Nits Árpád

Felszabadultan nevetett a kolozsvári közönség a PRO TV Aki szavaz – nyer fedőnevű műsorában, valahányszor megszólalt a hatalom, főleg a Román Nemzeti Egységpárt képviselője, Liviu Medrea. Aki meg sem kísérelte eltitkolni bosszúságát, és sikertelenségének okát az egybegyűltek összetételére fogta rá.
Valóban, az RNEP-nek nem nagyon sikerül mozgósítania táborát különböző rendezvényekre. Amikor táblácskákat avatnak, alig lézeng századnyi ember, a temetési cirkuszhoz is a polgármesteri hivatal alkalmazottjaira kellett támaszkodnia. De az utcán, a buszokban beszélgető emberek között sincs látható RNEP-es többség. A gyászmenetet követő napon például a Monostorról a városba tartó tömegközlekedési járművek minden zökkenésére az utazóközönség kórusban kiáltott fel: ide kellett volna letenni a koporsót!
Ezzel szemben a tévéműsorban osztatlan sikernek örvendtek az ellenzék képviselői, és bár mérsékeltebben, mégis kifejezésre jutott az elismerés Eckstein-Kovács Péter iránt.
Csak el ne örvendezzük magunkat! A helyhatósági választások előtt is úgy tűnt, hogy a város ama haladóbb része önműködően hahotázni kezd, amint Funar megszólal, mégis újraválasztottuk. Sőt, az ifjúság egyik fontos rétegétől, az egyetemistáktól nagy szavazattöbbséget kapott.
Hacsak... Igen: a mosolymegfagyás elkerülése végett jobban meg kellene szervezni a megfigyelők tevékenységét a november 3-i választásokon.

Puhatolózás a tordai kaszárnyában
Tegnap, miután a Kossuth rádió sugározni kezdte a hírt, hogy a tordai kaszárnyában, ahova közös gyakorlatra magyar harckocsizókat vártak, vasárnap emberáldozatot is követelő gázrobbanás történt, a magyarországi aggódó szülők hírügynökségekhez fordultak további információkért. Hogy a megnyugtatásukban mi is szerepet vállaljunk, az Erdélyi 4-es Hadsereg kolozsvári főparancsnokságán érdeklődtünk, de sajnos, azt a választ kaptuk, hogy Kolozsváron nincs aki felvilágosítást nyújtson, menjünk el Tordára.
Ekkor tudtuk meg, hogy a sajtót – rajtunk kívül – meghívták a magyar harckocsizók első gyakorlatozására. Aki nem jelentkezett a csoporttal, azt utólag nem vehetik fel az akkreditálási listára. A nehézségek ellenére bejutottunk a tordai kaszárnyaudvarra, ahol román és magyar nemzeti színű zászlót lobogtat a szél. Ismertetve a magyar kiskatonák szüleinek aggodalmát, az egységben lévő tisztek igyekeztek eloszlatni minden kételyt: a fiúk biztonságban vannak, most éppen kint tartózkodnak a bogáti lőtéren. Nevet és rangot azonban nem voltak hajlandók elárulni, mondván, hogy mindazok, akik a sajtónak nyilatkozhatnak, a lőtéren vannak, amelyet most megközelíteni nem lehet. Akkreditálás nélkül később sem. Annyit mégis elmondtak, hogy a századnyi magyar legénységet nem a kaszárnyában, hanem a városban, szállodában szállásolták el, a közérzetük jó, este együtt mennek el egy fröccsre. Arra a kérdésre, hogy ki állja a kiruccanás költségeit, több jelentkező is akadt, de a jókedélyű katonatisztek ez alkalommal sem akarták feltárni kilétüket.
Úgy látszik, a hadsereg inkább lemond fegyvereiről, mint a titkolózásról. Pedig a több szempontból szerencsétlen robbanás elhallgatási kísérlete miatt kezdődtek el a találgatások.

Kampánygyűlést tartott pénteken az Ifjúsági Házban a kormánypárt helyi vezérkara. A Ioan Rus prefektus vezette összejövetelen megjelent Adrian Năstase is, aki a két listavezető – Gheorghe Tinca honvédelmi és Alexandru Lăpus,an mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter – beszéde, majd a párt többi Kolozs megyei parlamenti jelöltjeinek bemutatása után szónoki fogásokkal teletűzdelt, hatásos előadásban ismertette, miért akarják megnyerni a választási küzdelmet, és miért érdemlik meg a győzelmet. Többek között azért, mert új csapatot állítottak össze, mert az RTDP a legnagyobb és legerősebb párt, mert jobb nincs, ugyanis az ellenzék hét év alatt semmit sem gyarapodott, csak a türelmét vesztette el. A konvenció – hangsúlyozta – kivárhatja egy újabb Coposu megszületését, de az országnak addig is haladnia kell.
Az RTDP érdemei között megemlítette a román-magyar alapszerződés aláírását, amely a világ előtt bizonyítja a romániai demokratikus átalakulást, ugyanakkor megvalósítja a románság régi álmát, hogy a határait senki sem vonja kétségbe. Ezen a ponton beugorhatott volna az alapszerződést körömszakadtáig ellenző Román Nemzeti Egységpárt elleni propaganda, de a várakozással ellentétben Adrian Năstase a helyi sajátosság kedvéért nem tért el a televízióból ismert vonaltól, az össztüzet a Román Demokratikus Konvenció „kalandorpolitikájára” zúdította.
A színpad hátterében lévő jelszó is azt sugallta, hogy az RTDP a gyarapodás, a demokrácia és a kiegyensúlyozottság mellett a köztársaságért száll síkra. Nem úgy, mint a monarchista konvenciósok...

