Ébresztő az ábrándozásból
Erdélyi Napló, 2003. július 15., XIII. évfolyam, 28. (615.) szám
Bizonyos körök igyekeztek messzemenő következtetésekre jutni abból, hogy nevezett Gheorghe Funar alperes ellen megfellebbezhetetlen törvényszéki ítélet született. Bizonyos sajtótermékek világgá röpítették a választójogi szakvéleményt, miszerint az immár büntetett előéletű személy többé nem jelöltetheti magát polgármesternek, és akkor Kolozsvár végre megszabadul a legjellegzetesebb román demokrácia évtizedes szorongatásából.
Olyan ez, mint az európai csatlakozásba vetett erdélyi ábránd, amelyet az „együtt-împreuna” ideológusai gerjesztenek Budapesten, Bukarestben és a marosvásárhelyi kultúrpalotában tanyát vert SZKT-ban. Szerintük minden megoldódik, ha eltűnik a határ, csak arra nem adnak választ, hogy az autonómia kivívása nélkül megáll-e a Székelyföld etnikai arányainak erőszakos megváltoztatása rendőrökkel, katonákkal, apácákkal, tanárokkal, ház- és földvásárlókkal és egyéb telepesekkel. Azt sem mernék állítani, hogy megszűnik a magyar szórvány gyorsított asszimilációja pusztán attól a ténytől, hogy Borsnál leszerelik a határsorompót.
Így van ez Funarral is. Egyesek állítják (némelyek hiszik is), hogy egy határeset felszámolásával egy csapásra minden megoldódik. Nem akarják számításba venni azt a nyilvánvaló tényt, hogy rengeteg tartalékfunár várakozik tettre készen a kispadon, és ha valamelyikük átveszi elődje helyét, talán még nagyobb rössel esik neki a történelmi városközpont szétrombolásának, feltúrásának, a maradék magyarság megfélemlítésének, elűzésének. És a mindenkori hivatalos román nagypolitika – amely a világ szemében a nemzetiségi kérdés megoldásának balkáni modellje lett az RMDSZ segítségével – éppúgy karba tett kézzel hagyja jóvá a rasszista népgyűléseken elhangzó uszításokat, mint I. Funar kiskirályoskodása idején, éppúgy érintetlenül hagyja törvénytelenül létrehozott „műremekeit”, például a járdákat szegélyező ormótlan cölöpöket vagy az építési engedély nélkül felállított szoborbeharangozó szobrokat. A II., a III. és a sokadik Funárt is időnként megintik, hogy nono, nem szabadna Eddig a demokrácia, innentől a Monostor jellegű táblákkal csúfítani a várost és kavarni a közhangulatot, de egy-két nap múlva ugyanúgy elhalkulna a hivatalos figyelmeztetés és maradna minden Funar-alkotás a helyén. Illetve ott, ahova teszik.
A jövő azonban nem ilyen sötét, hanem sokkal feketébb. A helyi propagandagépezet máris igyekszik megnyugtatni Kolozsvár eddigi leghatékonyabb etnikai tisztogatójának szavazóit, hogy 2004-ben újra megerősíthetik hivatalában. És meg is fogják választani. Nekik nem az a fontos szempont, hogy büntetett, hanem az, hogy bevált, megfelel annak a célnak, amelyre a családban, az iskolában, a közéletben évtizedek óta tudatosan folyik a ráhangolás.
Olyan ez, mint az európai csatlakozásba vetett erdélyi ábránd, amelyet az „együtt-împreuna” ideológusai gerjesztenek Budapesten, Bukarestben és a marosvásárhelyi kultúrpalotában tanyát vert SZKT-ban. Szerintük minden megoldódik, ha eltűnik a határ, csak arra nem adnak választ, hogy az autonómia kivívása nélkül megáll-e a Székelyföld etnikai arányainak erőszakos megváltoztatása rendőrökkel, katonákkal, apácákkal, tanárokkal, ház- és földvásárlókkal és egyéb telepesekkel. Azt sem mernék állítani, hogy megszűnik a magyar szórvány gyorsított asszimilációja pusztán attól a ténytől, hogy Borsnál leszerelik a határsorompót.
Így van ez Funarral is. Egyesek állítják (némelyek hiszik is), hogy egy határeset felszámolásával egy csapásra minden megoldódik. Nem akarják számításba venni azt a nyilvánvaló tényt, hogy rengeteg tartalékfunár várakozik tettre készen a kispadon, és ha valamelyikük átveszi elődje helyét, talán még nagyobb rössel esik neki a történelmi városközpont szétrombolásának, feltúrásának, a maradék magyarság megfélemlítésének, elűzésének. És a mindenkori hivatalos román nagypolitika – amely a világ szemében a nemzetiségi kérdés megoldásának balkáni modellje lett az RMDSZ segítségével – éppúgy karba tett kézzel hagyja jóvá a rasszista népgyűléseken elhangzó uszításokat, mint I. Funar kiskirályoskodása idején, éppúgy érintetlenül hagyja törvénytelenül létrehozott „műremekeit”, például a járdákat szegélyező ormótlan cölöpöket vagy az építési engedély nélkül felállított szoborbeharangozó szobrokat. A II., a III. és a sokadik Funárt is időnként megintik, hogy nono, nem szabadna Eddig a demokrácia, innentől a Monostor jellegű táblákkal csúfítani a várost és kavarni a közhangulatot, de egy-két nap múlva ugyanúgy elhalkulna a hivatalos figyelmeztetés és maradna minden Funar-alkotás a helyén. Illetve ott, ahova teszik.
A jövő azonban nem ilyen sötét, hanem sokkal feketébb. A helyi propagandagépezet máris igyekszik megnyugtatni Kolozsvár eddigi leghatékonyabb etnikai tisztogatójának szavazóit, hogy 2004-ben újra megerősíthetik hivatalában. És meg is fogják választani. Nekik nem az a fontos szempont, hogy büntetett, hanem az, hogy bevált, megfelel annak a célnak, amelyre a családban, az iskolában, a közéletben évtizedek óta tudatosan folyik a ráhangolás.