: Kolozsvár félig München, félig Szarajevó. Miért nem Szófia? Mert ott nincs Bosznia-szindróma?
Mivel helyzetünket ellenségünknek sem kívánjuk, csupán azt szeretnénk, hogy R. Luyken egyetlen éjszakát töltsön el a következő rémálomban. Napóleonunk Berlinbe költözik polgármesternek. Hűséges szárnysegédje, Liviu, elkíséri és ásatást rendel el a Magdeburgi kapu tövében. Néhány megmaradt idős német tiltakozására Liviu így nyilatkozik a sajtónak: mit akarnak a németek, mikor a legnagyobb királyuk francia volt, a legnagyobb költőjük lengyel és legnagyobb humanistájuk természetesen román stb. stb. R. Luyken pillantásával esdekel a nagyvilágból érkezett újságíróknak, kérdezzék már meg Liviutól: milyen nemzetiségűnek született az ő nemzetének legnagyobb királya? Hát legnagyobb költője? És legnagyobb fejedelmi festője? Csak nem tagadhatja meg Hohenzollern Sigmaringent, Eminovicsot, Szatmári Papp Károlyt? Meg a többi Lazarovici-ot meg Cocist. De hiába! A sajtó süket a hátrányos helyzetbe került németség sérelmeire, mert attól tart, hogy a szorongatott kisebbség visszapofázásával megrendíti a térség nyugalmát. Ezért a világ közvéleménye felé azt a tévhitet közvetíti, hogy a jellegtelen német nemzet értékei eltörpülnek Liviu nemzetének új alkotásai mellett – még ha lekezelően giccseseknek nevezi is azokat –, tehát fel lehet áldozni a Magdeburgi kaput.
Kellemes ébredést, kedves Nyugat!

Szombat délután 5 órakor megkezdődhetett a rendes ülésszak, amelynek részletes beszámolójára a hét folyamán visszatérünk. A napirend előtti felszólalásokra szánt időben Tőkés László ismertette a román és a magyar államfőhöz intézett újabb levelét a magyar-román megbékélésről. Az első napirendi pont keretében megvitatták Markó Béla s az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform szóvivője között kialakult ellentétet. Az estébe nyúló, helyenként ellentmondásos, időnként heves, szenvedélyes vita azzal a határozattal ért véget, hogy az SZKT nyilatkozatban ítéli el Katona Ádám diszkriminációs kritériumát az RMDSZ vezető tisztségeinek betöltésében. Ezután Takács Csaba felolvasta az RMDSZ választási kampánynyilatkozatát. Az SZKT meghallgatta Náznán Jenő ügyvezető gazdasági alelnök stratégiai elképzeléseit, majd titkos szavazással megerősítette tisztségében az alelnököt. A belső választások szabályzatának elfogadását ismételten elnapolták. Úgyszintén a következő SZKT-összejövetelre halasztották a testület működési szabályzatának módosítását. Ezután elhangzott az ügyvezető elnök beszámolója, amelyet vita nélkül elfogadtak.

Szörnyű dolgok derültek ki a minap. Ha azokat komolyan vennénk, félbe kellene szakítani az udvarhelyi SZKT munkálatait. Megint jelentkezett valaki, aki nem érti az autonómiát. És amíg meg nem magyarázzák neki, egy tapodtat sem mehetünk tovább. Ez így van az iskolában is. Várjon az egész osztály. Egy mindenkiért, mindenki egy értetlenkedőért, vagy nevezzük, aminek akarjuk.
De nemcsak ez a baj. Hanem a lassú felfogású tanuló szerint követeléseink közül ki kellene iktatni azt a szót, hogy autonómia. Mert lám a finn alkotmányban sincs benne, nem bosszantják vele Funart, Tudort és társait. Külön önkormányzati törvény rendelkezik Aland közigazgatásáról, de azt csak az vegye észre, aki nem akar kancsin nézni.
