Visszafogott lelkesedés


Borzasztóan szomorúak lennénk, ha bevált volna a bankárpárt óhaja, az a bizonyos ÚJRA MSZP jelszó. Túlzás veszélye nélkül állíthatjuk, hogy akkor felhagyhatnánk minden reménnyel. Az alagút végéből eltűnt volna a kiszabadulást ígérő pisla fény, megismétlődtek volna a két évvel ezelőtti rémálmok, amelyek főszereplői magyarul beszélő politikusok voltak, akik arról biztosították a világot, hogy nem fogják túlszeretni a nemzetet, pláne a határon túli magyarokat, és minden erejükkel elnyomják azokat a határon túli magyar szervezeteket, amelyek nem hajlandóak velük egy húron pendülni.
Nagyon örvendünk a FIDESZ győzelmének. Kárpótolva érezzük magunkat a mérhetetlen csalódásért, amelyet a magyarországi választók többsége okozott két évvel ezelőtt. Az akkori MSZP-győzelmet úgy éltük meg, hogy nemzettársaink ellenünk is szavaztak, amikor a polgári kormányt leváltották. Orbán Viktornak kétségkívül azért is kellett mennie, mert szeret minket, mert egyetemet létesített, mert odahaza nem akart turistaként fogadni bennünket – és sorolhatnánk hosszasan a támadási felületeket, amelyeket a polgári kormány irántunk tanúsított bánásmódjából képeztek ki aljas módon az akkor ellenzéki „szocialisták”, eljutva a 23 millió román vendégmunkás nevezetű nevetséges, de hatásos jómadárijesztőig.
Lelkesedésünk azonban nem lehet felhőtlen. A keserves két év alatt rádöbbenhettünk, hogy milyen gyorsan lerombolható minden, ami lassan és nehezen felépült. Tollvonásba került az érmindszenti Ady-emlékhely létrehozásának elgáncsolása és az arra kiutalt magyar kincstári pénzösszeg átutalása egy olyan alapítványnak, amelynek nyilvánosan kifejtett célja román diákok támogatása azzal a feltétellel, hogy Erdélyben telepedjenek le. A magyar adófizető így közvetlenül hozzájárul az erdélyi etnikai arányok gyorsított megváltoztatásához a magyar népelem kárára – egyébként nem először a történelem folyamán. Medgyessy- és Draskovics-csomagok nyirbálják a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem költségvetését, a Partium Keresztény Egyetem is tengődik. Cinikusan „kiharcolják”, hogy egy gyermek után is járjon oktatási segély, és több gyermek után sem folyósítják.
A kedvező folyamatok újraindítása éppolyan hosszas és nehéz lesz, mint elkezdésük volt a múlt század végén. Sőt, ez a választási győzelem még nem is képezheti az újrakezdés első lépését, csupán feltétel az elinduláshoz. Talán még annyi sem, hanem mindössze a romboló sátáni erők lendületének megfékezése, nagy mellényük lehámozása.
Ha pedig elkezdődik a java, a változás inkább csak Magyarországon lesz érzékelhető. Akik minket nem hajlandóak szeretni, de az érdekeinket hamisan képviselő vezetőnket kampányolással is képesek túlszeretni, azok még elmozdíthatatlanul a kormányrúdba kapaszkodnak. Hogy meddig, azt senki sem tudja megjövendölni. De bármilyen közel volna a lényegi változás, az elorzott pénzeket nem lehet eredeti nemes céljukra visszaforgatni, a befagyasztott folyamatokat nem lehet egyik napról a másikra újraéleszteni.
Egyelőre mindössze annyi a biztos nyereségünk, hogy az Európai Parlament 24 tagú magyar delegációjában kisebbségben vannak azok, akik a szomszédok, a kontinens, a földkerekség, a naprendszer, a világmindenség érzékenységét többre tartják nemzetük szomorúbb sorsú tagjainak bajainál.