Szocialustaság
Erdélyi Napló, 2004. március 16., XIV. évfolyam, 11. (650.) szám
Helyesírásra érzékeny olvasóink többször felszisszenhettek előző lapszámunk láttán. A jó néhány hiba olvasószerkesztőért, korrektorért kiált. Az egy szerkesztői főre eső sajtóhibák tekintetében egyelőre meg sem próbáljuk felvenni a versenyt az előző csapattal, ígérni azonban megígérjük, hogy mindent megteszünk. Elvégre választási kampányban vagyunk, nem mi lennénk az egyetlen szolgáltatók a be nem tartható ígéretek piacán.
Egy akadémiailag hibás szóért azonban nem kell vállalnunk a felelősséget. Szocialustákra tettünk célzást előző lapszámunkban, és ez nem volt mellégépelés következménye. Hosszas megfigyelésünk eredményét próbáltuk jelezni, hogy a szocialistákra a lustaság a jellemző, amikor számukra nehéz diót szolgáltat a történelem. Hogy divatosra koptatott kifejezéssel éljünk: ilyen kihívás volt a Bolyai Egyetem. (Néha eltöprengünk, hogy miért veszett ki teljesen a politikai köznyelvből az erőpróba. De hát ahol nincs erő, ott próbáról sem beszélhetünk.) Ugye a Bolyai-ügyben is sietve pótcselekvésbe menekültek a szocialusták, kitalálták maguknak a Petőfi–Schillert, majd az önálló karokat.
Mielőtt felkeltenénk valaki vitakedvét, hogy ugyan már, ezeket a reprodukcióra képtelen öszvérgondolatokat nem is szocialisták találták ki, hanem tisztességes RMDSZ-politikusok, akik se nem jobbosok, se nem balosok, hanem ernyősök, nos, mielőtt ennek az elméleti kérdésnek a boncolgatásába mélyednénk, tisztázzuk a követ-kezőket: valóban ők óvnak bennünket a magyarországi politikai helyzet erdélyi leképzése ellen, de csak sza-vaikban. A valóságban elsőkként gratuláltak a magyarországi szocialustáknak, miután azok újból megkaparintották a hatalmat. Tudták, miért. Meg is jegyezték a mi szocialustáink, milyen jó, hogy az új kormányban is-merőseik vannak. Ezek az „ismerősök” a négy évvel korábbi balszerencsés ciklusban sem akartak 15 millió magyar érdekvédelmezői lenni, még lélekben sem. Az „ismerősöknek” sem kellett Bolyai Egyetem, sőt tőlük jöttek az első és legsúlyosabb ellenjelzések. Szépen összeillenek: a magyarországi szocialistáknak a mi autonómiánk sem kell, mert azért nekik is dolgozni kellene, ehelyett olyan pótcselekvésbe menekülnek, mint a EU-parlamenti közös lista és a többi közjogi kabaré.
Az olvasó elnézését kérve, egy néhai román szocialusta hasonló taktikai húzására emlékeztetnénk. Amikor Ceauşescu kissé nyomasztónak érezte a gazdasági helyzet romlását, bedobta a köztudatba, hogy ezután Románia államformája a proletár diktatúra helyett legyen szocialista demokrácia. A nép bárgyúbbik fele a hosszú sorállásokban ezen elrágódott egy darabig, ahelyett hogy előbbre hozta volna az 1989-es decemberi eseményeket.
Tizennégy éves kudarctörténelmünk bizonyítja, hogy ha valamit el lehetett szabotálni, akkor a mi szocialustáink késedelem nélkül működésbe léptek, míg a kezdeményezés, az ösztökélés, a tettre késztetés jobbára a jobboldalra hárult és hárul napjainkban is, mindaddig, amíg teljesen kiebrudalják a radikálisnak pecsételt követelőzőket az RMDSZ-ből, majd elláttatják a bajukat a román belüggyel. A következő fejlődési szakaszban erre sem lesz szükség, mert előbb-utóbb csak felépül az RMDSZ autonóm börtöne. Arra a szocialusták sem restek.
Egy akadémiailag hibás szóért azonban nem kell vállalnunk a felelősséget. Szocialustákra tettünk célzást előző lapszámunkban, és ez nem volt mellégépelés következménye. Hosszas megfigyelésünk eredményét próbáltuk jelezni, hogy a szocialistákra a lustaság a jellemző, amikor számukra nehéz diót szolgáltat a történelem. Hogy divatosra koptatott kifejezéssel éljünk: ilyen kihívás volt a Bolyai Egyetem. (Néha eltöprengünk, hogy miért veszett ki teljesen a politikai köznyelvből az erőpróba. De hát ahol nincs erő, ott próbáról sem beszélhetünk.) Ugye a Bolyai-ügyben is sietve pótcselekvésbe menekültek a szocialusták, kitalálták maguknak a Petőfi–Schillert, majd az önálló karokat.
Mielőtt felkeltenénk valaki vitakedvét, hogy ugyan már, ezeket a reprodukcióra képtelen öszvérgondolatokat nem is szocialisták találták ki, hanem tisztességes RMDSZ-politikusok, akik se nem jobbosok, se nem balosok, hanem ernyősök, nos, mielőtt ennek az elméleti kérdésnek a boncolgatásába mélyednénk, tisztázzuk a követ-kezőket: valóban ők óvnak bennünket a magyarországi politikai helyzet erdélyi leképzése ellen, de csak sza-vaikban. A valóságban elsőkként gratuláltak a magyarországi szocialustáknak, miután azok újból megkaparintották a hatalmat. Tudták, miért. Meg is jegyezték a mi szocialustáink, milyen jó, hogy az új kormányban is-merőseik vannak. Ezek az „ismerősök” a négy évvel korábbi balszerencsés ciklusban sem akartak 15 millió magyar érdekvédelmezői lenni, még lélekben sem. Az „ismerősöknek” sem kellett Bolyai Egyetem, sőt tőlük jöttek az első és legsúlyosabb ellenjelzések. Szépen összeillenek: a magyarországi szocialistáknak a mi autonómiánk sem kell, mert azért nekik is dolgozni kellene, ehelyett olyan pótcselekvésbe menekülnek, mint a EU-parlamenti közös lista és a többi közjogi kabaré.
Az olvasó elnézését kérve, egy néhai román szocialusta hasonló taktikai húzására emlékeztetnénk. Amikor Ceauşescu kissé nyomasztónak érezte a gazdasági helyzet romlását, bedobta a köztudatba, hogy ezután Románia államformája a proletár diktatúra helyett legyen szocialista demokrácia. A nép bárgyúbbik fele a hosszú sorállásokban ezen elrágódott egy darabig, ahelyett hogy előbbre hozta volna az 1989-es decemberi eseményeket.
Tizennégy éves kudarctörténelmünk bizonyítja, hogy ha valamit el lehetett szabotálni, akkor a mi szocialustáink késedelem nélkül működésbe léptek, míg a kezdeményezés, az ösztökélés, a tettre késztetés jobbára a jobboldalra hárult és hárul napjainkban is, mindaddig, amíg teljesen kiebrudalják a radikálisnak pecsételt követelőzőket az RMDSZ-ből, majd elláttatják a bajukat a román belüggyel. A következő fejlődési szakaszban erre sem lesz szükség, mert előbb-utóbb csak felépül az RMDSZ autonóm börtöne. Arra a szocialusták sem restek.