Mivel az utóbbi hat fényéves évben az RMDSZ dokumentumait – a legelsőtől a legutóbbiig – úgyszólván átszövi ez a fogalom, az egész irattárat át kellene fogalmazni, tehát a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésére esetleg három év múltán kerülhetne sor (számításba vettük az újabb szövegszerkesztők kétszeres termelékenységét).
De nem ilyen egyszerű a dolog. Funar, Tudor és társai esetleg nem jönnének rá a turpisságra, viszont a magyart anyanyelvi szinten ismerő tanácsosaik (pl. G. Farkas) megsúgnák nekik, hogy az önrendelkezés ugyanazt jelenti. Tehát az sem használható a dokumentumokban. Továbbá...
Tovább nem érdemes részletezni. Az elmúlt évek osztályismétlőire sem kell várnunk, amíg megértik, hogy Funar, Tudor és nagyon sok társa csak akkor lesz nyugodt, ha a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében és dokumentumaiban nem fordul elő az a szó, hogy magyar. Tehát az autonómia szó kiiktatására és hasonló különlegesen megfontolt igények kielégítésére még várni kell. Reméljük, az idők végezetéig.

(Kiküldött munkatársunktól)
Tegnap kivételes pontossággal – a meghirdetett délutáni két óra után néhány perccel – és szintén kivételesen nagy létszámban – kilencvenhárom taggal – megkezdte munkáját a Szövetségi Képviselők Tanácsa.
Péntek délután és szombat délelőtt, negyvenhét képviselő kezdeményezésére rendkívüli ülésszakon vitatják meg dr. Csapó József személyi elvű autonómia-statútumának tervezetét, a továbbiakban szokványos napirend szerint bonyolítják le az esztendő első tanácskozását. A bevezető beszédek új évi jókívánságokkal kezdődtek, de már Markó Béla köszöntője is sugallta, hogy súlyos problémák kerülnek terítékre. Jó előre jelezte, hogy az EMK-platform szóvivőjével felmerült ellentétét majd a rendes ülésszakon tárgyalják meg, ne zavarják vele az autonómiavitát. Magyari Lajos mégis szenvedélyesen követelte, hogy előbb tisztázzák: fasiszta vagy demokrata szövetség-e az RMDSZ. Az egész testület tapintatosan eltekintett a vita kibontásától, és mintha mi sem történt volna, megkezdődött a Csapó-tervezet vitája.
A szakbizottsági jelentések elhangzása után Tőkés László felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az autonómiatörekvéseket félelmek és opportunista hajlamok gátolják. Pedig az autonómia nem magyar találmány, a román alkotmányban is szerepel, például az egyházi autonómia, annak mechanizmusát egyszerűen alkalmazni kellene más területekre is. Takács Csaba elismerte a Csapó-tervezetbe fektetett jelentős munkát, de számos kiigazítanivalót talált benne, észrevételeit írásban összegezte. Márton Árpád a vita módjára tett javaslatokat, Magyari Lajos pedig kifejtette, hogy az autonómia nem írott dolog, hanem gyakorlat. Somai József úgy vélte, hogy most csak elvi szempontokat kellene leszögezni. Tokay György utalt Tőkés László felszólalására, helyeselve, hogy ami ki van találva, azt ne próbálják megint felfedezni, így az autonómia költségvetési vonatkozásainak kidolgozásában forduljanak az egyházi finanszírozás módszertanához. Varga Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy a Csapó-féle dokumentum nem veszi tekintetbe, hogy már létezik egy kisebbségi törvénytervezet, amelyet ugyan a parlament hosszú ideje elfektet, de nem lehet számításon kívül hagyni.
Korábban, ügyrendi felszólalásában, Zonda Attila jelezte, hogy a vita csapongásának elkerülése érdekében jó volna a máskor alkalmazott módszerhez folyamodni, vagyis rendeljenek el szünetet, ezalatt a frakciók jelöljenek ki vezérszónokokat, akik előterjesztik a csoportok egyeztetett véleményét. Ehhez meg kellett hallgatni dr. Csapó József vélekedését az addig elhangzottakról.
