Gazdaságpolitikai leértékelés


Két és fél éve halljuk a magyar kormánykörök sikoltozását a túl erős forintról, amit le kell értékelni, és ha ebben a Magyar Nemzeti Bank akadályozza a kormányt, akkor el kell mozdítani a bankigazgatót.
Mit is jelent a nemzeti valuta leértékelése? Hogyan segíti elő ez a pénzügyi manőver az export növekedését és az import csökkenését? A mechanizmus elvben roppant egyszerű. A leértékelés után a hazai termelő jobban jár, ha külföldön értékesíti termékét, mert az idegen valutát hazahozva és beváltva, több hazai pénzhez jut, abból az olcsó hazai piacon több nyersanyagot vásárolhat, esze ágában sincs valutát pazarolni külföldön. Ám kis idő múlva, amikor a belföldi piacon a megszokott árfekvésű, olcsó nyersanyagot keresi, meghökkenve észleli, hogy az árak megugrottak. Mégpedig azért, mert a leértékelés után megnövekedik a hazai kereslet, amelynek köztudomásúan árfelhajtó hatása van. A hazai pénznem leértékelése általában csak egyetlen termelési ciklusban növeli az exportot és csökkenti az importot, aztán a belső és külső árak kiegyenlítődnek, és minden visszaáll a korábbi kerékvágásba. Nyugaton ezért nem divat már a valutaleértékelés, sőt, régebb, válságok idején is csak csínján alkalmazták.
Magyarországon ennél is kedvezőtlenebb a helyzet. Tegyük fel, hogy az exportálásra ösztönzött termelő hanyatt-homlok külpiacon értékesíti termékét, a besepert idegen valutát azonban nem viszi haza átváltás és nyersanyagbeszerzés céljából. Nyersanyagot eddig sem odahaza vásárolt, mert nincs. Az esetek túlnyomó többségében Magyarországon külföldről beszerzett nyersanyagból állítanak elő termékeket hazai vagy külföldi értékesítés céljából. Az otthon kínált termékek árát azonban a leértékelés után azonnal a külföldi árszinthez fogják igazítani, hogy átváltás után legalább annyi valutát kapjanak, amennyiből biztosíthatják az újratermelést. A leértékelés végeredménye: az export és az import nagyjából változatlan marad, az infláció – a szegények adója – számottevően megugrik. Már az első termelési ciklusban!
A hazai pénznem leértékelésének következményeit némileg bonyolítja a külföldi vagy hazai valutában elhelyezett bankbetétek nyereségkülönbözete, a tőzsdei árfolyam-ingadozás, az ingatlanpiac stb., de ezekben a közember csak nagyon áttételesen érdekelt.
A magyarországi valutaleértékelés tehát szinte kizárólag a bérből és nyugdíjból tengődők hátán csattan. Miért akarja mégis tűzön-vízen át végrehajtani az MSZP–SZDSZ-kormány? Mert más eszköze nincs a fojtogató pénzügyi válság átmeneti megoldására. Ha valamilyen trükkös megoldással nem képes hirtelen pénzre szert tenni, akkor közvetlen nadrágszíjmeghúzáshoz kell folyamodnia, azzal pedig tovább csökkentené újraválasztási esélyeit. Az infláció is ugyanabba a zsákutcába vezet, de lassabban. Amíg az emberek a bőrükön érzik a balosok által előidézett válság elmélyülését, hátha kitart a szemfényvesztés hatása, amelyet a Gyurcsány-bohózattal produkálnak. Erre a kártyára teszik fel utolsó zsetonjukat.
Ha nyernek, azt nem a szerencsének köszönhetik, hanem a választói butaságnak.