Nits Árpád

Cseretanulót fogadott egy magyarországi család. Az újratalálkozás jó hangulatban kezdődött, a fiúk felidézték a tavaszi vakációban Erdélyben együtt töltött napokat, és megbeszélték volna a mostani együttlét programját, de amikor az erdélyi vendég kifejezte vágyát, hogy látni szeretné a Terror Házát, a mama közbeszólt:
– Ó, ti határon túli magyarkák...
– Ne, anyám, hagyd... – próbálta megelőzni a helyzet elmérgesítését a budapesti kamasz, de össznemzeti érdekösszehangolási kísérlete nem járt sikerrel. Anyja folytatta:
– Ti, főleg az erdélyiek, úgy el vagytok telve mindennel, amit az Orbán Viktor csinált. Pedig az egy közönséges cigány.
Szokványos körülmények között fagyos csönd telepedett volna a banktisztviselő család jómódról árulkodó nappali szobájába, ám az erdélyi fiút nem először rázták meg erősáramú ellenvélemények. Idehaza, ugye, nemrég zajlott le a helyi választási sárdobálás, amikor a Magyar Polgári Szövetség vezetőinek megfelelő helyen őrzött káderlapjaira annyi fekete festéket fröcsköltek, amennyitől a legelnézőbb bíróság sem adta volna életfogytiglaninál alább – ha a rágalmakat komolyan veheti. Nem először aláztak porig az erdélyi legény jelenlétében olyan embereket, akikre felnézett, és ilyenkor nyomasztó tehetetlenséget érzett, mert a nagyok szóhoz sem engedték jutni. Most sem próbált vitatkozni, hanem furfangosan azt kérdezte:
– És tessék mondani, Medgyessy Péter magyar?
– Hát persze! – vágta rá diadalmasan a barátja mamája, és érvelni kezdett amellett, hogy a határon túli közhiedelemmel ellentétben a mostani kormány igenis segíti a szomszédos országokban élő magyarokat, ki fogja fizetni a tanulói támogatást is... Az erdélyi vendég azonban nem erre volt kíváncsi, hanem arra, hogy:
– És akkor tessék mondani, ha Medgyessy magyar, miért nem tanul meg magyarul?
*
Kedves gyerekek, fiatalok és más kisebbségiek, ezt a történetet nem ajánljuk követendő példának. Felnőttekkel kizárólag tisztelettudóan, udvariasan szabad viselkedni, még akkor is, ha… Na jó, nem folytatjuk, nehogy bennünket vádoljanak tiszteletlenséggel.
De a felnőttek számára is volna egy tanácsunk. Vigyázattal mérjék eszüket a fiatalokéhoz. Nehogy túlságosan felül akarjanak kerekedni, mert könnyen alul maradnak.
Jó párszor beleeshettek ebbe a kelepcébe, mert most fiatalítani akarnak az MSZP-ben. Legalábbis újra így nyilatkoztak az EP-választási kudarc elemzése során. Ha ezt komolyan gondolják, akkor kérdés marad, honnan szerzik be a matériát. A székely észjárású erdélyi vendéghez hasonló fiatalokat csak akkor tudnak beszervezni, ha valamilyen módszerrel meggörbítik azok gerincét. Ha pedig az egykori kakaócsemeték köreiben keresgélnek, az eredmény kétséges. Az SZDSZ példája is bizonyítja, hogy az apák megtagadása csak nonkonformizmus, hóbort, divatirányzat volt. Amint a politikai, gazdasági, társadalmi helyezkedési érdek úgy kívánta, lecsatlakoztak apáik és apáik barátai pártjához. A kakaócsemeték nem sokáig játsszák meg a reformert, a forradalmárt, a tejbeaprítanivalóért gyorsan eltanulják tanítómestereik viselkedési normáit, és gátlástalanul lecigányozzák politikai ellenfeleiket. Akkor pedig az történik, hogy a romák is rádöbbennek tévedésükre, és többé nem pazarolják bizalmukat azokra, akik magukat baloldaliaknak nevezik.
Talán ezzel kellett volna kezdeni a választási kudarc elemzését.
A jelenség külön érdekessége, hogy a lecigányozás a szerencsétlen kimenetelű 2002-es magyarországi választások kampányában együtt futott azzal a rágalommal, hogy a magyar jobboldal antiszemita. Az utóbbira a világ közismert túlérzékenységével reagált, még átmeneti nagykövetet is kész volt Budapestre küldeni, aki szüntelenül hajtogatta, hogy nem szabad antiszemitának lenni, de a lecigányozással senkinek semmi baja sem volt. És most sincs. Nemzetközi emberjogi szervezetek nem vetik az MSZP szemére, hogy roma jelöltjét miért vetette olyan hátra az EP-listán, hogy az csak akkor jutott volna mandátumhoz, ha a Fidesz visszalép.
Egyébként figyelemre méltó, hogy a Fidesz-lista nyolcadik helyéről biztosan bejutott Járóka Lívia roma EU-képviselő szónoki képességeit tekintve sokkal sikeresebben betölthetné a miniszterelnöki tisztséget, mint a jelenlegi. Aki újabban mintha azt igyekezne bizonygatni, hogy ő igenis tud magyarul. Még a jelbeszéd terén is határozott fejlődést mutat – lásd soproni mutogatását az ujjával. És aktív szókincse is egyre gazdagabb. Azon a bizonyos kudarcelemző összejövetelen például úgy indokolta mallorcai üdülését, hogy „sokat dolgoztam, a kampányban napi 16 órát, b…tok meg, megérdemlem!” És nyomatékosítás végett szokása szerint minden szónál bólogatott.
Szóval nincs baj a mostani miniszterelnök magyartudásával, csak a szavakat nem a maguk helyén használja. Amit miniszterelnökként mond vagy mutogat, annak esetleg külvárosi kocsmai balhéban volna helye.
Magával a személlyel sincs különösebb baj, csak annyi a bökkenő, hogy nincs a helyén. Faragatlan titkos tisztnek most is jobban mutatna.