Átmeneti végérvényesség


Hogy mi mindenre lehet használni az alapszerződést, azt egyelőre meg sem próbáljuk összeszámolni, de annyi bizonyos, hogy a magyarellenességre hajlamos pártok hét bőrt nyúznak le róla. Tagadásának ürügyén a mester (a polgármester) naponta szerepel a tévéadások ama bizonyos részében, a sajtó szintén bizonyos – nagyobbik – fele pedig egyre fiatalosabb és szemölcsmentesebb arcképének mellékleteként közli vicces nyilatkozatait, amelyekkel például továbbképzésre küldi az államelnök közeli munkatársait. Természetesen a nagyobbik testvér-kormánypárt is ráhajt annak bizonyítására, hogy éppen ellenkezőleg, a mester téved, mert az alapszerződés elsősorban román érdeket védelmez...
Hát ebben nem kételkedünk. Sőt, hajlunk arra a sejtelemre, hogy csak román érdeket védelmez. De az azért enyhén szólva túlzás, hogy bizonyos román érdekeknek végérvényesen érvényt szerez.
Tekintettel nagyköveti képzettségére, nem ajánlunk filozófiai továbbképzést az elnöki szóvivőnek. Hiábavaló, hiszen ő most is tudja, hogy a végtelen fogalmával nem szabad dobálózni. Mert mit kezd az alapszerződéssel, ha majd kihűl a Nap? Azután is érvényes marad a határvonal az Alföldön? A politikában pedig még látványosabbak a változások. Főleg térségünkben. Elég csupán arra figyelmeztetni, hogy az 1918-as gyulafehérvári határozat kisebbségvédelmi ígéreteit az 1922-es alkotmányban meg sem említik. És ahelyett, hogy a nagyhatalmak előtt vállalt kötelezettségek elfelejtését agyonhallgatnák, még dicsekednek is vele, mondván, hogy a kollektív jogoktól már akkor eltiltották a nemzeti kisebbségeket – végérvényesen –, amikor Európában nem számoltak 1201-ig.
Szűkebb környezetünkben a végérvényesség viszonylagosságára számtalan más példa is akad. Elég csak arra célozni, hogy Marx, Engels, Lenin, Ceauşescu műveiben nemrégiben még végérvényesen győzött a szocializmus városon és falun egyaránt.
A távolabbi politikai jövőbe tekintve, megint csak kétséges lehet a végérvényesség érvényessége. Felbukkanhat egy újabb erdélyi iskolairányzat, amely feltételezésekkel bebizonyítja, hogy kétezer egynéhány évvel ezelőtt a fáraó unokahúga megfordult ezen a tájon, és utódai méltán óhajtják az egyesülést. És akkor a végérvényesen leszögezett határ mindkét oldalán indiai muzsikára járják a helyben topogóst (már akkor itt voltak, amikor még forró volt a talaj). Vagy Kína európai gyarmataivá válhat mindkét ország. Ki tudja? Ha valaki egykor megmutatta volna egy longobárd köztársasági elnöki szóvivőnek Eurázsia mai térképét, az így háborgott volna: Mit akar megetetni velem, uram, amikor a gepidákkal éppen most véglegesítettük végérvényesen a gyepűt?!
Nagyon jól tudja ezt az elnöki szóvivő, nem hiába járt nagyköveti iskolába. Hogy mégis ilyen határozottan állítgatja a végérvényességet, annak gyakorlati oka és haszna lehet: ha az alapszerződés legalább november 3-ig végérvényes, az neki elég. Azután jöhet az özönvíz. 2000-ig. A következő választásokig.
Akkor megint lehet végérvényesen alapszerződni.

A kolozsvári liberálisok helyzet- és jövőképe


• Úriemberek módjára osztották el a bejutó helyeket
• Parasztpárti miniszterelnök, liberális prefektus
• Közöljék az alapszerződés szövegét
Anton Ionescu, a Nemzeti Liberális Párt Kolozs megyei szervezetének elnöke hétfői sajtóértekezletén örömmel jelentette be, hogy botránymentesen megállapodtak a jelöltlistáról a konvencióban. A bejutó helyeket úriemberek módjára osztották el, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt 10 helye után 3-4 NLP-jelölt is valószínűleg bekerül a parlamentbe és maradt remény a kisebb pártoknak is. Bár a lista még nem nyilvános – a helyi pártvezér sem látta –, annyit biztosan tud, hogy parasztpárti hölgy is helyet kapott rajta, van egy kimondottan fiatal képviselőjelölt is, és minden jelölt Kolozs megyei illetőségű. Tudomása szerint Bukarest nem tiltakozik az ellen, hogy Ion Ratiu nem szerepel a Kolozs megyei listán.
A jövőt illetően a kolozsvári nemzeti liberálisok derűlátóak, biztosak az ellenzék választási győzelmében, abban, hogy konvenciós lesz a miniszterelnök. Majd azután láthatunk politikát – mondotta Anton Ionescu –, mert ami az eltelt hét esztendőben folyt, az nem volt az. Ha pedig parasztpárti lesz a miniszterelnök, akkor Kolozsvárnak jól fog állni egy liberális prefektus – rajzolta tovább a jövőképet, majd rátért a hónap (hónapok?) témájára. Az alapszerződést az NLP szerint is minél hamarabb alá kell írni, de szeretnék ismerni a tartalmát, ezért nem értenek egyet a külügyminisztériummal, hogy az nem kívánja közétenni. A Román Nemzeti Egységpárt elnökének javaslatát a népszavazással kapcsolatban megmosolyogta: nem tud népszavazásra bocsátott államközi szerződésről, és különben is, mi lenne, ha az idő- és pénzigényes eljáráshoz kötnék az alapszerződést minden szomszéddal? Pártja központi vezetőségének alapszerződéssel kapcsolatos állásfoglalására utalva, a megyei pártvezér kijelentette: személyesen beszélt telefonon Mircea Ionescu Quintus elnökkel, aki csak a dokumentum tanulmányozását tartja fontosnak és nem igényli aláírásának elhalasztását a választások utánra.

