A zseniszövetség
Erdélyi Napló, 2004. július 13., XIV. évfolyam, 28. (667.) szám
Azt mondták az SZKT-n, hogy milyen szerencse, hogy a Magyar Polgári Szövetségben azok tömörültek, akik képesség, tehetség, munkabírás, éleslátás és tárgyalókészség híján kikoptak az RMDSZ-ből.
Ennél nagyobb szerencse csak az lehet, hogy az RMDSZ-ben maradtak a képességesek, a tehetségesek, a munkabírók, az éleslátásosok és a tárgyalókészségesek.
Mert képzeljük el, mi történt volna például a marosvásárhelyi polgármester-választáskor, ha az illetékesek nem képesek kiszemelni az egyik legreménytelenebb jelöltet.
De nem árt visszatekinteni az RMDSZ más, hasonló méretű sikereire. Az MPSZ-vezetők akkor sem találták volna ki a Petőfi–Schiller műgumicsont-egyetemet, ha kétszer születnek meg. Egyszerűen azért, mert nincs hozzá tehetségük. Ahhoz pedig kivételes éleslátásra volt szükség, hogy egy hatalmas, jól fizetett apparátussal működő szervezetben senki se idegesítse magát tíz éven keresztül azért, mert gyorsan és biztosan 150 000 erdélyi magyar elfogy. A népszámlálási adatok nyilvánosságra hozatala után pedig újfent bebizonyosodott, hogy az RMDSZ-ben olyan jól fog a munkabírás, mint az akasztott ember házában a kötél: a népességfogyást szívós kitartással magyarázatként használják fel arra, hogy miért nem kell nekünk kettős állampolgárság. (Figyelem, csak nekünk nem kell. Nekik ez sem probléma.)
De ha annyi a szupertehetség az RMDSZ-ben, miért nem írja le végre valaki közérthető, egyszerű szavakkal, hogy az erdélyi kettős állampolgár milyen algoritmust követhet, amikor egyet gondolva áttelepülne? Kinél jelentkezik, hogy szálláshoz jusson? A csőlakóknál? Kitől kap személyi igazolványt? Mert azt az RMDSZ-ből kisodródott, képességtelen mezei tag is tudja, hogy útlevéllel nem lehet jelentkezni a káderesnél. (Most másként hívják, de ébersége ugyanolyan.)
Az RMDSZ-aktivisták tárgyalókészségéről a kis lépések protokoll-politikája nyomán már legendák születtek, de van egy egészen friss példa is: beidézték tárgyalásra Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármestert, és mindjárt ki is küldték a teremből. (Valaki felvethetné, hogy akik kiküldték Szász Jenőt, azok nem RMDSZ-esek. Ugyan! RMDSZ-es vagy MSZP-s vezér – egykutya.)
Egyszóval le a kalappal, az SZKT-n elhangzott értékelés, bár a környezethez képest is mintha nagyképűnek tűnne, mégis tízpontos telitalálat. A tehetségesek mind ott maradtak az RMDSZ-ben, szerencsére, mert így feltehetjük nekik a kérdést, hogy éleslátóan mondják meg pontosan, meddig tart Szász Jenő zaklatása azzal a már elszámolt alapítványi pénzzel. Lássuk, kinek lesz igaza, mert mi ebben a lapban egyszer már megadtuk a választ: a választási kampány végéig. Akár sikerül teljesen holtvágányra állítani a Magyar Polgári Szövetséget, akár nem. Mert a gazdaságinak álcázott hercehurca nem egyéb negatív korteskedésnél, a politikai ellenfél kigittelésére irányuló vagdalkozásnál. Így volt ez Szőcs Géza eltávolításakor is. Mitől változott volna a zsenik technológiája az utóbbi évtizedben?
Ennél nagyobb szerencse csak az lehet, hogy az RMDSZ-ben maradtak a képességesek, a tehetségesek, a munkabírók, az éleslátásosok és a tárgyalókészségesek.
Mert képzeljük el, mi történt volna például a marosvásárhelyi polgármester-választáskor, ha az illetékesek nem képesek kiszemelni az egyik legreménytelenebb jelöltet.
De nem árt visszatekinteni az RMDSZ más, hasonló méretű sikereire. Az MPSZ-vezetők akkor sem találták volna ki a Petőfi–Schiller műgumicsont-egyetemet, ha kétszer születnek meg. Egyszerűen azért, mert nincs hozzá tehetségük. Ahhoz pedig kivételes éleslátásra volt szükség, hogy egy hatalmas, jól fizetett apparátussal működő szervezetben senki se idegesítse magát tíz éven keresztül azért, mert gyorsan és biztosan 150 000 erdélyi magyar elfogy. A népszámlálási adatok nyilvánosságra hozatala után pedig újfent bebizonyosodott, hogy az RMDSZ-ben olyan jól fog a munkabírás, mint az akasztott ember házában a kötél: a népességfogyást szívós kitartással magyarázatként használják fel arra, hogy miért nem kell nekünk kettős állampolgárság. (Figyelem, csak nekünk nem kell. Nekik ez sem probléma.)
De ha annyi a szupertehetség az RMDSZ-ben, miért nem írja le végre valaki közérthető, egyszerű szavakkal, hogy az erdélyi kettős állampolgár milyen algoritmust követhet, amikor egyet gondolva áttelepülne? Kinél jelentkezik, hogy szálláshoz jusson? A csőlakóknál? Kitől kap személyi igazolványt? Mert azt az RMDSZ-ből kisodródott, képességtelen mezei tag is tudja, hogy útlevéllel nem lehet jelentkezni a káderesnél. (Most másként hívják, de ébersége ugyanolyan.)
Az RMDSZ-aktivisták tárgyalókészségéről a kis lépések protokoll-politikája nyomán már legendák születtek, de van egy egészen friss példa is: beidézték tárgyalásra Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármestert, és mindjárt ki is küldték a teremből. (Valaki felvethetné, hogy akik kiküldték Szász Jenőt, azok nem RMDSZ-esek. Ugyan! RMDSZ-es vagy MSZP-s vezér – egykutya.)
Egyszóval le a kalappal, az SZKT-n elhangzott értékelés, bár a környezethez képest is mintha nagyképűnek tűnne, mégis tízpontos telitalálat. A tehetségesek mind ott maradtak az RMDSZ-ben, szerencsére, mert így feltehetjük nekik a kérdést, hogy éleslátóan mondják meg pontosan, meddig tart Szász Jenő zaklatása azzal a már elszámolt alapítványi pénzzel. Lássuk, kinek lesz igaza, mert mi ebben a lapban egyszer már megadtuk a választ: a választási kampány végéig. Akár sikerül teljesen holtvágányra állítani a Magyar Polgári Szövetséget, akár nem. Mert a gazdaságinak álcázott hercehurca nem egyéb negatív korteskedésnél, a politikai ellenfél kigittelésére irányuló vagdalkozásnál. Így volt ez Szőcs Géza eltávolításakor is. Mitől változott volna a zsenik technológiája az utóbbi évtizedben?