Mikor lesz Budapesten magyar konzulátus?
Szabadság, 1997. január 7., IX. évfolyam, 3. szám
Ion Cristoiu lassanként átalakul Gheorghe Funar és Ion Iliescu nyilvános szócsövévé. Eddig is az ő nótájukat fújta, csak rangrejtve.
Néhány napja Adrian Severin szapulására szakosodott, mert a külügyminiszter úgymond túl nagy engedményeket tesz Magyarországnak ezekkel a konzulátusokkal.
Szegények. Úgy értve: Funar, Iliescu, meg Cristoiu többi megrendelője. Nem veszik észre, hogy Adrian Severin voltaképpen Romániát juttatja óriási helyzeti előnyhöz, továbbfejlesztve a román-magyar alapszerződésben a határok mozdíthatatlanságára vonatkozó kölcsönös megállapodást. Konzulátust ugyanis egyetlen állam sem hoz létre a sajátjának tekintett területen. Magyarország mindaddig nem létesít magyar konzulátust Budapesten, amíg azt a várost és környékét a sajátjának tekinti. Majd amikor lemond róla, akkor igen. Akkor Pesten vagy Budán, esetleg a Duna mindkét partján megnyitja képviseletét, hogy az arra vetődő magyar állampolgárnak legyen hova becsengetni, ha nem érti, mit akar tőle a közlekedési milicista. Vagy policeman.
Azzal, hogy Adrian Severin kicsikarta Magyarországtól a szándéknyilatkozatot a konstancai tiszteletbeli konzulátus megnyitására, voltaképpen megtörtént az első lépés annak elismerése felé, hogy ha valamikor Borneo és Celebes magyar lesz, Konstancát akkor is kikerüli a gyepű. Igaz, hogy a kölcsönösség elve alapján Románia sem formálhat területi igényt Győrre, de ott Cristoiunak úgysem teremne előfizető. Elsősorban nem a nyelvi gát miatt, hanem mert Nagyváradtól kissé nyugatabbra el sem hinnék, hogy a nyomdafestéket nem tűrő papírt újságnak lehet nevezni.
Végül, de nem utolsósorban itt van Kolozsvár esete. Miért fájna szélsőségeseméknek az, hogy Magyarország külföldnek tekinti ezt a várost? Azt az érvet nem egészséges lobogtatni, hogy valamikor a kolozsvári konzulátus a kémkedés és a valutaüzérkedés góca volt. Nehogy a szomszédos és egyre barátibb külföldi állam rágalmazási pert kezdeményezzen. A magukra valamit adó, büszke hatóságok így szoktak eljárni a vagdalkozó megakommentátorokkal.
Csakhogy, ha ezekről az ellenkezésekről lemondanának, akkor mivel maradnának? Esetleg azt nehezményezhetnék, hogy kölcsönösségi alapon Debrecenben megnyílna a román konzulátus, elismerve ezzel, hogy a Dnyesztertől a Tiszáig nem maradéktalanul román föld az ősi rög.
Arra pedig nem vetemedhetnek, hogy a debreceni román konzulátus féloldalú lemondására szólítsák fel a román külügyminisztert. Egyrészt azért, mert Adrian Severin olyan eltökélten halad a maga útján, mint egy szelektív hallású karaván. Kutyaugatásra érzéketlen. Meg aztán a konzulátusok felállítása bársonyos székek gyártásával jár együtt. Mindegy, hogy kik foglalják majd el, azokkal nem jó ujjat húzni.
Néhány napja Adrian Severin szapulására szakosodott, mert a külügyminiszter úgymond túl nagy engedményeket tesz Magyarországnak ezekkel a konzulátusokkal.
Szegények. Úgy értve: Funar, Iliescu, meg Cristoiu többi megrendelője. Nem veszik észre, hogy Adrian Severin voltaképpen Romániát juttatja óriási helyzeti előnyhöz, továbbfejlesztve a román-magyar alapszerződésben a határok mozdíthatatlanságára vonatkozó kölcsönös megállapodást. Konzulátust ugyanis egyetlen állam sem hoz létre a sajátjának tekintett területen. Magyarország mindaddig nem létesít magyar konzulátust Budapesten, amíg azt a várost és környékét a sajátjának tekinti. Majd amikor lemond róla, akkor igen. Akkor Pesten vagy Budán, esetleg a Duna mindkét partján megnyitja képviseletét, hogy az arra vetődő magyar állampolgárnak legyen hova becsengetni, ha nem érti, mit akar tőle a közlekedési milicista. Vagy policeman.
Azzal, hogy Adrian Severin kicsikarta Magyarországtól a szándéknyilatkozatot a konstancai tiszteletbeli konzulátus megnyitására, voltaképpen megtörtént az első lépés annak elismerése felé, hogy ha valamikor Borneo és Celebes magyar lesz, Konstancát akkor is kikerüli a gyepű. Igaz, hogy a kölcsönösség elve alapján Románia sem formálhat területi igényt Győrre, de ott Cristoiunak úgysem teremne előfizető. Elsősorban nem a nyelvi gát miatt, hanem mert Nagyváradtól kissé nyugatabbra el sem hinnék, hogy a nyomdafestéket nem tűrő papírt újságnak lehet nevezni.
Végül, de nem utolsósorban itt van Kolozsvár esete. Miért fájna szélsőségeseméknek az, hogy Magyarország külföldnek tekinti ezt a várost? Azt az érvet nem egészséges lobogtatni, hogy valamikor a kolozsvári konzulátus a kémkedés és a valutaüzérkedés góca volt. Nehogy a szomszédos és egyre barátibb külföldi állam rágalmazási pert kezdeményezzen. A magukra valamit adó, büszke hatóságok így szoktak eljárni a vagdalkozó megakommentátorokkal.
Csakhogy, ha ezekről az ellenkezésekről lemondanának, akkor mivel maradnának? Esetleg azt nehezményezhetnék, hogy kölcsönösségi alapon Debrecenben megnyílna a román konzulátus, elismerve ezzel, hogy a Dnyesztertől a Tiszáig nem maradéktalanul román föld az ősi rög.
Arra pedig nem vetemedhetnek, hogy a debreceni román konzulátus féloldalú lemondására szólítsák fel a román külügyminisztert. Egyrészt azért, mert Adrian Severin olyan eltökélten halad a maga útján, mint egy szelektív hallású karaván. Kutyaugatásra érzéketlen. Meg aztán a konzulátusok felállítása bársonyos székek gyártásával jár együtt. Mindegy, hogy kik foglalják majd el, azokkal nem jó ujjat húzni.