Kivárni – arany


Amennyire gyorsan megírták szakértői szinten azt a fránya alapszerződést, miután korábban számtalan ceruzát tövig rágtak, éppen olyan villámszerűen kaptak szárnyra az első állásfoglalások. És mindegyik olyan meggyőzőnek tűnik, hogy azt sem tudjuk, merre kapkodjuk a fejünket.
A magyar ellenzéki pártok megdöbbenéssel veszik tudomásul, hogy a magyar tárgyalófél engedményt tett a román hatalomnak a romániai magyar kisebbség hátrányára.
Azt a betyár...! – hördülnénk fel, ha nem előzött volna meg Funar, aki szerint hazaárulás történt az Európa Tanácsi 1201-es ajánlása elfogadásával. Namármost: ha valami Funarnak kellemetlen, és a magyar ellenzéki pártoknak sem rokonszenves, akkor valami súlyos félreértés forog fenn.
Hát segítsen már valaki!
Kolumbán Gábor, a Hargita Megyei Tanács elnöke szerint kár volt most sikerélményhez juttatni a nagyobbik kormánypártot, mert ebből választási tőkét kovácsol.
Végre! Egy találat a szeg fején!
Ám Ion Diaconescu parasztpárti elnök, aki nem szokott Iliescunak szurkolni, üdvözli az előrelépést az alapszerződés ügyében, mert az csapást mérhet a legszélsőségesebb pártra, a Román Nemzeti Egységpártra.
Áhá! Szóval ezért nem tetszik Funarnak!
Hát akkor jöjjön az egységpárt által követelt népszavazás az alapszerződés ügyében, mi egy emberként, pontosan, szépen, mint a csillag megy a választások egén...
Állj! Ez a fajta logika egyszer már becsapott. A helyhatósági választások idején is azt mondogattuk, hogy mindegy ki jön, csak Funar menjen. És mi lett belőle? Amikor nem bírtak vele, vagy nem is akarták lebírni, benne hagytak a pácban. Most is megtörténhet, hogy a nagyobbik kormánypárt a magyar kormánytól kicsikart kompromisszummal választási tőkét akar magának szerezni, választókat csalogatva át a rokonoktól, többek között az RNEP táborából, ám ha ez nem sikerül, az sem tragédia számára. Megmarad egy látszólag állandóan követelőző, valójában hűséges szövetségesnek, és az alapszerződés is összefércelődött valahogy.
Kétségeinktől gyötrődve, szívesen kapaszkodnánk a támpontba, hogy Amerikának tetszik a fejlemény. De Amerikának a helyhatósági választásokon is tetszett a gondolat Funar félreállításáról, és megint ott vagyunk, ahol a part szakad: mi lett a nagykövet kolozsvári nyilatkozatából? Egyáltalán: mi látható ebből a kuszaságból olyan távolról?
Tehát csak abban lehetünk biztosak, hogy az alapszerződés mostani fejleménye körül semmi sem biztos. Úgyhogy egyelőre egyetlen állásfoglalás dicséretére hajlunk: az alapszerződés szövegének szakértői véglegesítése után az RMDSZ vezetősége egy-két nap haladékot kért a dokumentum megszerzésére és tanulmányozására.

Az alapszerződésből a DP-nek terem választási tőke


Néhány gazdaságvezérlési elképzelés ismertetésén túljutva – sem jobbos, sem balos, hanem szakértői kormányalakítás, évi átlagos 6,5 százalékos növekedési ütem, a gazdasági korrupció megnyirbálása a fejtől kezdve stb. –, szinte központi problémává növekedett Petre Roman kolozsvári sajtóértekezletén a román-magyar alapszerződés. A Demokrata Párt elnökének, a Szociáldemokrata Szövetség államelnökjelöltjének véleménye szerint rendkívül jelentős eredmény, hogy a történelemben „példátlan módon” Magyarország elismeri a jelenlegi határokat, ugyanakkor lemond a magyar kisebbség területi autonómiájának és kollektív jogainak igényéről. Lapunk kérdésére, hogy az alapszerződés választások előtti aláírásából véleménye szerint nem a jelenlegi hatalom kovácsol-e politikai tőkét, pillanatnyi tétovázás után Petre Roman mintha hangosan gondolkozott volna: miért teremne babér a hatalomnak? Hát az imént emlegetett diplomáciai siker nyomán – tettük hozzá kérdésünkhöz, mire az elnökjelölt tovább fejtegette: Erdélyben különösen nem nyer magának választókat a nagyobbik kormánypárt az alapszerződéssel, hiszen eddig elítélte az Európa Tanács 1201-es ajánlását, most pedig hirtelen elfogadja. Az emberek ezt furcsállhatják. Ellenkezőleg, a Demokrata Párt tekintélye növekedhet az alapszerződés aláírása nyomán, hiszen kezdettől azt hangoztatta, hogy amit az ország kormánya aláír, azt a nemzetközi dokumentumot nem szabad megkérdőjelezni. Tehát az 1201-est is el kell fogadni. De meg kell tisztítani azoktól a mellékzöngéktől, amelyek ellentétesek Románia érdekeivel. Közbenjárásuk a megfelelő fórumokon eredményes volt, mondotta a sajtóértekezleten Petre Roman, és emlékeztetett azokra az akciókra, amelyekkel az ajánlásból sikerült kiiktatni a nemzeti kisebbségek területi autonómiáját, kollektív jogait.
Románia és Magyarország egyidejű NATO-tagságának szükségességét Petre Roman azzal magyarázta, hogy a tagországok vétójoggal rendelkeznek az új tagok felvételét illetően. Ha Magyarország most bejut és Románia nem, akkor előfordulhat, hogy amikor Románia felvételét bocsátják szavazás alá, ki tudja milyen meggondolásból..., szóval Magyarország előveheti vétójogát.
Amely ellen nem segít az alapszerződés. Ahhoz nem eléggé bizalomerősítő...

