Nits Árpád

Teljes az RMDSZ-siker a helyhatósági választásokon. Ennél nagyobb nem is lehetne, mert nincs több magyar főre eső polgármesteri és tanácsosi szék. A szavazók a négy évvel ezelőttinél szélesebb képviseletet biztosítottak a magyar érdekszövetségnek, és ez nagy szó. Pláne, ha számításba vesszük a függetlenek és az átpártolók mezőnytágító ügyködését.
Az egyik legszebb példát Marosvásárhely szolgáltatta. Négy évvel ezelőtt, amikor végre létrejöhetett a helyi tanács, az RNEP-esek hosszú bojkottját, alpolgármesteri helyet kicsikaró zsarolását látva, azon sóhajtoztunk, mi lesz majd akkor, ha a város elveszti minimális magyar többségét. Nemcsak a magyar polgármesterről mondanak le a vásárhelyiek, hanem képtelenek lesznek olyan hercehurcára, hogy legalább másodhegedűsként beleszólást biztosítsanak a városvezetésbe. Ennek előjeleit akkor élesen láttatták az 1990-es események utórengései. Az emberek kifelé kacsingattak az országból, a városba mozgósított kommandósok közül pedig soknak megtetszettek az akkor még nem annyira gödrös utcák... A tervszerű szocialista betelepítés megszakadt ugyan, de háztömbökben akadt zugocska a kevésbé igényes rokonoknak.
És a borúlátók nem is gondolhatták, mekkora csalódást okoz a négy évvel ezelőtt megválasztott magyar polgármester. Alig telt el egy év, és választói arra döbbentek, hogy több időt tölt Budapesten, mint odahaza. Aztán következtek a cirkuszok. Az RMDSZ-tanácsosok az RMDSZ-polgármester ellen szavaztak – az egységpártosok hahotája közepette. Majd az RMDSZ-polgármester beperelte az RMDSZ-tanácsosokat stb.
És mindennek ellenére az idén az RMDSZ polgármesterjelöltje nagyobb szavazataránnyal nyert, mint elődje négy évvel ezelőtt.
Mi ennek a titka? Zonda Attila Maros megyei RMDSZ-elnök szerint téves volt a négy évvel ezelőtti jóslat. A magyarok elvándorlása lecsillapodott, a bevándorlás pedig nem öltött vészes méreteket. A többi a megyei szervezet tevékenységén múlott.
Hosszasan részletezhetnénk azt a tevékenységet, amelyet épp a választási kampány előtt elnehezített a székház kiköltöztetése. A polgármesterjelölt kiszemeléséhez azonban nem szükséges tágas gyűlésterem. Az ötlet, hogy azt a Fodor Imrét jelöljék, aki négy éven keresztül egyik legtevékenyebb, legismertebb megyei tanácsos volt, egymagában megérdemli a bizalmat a szövetség helyi szervezete iránt.
Több „titokra” nem is vagyunk kíváncsiak. Egy jól megválasztott személyiség önmagában is elég lehet a sikerhez. Mint amilyen Csapó József szenátor Nagyváradnak, ahol az első helyre befutott jelölt most megválogathatja, kinek engedi át a helyét.
És tovább sorolhatnánk a sikeres szerepléseket, szívesen is tennénk, ha nem sajogna a kérdés: miért éppen Kolozsváron maradt el a várt eredmény? Nem abból a megfontolásból, mert saját bőrünkre érzékenyebbek vagyunk, hanem általános érdekből is – az egész erdélyi magyarság javára, sőt a nagyotmondás veszélye nélkül: országos és európai érdekből – megelégedtünk volna hajszálnyival gyengébb összeredménnyel, mondjuk a politikai pártok közötti nem hivatalos ötödik hellyel, csak Kolozsváron teljesüljön a kitűzött cél. Vagyis Funar félreállítása.
Az RMDSZ országos vezetőségének minden helyi szervezet egyformán kedves kell hogy legyen, de Kolozsvár mégiscsak stratégiai fontosságú objektum volt a helyhatósági választásokon. Az amerikai nagykövet által tolmácsolt elvárás a szélsőségesek kiszorításáról itt hangzott el... És bár minden szervezet döntési önállóságát tiszteletben kell tartani, azért tapintatosan lehetett volna irányítani a mozdulatokat. Pláne, hogy éppen itt volt a választási kampánystáb székhelye.