Városunk széltében-hosszában beszélik, hogy a Románok Nyugalma földi maradványait tartalmazó sírhantot ismeretlen tettesek kiásták és a koporsót tartalmával együtt szintén ismeretlen helyre szállították. A szóbeszéd két változatban terjeszti a kísérteties mesét. Egyik szerint maga a kolozsvári polgármester végeztette el az exhumálást, hogy eltüntesse a bűnjelt. A másik változat szerint az újrahasznosítható anyagok begyűjtésére és értékesítésére szakosodott személyek (szaknyelven kukakutatók) hatoltak a sírhely mélyére az alig használt koporsó second hand módon való hasznosítása érdekében.
Mint tegnap készült felvételünkön látható, a sír egyben van, a kereszt is a helyén, tehát a bűnjelek eltűntetésének szándéka nem valószínű. A ceremóniamester, ha valóban félne tettének következményeitől, különben sem a hősök temetőjében szerényen meghúzódó sírra, hanem a világ közröhejét kiváltó videokazettákra vetné rá magát. Hogy mi van a sírban, azt nem tudtuk megállapítani. Nincs lézerlencsénk. A földturkálás nyomai elég frissek, valószínűleg kéthetesnél frissebbek, a szétdobált rögök bizonyára az utóbbi napok kiadós esőzései után kerültek a szomszédos sírhely betonlapjára, nem volt idő lemosódásukhoz vagy legalább szétkenődésükhöz.
A mendemonda szerinti hullarablók kapkodásuk közben kissé összegyűrték a gyász és a részvét nemzeti színű szalagjait, mégis igyekeztek eredeti állapotába visszaállítani a hantot, ami azt bizonyítja, hogy a becsület nem veszett ki egészen világunkból.
Az azonban továbbra is nyugtalanító, vajon ki fogja hozzátartozóját olyan sírhelybe temettetni, amelyben a románok nyugalma nyugodott, vagy a kereszt felirata szerint, még mindig nyugszik.

Kampányköltség-számolgatás a Demokrata Pártnál
Meghökkentő összegekhez jutunk, ha megpróbáljuk felbecsülni egyes pártok kampányköltségeit – mondotta többek között Iuliu Păcuraru, a Demokrata Párt Kolozs megyei szervezetének elnöke heti sajtóértekezletén, amelyen ismertette a Szociáldemokrata Szövetség jelöltjeinek választási kiáltványát. Ion Iliescu tetszetős portréjának egyetlen darabja testvérek között is legalább 1000 lejbe került, ÁFA-mentesen, és ahogy tömegméretekben osztogatják, abból arra lehet következtetni, hogy legalább 2-3 millió példányban készült, tehát csak ez a kis tétel 2-3 milliárd lejbe kerülhetett. Hol van még a többi kiadás, amikor az Antena 1 tévétársaság egyetlen perce 200 000 lej! És az államfő pártja összesen 500 millió lejt kap kampányához az állami költségvetésből.
A mesés összegek forrása Iuliu Păcuraru szerint a kormányhű vállalkozók páncélszekrénye és fekete pénzek rejtekhelye. Ezzel szemben az ellenzéki pártokkal szimpatizáló vállalkozók nem merik megnyitni a pénztárcájukat, mert felteszik a kérdést: mi lesz velük, ha mégis a jelenlegi garnitúra marad hatalmon? Az adomány ugyanis csak nyilvános lehet.
A Szociáldemokrata Szövetség szerényebb eszközeivel folytatja le kampányát, például a jövő héten a jelöltlista véglegesítése alkalmával a sajtó képviselőit Păcuraru meghívja járabányai nyaralójába. Persze csak ha szép lesz az idő, mert a házikó nem alkalmas nagyobb összejövetelre, a különleges sajtóértekezletet a szabadban kell majd megtartani.
Az SZDSZ választási kiáltványának egyik pontját részletesen kifejtette a helyi DP-vezér, mert egy kolozsvári példával könnyen szemléltethető jelentősége. A sör termelői árának 60 százalékát teszik ki az adóterhek, emiatt a termék ára elrugaszkodik a fizetőképes kereslettől. A gyárak – köztük az Ursus – félgőzzel dolgoznak. Míg, ha a sörtermelésre csak a nyugati szintű 15-20 százalékos illetéket vetnék ki, nagyobb lenne a forgalom, a gyárak nagyobb mennyiség után adóznának, az államkassza biztosabban megkapná a maga részét, és nem növekedne a munkanélküliség. Ilyen számítások alapján ígéri az SZDSZ az adóterhek csökkenését, ha szóhoz jut a következő kormányzásban.
*Ez alkalommal is felvetődött a város belterületére vonatkozó tanácsi határozat, amellyel kapcsolatban Păcuraru kifejtette meglátását, hogy a parasztpártiakat sarokba szorították az egységpártosok, az RMDSZ tanácsosai pedig azért szavaztak a kiterjesztés mellett, hogy ne megint rájuk mutogassanak ujjal, mint gáncsoskodókra, így ment át a több éve vajúdó tervezet. Most többen megszedik magukat, akik ott vásároltak mezőgazdasági területet, ahol városi telekhelyek lettek, sőt, mivel nemsokára megépül a forgalomterelő körpálya, a földterület ára legalább a tízszeresére ugrik. Az érvényes törvénykezések értelmében azonban – a közhiedelemmel ellentétben – a közművesítés költségei nem a várost, hanem a építtetőt terhelik, tehát a Bună Ziua luxuslakásainak tulajdonosai csak törvényességet nyernek, nem ingyen szolgáltatást.