A ház kísértete


Járavizén gazdátlanul várja az árverés kitűzését egy ház. A jelek szerint hiába, mert senki sem merne beköltözni. Egykori tulajdonosa ugyanis kijelentette, hogy hátában késsel ébredne az, aki az ő házát bitorolná.
Pedig az a ház jogszerűen kerülne más tulajdonába, mivel a régi tulajdonos szabályosan, törvényesen veszítette el. Természetesen, ha az itteni körülményeket, például a néhai Caritast, szabályosnak, törvényesnek fogadjuk el... E megjegyzés után talán nem is kellene részletezni, hogy a járavizei polgár a Stoica-Funar szélhámosságon vesztette el házát: arra vett fel hatalmas kölcsönt a Dacia Felix Banktól, és most a bank szeretné visszanyerni pénzét. (Persze, nem ez a tétel billentette fel a kint- és a bentlévőségek mérlegét.) A póruljárt Caritas-játékos külföldre menekült, de elterjesztette a faluban, hogy házába be ne merjen valaki telepedni, mert egy villámgyors gyilkosságra hazatérne.
Hát még mit szóljanak azok, akik nem akarták megnyolcszorozni házukat, és mégis kiforgatták őket ingatlanjukból? Ha nem is táplálnak kriminális gondolatokat, abban mindenki biztos lehet, hogy nem mondanak le zokszó nélkül olyan értékű vagyontárgyról, amelyet a társadalmi termelékenység mai szintjén emberöltőnyi becsületes munkával sem szerezhetnének meg.
Az egykor államosított házak körüli hercehurca során számos olyan eljárásnak lehetünk tanúi, amely a magántulajdont felemásan védő törvények szerint sem szabályos. Az öröklakásokért zajló versenyfutásban óvakodjunk az olyan házaktól, amelyekben szüntelenül érezhetjük a jogos tulajdonos szellemét.
A szellemes ház jellegzetes példája látható képünkön.
Tusnádfürdő Csíkszereda felőli szélén található, és valamikor azzal a pofonegyszerű módszerrel rabolták el, hogy tulajdonosát, Kakasi Andrást, kuláklistára tették. Jelenlegi „gondnoka”, a fürdőtelep igazgatója, Marin Pop, jóval a visszaigénylési határidő lejárta előtt árverezésre bocsátotta és oda is adta kikiáltási áron, 72 millió lejért az egyetlen jelentkezőnek, Ioan Rusu őrnagynak, a Román Hírszerző Szolgálat Hargita megyei helyettes vezetőjének (akinek kéznél volt az összegecske, amit más költségvetési alkalmazottak 35 évnyi fizetés maradéktalan megtakarításából gyűjthetnének össze). Kissé kényelmetlen pillanatok következtek azonban, amikor jelentkezett a jogos örökös a ház jogos visszakövetelésével. Marin Pop igazgató saját bevallása szerint hét visszakövetelhető házat árverezett már el, úgymond a fürdőtelep karbantartási költségeinek fedezésére. Ehhez a „nemes” cél kitalálása után is nagy bátorság kellett. Bizonyára minden ház jogos tulajdonosában egykori megijesztett, magyar „kulákot” sejtett. A Kakasi-ház jogos örököse azonban így mutatkozott be: Augustin Zeriu, nyugalmazott egyetemi tanár...
A meghökkenés nem tartott sokáig. Mert milyen a mai állami hivatalnok? Mint a régi nómenklatúrista: támadva osztályharcol. – Hányingerem van Strasbourgtól! – vágott vissza Augustin Zeriu azon szavaira, hogy ha nem érvénytelenítik a törvénytelen árverést, elmegy a legmagasabb bíróságig.
Ez csak egyik mozzanata a vagyonukból kiforgatott háztulajdonosok augusztus 17-én, Tusnádon megkezdődő országos tiltakozásának. Mellesleg: a képen látható csinos villa 1990 óta lakatlan, tehát fel sem merül a hatalmi párt szociális félelmének a lehetősége, hogy a vérszemet kapó háziurak utcára tennék a lakókat.
Augustin Zeriu nem fenyegetőzik a járavízi ember módjára, de a rá hagyakozó, valamint az utódjai iránti tiszteletből nem hagyja annyiban a tusnádfürdői ház ügyét. Ha véletlenül minden hazai és európai jogfórumon sem szolgáltatnának neki igazságot, a ház visszakövetelését folytatni fogják unokái és unokáinak unokái, pillanatra sem engedve az új tulajdonost abban a tévhitben ringatózni, hogy nyugodtan birtokolhatja a törvény megszegésével árverezett ingatlant.

