Nits Árpád

Közvélemény-kutatóink bizonyára javában töltögetik a kérdőíveket, amelyekkel bebizonyítják, hogy a romániai magyarság 99,89 százalékának leghőbb kívánsága egy olyan erdélyi magyar tévé, amelynek hangvilláját Medgyessy, kasszakulcsát pedig Markó tartja a kezében, avagy fordítva, de ez teljesen mindegy. A tudományos szocialista kutatásokkal egyben azt is szemléltetni igyekeznek, hogy mindazok, akik kétségbe vonják az RMDSZ kampánytévéjének szükségességét, az erdélyi magyarságnak mindössze 0,01 teszik ki (a 0,10 százalékot fenntartják a nem válaszol, nem tudja kategóriáknak).
Vannak, akik szociologizáló felmérések nélkül is pontosan tudják, hogy kiknek kell ez az újabb balliberális találmány. Újabb, mert korábban születtek már olyan ötletek, hogy a magyarországi kereskedelmi tévéadókat át kellene sugározni a határon túliaknak, hadd butuljanak ők is, ne csak az anyaországi szavazók. Erről a tervről aztán letettek, mert szerencsétlenségünkre megnyerték a választást, és a kereskedelmi adók pártszimpátiáját gátlástalanul átvihették a közszolgálati tévékbe és egyre inkább rákényszerítik a Dunára is.
De térjünk vissza az alapkérdéshez: kiknek kell az EMTV? Nyilvánvalóan elsősorban azoknak, akiket Markó Béla olyan értelmiségieknek nevezett, akik kiállnak az „autonómia eme intézménye” mellett. (Legyünk felkészülve, hogy ezután minden RMDSZ-kezdeményezés „ama autonómiaépítés” jegyében fog megszületni vagy legalább vajúdni.) Ahogy ezeknek a „magas szintű” tanácskozásoknak a részvevőit ismerjük, azok a bizonyos értelmiségiek az EMTV vezérigazgatói, alapítványelnöki, főszerkesztői, főrovatvezetői, főmunkatársi, fősegédmunkatársi stb. tisztségeire pályáznak. Akad, aki Sztálint is kiszolgálta volna a képernyőn, ha annak idején a világ legfejlettebbnek kikiáltott társadalmai ismerték volna a képtovábbítási technikát, de ezen ne akadjunk fenn. Nem a kor a fontos, hanem a kór, a beteges dörgölőzés a hatalom birtokosaihoz.
Ugyanakkor a Duna TV évtizedes kitartó munkával és nem jelentéktelen anyagi ráfordítással kiépítette erdélyi hálózatát, és ha tovább folyik a Magyarok Világszövetsége által életre hívott televízió elleni áskálódás, ezek a káderek légüres térbe kerülhetnek. Nekik is érdekük lehet támogatni egy menedékhelyet, amely sokkal biztonságosabb ideológiai alapokon nyugszik, mint az Éjjeli menedék...
Az erdélyi magyar „köztévében” érdekelt másik réteg a romániai magyarnak nevezett politikai kaszt, amely retteg a közelgő választásoktól, a várható térvesztéstől. És kész, ezzel a lista lezárult. Aki nem hiszi, kérdezze meg rokonaitól, barátaitól, szomszédaitól, ismerőseitől, hogy az időjárás-jelentést melyik tévéadón szeretné megtekinteni, a Dunán vagy az erdélyi magyaron. Ha a kapott válaszokból véletlenül nem kerekedne ki világos kép, tegyük fel azt a kérdést is magunknak, hogy vajon az erdélyi magyar tévében naponta hányszor kapnánk meg az évszázad kiemelkedő hírét, például azt, hogy a román vagy a magyar szocialista miniszterelnök találkozott az RMDSZ szövetségi elnökével, és a tudósító értékelése szerint a találkozó jelentősen hozzájárult a kétoldalú találkozók további fejlesztéséhez. Ezenkívül képzeljünk el még néhány állandó rovatot, mint amilyen a Nap-kelte mintájára készülő Nap-kelet, amelynek keretében a Népszabadság, a Magyar Hírlap, a Népszava által kitanított erdélyi ideológusok, politológusok, szociológusok tömnék a fejünket az egyedül üdvözítő RMDSZ-politikával, ha hagynánk.
A mezei magyar Erdélyben sokkal szerényebb kívánságot fogalmazna meg, ha valaki őszintén érdeklődne vágyairól. Régecske, amikor az RMDSZ vezetői még meghallgatták az általuk képviseltek véleményét, a kolozsvári kétágú templomban egy fórum részvevői elpanaszolták, hogy Horn Gyula kormánya megszüntette a Kossuth Rádió éjszakai műsorát. Markó Béla, akinek egyébként erről nem volt tudomása, megígérte, hogy közbenjár az erdélyi rádióhallgatók érdekében. Nem tudjuk, mit intézett, de azóta oda jutottunk, hogy a Kossuth adó Kolozsváron már nappal is alig hallható. A határtól néhány kilométerre, Máramarosszigetig sem sugároz el. Mi juthat a rádióhullámokból a csángóknak? A magyar rádió segítségével az elszakadt nemzetrészek ma is tarthatnák a kapcsolatot az anyaországgal, az anyanyelvvel anélkül, hogy lecövekelnének a tévékészülék elé.
Nem akarunk okulni abból, hogy a nemzet összetartozásáért felelősen cselekvő román politikusok a rádió feltalálása óta sikeresen törekednek arra, hogy a román főműsor foltok nélkül besugározza a Dnyesztertől a Tiszáig, sőt Budapestig terjedő térséget.