Megjött Bukarestből a vezetőségi rábólintás a Nemzeti Liberális Szövetség Kolozs megyei parlamenti jelöltlistájára. A szenátusi listavezető Romulus Zamfir (Polgári Szövetség Pártja), a képviselőházi lista első két helyén pedig Petru LiT,iu (93-as Liberális Párt) és Dan Popescu (PSZP) neve olvasható majd a szavazólapokon.
Ez a vita tehát lezárult... Mint ismeretes, a PSZP egyes helyi vezetői kifogásolták Petru LiT,iu elsőségét a képviselőházi jelöltlistán, azon is saját jelöltjüket akarták látni első helyen. Amely egyébként biztosabb bejutó hely. Șerban Rares, kampányfőnök azonban a tegnapi sajtóértekezleten kifejtette, hogy számításaik szerint biztosan elegendő szavazatot kapnak az újraelosztásban való részvételhez (fél mandátum plusz egy szavazat), és akkor parlamentbe jut szenátoruk és második képviselőjelöltjük is. A helyhatósági választások eredményeihez képest több szavazatot úgy remélik elérni, hogy magukhoz vonzzák a határozatlanok, valamint az egységpártosok táborából a temetési és egyéb cirkuszok miatt lemorzsolódók egy részét. A szavazótestület átrendeződésére számítanak a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja és Román Nemzeti Egységpárt között kibontakozó csatározástól is.
Az ellenzék sem mentes azonban az összecsapásoktól. Petru LiT,iu sajnálatosnak nevezte, hogy Viorel Cataramă felemelte szavát az NLSZ és a Román Demokrata Konvenció együttműködése ellen. Ezen nem segít Ion Diaconescu parasztpárti vezér békítő szándékú megjegyzése, hogy egyelőre maradjanak a választások tisztasága fölötti őrködési egyezmény szintjén, aztán meglátják. Ez nem elég, mivel elhangzanak célzások a választások utáni RDK-RTDP-koalíció lehetőségéről. A természetellenes szövetséget úgy lehet megelőzni, ha a választások előtt megállapodásra jutnak az RDK, az NLSZ és Szociáldemokrata Szövetség kormánykoalícójáról. Ebben az összefüggésben az NLSZ arra törekszik, hogy legalább 10 százalékot érjen el a parlamentben, így majd a kormányban is döntő szava lesz. Nem akar ötödik kerék sorsára jutni, mert e pártszövetség szerint a következő kormányzatnak liberálisnak kell lennie.
Romulus Zamfir elemezte az ellenzéki egység kolozsvári esélyeit, és a kilátásokat szomorúbbnak találta, mint központi szinten. A helyhatósági választások idején megnyilvánult erőszakoskodás folytatódik a konvencióban, a helyi parasztpárti vezérek nemcsak más pártok fölött uralkodnának, hanem saját tagjaikat is terrorizálják, nem tűrnek el más véleményt.
Petru LiT,iu szerint a jelenlegi miniszterek testületi feliratkozása a parlamenti jelöltlistákra két dolgot bizonyít: félelmüket, hogy a választások után nem maradhatnak a kormányban, és ragaszkodásukat a mentelmi joghoz. Amely nélkül meggyűlne a bajuk...
Az újságírók jelenlétét kihasználva, a parlamenti választásokkal foglalkozó sajtóértekezleten Romulus Zamfir városi tanácsosként felhívta a figyelmet, hogy a város beépíthető körletének kiterjesztésére vonatkozó tanácsi határozatnak van egy kitétele, amelyre a sajtó nem figyelt fel: a közművesítéssel járó összes további költség a beruházókat terheli. Ezzel a pontosítással igyekeztek helyrehozni a törvénytelenséget, amelyet a polgármesteri hivatal, illetve a megyefőnökség követett el az illegális építési engedélyek kibocsátásával 1992-től napjainkig.

Boldog ember Kovács László magyar külügyminiszter, mert gondolatait nem tükrözi arckifejezése. Különben ezekben a napokban, hetekben, hónapokban rengeteg citrom fogyasztásával terhelné a protokollszámlát, hogy ne hasonlítson valakire, aki örökké mosolyog (még akkor is, amikor újságírót ütlegel... Iliescu elnökre, na, ha akad román állampolgár, aki nem találta ki).
Kovács László ugyanis roppant elégedett lehet, amióta fellángolt a vita a román-magyar alapszerződés körül. A képlet egyszerű: mint a tudósok megfigyelték, minél erősebben páholja a magyar ellenzék a kormányzatot az erdélyi magyarság érdekeinek elhanyagolása miatt, annál mélyebbé válik a szavazótöbbség meggyőződése, hogy jól választott.
Ennek magyarázata olyan szerteágazó okokban rejlik, hogy hiánytalan szemlézésükre nem vállalkozhatunk, csupán jelzésszerűen csipegetünk belőlük: egyes erdélyi magyarok türelmetlen követelőzése az anyaországban – itt negyven évnyi keserves munkával egy biciklit sem tudtak összeharácsolni, odaát egy év alatt BMW-t sírtak ki maguknak; az elszegényedő rétegek hergelése az erdélyi magyarság ellen – ott a becsületes nyugdíjasok alig tengődnek, itt mindenki dúskál a Duna Tévé áldásából, meg minek éjszakai műsor a Kossuth rádióban...; az ellenpropaganda ennél is ravaszabb megnyilvánulása a bűnözéssel kapcsolatban, például ilyen „semleges” újságcímekkel, hogy erdélyiek újabb garázdálkodása. Hogy aztán azok az erdélyiek lehettek románok, szerbek, ukránok, bunyevácok vagy más nemzetiségűek, arról nem szól a krónika.
Ezeknek az okoknak az összefutó eredőjében található a magyarországi választótestületi többség ellenszenve az erdélyi magyarok iránt. És miután ez meggyökerezett, minél hangosabban kiáltozunk, hogy elárultak bennünket, annál erősebb rokonszenvet biztosítunk azoknak a pártoknak, amelyek koalíciós kormánya nem hagyta magát „megzsaroltatni” a szegény rokonoktól.
Hazai viszonylatban valami hasonló történik. Minél hangosabban kiáltozunk, hogy számunkra hátrányos alapszerződést erőszakoltak Magyarországra, valakinek annál inkább közelít a szája a füléhez (ezúttal nem segítünk a személy kilétének kitalálásában). Hiszen segítségünkkel azt bizonyíthatja választóinak, hogy az ősi ellenség fölött aratott világraszóló diplomáciai győzelmét megtetézte a romániai magyarság méregfogának a kihúzásával. Ezzel az egyetlen sakkhúzással többet tett a román nemzetért, mint amennyit a Román Nemzeti Egységpárt hatéves keményvonalas küzdelemmel rontott az ország megítélésén.
Választások előtt egy hónappal ilyen csalira a legmegrögzöttebb egységpártos is ráharaphat – érthető tehát Funar kétségbeesett kapkodása levegőért és képtelenebbnél képtelenebb szavazófogó ötletekért.
Panaszkodásunkkal tehát mindkét hatalmon lévő kormányzatot támogatjuk. Mivel a politikában soha sem lehet éles határvonalat húzni a szándékosság és a véletlenszerűség között, senki sem állíthatja rólunk, hogy nem az újraválasztás elősegítése volt az elsődleges célunk. (Ez a következtetés egyébként logikailag is levezethető. Valóban minden hátsó gondolat nélkül rimánkodtunk volna egy jó alapszerződésért? Mit kezdenénk vele, amikor a rosszat sem tartják be?) Tehát mindkét kormányzat hálás lehet majd nekünk. Persze, titokban, hogy a nép meg ne tudjon valamit az együttműködésről. Visszaállíthatnák például a Kossuth rádió éjszakai műsorát, de úgy, hogy csak Erdélyben sugároznák, odahaza ne vegyék észre. Vagy a román kormány az RMDSZ-tagok számára törölné a tévédíjat. Hadd nézzük ingyen, amint a Pro Tv kolozsvári szerkesztősége esténként degenerált magyarokat mutat be...
Jókor álmodozunk! Éppen most derítette ki a Văcăroiu-kormány, hogy az RMDSZ nem párt, hanem érdekvédelmi szervezet, ergo nem kaphat kormánypénzt a választási kampányához.
Mintha a világon valahol létezne egyetlen olyan politikai párt, amely nem érdekvédelmi szervezet!