Érdektelen szurkolás


Milyen pihentető sport a pártsemleges szurkolás! Bárcsak kitapasztalhattuk volna a júniusi polgármester-választáskor is... De hagyjuk a kesergést, most itt az alkalom: lazítsuk el magunkat és kuncogjunk az odacsináláshoz közelítő erőfeszítéseken, amelyekkel az egyik megpróbálja odaragasztani magát Cotroceni trónjához, a másik megismétli korábbi kísérletét a lehetetlennel, a harmadik még mindig azt hiszi, hogy a bányászok a maguk fejétől penderítették ki a miniszterelnöki székből... És aztán jönnek a 2-3 százalékos statiszták, az egyik a mázsányi tokájával, a másik a gyarapodó szemölcseivel, a harmadik a levegővétel nélküli halandzsájával. Akinek nincs jobb dolga, ezt a cirkuszt érdek és izgalom nélkül végignézheti. A magyar kisebbséghez tartozó (valóban tartozó) választópolgár, először a demokrácia-kísérlet szakaszában, nem szól bele a többségiek dolgába: válasszák meg döntősöknek a két „legjobbat” a „legjobbak” közül.
Mi az első fordulóban külön bejáratú jelöltünkre leadott szavazatunkkal voltaképpen megnépszámláljuk magunkat, ehhez nem szükséges az elnökválasztási programok ismerete. Még arra sem kell túlzottan kíváncsiak legyünk, hogy saját jelöltünk mennyire vállalja („fel”) a kisebbségvédelmet. Nála jobban az elnökjelöltek közül senki – erre minden ellenkező híresztelés ellenére mérget vehetünk.
Aztán a második fordulóban majd meglátjuk.
Addig azonban szemléljük derűsen az elnökválasztási kampányt, és ne engedjük, hogy híradásai felkavarják lelkiállapotunkat. Lelkesedés vagy indulat nélkül különben is világosabban láthatjuk az ábrát.
Itt van például a hercehurca Iliescu jelölésének alkotmányossága körül. Szerinte ez a második, mások szerint harmadik vagy negyedik, sőt annál is több, ha hozzáadják kommunista diákszövetségi elnökségét is.
Ez az első bökkenő. A temesvári 8-as pont már nem érvényes. Két választási ciklusra szólt – volna. És már nem is lenne hatásos. Értelme az volt, hogy a hatalomból seprűzzék ki azokat, akik rátehetik a kezüket Ceaușescu külföldi folyószámláira és az állami kincstár többi vagyonrészeire. Kész, rátették, most már tényleg akár le is léphetnének, ha a falánkságnak lenne határa. (Hogy a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának érvényesítése esetén kik tették volna rá a kezüket a nemzeti vagyonra, és mennyire az ország, a nép javára hasznosították volna, többek között a vámkedvezmény azonnali állandósításával, azt most nem találgatjuk.)
Iliescu eddigi elnökségének számolgatásával is elég egyszerű a képlet. Amikor az 1989 utáni első alkotmány (mert biztosan lesz több is, mint ahogy lesznek újabb himnuszok, címerek, hiszen az élet dialektikus), az első alaptörvény leszögezte, hogy elnököt legtöbb kétszer négy évre választhatnak, akkor a hivatalban lévő elnök testvérek között is csak kétéves mandátumot töltött be. Ha visszamenőlegesen is alkalmaznák az alkotmányt, akkor sem lehetne azt állítani, hogy Iliescu most fejezi be második négyéves mandátumát. De törvényt visszamenőleg nem alkalmaznak. Nem lenne jogállamos, hogy az alkotmány megjelenése előtt elkövetett tettért – az 1990-es választások megnyeréséért – egy későbbi törvény alapján büntessék.
Igaz, ezt a törvényt ő maga is megnépszavaztatta, tehát megérdemelné!
Jaj, ne bonyolítsuk! Akkor sem visszaható az alaptörvény, ha maga az elnök találta ki, és neveztet a haza ellenségének mindenkit, aki egy-két szakasszal elvben nem ért egyet.
Nem is ez a legfőbb bökkenő, hogy alkotmányos-e Iliescu mostani jelölése, vagy sem. Hanem próbáljuk meg gondolatban törölni a jelöltek közül a legfőbb esélyest. Egek, mi lenne ebből! A nép – legalábbis ama bizonyos része – forradalommal csak közismert okból nem, de közfelkiáltással követelné elnökké való kinevezését. Sőt, hogy többé ne legyen vita, a spontán népszavazás eldöntené az alkotmánymódosítást. És egy ideig megint nem lenne négyévenkénti elnökválasztási tragikomédia. Hát ezt akarják elérni azok, akik megkérdőjelezik az elnök jelölésének alkotmányosságát?
Na tessék, mégis drukkolunk...

