Érdektelen szurkolás
Szabadság, 1996. augusztus 15., VIII. évfolyam, 189. szám
Milyen pihentető sport a pártsemleges szurkolás! Bárcsak kitapasztalhattuk volna a júniusi polgármester-választáskor is... De hagyjuk a kesergést, most itt az alkalom: lazítsuk el magunkat és kuncogjunk az odacsináláshoz közelítő erőfeszítéseken, amelyekkel az egyik megpróbálja odaragasztani magát Cotroceni trónjához, a másik megismétli korábbi kísérletét a lehetetlennel, a harmadik még mindig azt hiszi, hogy a bányászok a maguk fejétől penderítették ki a miniszterelnöki székből... És aztán jönnek a 2-3 százalékos statiszták, az egyik a mázsányi tokájával, a másik a gyarapodó szemölcseivel, a harmadik a levegővétel nélküli halandzsájával. Akinek nincs jobb dolga, ezt a cirkuszt érdek és izgalom nélkül végignézheti. A magyar kisebbséghez tartozó (valóban tartozó) választópolgár, először a demokrácia-kísérlet szakaszában, nem szól bele a többségiek dolgába: válasszák meg döntősöknek a két „legjobbat” a „legjobbak” közül.
Mi az első fordulóban külön bejáratú jelöltünkre leadott szavazatunkkal voltaképpen megnépszámláljuk magunkat, ehhez nem szükséges az elnökválasztási programok ismerete. Még arra sem kell túlzottan kíváncsiak legyünk, hogy saját jelöltünk mennyire vállalja („fel”) a kisebbségvédelmet. Nála jobban az elnökjelöltek közül senki – erre minden ellenkező híresztelés ellenére mérget vehetünk.
Aztán a második fordulóban majd meglátjuk.
Addig azonban szemléljük derűsen az elnökválasztási kampányt, és ne engedjük, hogy híradásai felkavarják lelkiállapotunkat. Lelkesedés vagy indulat nélkül különben is világosabban láthatjuk az ábrát.
Itt van például a hercehurca Iliescu jelölésének alkotmányossága körül. Szerinte ez a második, mások szerint harmadik vagy negyedik, sőt annál is több, ha hozzáadják kommunista diákszövetségi elnökségét is.
Ez az első bökkenő. A temesvári 8-as pont már nem érvényes. Két választási ciklusra szólt – volna. És már nem is lenne hatásos. Értelme az volt, hogy a hatalomból seprűzzék ki azokat, akik rátehetik a kezüket Ceaușescu külföldi folyószámláira és az állami kincstár többi vagyonrészeire. Kész, rátették, most már tényleg akár le is léphetnének, ha a falánkságnak lenne határa. (Hogy a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának érvényesítése esetén kik tették volna rá a kezüket a nemzeti vagyonra, és mennyire az ország, a nép javára hasznosították volna, többek között a vámkedvezmény azonnali állandósításával, azt most nem találgatjuk.)
Iliescu eddigi elnökségének számolgatásával is elég egyszerű a képlet. Amikor az 1989 utáni első alkotmány (mert biztosan lesz több is, mint ahogy lesznek újabb himnuszok, címerek, hiszen az élet dialektikus), az első alaptörvény leszögezte, hogy elnököt legtöbb kétszer négy évre választhatnak, akkor a hivatalban lévő elnök testvérek között is csak kétéves mandátumot töltött be. Ha visszamenőlegesen is alkalmaznák az alkotmányt, akkor sem lehetne azt állítani, hogy Iliescu most fejezi be második négyéves mandátumát. De törvényt visszamenőleg nem alkalmaznak. Nem lenne jogállamos, hogy az alkotmány megjelenése előtt elkövetett tettért – az 1990-es választások megnyeréséért – egy későbbi törvény alapján büntessék.
Igaz, ezt a törvényt ő maga is megnépszavaztatta, tehát megérdemelné!
Jaj, ne bonyolítsuk! Akkor sem visszaható az alaptörvény, ha maga az elnök találta ki, és neveztet a haza ellenségének mindenkit, aki egy-két szakasszal elvben nem ért egyet.