Ioan Rus megyefőnök rövid bevezetőjében elmondta, hogy a sajtótalálkozó első részében szigorúan csak Gheorghe Tinca honvédelmi miniszter, a Románia Társadalmi Demokrácia Pártja kolozsvári első számú szenátorjelöltje bemutatkozására szorítkoznak, a polgármesteri hivataltól és Funartól tekintsünk el. Majd a végén...
Talán emiatt is támadt a hiányérzet, amit ellenzéki román újságírók így fogalmaztak meg: miért nem foglalkozott a szenátorjelölt a kolozsvári abnormális helyzettel és annak megoldási lehetőségeivel? Például a gyászmenettel, vagy az egy főre eső legtöbb szélhámossággal, bankcsőddel stb. Bár a honvédelmi miniszter civil és diplomata, katonás rendszeretetre valló módon ismertette, hogy első a bemutatkozás, a második programjának ismertetése és majd elkövetkezik a helyi problémák taglalása is. Egyben intett az olyan képviselőjelöltektől, akik apró ügyek megoldásába fektetik erejüket és nem próbálnak országos struktúrákat megváltoztatni, amelyek a helyi abnormális helyzetek kialakulásáért felelősek.
Az 1941-ben Bukarestben született Gheorghe Tinca 1964-ben végezte a jogot és kezdte diplomata karrierjét, amikor a román kommunisták függetlenítették magukat Moszkvától, és a szenátorjelölt élete nagy szerencséjének tartja, hogy Bukarestben készülhetett fel külföldi küldetésére. Hogy miért érzi szerencsétlenségnek, ha valaki külföldön tanulva elsajátít egy idegen nyelvet, és vajon Ion Iliescunak milyen hátránya származik moszkvai tanulmányaiból? A kérdés eléggé kényelmetlen volt, de nem megkerülhetetlen. Idegen nyelveket jó tudni, Iliescu pedig műszaki tudományokat tanult Moszkvában, nem történelmet és nyelvészetet...
A másik, leginkább firtatott kérdés az volt, hogy miért éppen Kolozsváron jelölteti magát. A miniszter eredetileg a Hargita megyei románságot szerette volna képviselni a parlamentben, szóba jött Szatmár, majd Maros megye is, de végül Kolozsvár mellett döntött, mert itt tehet a legtöbbet Románia nemzetközi elszigetelése ellen. Hogy itt ki akarja elszigetelni az országot, arra nem volt hajlandó válaszolni, mert „tiszta” kampányt szeretne lefolytatni. Arra a kérdésre sem óhajtott válaszolni, hogy mit szól az egységpárti elnök sajtóközleményéhez, miszerint Funar amerikai útjával hozható összefüggésbe egy olyan törvénytervezet, amely Románia NATO-ba vezető útját egyengeti az amerikai parlamentben. Gheorghe Tinca kijelentette, hogy nem az RNEP és Funar ellenében, hanem a szavazók megnyeréséért akar küzdeni. A 4-es Hadsereget nem akarja befolyásolni, hiszen kormányhivatala idején éppen az állomány depolitizálásáért küzdött – mondotta a honvédelmi miniszter.
*
Ígéretének megfelelően Ioan Rus a találkozó végén nyilatkozott Gheorghe Funar törvényszegéseivel kapcsolatban. Mint ismeretes, csütörtökön a helyi tanács megszavazta a város beépíthető körletének bővítésére vonatkozó polgármesteri indítványt, annak a „könnyelmű” ígéretnek az ellenében, hogy közzéteszik a vitatott térségben ingatlant vásárló vagy építtető személyek listáját. Amennyiben a prefektúra jogászai szabálytalanságokat találnak a városhatár kiterjesztésére vonatkozó határozatban, például a vitatott területet nem vonták ki szabályszerűen a mezőgazdasági használatból, éppen úgy átutalja az ügyet a bíróságra, mint a gyászmenet esetében tette.