Hajrá-előzetes


Ellentmondásosan indul a parlamenti választási kampány. Ha felcsapnánk közvélemény-kutatóknak, tudományos eszközökkel kimutathatnánk, hogy minden eddigi döntés az RMDSZ választótestülete 62 százalékának nem tetszik, és ugyanannyinak csupa öröm és lelkesedés forrása. Hogy ez több mint 100 százalék, az nem gond. A közvélemény-kutatás nem ismer lehetetlent.
És a választótestület bizonyos részének hangulata is erősen ingadozik attól függően, hogy milyen lábbal lépett le aznap az ágyból...
Nem szeretnénk falra festeni az ördögöt, de máris tarthatunk attól, hogy jogos méltatlankodások vagy jogtalan fanyalgások, vélt vagy valós sérelmek miatt ősszel is elveszítünk néhány mandátumnyi szavazatot, és akkor a bejutó képviselőinknek, szenátorainknak még nehezebb dolguk lesz, mint a jelenlegieknek. Akárcsak városi tanácsosainknak.
Hogy ennek elhárításához szerény lehetőségeinkkel hozzájáruljunk, idéznénk a helyhatósági választásokat követő olvasói véleménynyilvánítás néhány különös vonatkozását.
Meglepően sokan adtak hangot ellenszenvüknek a jelöltek iránt. Volt olyan nap, amikor a telefonszolgálatos úgy érezte, mindenki utál mindenkit. Utólag nyilvánosan is elnézést kérünk azoktól az olvasóinktól, akiktől megtagadtuk a személyekre vonatkozó heves támadások közlését, de a névtelenség homályából nem etikus személyiségeket támadni. A bíráló nevének bediktálása pedig nem feltétlenül jelent kilépést a nyílt színre. Még akkor sem, ha nem álnév. Személyiségeinket pőrére vetkőztette a bírálat és a rágalom hat és fél éve tartó kereszttüze, míg a támadók némelyike néhány csapás után gyorsan visszavonul, és még azt sem árulja el magáról, vajon nem sírja vissza a 89-es változás előtti aranyló éveket, vagy nem valamelyik Harmónia-szerű egylet híve.
A személyiségek megkérdőjelezése azonban a hátsó szándékoktól mentesen gondolkodók körében is elharapozódott, és ez már sokkal szomorúbb jelenség. Ha nem megy el szavazni – vagy nem az RMDSZ-re szavaz – az a réteg, amely egykoron a nómenklatúrához tartozott vagy a balos karrieristák osztályharcából valamilyen hasznot húzott, az is veszteség, de nem számottevő. Bár az „összetételre” időnként kínosan vigyáztak az elvtársak, a húsosfazékhoz főleg nominális magyarokat engedtek. A kétely mételye azonban mérhetetlen károkat okoz, ha azok sorában fertőz, akik a Magyar Népi Szövetség kommunista pártba való belépése óta várták egy igazi kisebbségi érdekvédelmi szervezet megalakulását. Most itt van, és elfordulnak tőle. Megtagadták szavazatukat helyhatósági listájától, és... ki tudja, mit hoz a november. Nem tetszik valaki a jelöltek közül, errefel azt sem segítjük, akiben különben feltétlenül bízunk.
Na igen, a lista... Az volt az olvasói véleménynyilvánítás másik főszereplője. Hogy miért közölték olyan későn, amikor már nem lehetett róla vitatkozni? Meg milyen célt szolgált a magas röptű sárdobálás? Hát a pozitív propaganda hiánya? Meg hogy miért nem volt saját polgármesterjelöltünk? (Ha lett volna, akkor biztosan központi témává válik, hogy miért volt, ahogy most körvonalazódik az elnökjelölt körüli közvéleménymegoszlás.) A júniusi kudarchangulat hevében volt, aki kertelés nélkül kimondta: ennyi melléfogás láttán meggyőződése, hogy valaki „odafönn” szándékosan rontja helyzetünket, és ő személy szerint ezért nem ment el szavazni.
Ezt a létérzést azóta csillapíthatta a számtalan elemzési kísérlet, amelyből egy dolog biztosan kiderült: a választási kampány megszervezése, lebonyolítása roppant nehéz feladat. De a szakértelem és politikai szimat hiányánál jóval súlyosabb kétely, a rosszhiszeműség feltételezése ősszel is felütheti a fejét, ezért fel kell tennünk a kérdést: kinek a malmára hajtotta a vizet szavazatának megvonásával? Vajon nem éppen az általa sejtett legsötétebb cél megvalósítását mozdította elő?
Aki még nem vette volna észre, annak idejében szólunk: a parlamenti választási kampányban is lesz alkalom csalódásra, kiábrándulásra. Talán még több is... De a végeredmény a választókon múlik. Ha senki sem hagyja magát rászedetni az események ellentmondásosságától – nem lesz kudarc! A választások előtti fejleményeket tehát azzal a derűs alapállással nézzük végig, hogy történjék bármi, a hajrában mi, választók, úgyis rákapcsolunk.

Augusztusi farsang


A romániai kisebbségek napja tiszteletére augusztus 14-én és 15-én a Román Nemzetközi Klub nevezetű szervezet rendezvényein síkraszállnak – Dan Blendea elnök szavai szerint – „a türelmetlenség és Románia szellemi elszigetelése ellen”. Hogy mi fán teremhet ez a klub, azonnal kiderül elnökének sajtóértekezleti nyilatkozatából, amely szerint az 1201-es ajánláson rágódjanak a politikusok, mert az csak egy álprobléma. A Román Nemzetközi Klub – mondotta a továbbiakban elnöke – a Pro Europa Ligától és a kormány kisebbségi igazgatóságától céljaiban és eszközeiben különbözik, mert például az ország megítélésének javítása érdekében külföldi fiókokat kíván létrehozni.
Világos. A kisebbségek helyzete maradjon a jelenlegi, csak az ország megítélése szálljon újabb csúcsok felé. Ebből azt is sejthetjük, kik lesznek a klub augusztusi vitanapjait lezáró „kisebbségi álarcosbál” meghívottjai. Ők, a Harmónia Alapítvány oszlopos tagjai azonban hiába ötölnek ki fantáziadús maszkokat, szél ellenében is felismerhetők.

Feljelentés


Tisztelt központi PRO-tévé!
Mint több alkalommal jeleztük, igyekszünk átlátni a szitán, és ebben az Önök helyi megbízottjai számottevően megkönnyítik a dolgunkat.
Hónapok óta tanúi lehetünk, hogy a clujnapoci hírműsor szerkesztői túltesznek a Román Nemzeti Egységpárt egypontos gazdasági-társadalmi ideológiáján („magyarok csak Magyarországon vannak, Romániában csak románok létezhetnek”), és fáradságot, videokazettát, sugárzási energiát nem kímélve azt bizonygatják, hogy magyarok csak a fizikai és szellemi fogyatékosok, rosszfogú alkoholisták, borostás ferdeerkölcsűek stb. sorában találhatók. Minden este, amikor ismételten meghökkenünk, hogy városunk lakosságának több mint 20 százaléka egyetlen szereplővel sem képviselteti magát a megye- és városvezetés, az ipari és bankoligarchia, a tan-, vallás és művelődésügy corefeusai stb. között vagy legalább oldalán, akkor megjelenik egy bárgyú vigyor, amelynek a gazdája irtó tehetséges zongorista lenne, ha nem hiányozna mindkét keze születésileg, és a neve természetesen Zoltán, kivételesen helyesen leírva.
Ez a műsorpolitika most rossz szolgálatot tehet Önöknek, ha figyelembe vesszük, hogy a román olimpiai csapat érmesei között magyarok is vannak, továbbá a magyarországi (tehát „igazi” magyar) olimpiások több érmet harácsoltak össze, mint néhány nagyobb nemzet fiai és hölgyei. Kolozsvár levegőjével volna baj, hogy itt nem terem magyar babér a PRO-tv helyi műsorában? Vagy a műsor lenne túlságosan provinciális?
Mivel a clujnapoci PRO-tv hírműsorának másnapi ismétlésekor annyi fáradságot sem vesznek, hogy az időjárás dátumát megváltoztassák, és így azt a tévhitet keltik, mintha az aznapra megjósolt hőmérsékletet másnapra is érvényesnek tekintenék, hajlunk az utóbbi válaszra.
Mindent egybevetve: ezért a vidékies híradásért kár kikapcsolni Kolozsváron az igazi PRO-tv késő esti hírműsorát.

