Egyensúlyozási hintapolitika


Réges-régen, amikor a Lúdas Matyi bejöhetett Erdélybe, és amikor még érdemes volt belenézni, nem úgy, mint most a Hócipőbe, megragadt az emlékezetemben egy karikatúra. Angol hidegvérrel megáldott gentleman üldögélt karosszékében a tévé előtt, a képernyőn pedig egykori német repülőtiszt most civilben ugyan, de katonás tartással azt fejtegette, hogy milyen apróságon csúszott el London megszállása. Az angol tévénéző ettől nyitotta tágra szemét és ejtette ki a pipáját a szájából. Nyilván nem a taktikai hibácskától, hanem a műsortól, attól, hogy a BBC-ben megszólalhatott és cinikusan kifejthette meglátásait az egykori halálos ellenség.
Ha létezne erdélyi Lúdas Matyi, és nem állna a fizetőképes baloldali politikusok szolgálatában, adhatnánk néhány hasonló témát.
Például a közismerten sokat kibíró erdélyi polgár azt az újságot böngészi, amelynek eltartásához kétszeresen hozzájárul: úgy is, mint a lap előfizetője és úgy is, mint az RMDSZ szavazója, mert ugye Comunitas-pénzek nélkül ma már egyetlen „független” újság sem képzeli el a létét és a tudatát. Nos, amikor ebben az újságban azt olvassa, hogy a kettős állampolgárság igénylése teljesen erkölcstelen dolog, mindenki fogja be a száját, Gyurcsánynak van igaza stb., akkor milyen képet vágjon? Vagy mi essen ki a szájából? Az a sült galamb, amelyet a választási kampányban ígértek neki? Tovább nem segítünk, a karikaturista dolga az ábra kikerekítése.
Vagy tegyük fel, hogy a közszolgálati tévé magyar adásában, amelyet az ő adójából tartanak fenn (újabban egyre nyugatibb fizetéseket osztogatva), azt látja, hogy szakértőnek álcázott publicista mérlegeli a Trianon-film kiegyensúlyozottságát, és arra a következtetésre jut, hogy ezen a téren hiányosságok állnak fenn, ennek is tulajdonítható a botrány. A politikailag túlképzett újságíró elrettentő példaként említi Csurka Istvánt, hogy őt megszólaltatták a filmben, márpedig Csurka Magyarországon olyan, mint Funar Romániában.
Ha Romániában valamilyen fórumon megszólal Funar, akkor őt bőven elég egy Iliescuval kiegyensúlyozni, és mindenkinek helyreáll a lelkivilága. Magyar viszonylatban vajon kit kellene a másik serpenyőbe ültetni? Talán a Magyar Televízió főcenzorát? Vagy az SZDSZ és az MSZP valamely más aktivistáját? Vajon miért nem elég az egyensúlyszakértő publicistának Glatz Ferenc, a baloldal lehetséges államfőjelöltje, aki a Trianon-film egyik legfontosabb szereplője? Sejtjük: a „másik oldalról” olyan személyiség kellett volna az egyensúlyos hintapolitizálónak, aki a népszavazáson „felelősen” fordult szembe a magyarsággal, és egész politikai karrierjével bizonyította, hogy számára a szent korona egyenértékű a micisapkával.