Őrizkedjünk a visszaeső bűnözők békejobbjától


Terjed a vélekedés, hogy jó MSZP-sek is léteznek. A leggyakrabban Szili Katalinnal, újabban pedig Horn Gyulával példálóznak, mert ők nem buzdítottak a kettős állampolgárság leszavazására, hanem azt mondták, hogy mindenki hallgasson a lelkiismeretére. Talán ennek a propagandának is tulajdonítható, hogy Horn Gyula látogatását eltűrték a megalázott partiumiak, és Szili Katalin sikeresen bonyolította le a „testvéri ölelkezést Andris bácsival” (Sütő Andrással).
Pedig jó MSZP-s márpedig nincs, mert aki jó volt, az már rég nem MSZP-s – lásd Szűrös Mátyás példáját. Aki az MSZP-ben maradt, arról december 5-én bebizonyosodott, hogy javíthatatlan bűnöző. Miután a 23 millió román vendégmunkással félrevezették a magyar társadalmat, ezek a pártemberek alig három év múltán 800 ezer áttelepülni készülő határon túli magyar éhenkórász rémhírét költötték. Az utolsó gyilkosnak is meg lehet bocsátani, de a szélsőséges visszaesőnek nem. Annak a vérében van a gazemberség. Úgyhogy ezeket a közeledési, békülési kísérleteket erős fenntartással kell fogadni.
A kettős állampolgársági népszavazás egyéni lelkiismeretre bízása egyébként különösképpen álságos.
Képzeljük el, mi lenne, ha annak idején sikerül Gheorghiu-Dej kísérlete, és Sztálin betiltja a magyar Himnuszt, Magyarországon megkomponálnak egy tingli-tangli indulót, az ország azzal marad a rendszerváltásig, és a négy kormány elfelejti napirendre tűzni a Himnusz visszahelyezését jogaiba, mígnem felébred egy civil szervezet, amely kínkeservesen összehozza az aláírásokat a népszavazáshoz egyetlen kérdéssel: „Akarja-e Ön, hogy Magyarország állami himnusza újra a Himnusz legyen?”
Mit gondolhatnánk arról a politikusról, mi több, házelnökről, aki erre a kérdésre azt mondaná, hogy mindenki hallgasson az ösztöneire? Ugyanúgy azzal a kérdéssel sem lett volna szabad kétszínűsködni, hogy lehessen-e magyar minden magyar. A Himnusz és a magyarság ügyében csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni. Aki magyarnak érzi magát vagy ilyen alapvető kérdésekben a magyarokkal rokonszenvezik, az kizárólag igennel válaszolhat (ahogy az erdélyi magyarok sem tagadták volna meg a besszarábiai románoktól a román állampolgárságot, ha népszavazásig fajul a dolog). A nem-es kockának is természetesen helyet kell biztosítani egy ilyen axióma-kérdőíven, de csak azért, hogy a melléktermék elválhasson a májtól.
A lelkiismeretnek fenntartott harmadik kocka csak annak a politikusnak a képzeletében létezik, aki olcsó ravaszkodásból se bűt, se bát nem akar mondani.