Érték- és érdekoldal
Erdélyi Napló, 2004. február 17., XIV. évfolyam, 7. (646.) szám
Marosvásárhelyen a polgármester érdekes tervet ötölt ki a koldusok kizsuppolására: ad nekik fejenként 15 millió lejt, ha kötelezvényt írnak alá, miszerint ezután csak kurta látogatásokkal tisztelik meg a várost. Ha a világ koldusai ezt a páratlan „pradzsekt”-et megtudják, a fejpénz megpályázására nemzetközi fesztivált rendeznek Marosvásárhelyen – ennyit az ötlet ésszerűségéről.
A hír azonban eszünkbe juttatja, hogy az RMDSZ vezetősége újabb kurta látogatást tett Budapesten. Hogy mekkora a méretarányos alamizsna, azt nem tudjuk számszerűsíteni, de annyi bizonyos, hogy 30 százaléknyi pénzért lobbiznak a fiúk, gondterhelt ábrázattal esdekelve, hogy ne csökkentsék a magyar kormánytámogatást éppen most. (Itt olyan nincs, hogy ne legyen éppen most. Ennek magasabb foka a döntő év. Az éppen most ezúttal arra vonatkozik, hogy Románia választásokra készül, és az RMDSZ-nek vetélytársa akadt, tehát borzasztóan döntő évben vagyunk.)
Vajon az RMDSZ vezetői a 30 százalékos támogatásmegvonástól miért estek rögtön pánikba? Igaz, hogy az előző választási kampányban hozzászoktak a méregdrága dzsipek és limuzinok lobogós felvonultatásához, de reméljük, azok a kimondottan politikai személyszállító eszközök nem koptak el fizikailag és erkölcsileg négy év alatt. Tehát újabb kiadások miatt lehet égetően szükség minden fillérre. Talán buszokkal akarják szállítani a szavazás színhelyére azokat, akik maguktól nem vennék a fáradságot vagy a kocsikísérő aktivista rábeszélése nélkül nem tudnák, hova illik ütni a pecsétet. Ilyen téren eredményes MSZP-tapasztalat áll rendelkezésre. És ha a magyar kormány megfelelően átérzi az RMDSZ nehéz helyzetét, még egy-egy korsó sörre is kiutalhatna némi forintot. Meg aztán a sárga sálakat sem adják ingyen, ha a ronwerberes ötleteket is meg akarnák honosítani az erdélyi tájakon. Az igazi nagy húzás az lenne, ha a nyugdíjasoknak 19 ezer forintos kormányváltót tudnának adni. Az a legbiztosabb csali. Egy kis fejpénzért nemcsak a maguk hátralévő éveit, hanem unokáik jövőjét is képesek kockáztatni, ilyenek a mai öregek – ezt bizonyította a két évvel ezelőtti szomorú választási kampány. Egyszóval volna helye a pénznek éppen most, ebben a döntő évben, érthető tehát a szorgalmas lobbizás a kijelölt pénzügyminiszter drasztikus intézkedései ellen. Azok sújtsák csak a belhoni magyarokat, a külhoni nemzettársaktól – főleg azok legitim vezetőitől – ne sajnálják a pénzt.
Mindez érthető, ha nem is elfogadható.
Az viszont magyarázatra szorul, hogy ha a Magyar Polgári Szövetség a magyar állami milliókból egy huncut garast sem kap, még a MÁÉRT-ra sem küldenek neki néhány kedvezményes vonatjegyet, akkor mitől mégis olyan rettegett ellenfél, hogy hónapok óta vele ijesztgetik az erdélyi magyarság apraját-nagyját? Miért van az, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kolozsvári alakuló gyűlésére érkező küldöttek útiköltségét nem térítették meg, mégis alig volt hiányzó, viszont az az RMDSZ-kongresszus, amely megfosztotta Tőkés Lászlót a tiszteletbeli elnöki tisztségtől, szavazatképtelen lett volna napidíj- és vendéglőjegy-osztogatás nélkül? A válasz egyszerű: egyik oldalon az érték, a másikon az érdek.
A hír azonban eszünkbe juttatja, hogy az RMDSZ vezetősége újabb kurta látogatást tett Budapesten. Hogy mekkora a méretarányos alamizsna, azt nem tudjuk számszerűsíteni, de annyi bizonyos, hogy 30 százaléknyi pénzért lobbiznak a fiúk, gondterhelt ábrázattal esdekelve, hogy ne csökkentsék a magyar kormánytámogatást éppen most. (Itt olyan nincs, hogy ne legyen éppen most. Ennek magasabb foka a döntő év. Az éppen most ezúttal arra vonatkozik, hogy Románia választásokra készül, és az RMDSZ-nek vetélytársa akadt, tehát borzasztóan döntő évben vagyunk.)
Vajon az RMDSZ vezetői a 30 százalékos támogatásmegvonástól miért estek rögtön pánikba? Igaz, hogy az előző választási kampányban hozzászoktak a méregdrága dzsipek és limuzinok lobogós felvonultatásához, de reméljük, azok a kimondottan politikai személyszállító eszközök nem koptak el fizikailag és erkölcsileg négy év alatt. Tehát újabb kiadások miatt lehet égetően szükség minden fillérre. Talán buszokkal akarják szállítani a szavazás színhelyére azokat, akik maguktól nem vennék a fáradságot vagy a kocsikísérő aktivista rábeszélése nélkül nem tudnák, hova illik ütni a pecsétet. Ilyen téren eredményes MSZP-tapasztalat áll rendelkezésre. És ha a magyar kormány megfelelően átérzi az RMDSZ nehéz helyzetét, még egy-egy korsó sörre is kiutalhatna némi forintot. Meg aztán a sárga sálakat sem adják ingyen, ha a ronwerberes ötleteket is meg akarnák honosítani az erdélyi tájakon. Az igazi nagy húzás az lenne, ha a nyugdíjasoknak 19 ezer forintos kormányváltót tudnának adni. Az a legbiztosabb csali. Egy kis fejpénzért nemcsak a maguk hátralévő éveit, hanem unokáik jövőjét is képesek kockáztatni, ilyenek a mai öregek – ezt bizonyította a két évvel ezelőtti szomorú választási kampány. Egyszóval volna helye a pénznek éppen most, ebben a döntő évben, érthető tehát a szorgalmas lobbizás a kijelölt pénzügyminiszter drasztikus intézkedései ellen. Azok sújtsák csak a belhoni magyarokat, a külhoni nemzettársaktól – főleg azok legitim vezetőitől – ne sajnálják a pénzt.
Mindez érthető, ha nem is elfogadható.
Az viszont magyarázatra szorul, hogy ha a Magyar Polgári Szövetség a magyar állami milliókból egy huncut garast sem kap, még a MÁÉRT-ra sem küldenek neki néhány kedvezményes vonatjegyet, akkor mitől mégis olyan rettegett ellenfél, hogy hónapok óta vele ijesztgetik az erdélyi magyarság apraját-nagyját? Miért van az, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kolozsvári alakuló gyűlésére érkező küldöttek útiköltségét nem térítették meg, mégis alig volt hiányzó, viszont az az RMDSZ-kongresszus, amely megfosztotta Tőkés Lászlót a tiszteletbeli elnöki tisztségtől, szavazatképtelen lett volna napidíj- és vendéglőjegy-osztogatás nélkül? A válasz egyszerű: egyik oldalon az érték, a másikon az érdek.