Vegytiszta nemzedék
Szabadság, 1998. március 27., X. évfolyam, 71. szám
Szerkesztőségünkben járt Deák Ferenc amerikai fotóművész, a 70-es évek kolozsvári napilapjának fotóriportere. Miközben filmet készített szerény székhelyünkről, hogy törekvéseinket ismertesse a New York-i magyar tévénézőkkel, mondott néhány keresetlen szót az amerikai román nagykövetségről és államfőnkről, aki nem igyekszik takarítani a régi elvtársak soraiban, ezért a román emigráció nem szívesen látogatja a román állam előretolt helyőrségét. Akkor pedig hogyan várna el hatékony lobbyzást? Különösen Goană (nem elírás, így becézik a tengerentúliak az amerikai nagykövetet) személye szálka a szemükben, aki luxus életmódot folytat, méregdrága Mercedesével furikázik állandóan – innen keletkezett a gúnynév.
Megnyugtattuk Ferit, hogy Emil Constantinescu idehaza sem igyekszik a takarítással. Jó, tudjuk, hogy állítólag nem az ő feladata, de azért szólhatna a tanácsosainak, hogy azok szóljanak valakiknek. Mert bizony a régi bútordarabok kicserélése jól fogna, hogy ne hajtsák a vizet Iliescu malmára. Deák Feri is megnyugtatott a maga során, hogy ezt az üzenetet nem kell tolmácsolnia a román emigrációnak, tisztában vannak azok a hazai állapotokkal.
A bonni román nagykövetségen kipattant botrány új megvilágításba helyezi a jelenséget. Az még szörnyűbb, hogy a német hatóság mivel védekezik arra a szemrehányásra, hogy miért nem értesítették a román felet a szokásos úton, miért teregették ki a szennyest a sajtónak. Mert állítólag a fiatal szakikkal kikövezett hatósági utak is megbízhatatlanok, azokat is átszövi a szervezett bűnözők hálózata, és minden információ kiszivárog.
Ha mindez igaz, fennáll annak a veszélye, hogy végérvényesen megkésett a tisztogatás: az egykori szocialista titkosszolgálati fiúk bűnszövetsége már összefonódott a „modern” maffiával. Hiába vártunk a vegytiszta nemzedékre.
Megnyugtattuk Ferit, hogy Emil Constantinescu idehaza sem igyekszik a takarítással. Jó, tudjuk, hogy állítólag nem az ő feladata, de azért szólhatna a tanácsosainak, hogy azok szóljanak valakiknek. Mert bizony a régi bútordarabok kicserélése jól fogna, hogy ne hajtsák a vizet Iliescu malmára. Deák Feri is megnyugtatott a maga során, hogy ezt az üzenetet nem kell tolmácsolnia a román emigrációnak, tisztában vannak azok a hazai állapotokkal.
A bonni román nagykövetségen kipattant botrány új megvilágításba helyezi a jelenséget. Az még szörnyűbb, hogy a német hatóság mivel védekezik arra a szemrehányásra, hogy miért nem értesítették a román felet a szokásos úton, miért teregették ki a szennyest a sajtónak. Mert állítólag a fiatal szakikkal kikövezett hatósági utak is megbízhatatlanok, azokat is átszövi a szervezett bűnözők hálózata, és minden információ kiszivárog.
Ha mindez igaz, fennáll annak a veszélye, hogy végérvényesen megkésett a tisztogatás: az egykori szocialista titkosszolgálati fiúk bűnszövetsége már összefonódott a „modern” maffiával. Hiába vártunk a vegytiszta nemzedékre.