Nem is ez a legfőbb bökkenő, hogy alkotmányos-e Iliescu mostani jelölése, vagy sem. Hanem próbáljuk meg gondolatban törölni a jelöltek közül a legfőbb esélyest. Egek, mi lenne ebből! A nép – legalábbis ama bizonyos része – forradalommal csak közismert okból nem, de közfelkiáltással követelné elnökké való kinevezését. Sőt, hogy többé ne legyen vita, a spontán népszavazás eldöntené az alkotmánymódosítást. És egy ideig megint nem lenne négyévenkénti elnökválasztási tragikomédia. Hát ezt akarják elérni azok, akik megkérdőjelezik az elnök jelölésének alkotmányosságát?
Na tessék, mégis drukkolunk...
Mi az első fordulóban külön bejáratú jelöltünkre leadott szavazatunkkal voltaképpen megnépszámláljuk magunkat, ehhez nem szükséges az elnökválasztási programok ismerete. Még arra sem kell túlzottan kíváncsiak legyünk, hogy saját jelöltünk mennyire vállalja („fel”) a kisebbségvédelmet. Nála jobban az elnökjelöltek közül senki – erre minden ellenkező híresztelés ellenére mérget vehetünk.
Aztán a második fordulóban majd meglátjuk.
Addig azonban szemléljük derűsen az elnökválasztási kampányt, és ne engedjük, hogy híradásai felkavarják lelkiállapotunkat. Lelkesedés vagy indulat nélkül különben is világosabban láthatjuk az ábrát.
Itt van például a hercehurca Iliescu jelölésének alkotmányossága körül. Szerinte ez a második, mások szerint harmadik vagy negyedik, sőt annál is több, ha hozzáadják kommunista diákszövetségi elnökségét is.
Ez az első bökkenő. A temesvári 8-as pont már nem érvényes. Két választási ciklusra szólt – volna. És már nem is lenne hatásos. Értelme az volt, hogy a hatalomból seprűzzék ki azokat, akik rátehetik a kezüket Ceaușescu külföldi folyószámláira és az állami kincstár többi vagyonrészeire. Kész, rátették, most már tényleg akár le is léphetnének, ha a falánkságnak lenne határa. (Hogy a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának érvényesítése esetén kik tették volna rá a kezüket a nemzeti vagyonra, és mennyire az ország, a nép javára hasznosították volna, többek között a vámkedvezmény azonnali állandósításával, azt most nem találgatjuk.)
Iliescu eddigi elnökségének számolgatásával is elég egyszerű a képlet. Amikor az 1989 utáni első alkotmány (mert biztosan lesz több is, mint ahogy lesznek újabb himnuszok, címerek, hiszen az élet dialektikus), az első alaptörvény leszögezte, hogy elnököt legtöbb kétszer négy évre választhatnak, akkor a hivatalban lévő elnök testvérek között is csak kétéves mandátumot töltött be. Ha visszamenőlegesen is alkalmaznák az alkotmányt, akkor sem lehetne azt állítani, hogy Iliescu most fejezi be második négyéves mandátumát. De törvényt visszamenőleg nem alkalmaznak. Nem lenne jogállamos, hogy az alkotmány megjelenése előtt elkövetett tettért – az 1990-es választások megnyeréséért – egy későbbi törvény alapján büntessék.
Igaz, ezt a törvényt ő maga is megnépszavaztatta, tehát megérdemelné!
Jaj, ne bonyolítsuk! Akkor sem visszaható az alaptörvény, ha maga az elnök találta ki, és neveztet a haza ellenségének mindenkit, aki egy-két szakasszal elvben nem ért egyet.
Nem is ez a legfőbb bökkenő, hogy alkotmányos-e Iliescu mostani jelölése, vagy sem. Hanem próbáljuk meg gondolatban törölni a jelöltek közül a legfőbb esélyest. Egek, mi lenne ebből! A nép – legalábbis ama bizonyos része – forradalommal csak közismert okból nem, de közfelkiáltással követelné elnökké való kinevezését. Sőt, hogy többé ne legyen vita, a spontán népszavazás eldöntené az alkotmánymódosítást. És egy ideig megint nem lenne négyévenkénti elnökválasztási tragikomédia. Hát ezt akarják elérni azok, akik megkérdőjelezik az elnök jelölésének alkotmányosságát?
Na tessék, mégis drukkolunk...