Rotáció-elvnek megfelelően ez alkalommal a Nemzeti Liberális Párt helyi székházában tartották sajtóértekezletüket a Román Demokratikus Konvenció kolozsvári vezetői. Ismertették választási kampánystratégiájukat, amelyben nem tulajdonítanak jelentőséget különböző felméréseknek, a helyhatósági választások eredményeinél ugyanis a köz-véleménykutatások nem tükröznék pontosabban az esélyeket. Azok kisebb-nagyobb jobbítására törekednek, nyíltan kimondva, hogy legnagyobb ellenfelük a Román Nemzeti Egységpárt, amelytől minél több szavazót igyekeznek elcsábítani.
Erre jó alkalmat szolgáltat a román-magyar alapszerződés aláírása, amely a konvenció szerint örvendetes esemény, mivel ezeréves viszályt zár le azzal, hogy „Magyarország többé nem követelhet Európa előtt területi és kollektív jogokat” – mondotta Ioan Vida-Simiti városi tanácsos és a konvenciós képviselőjelöltek listavezetője. Ezzel szemben az RNEP-et az alapszerződés agóniába hajszolja, olyan kétségbeesett lépésre kényszeríti, amilyen a hétfői temetési cirkusz volt. Bár a konvenció politikusai szerint nem lenne szabad sokat beszélni Funar újabb politikai földrengetéséről, mert éppen azért szerepel, hogy állandóan beszédtéma legyen, a sajtóértekezlet egyik központi ügye lett a „temetés”. Tiberiu Căileanu, az NLP helyi médiafelelőse szentségtörésnek és a hősök temetője meggyalázásának minősítette az egységpártos akciót, különösképpen elítélve amiatt, hogy a nemzeti színeket használták a cirkusz idején. Ezzel kapcsolatban hangzott el a konvenciót az RNEP-től lényegesen megkülönböztető jelszó: „Mi a nemzeti érdeket támogatjuk, nem lovagoljuk meg.”

Nem értik Amerikában, hogy ha valamit kifogásol a Román Nemzeti Egységpárt, annak miért nem tapsol fenntartás nélkül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
Meg sem próbálkozunk a magyarázkodással. Mert a mi felvilágosításunkkal sem foglalkoznának a tengeren túlról, ha valamilyen tőkerealista regénybe illő csoda folytán a közelmúltban bekövetkezett volna a következő helyzet, és mi értetlenkednénk.
Az együttes NATO-ba menetelés érdekében az USA és Fekete-Afrika alapszerződést ír alá, amelynek lábjegyzetében kölcsönösen elismerik, hogy példamutató világjogi dokumentumban a kisebbségnek nincsenek közösségi jogai. Az amerikai színesbőrűek azért zúgolódnak, hogy a szerződésre hivatkozva a hatalom megtilthatja nekik a közös tiltakozást a keresztgyújtási szertartások ellen, a Ku-Klux-Klan ezzel szemben azért temeti el szimbolikusan az alapszerződést Carolina-Napoka muncsípiumban, hogy a többségi közösségi jogot egy pisszenéssel se vonhassák kétségbe kisebbségi közösségek.
Ami rossz a Ku-Klux-Klannak, az miért nem jó a lincselésre kiszemelt négereknek?! Ez sehogysem férne a fejünkbe.
Vagy csak tennénk magunkat.

Temesvár mégsem bizonyult a magas szintű román-magyar találkozó ideális helyszínének, ugyanis a prefektúra épülete előtt hatalmas tömeg verődött össze Ion Iliescu szokásos fogadására, vagyis: le vele. Távolabb kisebb csoport ezzel ellentétben azt kiabálta, hogy fel vele. Mindkét tábor azonban teljes egyetértésben mutatta ki ellenszenvét, amikor Petre Roman lépett ki egy autóból.
Egy transzparensen azt lehetett olvasni, hogy le a nemzetárulókkal, de az RNEP-re jellemző jelszót nem sajátította el a tömeg, hanem azt kérte számon az elnöktől, hogy ki lőtt rájuk 1989 decemberében. Tehát nem az alapszerződés izgatta a tüntetőket.
A déltájt megkezdődött aláírási ceremónián Nicolae Văcăroiu ismertette az alapszerződés tartalmát, hátha még valaki nem ismeri, ezt a tolmács elnyújtva próbálta visszaadni, de többször lemaradt a román miniszterelnök egyébként nem túl gyors gondolataitól. Horn Gyula magyar miniszterelnök az alapszerződés aláírása utáni helyzetet vetítette előre, hangsúlyozva, hogy ezután európai normáknak megfelelően oldják meg a két ország közötti problémákat, a kisebbségi gondokat is. Ion Iliescu vendéglátó államfő gratulált a magyar miniszterelnöknek és külügyminiszternek, majd a saját kormányfőjének és legfőbb diplomatájának a két ország közötti bizalmatlanság küszöbének átlépéséért. Hangsúlyozta továbbá a helyszín szimbolikus jelentőségét. (Amikor a prefektúra épületéből eltávozott, az üvöltő tömegnek mosolyogva integetett, mintha megköszönte volna a számonkérést.)
A ceremónián jelen voltak a parlamenti pártok többségének vezetői, többek között Adrian Năstase, Emil Constantinescu, Petre Roman, Horia Rusu. Az RMDSZ-t Dézsi Zoltán, az SZKT elnöke képviselte.
A hivatalos esemény után nem volt sajtóértekezlet, az újságírók egyenként faggatták a politikusokat. Mi Horia Rusunak, a 93-as Liberális Párt elnökének tettük fel a kérdést: milyen esélyt jósol a képviselőházban éppen az alapszerződés aláírásának napján sorrakerülő büntetőjogi zászlóparagrafusnak? Horia Rusu szerint a zászlóparagrafus szamárság. Szoknunk kellene Európa összes népeinek zászlószíneihez. A második kérdés arra vonatkozott, hogy mennyiben tartja a határon kívül élő románok számára előnyösnek az 1201-es ajánlást – kiherélt formájában. Előbb felnevetett, majd nagyon elkomorult. A 93-as LP – mondotta – eredeti formájában tartja elfogadhatónak és hasznosnak az 1201-es ajánlást, helyteleníti csonkítását és félremagyarázását.
*
Az RMDSZ Temes megyei szervezete kezdeményezésére délután a temesvári Milleniumi templomban „Őrzők, vigyázzatok a strázsán” címmel ökumenikus gyülekezésre került sor, amelynek kicsengése az volt, hogy bár a román kormány ez alkalommal sem kérdezett meg bennünket, amikor sorsunkról döntött, az anyaország kormánya pedig istenadta közösségi jogainkról mondott le, folytatnunk kell küzdelmünket megmaradásunkért. Beszédet mondott Tőkés László református püspök, Dézsi Zoltán, az RMDSZ SZKTelnöke, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának elnöke, Zalatnai István, a budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora, Balaton Zoltán, Bárányi Ferenc, és Toró T. Tibor, az RMDSZ Temes megyei szervezetének társelnökei, Bodó Barna és Oberst László önkormányzati képviselők.

