Nits Árpád

Lendvai Ildikó egy óvatlan pillanatban kitalálta, hogy a gyűlöletbeszéd elleni törvénnyel a határon túli magyarok érdekeit is szolgálja az MSZP, mert minél jobban védelmezik Magyarországon a kisebbségeket, annál szebb példát szolgáltatnak a szomszédoknak.
Kitalálmánya enyhén szólva fülsértően cseng egy olyan párt aktivistájának a szájából, amelynek ideológiájában bőven akadnak ellentétes előjelű tézisek, mint például a határon túli magyarok túlszeretése vagy a 23 millió román vendégmunkás közé való besorolása, hogy csupán kettőt említsünk Marx–Engels–Lenin–Kádár elvtárs eszmei örökségéből.
De nem csak ez a bökkenőnk, amiért határozottan felkérjük, hogy a gyűlöletbeszéd-törvényről többé ne jussunk eszébe. A nagy zsivajjal készülő törvénynek azért se szánjanak határon túli mellékterméket, mert ilyesmiből nekünk semmi jó sem származik. A hasonló iskolában nevelkedett magyar miniszterelnök például a nyáron gyönyörű példát szolgáltatott récevadászatból, és annak számunkra az lett a következménye, hogy a szomszéd másnap betiltotta az aradi Szabadság-szobor helyreállítását.
Továbbá nagyon jól tudjuk, hogy a gyűlöletbeszéd elleni törvényt megalkotói úgy képzelik el, hogy azt kivételes esetben sem alkalmazhatják majd a magyarországi magyar kisebbség védelmében. Amikor például a parlamentben őrzött nemzeti ereklyét lemicisapkázzák, az a szólásszabadság demokratikus megnyilvánulása marad továbbra is. Orbán Viktort is büntetlenül lehet majd tovább lecigányozni, az sem számít valamely etnikai csoport elleni uszításnak. Ha valakit lemagyaroznak, az nem gyűlöletbeszéd. A gyűlöletbeszéd ott kezdődik, ha valakit lezsidóznak. Azt már a törvénytervezet elővitájában leszögezték szorgalmazói, hogy úgy kell megalkotni, hogy nehogy az antiszemitizmust elítélők ellen lehessen felhasználni. Kiagyalói szerint addig kell „finomítani”, amíg bárki szemrebbenés nélkül kijelentheti, hogy csak a zsidó fájdalom az igazi, és aki más etnikai csoport sérelmét ahhoz merészeli hasonlítani, az hitvány antiszemita, bilincsbe vele.
Egy ilyen törvénynek az lesz a következménye, hogy még harsányabb lesz a világon a zsidó panaszok visszhangja, amely már így is elnyomja minden más etnikum vagy nemzeti kisebbség sérelmét. A világ legvédettebb kisebbsége még védettebb lesz, a többi panasza pedig még kevésbé hallatszik majd el „Európáig”. És ebben rejlik Lendvai Ildikó nemzetideológiai találmányának álsága: ezeket az összefüggéseket az előző életében általa megcenzúrázott, letiltott könyvekből ismerheti. Nagyon jól tudja, hogy a képzelt antiszemitizmus felpörgetése közepette a C. V. Tudorok, a Funárok és társaik még vadabbul uszíthatnak az erdélyi magyarság ellen, és mégis megjátssza az érzékeny lelkületű magyar politikust, akinek még a gyűlöletről is a határon túli magyarság védelme jut eszébe.
Egy alkalommal kifejezte örömét, hogy a Duna Televízió nézői előtt is kifejtheti a gyűlölettörvénnyel kapcsolatos gondolatait. Csak rajta. Szólaltassanak meg minél több ilyen hamis hangot a Dunában, ha a nézőszám csökkenése a cél. Az autonómiatervezetekből a kenyérpolitikusok gúnyt űzhetnek, de a televíziókészülék fölötti személyi autonómiát egyénenként máris megvalósíthatjuk. A kezünkben a távirányító, és nem engedünk be akárkit a szobánkba.