Csapó József sajnálattal állapította meg a hatalom közönyét a kisebbségi törvénytervezettel szemben. Éppen ezért tartotta szükségesnek egy újabb statútum kidolgozását, amely alapelveket, intézményeket, hatásköröket ír le. Nem is akart többet, hiszen a megvalósítás módozatait majdan az autonóm területeknek kell kidolgozniuk – ezért autonómok. Ezek a dolgok nem új keletűek, a tizenöt autonóm területen kívül legalább még annyi nemzeti közösségnek van Európában személyi elvű autonómiája, oly módon, hogy az anyanyelvhasználattal kapcsolatos ügyeit saját önkormányzati testülete intézi – függetlenül attól, hogy az egyén tömbben, kisebbségben vagy szórványban él. Csapó szerint a lényeg az, hogy ne halogassák tovább az autonómia-statútum véglegesítését és elfogadását, mert beleszaladva a választásokba, újra eltelik egy esztendő előrelépés nélkül.
Ezután vonultak külön a frakciók, amelyek tanácskozását egyeztető kerekasztal követte, és plénumban csak azután folytatta munkáját a rendkívüli SZKT.

Ezt az egész Măgureanu-Vadim párviadalt a legnagyobb fenntartással és kellő iróniával kell figyelni, különben úgy járhatunk, mint a szurkoló, aki lelkesen buzdítja csapatát a tavaly ilyenkori klubfogadáson eladott mérkőzésen.
Ebben a meggyőződésben erősített meg a Román Hírszerző Szolgálat tevékenységét felülvizsgáló parlamenti szakbizottság keddi ülése. Sokkal kisebb koncok elvitatásakor az újságírók naphosszat toporognak az utcán vagy jobbik esetben a folyosón, míg az illetékesek jónak látják néhány szűkszavú közlemény kiszórását az éhenkórászoknak; most pedig a magnókezelők rákönyökölhettek Văcaru nyakára, az operatőrök a kamera csőrével belekukkanthattak V. Tudor fülébe, senki sem fenyegetőzött a terem kiürítésével. A politikai kaszt minden tagja állandó szereplésre törekszik, szinte mindegy, hogy előnyös vagy kedvezőtlen színben tüntetik fel a tévében, rádióban – hívei első esetben növekvő elragadtatással, második esetben elmélyülő együttérzéssel követik az urnákig. Politikai hulla tehát nem lesz; a mérkőzés döntetlennel vagy kis gólkülönbséggel ér véget.
Ezért csak lakonikusan: kedden Corneliu Vadim Tudort hallgatták meg, aki letett öt iratcsomót a bizottság asztalára, nem kis műriadalmat váltva ki magas körökben a szélsőséges pártvezér rejtelmes hatalmáról. Mintha nem ők ruházták volna föl vele... Szerdán Virgil Măgureanu meghallgatásakor kitűnt, hogy korábbi beosztottjától kapta a dossziéjának másolatát, és az ügyről Iliescu elnökkel is konzultált. Korábbi beosztottjával azonban valószínűleg nem, mert az illető, bizonyos Marcu nevezetű tábornok azt állította, hogy ő az eredeti dokumentumokat adta át egykori főnökének.
Még csak annyit: a találgatásban valószínűleg a 93-as Liberális Párt vezérei mentek el a legmesszebbre (2000-ig). Szerintük Măgureanu azért dobatja ki magát nagy csinnadrattával a titkosszolgálatból, hogy népszerűségének növekedésével biztosan bejusson a parlamentbe, négy év múltán pedig Cotroceni-ben biztosítsa az Iliescu-csoport folytonosságát.

Összefogásra hívták fel az összes román párt helyi szervezeteit Marosvásárhelyen az 1992-es szavazások idejére, azzal a bevallott céllal, hogy megakadályozzák magyar polgármester és magyar tanácsi többség megválasztását. Kezdetben minden kisebbségellenes megnyilvánulás egyszínű vörös volt, csak a szekértábor osztódásakor öltöttek egyesek fehérterrorista vagy zöldlegionárius árnyalatokat. Corneliu Coposuról az óvodások is tudták, hogy kommunista talajból sarjadó vadhajtásokkal nem vállal nézetazonosságot, ugyanakkor a legnaivabb csodálója sem tételezte fel róla, hogy nem akarna parasztpárti vagy legalább román polgármestert és tanácsi többséget mindenhol az országban. Hiszen politikus és román politikus. Hogyan oldotta fel a dilemmát a román ellenzék nagy öregje?