Elvártuk volna, hogy 1989 után Nyugat megnyitja mellényzsebét, és nemcsak tanáccsal lát el, hogy tanuljunk meg halászni, hanem ad néhány centet szociális halászhálóra. Végtére nagy költségektől szabadult meg, nem kellett, ugye, folytatni a méregdrága űrpajzs kifejlesztését. A „béketábor” összeomlása után félpólusú lett a világ (egypólusú világ nincs, mint ahogy egypólusú mágnes sincs; a világ másik pólusa is megvan, csak éppen nem látszik ki a nyomorból).
Elmaradt a hála és a Marshall-segély, de ezen nem csodálkozunk. Ilyenek a gazdagok. Ellenben a nyugati munkásosztály, a parasztság és a dolgozó értelmiség oszthatott volna az életszínvonalából egy kicsit nekünk is, hiszen, ha jól belegondolunk, azt részben nekünk köszönheti. Pontosabban: a mi szenvedésünknek.
Ugyanis ha itt Keleten nem győz annak idején a szocializmus, „végérvényesen, városon és falun egyaránt”, Nyugaton megszakítás nélkül folytatódott volna a könyörtelen tőkefelhalmozás, a Marx idejében tapasztalt 25 százalékos profittal, ami értéktöbbletre átszámítva éppen kiadott 250 százalékos forradalmár-vérlázító kizsákmányolást. A szocialista palotaforradalom győzelme és főleg a vele járó hazug propaganda azonban megszeppentette a tőkéseket, legalábbis okosodó államukat, amely a holnapi túzokért lemondott a mai veréb lábikrájáról. A harmincas évek gazdasági válságát követő new deal szellemében a nyugati munkáltatóknak meg kellett elégedniük 24 százalékos profittal, hogy munkásaik ne vágyódjanak a keleti társadalomba, ahol a kiszivárgott hírek szerint munkájuk eredményét nem lopnák el (nem a fenét!).
Ekkor lendült csak fel igazán a kapitalizmus! Hiszen több se kellett a kapzsi tőkéseknek, mint visszafogatni velük a haszontermelést. Azonnal mindent megtettek, hogy a nekik megmaradó 24 százalék profit (240% értéktöbblet) abszolút értékben elérje, sőt meghaladja korábbi nyereségüket. A termelékenység növekedése olyan látványos volt, hogy évtizedek múltán a tárgyilagos marxisták is észrevették, és azt a savanyú megjegyzést fűzték hozzá, hogy a kapitalizmus még nem élte fel tartalékait.
De mi lesz most, hogy nincs többé mumus? Az első következmény a fegyverkezési verseny lefékeződése, és ennek normális ember csak örvendeni tud. De nem lenne áldásos, ha a szociális vetélkedés megszűnne. Az országok közötti gazdasági konkurencia nem éri el ugyanazt a hatást. A japán szakszervezet nem képes nyomást gyakorolni az otthoni munkáltatóra azzal az érvvel, hogy Amerikában nagyobb az órabér és olcsóbb a mozijegy. Ha nem tetszik, vezessék be azt a rendszert – márpedig a rendszer ugyanaz.
És mégis bekövetkezett a tőkés világrendszer elernyedése. A nyugati tömegközérzet félelmetesen kezd hasonlítani a századeleji hangulathoz. Kisvállalkozók és munkavállalók érzik már a megszorításokat, hiába hajtanak, a korábbi jólétet nem képesek kigazdálkodni maguknak. Az anyagi színvonaltartás érdekében önként mondanának le olyan jogokról, amelyekért őseik a század elején vérüket is hullatták, a nap háromszor nyolc órára való tagolásáról. Dolgoznának látástól vakulásig is, de a lehetőségek beszűkülnek, és a kevesebb munkahelyet megfeszítettebb munkával kell megbecsülni – panaszolják manapság hazalátogató egykori honfitársaink. (Hogy miért nem jönnek haza? Na, ott azért még nem tartanak.)
Ha ezt a tendenciát előrevetítjük, szörnyű kép bontakozik ki az ezredfordulóra. Az osztályharc egyre fokozódik, míg akad egy amerikai vagy nyugat-európai Lenin, aki kimondja az abszolút igazságot (tanulni, tanulni, tanulni – vagy valami ilyesmit), és akkor nézhetik. Ezúttal Nyugaton győz végérvényesen a szocializmus, városon és falun egyaránt, és mivel ott sokkal gazdagabb infrastuktúrára telepszik, sokkal hosszabb ideig vegetál.
Hova jut akkor az emberiség?
Gondolhatnánk arra is, hogy nekünk jobb lesz, mert felcserélődnek a szerepek. Majd a keleti kapitalizmus szociális piacgazdaságnak nevezett változatában az állam gondoskodni fog, hogy újgazdagék ne zsákmányoljanak ki 250 százalékosan... Ne folytassuk, ébredjünk valóságunkra: az itteni szociális kapitalizmus építőinek mindegy, mit építenek, minden rendszerben jól érzik magukat, a szocializmusban is, hiszen azt is ők építették maguknak.

