Kolozsvári polgármesterjelöltek a PRO TV-ben
Szabadság, 1996. május 30., VIII. évfolyam, 123. szám
A PRO TV szerda este Jó estét, Bukarest rovatának vendégei voltak (a bemutatás sorrendjében:) Ioan Rus, Petre Litiu, Radu Sârbu és Romulus Zamfir. A rovatcímbe pedig az a felirat került, hogy Jó estét, Kolozsvár. A műsorvezető kifejezte sajnálatát, hogy az egyik meghívott, a jelenlegi polgármester nem jelent meg.
Az első válaszkörben a jelöltek bemutatkoztak a kolozsvári olvasóink számára ismerősen csengő tőmondatokkal. A műsorvezető egyetlen közbeszólására hívjuk fel a figyelmet. Amikor Romulus Zamfir jelezte, hogy rá, mint műépítészre lenne szükség a polgármesteri hivatalban, a riporter megjegyezte: és nem a „régészre”. A második kérdés arra vonatkozott, hogy a jelenlévők között miért nem jött létre Funar-ellenes kartell. Nem csak Kolozsváron él tehát a köztudatban a jelenlegi helyzet tarthatatlansága. A válaszokból az ország megtudhatta, hogy, sajnos, nemcsak hatalmi és ellenzéki csoportosulások, hanem valamikor szövetséges ellenzéki pártok is képtelenek voltak megállapodni egy közös jelölt személyében a változtatás érdekében.
A kérdéshez tartozott az RMDSZ és a Román Nemzeti Egységpárt közötti feltételezett titkos megállapodás, amelyet a legpletykásabb napilap talált ki, társítva egy elképzelt Tőkés-idézettel. A spekuláció ellen Radu Sârbu erélyesen tiltakozott, mondván, hogy az RMDSZ szombati választási nagygyűlésén jelen voltak megfigyelői, és ők nem hallották az Evenimentul zileiben felkapott mondatot. A többi jelölt sem adott hitelt a sajtókacsának, hanem már ismert álláspontját fejtette ki az RMDSZ szombati döntésével kapcsolatban.
Forrósodni kezdett a hangulat, amikor Petre Litiu szemrebbenés nélkül állította, hogy az RMDSZ nem tartotta be saját határozatát, nem a legesélyesebb jelölt mellett döntött, ugyanis a felmérések szerint Sârbunak kevesebb szavazata lesz, mint neki, és különben is Sârbut nem nagyon kedvelik a konvencióban. Visszavágásra nem került sor, mert a jelöltek tartottak az időzavartól. A további pergő ritmusú válaszok során Rusnak arra a kijelentésére, hogy az aszfaltrétegnek nincs pártjellege, tehát a polgármesteri hivatalt mentesíteni kell a politikától, Litiu próbált ellentmondani azzal, hogy a pénzszerzési lehetőség a párt hátterétől függ, és ő tud pénzt szerezni. Ekkor sem kezdődött vita arról, hogy melyik pártnak mélyebb a zsebe...
Valóságos versenyfutás kezdődött arra a kérdésre, hogy mit tartanak legfontosabbnak. A jelöltek többnyire igyekeztek mindent felsorolni, ami eszükbe jutott a piaci áraktól a nyugdíjakig, vagy a munkahelyektől a vízhálózatig.
Az egyik legszínesebb megnyilatkozást Romulus Zamfir részéről hallhattuk, aki párhuzamba állította a szobrokat, zászlócskákat, villanyégős füzéreket a város polgárainak komoly problémáival. Talán mégis jobb lett volna, ha a jelenlegi polgármester elfogadja a meghívást. Magyarázkodásával a telefere sokkal fűszeresebb lett volna. Tudta, miért nem vállalja a szereplést ellenfelei társaságában.