Újságírói kérdésre, tehát a nyilvánosság számára, kertelés nélkül kifejtette, hogy a parasztpárt marosvásárhelyi vagy bármelyik fiókszervezetét azonnal kirúgná, ha az lepaktálna a frontosokkal, a vatrásokkal, az egységpártosokkal, nagyromániásokkal.
El ne hamarkodjuk a kijelentés értékelését. A pártfegyelem nem a diktatúra találmánya. Megvolt az régen, megvan ma is a fejlett demokráciákban, és abban nyilvánul meg, hogy a jól meghatározott érdekek szolgálatára összeverődött néhány ezer politikus bizonyos szellőcskék hatására ne váltogathassa a köpönyegét, ne váljon az illető párttól idegen érdekek szekértolójává.
Ha értelmes pártfegyelem nem volna, többpártrendszer sem létezne, mert az ellenzék a „közösíthető” érdekek alapján pártszövetségre lépne a hatalommal. Ezt a tételt napjainkban nem szükséges elméleti levezetésekkel bizonyítani. A Damoklész kardját még helyére sem emelték, vagyis a magas parlamenti küszöböt meg sem szavazták, máris bizarr koalíciók létrehozására hangzanak el felhívások.
Ioan Gavra kimerítő beadványban arra szólítja fel pártjának Központi Végrehajtó Büróját, személyesen Gheorghe Funar elnököt, hogy szorgalmazza más pártok, egyelőre a Polgári Szövetség Pártja, a 93-as Liberális Párt és a Demokrata Párt bevonását a már létező pártszövetségbe, amelyet a Román Nemzeti Egységpárt, a Román Demokrata Agrárpárt és a Román Ökologista Párt alkot.
Az első reagálások nem várattak magukra. Iuliu Păcurariu, a DP Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint a javaslat „a józan ítélőképességét elvesztő sarokba szorított ember kétségbeesésére” enged következtetni, hiszen hogyan várhat szövetkezést azoktól, „akikre három évig ujjal mutogatott, mint legnagyobb banditákra”. Horia Rusu, a 93-as Liberális Párt elnöke így nyilatkozott: „Szeretném, ha Ioan Gavra többé soha, semmilyen körülmények között nem állítaná egymás mellé az RNEP-et és a 93-as LP-t... Tekintettel arra, hogy két párhuzamos csak a végtelenben találkozik, Ioan Gavra képezi a román politikában a végtelent.” Petre Litiu, a 93-as LP kolozsvári képviselője sokkal megfontoltabban vélekedett. Szerinte egyelőre csak azért nem lehet szó a szövetkezésről, mert az RNEP a kormánykoalíció tagja, amely katasztrófába sodorta az országot. Ha szakítana mostani szövetségesével, szóba jöhetne a középbal liberális-nemzeti egység. Persze csak a képviselőválasztások idejére, a helyhatóságiakra nem – tette hozzá Petre Litiu. Mert egy választási tömbnek nem lehet két polgármesterjelöltje.
Gavra ötlete nyomán tehát érdekes dolgok derülnek ki. Például az, hogy karakánság tekintetében Coposunak vannak követői. És lám, bármilyen szövetkezési felhívás is lehet vízválasztó.

Măgureanu 1962-1963-as káderjellemzése azt példázza, hogy a legutolsók válhatnak legelsőkké. Valakit szekusügynöki karrierjének kezdetén, kétévi inaskodás után, eltanácsolnak a pályáról, mert párt- és szakmai feladatai mellett elhanyagolta a besúgói munkát, majd három évtized múltán ő lesz a neo-szeku igazgatója.
