Diplomáciai sértés vagy dicséret


Bulgária megsértődött, mert Iliescu azt mondta, hogy a történelem során csak a Fekete-tenger és Jugoszlávia bizonyult jó szomszédnak Románia számára.
Magyarország és Ukrajna még nem nyilatkozott. Moldova Köztársaság szintén töprenghet.
De ha már az államfő a történelmet is belekavarta csípőficamos gondolatába, elvben óriásira növekedett azon országok száma, amelyek diplomatái jegyzékváltásra fenhetik a ceruzáikat. Itt van például Szlovákia, amely egykor Csehszlovákia fedőnéven Lengyelországgal együtt osztozott a Romániával való szomszédság dicsőségében északon. Szemére vetheti Iliescunak, hogy a történelemórán nem figyelt, amikor a kisantant harmadik és egyben egyik legfőbb tagországát tanították. Lengyelországot t nem is merjük emlegetni. Nemrég volt itt a nómeklatúrás kolléga, és annak csupa kedveset mondogatott. Ilyen hamar felejt?
De a történelmi kijelentés nem csak századunkra vonatkozik. Románia szomszédos volt Törökországgal is, nemcsak a tengeren keresztül, hanem amikor Bulgáriában és Szerbiában is Oszmán Birodalom volt. Továbbá Rómából is a rosszallás hangjai indulhatnak el, lévén, hogy a 2057 éves ország szomszédos volt a Római Birodalommal is, mielőtt kardjába dőlt volna. Igaz, hogy az egymás mellett élés köztudottan nem volt békés, de a nemzetté válás regéjének éltetése végett azt az agressziót nem szokás felhánytorgatni.
Újabban elméletek látnak napvilágot arról, hogy a Megváltó voltaképpen román nemzetiségű volt, tehát az ókori világ közepének tulajdonképpen valahol itt kellett lennie. Ide jöttek a távol-keleti háromkirályok is, akik gyalogosan az utat csak úgy tudták optimális időben megtenni, ha szomszédosak voltak Romániával. És a kör bezárult. Megsértettük tehát az egész Nyugatot, Délt, Keleletet és Északot. Jaj nekünk!
Még az a szerencse, hogy a diplomáciában nehéz eldönteni, mi az igazi sértés: az elmarasztalás, avagy a dicséret. Attól függ, kitől jön.
Egy darabig ne merészkedjünk a Fekete-tenger közelébe. hogy haragra gerjedjen.