Nits Árpád

Járavizén gazdátlanul várja az árverés kitűzését egy ház. A jelek szerint hiába, mert senki sem merne beköltözni. Egykori tulajdonosa ugyanis kijelentette, hogy hátában késsel ébredne az, aki az ő házát bitorolná.
Pedig az a ház jogszerűen kerülne más tulajdonába, mivel a régi tulajdonos szabályosan, törvényesen veszítette el. Természetesen, ha az itteni körülményeket, például a néhai Caritast, szabályosnak, törvényesnek fogadjuk el... E megjegyzés után talán nem is kellene részletezni, hogy a járavizei polgár a Stoica-Funar szélhámosságon vesztette el házát: arra vett fel hatalmas kölcsönt a Dacia Felix Banktól, és most a bank szeretné visszanyerni pénzét. (Persze, nem ez a tétel billentette fel a kint- és a bentlévőségek mérlegét.) A póruljárt Caritas-játékos külföldre menekült, de elterjesztette a faluban, hogy házába be ne merjen valaki telepedni, mert egy villámgyors gyilkosságra hazatérne.
Hát még mit szóljanak azok, akik nem akarták megnyolcszorozni házukat, és mégis kiforgatták őket ingatlanjukból? Ha nem is táplálnak kriminális gondolatokat, abban mindenki biztos lehet, hogy nem mondanak le zokszó nélkül olyan értékű vagyontárgyról, amelyet a társadalmi termelékenység mai szintjén emberöltőnyi becsületes munkával sem szerezhetnének meg.
Az egykor államosított házak körüli hercehurca során számos olyan eljárásnak lehetünk tanúi, amely a magántulajdont felemásan védő törvények szerint sem szabályos. Az öröklakásokért zajló versenyfutásban óvakodjunk az olyan házaktól, amelyekben szüntelenül érezhetjük a jogos tulajdonos szellemét.
A szellemes ház jellegzetes példája látható képünkön.
Tusnádfürdő Csíkszereda felőli szélén található, és valamikor azzal a pofonegyszerű módszerrel rabolták el, hogy tulajdonosát, Kakasi Andrást, kuláklistára tették. Jelenlegi „gondnoka”, a fürdőtelep igazgatója, Marin Pop, jóval a visszaigénylési határidő lejárta előtt árverezésre bocsátotta és oda is adta kikiáltási áron, 72 millió lejért az egyetlen jelentkezőnek, Ioan Rusu őrnagynak, a Román Hírszerző Szolgálat Hargita megyei helyettes vezetőjének (akinek kéznél volt az összegecske, amit más költségvetési alkalmazottak 35 évnyi fizetés maradéktalan megtakarításából gyűjthetnének össze). Kissé kényelmetlen pillanatok következtek azonban, amikor jelentkezett a jogos örökös a ház jogos visszakövetelésével. Marin Pop igazgató saját bevallása szerint hét visszakövetelhető házat árverezett már el, úgymond a fürdőtelep karbantartási költségeinek fedezésére. Ehhez a „nemes” cél kitalálása után is nagy bátorság kellett. Bizonyára minden ház jogos tulajdonosában egykori megijesztett, magyar „kulákot” sejtett. A Kakasi-ház jogos örököse azonban így mutatkozott be: Augustin Zeriu, nyugalmazott egyetemi tanár...
A meghökkenés nem tartott sokáig. Mert milyen a mai állami hivatalnok? Mint a régi nómenklatúrista: támadva osztályharcol. – Hányingerem van Strasbourgtól! – vágott vissza Augustin Zeriu azon szavaira, hogy ha nem érvénytelenítik a törvénytelen árverést, elmegy a legmagasabb bíróságig.
Ez csak egyik mozzanata a vagyonukból kiforgatott háztulajdonosok augusztus 17-én, Tusnádon megkezdődő országos tiltakozásának. Mellesleg: a képen látható csinos villa 1990 óta lakatlan, tehát fel sem merül a hatalmi párt szociális félelmének a lehetősége, hogy a vérszemet kapó háziurak utcára tennék a lakókat.
Augustin Zeriu nem fenyegetőzik a járavízi ember módjára, de a rá hagyakozó, valamint az utódjai iránti tiszteletből nem hagyja annyiban a tusnádfürdői ház ügyét. Ha véletlenül minden hazai és európai jogfórumon sem szolgáltatnának neki igazságot, a ház visszakövetelését folytatni fogják unokái és unokáinak unokái, pillanatra sem engedve az új tulajdonost abban a tévhitben ringatózni, hogy nyugodtan birtokolhatja a törvény megszegésével árverezett ingatlant.