Ilyenszerű karriertörténetek más intézmények irattárából is előkerülhetnek. Készüljünk fel rájuk, ne kapkodjunk majd levegőért. A tanügyminiszter például kirukkolhat egy olyan jellemzéssel, amelyből kiderül, hogy ő bizony óvodás korában következetesen elbliccelte a félévi és az évzáró ünnepségeket, előnyben részesítve más jellegű elfoglaltságát. Halaszthatatlan feladatának tekintette ugyanis a homokban való játszadozást bizonyos eszközzel, emiatt két évfolyam után kizárták a kiscsoportból. Ebből a jellemzésből is természetszerűen kimaradhat az a megmagyarázhatatlan törés, amely előidézte az alany későbbi féktelen vonzalmát a tanügyhöz. Az egészségügy-miniszter önfeljelentéséből az derülhetne ki, hogy egész életében irtózott a betegektől, azért csapódott az 1-es kabinet munkacsoportjába fogyókúrás konyhai receptírónak. Mint a 2-es kabinet (aki nem tudná, az volt a káderosztály) jellemzéséből kitűnne, munkáját jól végezte, annak köszönhetően a távlati tervek szerint 2050-ig Romániában a stupid többség csak kétféle tünetegyüttestől szenvedhetett volna ki: csont- és bőrbetegségektől. Hogy a konyhabűvész érdeklődése mikor váltott át arra a szakmára, amelyben most miniszterként minden nap elevenbe vág, annak feltárása szintén állambiztonsági érdeket sértene.
A hadügyminiszter dossziéja akkor illeszkedne ebbe a vonulatba, ha kiderülne, hogy tornából már ötödiktől fel volt mentve, a sorozóbizottság elnöke pedig azt mondta, le se vetkőzzön. Ez az önleleplezés egyébként nem okozna közéleti meglepetést. Magasabb tisztségek viselői között gyakori a dicsekvés a hátrányos fizikumot bizonyító orvosi látlelettel. Minél nagyobb az adókulcs, annál élvezetesebb az elvesztése. Minek terhelje a zsebet.
A cotroceni-i hivatal személyzeti osztályáról is kibocsáthatnak közlésre pikáns titokzatosságokat. Például hogy 1971 és 1972 között a jelenlegi elnök annyira nem szerette az elnöki intézményt, hogy az akkori életfogytiglani megtestesítőjének ellentmondott. Konkrétabban is jelezni lehetne az összeszólalkozás hevességét. Mondjuk egy idézettel: „...mire az elvtárs azt mondta, hogy Kínában nem nagy kulturális forradalom, hanem óriási forradalmi kultúra van.” E kijelentés következményei ismeretesek: húszévi távollét az elnöki intézmény hivatalaitól. Hogy mi lehetett az a törés, amely 1989-ben előidézte a világ egyik legfurcsább pályamódosítását, az szintén közismert, de ilyesmivel egy intim káderdossziénak nem illik foglalkozni.

Dumitru Cristea tábornok, Virgil Măgureanu egykori helyettese úgy vélekedik, hogy a hírszerzőfőnöknek nem volt más választása, közölnie kellett az ügynöki mivoltát feltáró dokumentumokat, mert Corneliu Vadim Tudor megijesztette, hogy közzéteszi az ő birtokában lévő Măgureanu-dossziét, amelynek az iktatószámát is megmondta. Ám meglehet – jegyezte meg az egykori főnökhelyettes hírszerző –, hogy mindez csak jól sikerült blöff volt. C. V. T. tudta a dosszié számát, de annak másodpéldányával nem rendelkezett.
1991-ben, amikor népes újságíró-különítmények túrták a földet a berevoieşti-i vízmosásban, a bennfentesek nagyokat kuncogtak, hogy ráharaptunk a csalira és napokig tömtük a sajtót azokkal a „titkos” adatokkal, amelyekkel a szeku ama vagy eme része hülyíteni akarta a népet. Az egykori és az újjászületett titkosrendőrséghez közel álló hírforrások tudni vélték, hogy Berevoieşti-re csak szemetet, piszkozatot hordtak ki, az igazi irattárat mikrofilmen őriznék a legfőbb hírszerző által javasolt 40 évig. Most mégis kiderül, hogy léteznek a dossziék, méghozzá több példányban?

