Választási gumicsont


Megütközve figyeli a közvélemény azt a háborút, amely az Illyés Közalapítvány mostani kuratóriuma és a Székelyudvarhely Alapítvány között robbant ki. A Markó-féle RMDSZ-vezetőséghez lélekben közel álló erdélyi magyarok felhördültek: hogyan lehetett ilyen szemérmetlenül ilyen sok forintot ellopni a szegény magyar adófizetők közpénzéből, míg a székelyudvarhelyi polgármester, Szász Jenő szavahihetőségét, az előző kormányzat idején tevékenykedő Illyés-kuratórium döntését meg nem kérdőjelező szintén erdélyi magyarok pedig azon zsörtölődnek, hogy a visszakövetelt forintmilliókat vajon milyen Mudura-féle vállalkozásnak akarják átutalni. (Lásd az érmindszenti Ady-zarándokhely esetét a Medgyessy-kormánnyal.)
Tegyük fel, hogy egy kívülálló ebben a kérdésben teljesen érzelemmentesen, kizárólag a tények ismeretében szeretne valamelyik oldal mellett állást foglalni. A közembert erről gyorsan lebeszélnénk, mert emberfeletti könyvelői képességekkel megáldott szakértő sem áshatja bele magát eléggé mélyen az alapítványi pénzosztogatások és -fosztogatások dzsungelébe. Temérdek pályázat (magyarul kérvény), bonyolult feltételrendszer, szekértáborok, ismeretségi és érdekköröcskék összekuszált hálózata sokszor tudatosan teszi lehetetlenné a tisztánlátást. Az érvek és ellenérvek összecsapásából pedig csak annyi látható, hogy egyik fél mindenáron el akarja áztatni a másikat, míg a másik fél természetesen mindenáron menekülni szeretne a szorongatásból.
Akinek van némi érzéke a politikai hamishangokhoz, annak a fülét megüti az ilyen megoldássugallat, hogy a Székelyudvarhely Alapítvány adja el a vitatott ingatlant és abból fizesse vissza a (már elszámolt) támogatást. Az Illyés Közalapítvány mostani kuratóriuma amikor ezt a javaslatot megfogalmazta, bizonyára nem tette fel a kérdést, hogy vajon milyen fizetőképes ingatlankeresletre lehet számítani. Vagy céltudatosan akar újabb csereháti árvaházat létesíttetni, ezúttal Erdély legmagyarabb városának központjában?
De van ennél sokkal egyszerűbb eszköz is annak eldöntésére, hogy melyik oldalon áll az igazság. Emlékezzünk az utóbbi tizennégy esztendő egyik legocsmányabb politikai-pénzügyi botránysorozatára, Szőcs Géza sorozatos besározására. Az egykori RMDSZ-főtitkár ugye akkorákat lopott egyesek szerint, hogy az összeget ki sem lehetett mondani, de a bizonyítékok megvannak, és alkalomadtán… Az alkalomadta sohasem jött el. Szőcs Géza nem került börtönbe, egyrészt azért, mert még nem épült fel az erdélyi magyar nemzeti közösség első autonóm intézménye, az RMDSZ-börtön, másrészt azért, mert azok a bizonyítékok nem léteztek.
Egyszer félhangosan megjegyeztem az RMDSZ szolgálatos feljelentésügyi könyvelőjének, hogy percnyi pontossággal meg tudom mondani, mikor fejeződik be az Ügyvezető Elnökség keretében megalakult Szőcs-kivizsgáló bizottság tevékenysége, természetesen eredményhirdetés nélkül. Az illetékes felháborodott, hogy ugyan már miért jósolok eredménytelenséget, de azért kíváncsi volt a dátumra. Megmondtam: a választási jelöltlista lezárásának pillanatában. A feljelentésügyi Keller-klón ettől még inkább felháborodott, de az akkori választások óta kerüli a találkozást, pedig nem várnám el, hogy igazolja telitalálatomat. Axiómát nem kell bizonyítani. A Szőcs Gézát bemocskoló botrányok csak ahhoz kellettek, hogy őt távol tartsák a választási kampánytól. Igaz, hogy a sárdobálás közben bőven fröccsent a mocsokból a kezdeményezőkre is, mert milyen a szavazó: azt mondta, hogy ha Szőcs Géza sokat lopott és nem gazdagodott meg, akkor mennyit lophattak azok, akik meggazdagodtak. Az ilyen önrajzolta szeplők miatt is évről évre apadt az RMDSZ szavazótábora, míg elérte a mai mélypontot. De sajnos aki kampányokban gondolkozik, az nem gondol a jövőjére. Az általa képviselt nemzetiségére sem.
No de térjünk vissza a Székelyudvarhely Alapítvány ügyére. Meddig lesz napirenden, meddig fogják zaklatni Szász Jenőt? Mindaddig, amíg a szomszédos és baráti szocialista állam szükségét érzi annak, hogy minden eszközzel az RMDSZ-t támogassa választási kampányában. Ha a szorongatással Szász Jenőt nem tudják meghátráltatni, akkor a helyhatósági választásokig fokozódó ütemben fogják rágalmazni, hogy minél több szavazót szédítsenek el mellőle. Aztán az eredménytől függetlenül hirtelen elnémul a zümmögő kórus. Más problémák kerülnek előtérbe, más témát dob a politika a közvélemény elé, hogy legyen amin rágódjon.
Ha maradt hozzá kedve.