Ki szolgálja az ország javát?


Nagyvárad illedelmesen fogadta a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozójának részvevőit. A városközponti hídjavítás miatt terelőtábláktól megzavart közlekedésű településen a rendőrség nagy erőkkel biztosította a forgalomirányítást, és amikor a stadion környékét ellepték a parkoló személygépkocsik meg buszok, csak magyarországi és távolabbi kocsikat engedett a rendezvény színhelyének közelébe.
Kolozsvári rendszámú autót a vasútállomás térségébe vagy még távolabbra irányítottak, feltételezve, hogy nem tévedünk el „hazai pályán”. Talán nem is jöttünk volna zavarba, ha a piac környékén egy széles utat nem barikádoznak el aragázpalackokkal az „átmeneti” ellátási nehézségek ellen tiltakozó nagyváradiak. Amint azonban megtudták, hova igyekszünk, a tüntetők – románok és magyarok – készségesen elmagyarázták, hogyan közelíthetjük meg a legrövidebb úton a stadiont.
A kép kereksége érdekében elébe kell vágnunk a kronologikus eseménybeszámolónak: Mihai Sturza polgármester és Mihai Ban megyei tanácselnök a köszöntőkben a helyhatóság örömét, büszkeségét fejezte ki, hogy a világtalálkozó révén Nagyvárad híressé válik a nagyvilágban. Ez a gondolat egybecsengett Tőkés László igehirdetésének egyik kitételével, amely szerint jó fényt vet Romániára, demokratikus rendszerére a III. Magyar Református Világtalálkozó feltételeinek biztosítása, és az, hogy annak házigazdája a Romániai Református Egyház lehet.
Ezzel szemben hogyan tükrözte az eseményt a közszolgálati tévé legfőbb hírműsora? Lorántffy Zsuzsanna szobrával kezdte, pedig annak felavatására csak augusztus 6-án kerül sor. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy 1940-ben ugyanerről a helyről a bevonuló magyar hatalom ledöntötte Eminescu szobrát. A hírforrást a tévé nem jelöli meg, de a Ziua napilapból megtudhatjuk, hogy az illető a Szocialista Munkapárt Bihar megyei sajtótitkára. Bizonyára van annyira szavahihető, mint a szocializmus... Az előfutam után a tévébemondó csípősen megjegyezte, hogy a Duna tévé „talált időt” a világtalálkozó helyszíni közvetítésére. Miért kellett volna keresgélnie az időt? Hiszen elsősorban erre találták ki: az összmagyarság életének, eseményeinek tükrözésére. A hírműsor szerkesztője továbbá fennakadt azon, hogy bizonyos térséget „úgynevezett” Partiumként emlegettek a világtalálkozón, és elhallgatták, hogy a Királyhágó melléki Református Egyházkerület Romániában van. A világtalálkozó dokumentumaiban ezzel szemben csakis Romániai Református Egyházról, a III. Magyar Református Világtalálkozó romániai megrendezéséről olvashatunk.
És mellesleg: nekünk eszünkbe sem jutna „úgynevezett” Besszarábiának nevezni azt a bizonyos térséget...
A világtalálkozó nagyváradi megnyitó ünnepségén többször elhangzott: a romániai reformátusok jót akarnak Romániának, és a világtalálkozó romániai megrendezése egymagában jószolgálat, míg a gáncsoskodók rossz színben tüntetik fel az országot. A közszolgálati televízió irányítói, alapállásának megszabói a választási tőkekovácsolás és az ország külföldi megítélésének javítása közül szokásuk szerint az előbbit választották.