Fordot az autógyártás hőskorában megpróbálták rávenni színes személygépkocsik gyártására, mire tőle meglepő engedékenységet tanúsítva kijelentette, hogy mérnökei a szivárvány minden színárnyalatában pompázó gépkocsikat gyárthatnak, egyetlen feltétel betartásával: mielőtt kigördülne az üzemkapun, minden egyes személygépkocsit le kell fújni feketére, vagyis az egyetlen elképzelhető autószínre.
Az utókor nem igazolta tézisét. A legkonzervatívabb autógyártók is kölcsönvették a bugyigyárak színskáláját, és napjainkban az országutak meg parkolóhelyek olyan tarkák, mint egy első, szabad, demokratikus választási űrlap az 1989-es típusú forradalom után.
A sokszínűség elfogadtatásáig azonban időnek kellett eltelnie. Ford nagyon jól tudta, miért nem enged ki a piacra hupikék karosszériákat. Ismerte vevőkörének az ízlését, és annak a rétegnek a magatartását, utánzási hajlamát, amelyik a gépkocsi tömeggyártásának kezdetén felzárkózhatott a felső tízezerhez. A nagy autógyáros kis mondása akkor hangzott el, amikor a sokszínűség hívei még nem befolyásolhatták az autógyártás technológiáját.
Körülbelül itt tartunk most a politikatermelésben. A szerelőszalagon különböző színű karosszériaelemeket láthatunk, a végeredmény mégis piros. Futnak ugyan más színárnyalatú pártocskák is körbe a porondon, de a cirkuszi előadások végén minden alkalommal ugyanaz az összhatás érvényesül: annak a népes csoportnak az érdeke, amelynek ideológiája, politikája, országvezetési stratégiája hat évvel ezelőtt állítólag megbukott.
Mi több, az idén várhatóan tovább csökken a más színű vagy színjátszó pártocskák részaránya. Jelentős lépést teszünk vissza az egypártrendszer felé; mint hajdanán, amikor az első színes gépkocsikat visszavitték a gyárba, hogy „autószínűre” fessék, úgy iratkoznak be a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártjába olyan értelmiségiek, akik korábban állítólag szégyellték piros tagsági könyvecskéjüket. Az egyetlen esélyes elnökjelölt újraválasztására pedig máris mérget vehetünk, és arra is, hogy sok mérget fogunk nyelni tőle a következő négy esztendőben. De egyelőre csak azzal vigasztalódhatunk, hogy az egykori fekete egyszínűségnek a gépkocsigyártásban végül is befellegzett.
Mindennek a tetejében a romániai magyar választó sem mehet az objektív fejlődés elejébe. Korábban akadtak rokonszenvesebb pártok a másként színeződők között, de a tanügyi törvény vitájában és más vízválasztóknál kimutatott érzelmek láttán aligha várhatunk érdekvédelmet a nemzetállam bármilyen árnyalatú híveinél. A magyarság politikai sokszíneződésétől pedig egyelőre őrizzen meg józanságunk. Hiszen az egypártszerűség célja éppen az, hogy másokat a parlamenti küszöb alá nyomjon diverzióval, ígérgetéssel és főleg megosztással: ha két-három politikai párt osztozna a magyarok szavazatán, nagy valószínűség szerint egyik sem juttatja be jelöltjeit a parlamentbe, koalíciózáshoz pedig már nincs elég magyar szavazó idehaza. Úgyhogy az RMDSZ újraválasztására is készüljünk fel. Nem csak annyira, mint a két korábbi választáskor. Félre kell tennünk a vélt vagy valós balsikerek miatti minden ellenérzést, ha van, és nem engedhetünk teret rosszallásunknak, ha megdöbbentenek a jelöltlisták összeállítását megelőző viták, összeszólalkozások, civakodások. Amíg eljön a sokszínűség ideje, célunk nem lehet más, mint minél több olyan képviselő bejuttatása a parlamentbe, aki legalább nem szavaz ellenünk.