Barátságos mosollyal fogadta Gheorghe Funart amerikai útja utáni első itthoni sajtóértekezletén a kolozsvári újságírók nagy része, az ellenzéki beállítottságúak is, és ösztönző háttérnevetés kísérte minden élcelődését, akár a kormánypárt, akár a magyarok ellen irányult.
A kolozsvári polgármester és pártvezér beszámolt a mindkét minőségében lebonyolított látogatásról, amelyen testvérvárosi kapcsolatok alakulását egyengette, beruházókat győzködött, akik kórházépítésre volnának hajlandók és besegítenének a kolozsvári nemzetközi repülőtér, a Felek-alagút megépítésébe, valamint a Szamos völgy nemzetközi turisztikai központtá való kifejlesztésébe. Politikusként főleg a román-magyar alapszerződéssel kapcsolatos ismert egységpártos álláspont helyességéről győzte meg tárgyalópartnereit, arról, hogy ebben a formában a nemzetárulás dokumentuma. Amerikai útja során megtudta, hogy Meles,canut júliusban zsarolta meg Tom Lantos, vagy LanT,os,. A zsarolás tétjéről később Liviu Medrea azt állította, hogy támogatást ígértek Iliescunak az újraválasztásához, ezzel szemben Románia kiállítja a NATO-útlevelet Magyarország számára. És Erdély – súgta Funar a kulcsszót –, mire az RNEP egyik legfőbb ideológusának tartott Medrea továbbfűzte a gondolatot: igen, Erdélyt is odaadják. Mert ez alapszerződés rosszabb mint a bécsi döntés. Akkor csak felét adták oda, most az egészet – mondta egymás szavába vágva az elnök és ideológusa. Hogy ki ne törjön a pánik, gyorsan hozzáfűzték: természetesen az RNEP meg fogja akadályozni az ország feldarabolását.
A lélegzetellálító kijelentésekben gazdag sajtóértekezleten elhangzott az is, hogy ha hétfőn aláírják az alapszerződést, novemberben nem lesz parlamenti választás. Hogyhogy? A szenzációs sötét előrejelzés nem jött be, Funar elkanyarodott annak taglalásába, hogy többé nem lesz Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja, és csak akkor bánják meg igazán azok az egységpártosok, akik átiratkoztak az elefánttemetőbe.
Szemére vetette a kormányzatnak azt is, hogy a Kossuth-szobor felállítását a washingtoni Capitoliumban nem akadályozza meg (a múlt században?!), és most sem tesz meg mindent, hogy meghiúsítsa az újabb tervet, tudomása szerint ugyanis Tőkés László szobra csak a bűnös halálára vár ahhoz, hogy szintén bekerüljön az amerikai törvényhozás épületébe. De az RNEP ezen a téren is betölti szerepét; azon munkálkodik, hogy a Kossuth-szoborral szemben helyet kapjon Avram Iancu szobra, majd a Kossuth-szobrot távolítsák el.
Az RMDSZ hétfőre tervezett temesvári tiltakozásával kapcsolatban Funar azt állította, hogy az csak színjáték, a kormányzat felkérésére szervezik meg az egyszerű emberek és a nemzetközi közvélemény megtévesztésére. Ezeket a ravasz mesterkedéseket látva érzik szükségesnek a románság felébresztését, de nem ismerik a szórólapok készítőit, sőt maga Funar is talált egyet a postaládájában. Vajon őt is meg akarták győzni az alapszerződés elfogadhatatlan voltáról?
Az egyszerű bizalmatlansági indítványról Ioan Gavra elmondta, hogy már van 40 támogató aláírásuk a szükséges 50-ből. Tárgyalásokat folytatnak a korábbi kormánytámogató szövetségesekkel: a Szocialista Munkapárt és Nagyrománia Párt képviselőivel. Hétfőig eldől az indítvány sorsa, és ha szavazásakor az ellenzék nem áll melléjük a kisebbségbe szorult kormány megdöntésében, akkor az azt jelenti, hogy a jelenlegi hatalom cinkosa.

Megtörtént az első nyilvános tippelés a Kolozs megyei képviselő és szenátorjelöltek esélyeiről. Iuliu Păcurariu, a Demokrata Párt helyi vezére a politikai helyzetet elemezve tegnapi sajtóértekezletén úgy értékelte, hogy a Román Nemzeti Egységpártnak kettő, esetleg három jelöltje jut be a képviselőházba, a Román Demokratikus Konvenciónak és az RMDSZ-nek két-két képviselője lesz, a Nemzeti Liberális Szövetség (93-as LP – PSZP) is megszerezhet egy mandátumot, a fennmaradó három-négy helyen a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja és az Szociáldemokrata Szövetség (DP – RSZDP) fog osztozni. Ennek megfelelően alakul a szenátusi erőviszony is, tehát egyik számottevő politikai csoportosulásnak sem lesz egynél több Kolozs megyei szenátora.
Ez alkalommal Păcurariu újból kifejtette, hogy a román-magyar alapszerződés aláírásának késleltetéséért Ion Iliescu államfőt terheli a felelősség, aki még három hónappal ezelőtt is elfogadhatatlannak tartotta az 1201-es ajánlást. Az elnök és pártja, az RTDP azért hajtott rá a nacionalizmusra, hogy Erdélyben átvegye az RNEP pozícióját, most pedig a taktikai fordulat után még inkább kiéleződik a harc az RTDP és a RNEP között. Păcurariu nem titkolt örömmel állapította meg, hogy az alapszerződés és főleg az 1201-es ajánlás körüli késhegyre menő vita miatt mindkét párt szavazatokat veszíthet és ezeket az SZDSZ gyűjtheti be.
Választási kampányukban a kolozsvári szociáldemokraták elsősorban a megyében tevékenykedő 13 polgármesterükre, 16 alpolgármesterükre és 138 tanácsosukra alapoznak, segítségükkel szervezték meg az aláírásgyűjtést falvakon is Petre Roman elnökjelöléséhez és neveztek ki minden településen kampányfelelőst. A hatásosabb propagandaeszközök szinte elérhetetlenek a hatalom húsosfazekától távol lévő pártok számára. Egy videoklip elkészítése 200 millió lejnél többe kerül és a kereskedelmi tévéadók horribilis összegeket számítanak fel sugárzásukért. Ne csodálkozzunk hát – mondotta végezetül Iuliu Păcurariu – ha a választási reklámokban egyik párt neve gyakran ismétlődik.