Tetszés szerinti telekkönyvi kivonat


Tiltakozó akcióval kezdték a pénteki napot a kerekdombi Waldorf-iskola tanerői és az érdekelt szülők. A városi tanács ugyanis iskolájuk területének egy részét átadta a görög katolikus egyháznak templomépítés céljából.
Mint Liliana Dumitriu igazgató elmondotta, őket, vagyis a legilletékesebbeket senki sem értesítette hivatalosan, teljesen véletlenül tudták meg a területmérőktől, hogy vasárnapra kitűzték a felszentelés időpontját. Meglepetésüket fokozta az is, hogy miért éppen az iskola és az óvoda udvarát szemelték ki, amikor attól 200 méternyire beépítetlen terület van, méghozzá dombtetőn, amely kiváló hely templomnak.
A szülők által aláírt tiltakozó nyilatkozatot Victor Drăgoi főtanfelügyelő és helyettese, Ioan Păcurariu vette át, azzal a megjegyzéssel, hogy az akciótól függetlenül megtették már az első lépéseket az iskola területének megmentése érdekében, vagyis hogy a vasárnapra meghirdetett felszentelést halasszák el az ügy tisztázásáig. A bökkenő ugyanis az, hogy a városi tanács jóhiszeműen szavazta meg a terület átadását, mivel az igénylési iratcsomóban szereplő telekkönyvi kivonatban csak annyi szerepel, hogy 1945-ben az épületet és a parcellát átadták a román államnak. Pont. Erről a telekkönyvi kivonatról hiányzik az a megjegyzés, ami egy korábbi okmányon szerepel: „Gyermekóvoda”.
A tanácsosok úgy vélhették, hogy az állam tulajdonában lévő területnek nincs közösségi rendeltetése, tehát oda lehet ítélni a görög katolikus egyháznak. Legalábbis a tanácsosok egy része. Mert például Eckstein-Kovács Péter a tranzakció ellen szavazott. Egyházi igény ellen elvből nem foglal állást, de ebben az esetben kivételt tett. Ugyanis a „tömörített” telekkönyvi kivonatból is világosan kiderült, hogy iskolai és egyházi érdekek ütköznek.
Miközben a tanerők és a szülők a görög katolikus egyházhoz, majd a polgármesteri hivatalhoz mentek ügyük tisztázása érdekében, vagyis hogy a 30-as évektől óvodának és elemi iskolának használt ingatlan és földterület rendeltetését ne változtassák meg, Eckstein-Kovács Péter segítségével betekintést nyerhettünk a telekkönyvbe. Minden kétséget kizáróan megállapítottuk, hogy igaza volt Ioan Păcurariu helyettes főtanfelügyelőnek, amikor azt állította, hogy két telekkönyvi kivonat közül az egyik hamisítvány. Vagy legalább hiányos, ami csak kifejezésbeli finomítás. A lényeg az, hogy az eredeti dokumentumban szerepel a terület tanügyi rendeltetése. Valaki a valóban sok meghurcoltatást elszenvedett görök katolikus egyháznak kedvezve, az igényléshez csatolt kivonatról a terület rendeltetését nagylelkűen „lefelejtette”.
A tanácsi döntés ellen tiltakozó csoport a görög katolikus egyháztól a következő ígéretet kapta: ha a legkisebb zavar is mutatkozik a terület odaítélése körül, eltekintenek a vasárnapi felszenteléstől. A polgármesteri hivatalban pedig a következő megoldási javaslatokkal látták el a Waldorf-iskola tanerőit és szülőit: egyezzenek meg az egyházzal, hogy keressen más területet, vagy csak az általa igényelt 400 négyzetméternyi területre szorítkozzon, ne terjeszkedjen ki a városi tanácsban 1600 négyzetméterre megnövelt (?!) parcellára. Ha pedig az oktatói tevékenységet így sem fejthetik ki zavartalanul, bírósági döntéssel nyilváníttassák semmisnek a helyi tanács határozatát.
Egy hiányos dokumentum alapján hozott határozatot nem lehetne egyszerűbb módon hatálytalanítani?

A meddőség tisztasága


Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben Bukarest hamarabb lesz európai jellegű város, mint Kolozsvár. A Balkán állítólag legbalkánibb városában megindult egy folyamat, amely az utcai szemlélő számára láthatatlan.
Azt már évekkel ezelőtt tapasztalhattuk, hogy néhány üzlet belvilágában úgy érezzük magunkat, mint Einstein kísérleti kabinjában: elveszítjük tájékozódó képességünket, nem tudjuk, hol vagyunk. A budapesti Váci utcára, avagy még nyugatibb helyiségre gyanakodhatunk. Most vonatkoztassunk el enyhébb vagy mélyebb undorunktól, amelyet a Coleus-féle üzlethálózatok eredetének szaga kelt. Ceauşescu folyószámláiból nem csak a fővárosban kapitalistává átvedlett nómenklatúra részesedett. Kolozsváron 1989 után, olyan hirtelen, hogy a Főtéren, az Uránia és a sörgyár előtt az aszfalton nyomelemként még ott volt az áldozatok vére, szintén épültek kacsalábon forgó nyaralók, villák stb., amelyeket nehéz lenne a sokoldalúan fejlett szocialista fizetésekből megspórolt összegekkel igazolni.
A különbség már kezdetben a felfogásbeli alapállásban rejlett. Bukarestben befektettek, Kolozsváron költekeztek. Bukarestben vonzották, Kolozsváron szórták a pénzt. A kivételek most ne hördüljenek fel, csak az általános tendenciákra figyeljünk, amelyek eredője a jelenlegi helyzet. A kapitalizmus fővárosi „építői” is fellélegeztek, amikor kenyéradójukat lelőtték, és többé nem volt aki korlátozza dolláros napidíjaikat. És milyen az éhes malac: nekiesik a vályúnak. A Dacia Felix Bank fejeinek párizsi utazásaival azonban nem vehették fel a versenyt – és nem is akarták. Inkább biztosították maguknak a későbbi párizsi utazásokat is, itthoni fejlesztésekkel.
Jellemző, ahogyan Bukarestben rendszeres időközönként szörnyen megharagudtak a bódés kiskapitalistákra, és a polgármesteri hivatal kivonult az emelődarukkal és a talajgyalukkal. A rombolás azonban inkább hasonlított szelekcióra. Azok a bódésok tűntek el, akik a kezdeti befektetést nem gyarapították, hanem inkább saját banán- és rágógumi-fogyasztásukat növelték. Akik a haszonból az áruválasztékot bővítették, majd civilizáltra formázták vállalkozásuk „székhelyét”, azokat a polgármesteri szigor kikerülte (jó, na, azokat is, akik letejeltek, de most nem erről van szó). Bukarestben ma sokkal több a bódé, mint 1990-ben, csak sokkal tágasabbak és csillogóbbak, mint az egykoriak vagy az állami tulajdonban maradt áruházak.
Ezzel szemben Kolozsváron nagyjából azzal vagyunk, ami közvetlenül a 89-es fordulat után megvalósult. Berendeztek néhány méregdrága vitrint a Főtéren, felkerültek hangzatos firmák szegényes boltokra – és kész. A többi cirkuszi kellék: körte- és zászlócskafüzér, oszlopszerű vagy lapátkezű szobor. No, meg a Hajnal negyedbeli Caritas-csőd.
Tagadhatatlan, hogy Bukarest mocskosabb, visszataszítóbb mint Kolozsvár. Helyenként orrfacsaró a szemétbűz, kibírhatatlan a koldussereg „meggyőző” vonaglása az utcákon, metróállomásokon. De Kolozsvár tisztaságáról inkább a meddőség kietlensége jut az ember eszébe, míg Bukarest rendetlenségéből már látható a kivezető út: a csillogó csarnokokká növekedett egykori bódék tulajdonosai – üzleti érdekből – környezetükben nem tűrik a mocskot. Hát még a nagytőkések! És ezek a civilizált körletek egyre nagyobbakká, helyenként már összefüggőkké válnak.
Ilyen összefüggésben még elszomorítóbb a polgármesteri „célkitűzés” a városközponti újságárusító asztalok felszámolásáról. Tömören kifejezi a helyi hatalom vállalkozás-ellenességét, szemben az eddig liberális, a továbbiakban szindikalista fővárosi városirányítással.