Nagyon elkelt volna például a szakértők által megalapozott politikai döntés a polgármesterjelölt személye tekintetében. Ha úgy vélték, hogy a saját jelölt nem töltené be a villámhárító szerepét, hanem ellenkezőleg, radikalizálná a Funar-pártot – bár a nagyváradi példa ezt nem igazolja –, a támogatott jelölt kiléte is roppant fontos volt. A parasztpártnak is vannak olyan személyiségei, mint Fodor Imre. Kapásból: Bogdan Cerghizan, aki a városi tanácsban négy évet kitartóan harcolt a funari diktátum és törvénytelenség ellen. Ebben a küzdelemben népszerűségre tett szert, nevét ismerték ellenzéki körökben, újságolvasó szavazók sem a választási plakátokon találkoztak volna először vele. Sajnos, pártjában nem lehetett próféta, kiutálták, a tanácsosi jelöltlistán csúfságból a lapaljra szorították. Hogy miért, az belső pártügy. De abba az RMDSZ-nek is lehetett volna beleszólása, hogy ha a magyar szavazók támogatására igényt tartanak, akkor a konvencióban legalább egy ilyen kaliberű személyiséget szemeljenek ki polgármesterjelöltnek. Akár a városi tanácsból, akár a megyei tanácsból – vagy miért ne: a szenátusból. Ahogy Csapó József „bedobta magát”, parasztpárti kollégája, Matei Boilă is bevethette volna közéleti, parlamenti, és korántsem utolsósorban, egyházfői tekintélyét.
Ha pedig valahol, valamilyen szinten nem fogadták meg a szakértői tanácsot, érzelmekre hallgatva, bizottsági tagok magánvéleményének számtani középarányosára alapozva döntöttek, és körvonalazódott a kudarc – pardon, a félsiker –, akkor semmilyen kényszernek sem kellett volna engedni. Most semmivel sem vagyunk boldogabbak, hogy Radu Sârbu 38 százalékkal és nem 18 százalékkal maradt alul, míg ha kimaradunk a buliból, és a román választótestületre bízzuk az első fordulóban a polgármesterválasztást, valószínűleg lenne esetleg csodateremtő második forduló, vagy égbekiáltó, eltussolhatatlan méreteket öltene a szavazateltérítés.
Háború után könnyű hősnek és okosnak lenni. Mégsem hallgathatunk. Azt tettük ütközet közben, hogy a nagyobb veszteség elkerülése érdekében ne nyomjuk el hangzavarral a vezérszólamot. De most keserűen sóhajtunk fel: az miért nem lehetett Kolozsváron is olyan értelmes, mint Erdély-szerte?
Természetesen sok múlott az RMDSZ vezetőin, de a legnagyobb balfogásokat a román pártok követték el, függetlenül attól, hogy pillanatnyilag a hatalmon való osztozkodásban a barikádnak melyik oldalán harcolnak. A szélsőség többi – Kolozsváron jelentéktelen – pártjának kivételével, mindegyik politikai erő komolyan, de nem elég okosan rájátszott Funar leváltására. A hírhedt polgármester további rombolásának megakadályozásában nekik kell döntő szerepet vállalniuk. Reméljük, a helyhatóságban a magyar tanácsosokat nem fogják annyiszor magukra hagyni, mint az eltelt négy évben, reméljük, mégsem volt teljesen hiábavaló a nyíltan vagy hallgatólagosan minden normálisabb pártnak megadott erkölcsi támogatás. Mert elvben az RMDSZ az utolsó pillanatig senkitől sem tagadta meg a szövetséget, aki a várost megszabadíthatná Funartól. Attól sem, akinek a pártja rendelkezik a megyefőnök személyéről – a parlamenti választásokig, novemberig, biztosan, aztán majd meglátjuk.
Mi, a Szabadság hasábjain kissé tovább is mentünk az összes Funar-ellenes jelölt erkölcsi támogatásában. Talán mi voltunk az utolsók, akikhez eljutott az információ, hogy kinek kell hivatalból drukkolni. Azokból a szupertitkos felmérésekből részeredményekhez is csak úgy fértünk hozzá, ha más pártoknál, ahova a másodpéldányok kerülőúton, de szinte egyidejűleg eljutottak, kikotyogtak valamit. Ezért is merjük remélni, hogy mi nem bántottunk meg egyetlen potenciális harcostársat, az RMDSZ-döntés bejelentésééig hűségesen rohangáltunk és gyűjtöttük a különböző jelöltek nyilatkozatait.
Persze, nem szeretnénk, ha hülyének néznének. Tudtuk mi már akkor, hogy a legtöbbjüknek a parlamenti küszöbhöz, vagy legalább a tanácsosi listához kell a választási tőke. Főleg azért nem tudtak megegyezni a közös ellenjelölt személyében. De ez is megbocsátható, ha akár a parlamentben, akár a helyi tanácsban segítnek megfékezni a századvégi Arturo Uit.