Végre valaki talált valami szépet és hasznosat a román-magyar alapszerződésben: Horia Rusu, a 93-as Liberális Párt elnöke észrevette, hogy a belefoglalt 1201-es ajánlás történelmi precedenst kínál. Alkalomadtán majd követelni lehet beiktatását a román-ukrán, román-bolgár, román-szerb alapszerződésbe is. És akkor milyen jó lesz az Ukrajnában, Bulgáriában, Szerbiában élő románoknak.
Őszintén örvendenénk, ha így lenne. De meggondolkoztató, hogy a gondolatot máris kedvezően fogadták ukrán részről. Ezért az ünneprontás szándéka nélkül vezessük le logikailag a következő alapszerződések egyikének következményeit.
Mit fog mondani az ukrán külügyminiszter, amikor észreveszi az 1201-es jelenlétét az ő alapszerződésükben? Kelet-nyugati tájszólásban így kiált fel: Ocsény oké! Mert így, kiherélve, szívesen elfogadja, hiszen még az orosz kisebbségi követelések leszerelésére is felhasználható, és őszinte hálával dísztáviratot küld Bukarestbe a lábjegyzetért. Az ám, mert a lábjegyzettel is történelmi precedens teremtődött. Oktatásügyi kollégája is sietve kijelenti, hogy a román-ukrán alapszerződésből nem következik az anyanyelvi oktatás megszervezésének kötelezettsége az óvodától az egyetemig, sőt, aláírása előtt néhány nappal nyíltan elrendeli a cernăuT,i-i Mihai Eminescu Gimnázium nevének megváltoztatását valamely nagyukrán nemzeti hős nevének kölcsönadásával.
És ez így lesz a román-bolgár és a román-szerb alapszerződéssel is, mert jószántából egyik szomszéd sem fogja román kisebbsége kedvéért visszaállítani az Európa Tanács 1201-es ajánlásának férfiasságát. Egyiknek sem érdeke a más nemzetiségűek létének megkönnyítése, közösségi jogainak biztosítása. Még az állítólag hagyományosan jó román-kisjugoszláv barátságot tápláló szerbeknek sem, pláne most, hogy jogerőre szeretnék emelni az albánok, a horvátok és a muzulmánok kollektív kisemmizését. Nem tehetnek kivételt a román kisebbséggel, mert akkor a kiherélt 1201-essel ellentétes történelmi precedenst teremtenek. Bár a politikában nem működik a legnagyobb kedvezmény elve, a sértett felek a vitában a kivételezettekre hivatkozhatnak és ezt nehéz mellébeszéléssel elintézni. Még használhatatlanabb a lábjegyzetelt 1201-es a bulgáriai románok számára, hiszen ott nem is akarnak tudni róluk, számításba sem veszik őket, inkább csak a törökjeikkel bajlódnak. Annak kijelentése, hogy az 1201-es – és következésképpen az alapszerződés – nem tartalmaz közösségi jogokat, csak megerősíti a bolgár honfiakat, hogy helyesen cselekedtek eddig is.
Teljes együttérzéssel állapíthatjuk meg: a szomszédos országokban élő románok is azt fogják tapasztalni, hogy az alapszerződés számukra éppen olyan felesleges, mint a háziszárnyasok szárnya. És ha majd ők is továbbgondolják, rádöbbennek, hogy hátrányuk származhat belőle: nemcsak repülni nem tudnak vele, de rá hivatkozva mindenki megpróbálja addig elnézett szárnypróbálkozásaikat akadályozni.
És akkor – ha valóban össznemzetben gondolkodó kormánya lesz Romániának – megkezdődik a román nemzeti kisebbségek sérelmeinek felvetése, előbb négyszemközt, majd nemzetközi fórumokon. A térség nyugalmának garanciáit oly szigorúan követelő Nyugat pedig arra fog rádöbbenni, hogy éppen az egyik legtökéletesebbnek hitt garancia, az alapszerződés okozza a nézeteltérést.
Hol csúszik vakvágányra a szándék? Mert maga az alapszerződés gondolata nem rossz. Integráció előtt tényleg meg kellene oldani a szomszédok közötti vitás kérdéseket. De (például) Ukrajna és Románia között nem az a vitás kérdés, hogy hol húzódnak a Pruton túli határok vagy hova tartozik a Kígyók szigete. Ezt esetleg népszerűségre törekvő politikusok vagy olvasót toborzó újságok firtatják, mert amint hivatalban lévő kormányzat ilyen kérdéseket felvet, a nagyhatalmak azonnal előveszik a lézerparittyákat. A szomszédok között most egyetlen komoly probléma feszülhet: egymás nemzeti kisebbségei jogainak tiszteletben tartása. Ha ezt nem rendezik megnyugtatóan az alapszerződések, akkor olyan feleslegesek, mint a férfimellen a bimbó (bár ezt a hasonlatot kissé sántítóvá teszi az újabb parlamenti vita a homoszexuálisok büntetéséről).
Mindehhez tegyük hozzá, hogy a román-magyar alapszerződés egyik jelzője lesz a temesvári, mint ahogy Arad a Ceaușescu-Grósz találkozó jelképévé vált. És Horia Rusu is temesvári...