Szabadságmegszakításos sajtóértekezlet


Hétfőtől nincs villany Járabányán, ahol Iuliu Păcurariu városi és megyei tanácsos, a Demokrata Párt Kolozs megyei elnöke tölti pihenőszabadságát, emiatt kiesett az utóbbi napok politikai eseményeiből. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor a csütörtökre bejelentett sajtóértekezletére készülve megpróbált visszailleszkedni. Az újságokat átnézve, mindjárt megakadt a szeme Grigore Zanc prefektus sajtónyilatkozatán, amelyben azt állítja, hogy a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja az egyetlen szociáldemokrata párt. Iuliu Păcurariu felsorolt néhány kormányintézkedést, amely egyáltalán nem szolgálja a bérből és kistermelésből tengődők érdekeit.
Miután kifejezte kételkedését a legutóbbi közvélemény-kutatásban, mondván, hogy nem lehet reális a felmérés, amely szerint a 33% szavazna egy olyan pártra, amelyben csak 10% bízik, rátért annak szükségességére, hogy tisztázzák a városi és a megyei tanácsban egyes ellenzéki tanácsosok hovatartozását. A ’93-as Liberális Párt és a Polgári Szövetség Pártja tanácsosait nevezte meg ezzel kapcsolatban, kifejezve döbbenetét amiatt, hogy Sorin Cocis,t igazgatóvá választásában milyen lelkesen támogatták az egységpártosok, pedig annak idején hevesen tiltakozott pártja, a ’93-as LP állítólagos központi parancsa ellen, hogy a titkos szavazáson Funar alpolgármester-jelöltjeit támogassa.
A hírrel kapcsolatban, hogy nemsokára megkezdődik az alagút építése a Feleki-hegy alatt, Păcurariu megjegyezte, hogy a tanácsban még nem került napirendre, és a korszakalkotó objektumra csak akkor adja szavazatát, ha a felekieknek felvonót építenek benne. A református világtalálkozó elleni prefektusi kirohanásról pedig úgy nyilatkozott, hogy mint minden nacionalista megnyilvánulás, ez is Funar malmára hajtja a vizet, és nagy balfogás a világ szeme láttára ekkora cirkuszt csinálni egy vallási rendezvény körül.

A kő szaga


Tegnap reggel nyitáskor kilós követ talált az RMDSZ dési szervezetének székházában Nagy Csaba titkár. A leltárban nem szereplő eszköz a két ablakszemet átütve került a helyiségbe, de a rendőrséget hiába riasztották. Előbb azt a választ kapták, hogy fáradjanak el az őrsre és írjanak egy kérvényt, majd tekintettel az eset sürgősségére, ígéretet kaptak a kiszállásra és terepszemlére egy órán belül. Délig azonban hiába várták a nyomozókat. Pedig a tettes szaga rajta volt a kövön, közepesen fejlett titkosrendőr-kutya is sikerélményhez juttatta volna a rendőrséget – természetesen, ha az szakmailag kellően kíváncsi és pártsemleges.

A püspök temetése


Július utolsó napján, 12 órakor kezdődött meg a kolozsvári belvárosi unitárius templomban dr. Erdő János unitárius püspök temetési szertartása. A főpásztor ravatala mellett gyászbeszédet mondott dr. Szabó Árpád, az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője, méltatva az elhunyt egyházfő életútját. Dr. Szabó Pál főgondnok az unitárius egyház nevében búcsúztatta 29. püspöküket, Bocsár Sándor esperes és Szombatfalvi József lelkész pedig az egykori teológiai tanítványok nevében fejezte ki a köszönetet az áldozatos munkásságért. Dr. Bodor András, a Dávid Ferenc Egylet elnöke az unitárius egyház társadalmi egyletei részéről mondott búcsúszavakat, Zsakó Erzsébet pedig az Erdő János nevéhez fűződő egykori unitárius leányotthon tagjainak nevében méltatta az egyházfő szerteágazó tevékenységét. A kis és a nagy család – a hozzátartozók és hívek – iránti részvétet nyilvánítottak a magyarországi, az észak-amerikai és az angliai unitárius egyház küldöttei, majd hazai vallásfelekezetek vezetői tartottak gyászbeszédet a püspöki ravatal mellett: dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Cristoph Klein, az Ágostai Hitvallású Szász Evangélikus Egyház püspöke, Mózes Árpád, a Zsinatpresbiteri Evangélikus Egyház püspöke. Tempfli József nagváradi római katolikus püspök a gyulafehérvári érsekség, valamint a temesvári és a szatmárnémeti püspökség részvétét is tolmácsolta, Emilian Bistriteanu ortodox érsek pedig Bartolomeu Anania püspök nevében is kifejezte együttérzését. A protestáns teológia tanárainak nevében dr. Kozma Zsolt beszélt, majd végezetül a Magyarok Világszövetsége részéről Patrubány Miklós mondott búcsúztatót.
Dr. Erdő Jánost a zsúfolásig megtelt templomtól, a Főtéren át, a Házsongárdi temetőig hosszú gyászmenet kísérte el utolsó útján, a város templomainak harangzúgása közepette. A temetőben dr. Szabó Árpád búcsúztatta az unitárius egyház megalapítója, Dávid Ferenc óta 29. főpapját.