Nem jegyváltásra, hanem válásra készülnek


Válni a politikában is bonyolultabb, mint egybekelni. Ugye a bontóper is békítéssel kezdődik... Ezen a héten ennek a fordított ceremóniának lehetünk tanúi, amikor RTDP-RNEP kétpárti találkozókon megjátsszák, hogy menteni próbálják a menthetetlent.
Grigore Zanc, miután visszatért a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja Központi Végrehajtó Bürójának üléséről, úgy értékelte, hogy a Román Nemzeti Egységpárttal kötött kormányzási megállapodás felbontásának folyamata gyors lesz. Akik elindították, nem újabb eljegyzésre készülődnek, hanem válásra. Az RNEP hiába próbálja késleltetni, ezúttal nem fognak neki engedni, mert a korábbi hasonló egyezkedések alkalmával tett ígéreteit sem tartotta be, emiatt megrendült iránta a bizalom. A Kolozs megyei prefektus véleménye szerint a két párt viszonya főleg az RNEP kolozsvári, gyulafehérvári és más erdélyi vezetőinek viselkedése miatt jutott válságba. A kormányzási megállapodás felmondásának egyik következménye Grigore Zanc szerint az lesz, hogy az RTDP ezután nem fogja vissza magát, hanem ellenfélként lép fel az RNEP-pel szemben.