A társadalmi megnyugvás szigete


Pártgyűlést tartott az MSZP. Az elnök értékelte az elért eredményeket és elemezte a még jelentkező hibákat. (Természetesen a saját eredményeit és az ellenzék hibáit.) Elpanaszolta többek között, hogy míg ők éjjel-nappal az országot kettéválasztó árok betömésén fáradoznak, a Fidesz minduntalan visszaássa a gödröt azzal, hogy viszályt kelt, hergeli a lakosságot, ahelyett, hogy betöltené az építő ellenzék szerepét.
Hát tényleg! Miért nem követi a Fidesz a pozitív példát, ahogyan az szokás volt a létező szocializmusban?! Ott van az előző törvényhozási ciklus ellenzéke építő szerepének ragyogó példája. Ha nem találnák az adattárolókban, emlékeztetünk néhány mozzanatára.
Kivételes társadalomnyugtató hatással bírt az MSZP akciója, amelyben arra hívták fel a lakosság figyelmét, hogy a 23 millió román idénymunkás meg sem kottyan a magyarországi munkapiacnak, sőt hozhatják a Pruton túli testvéreket is. Ezzel egy időben zajlott a kisebbik Pig Brother kezdeményezése, amelynek keretében azzal csillapították a kedélyeket, hogy a Fidesz hiába erőltette be a kedvezménytörvénybe a határon túli magyarok egészségügyi ellátására vonatkozó passzust, attól a fejenkénti három aszpirintől nem omlik össze a társadalombiztosítási pénztár, a váratlan kiadás miatt nem kell majd eladni a kórházakat (illetve: majd nem emiatt kell törvénybe iktatni a kórházak végkiárusítását). Voltak ennél látványosabb társadalmi kedélynyugtató jelenetek is. Az egyik újdonsült SZDSZ-es kastélytulajdonos ellenzéki korában LOP-STOP táblával álldogált köztereken, és a járókelők arcán azért jelent meg felhőtlen derű, mert amíg az illető a táblát szorongatta, a kezéhez nem tapadhatott semmi más. Meg aztán ott van a kormánypárti szakszervezeti aktivista szép példája, aki ellenzéki korában búzát égetett a nyilvánosság előtt. Azt is csak azért csinálta, hogy felmelegítse a strandolók hangulatát, á, dehogy akart volna áthatolhatatlan lángfalakat emelni a gazdák és a téesz-bárók közé.
Milyen szép lenne, ha most is az MSZP és az SZDSZ ellenzéki nyugalomárasztó akcióitól lenne hangos a magyarországi közélet! Akkor talán a Marosvásárhelyen többnyire régi arcokból megújult SZKT-n nem mondhatták volna, hogy a státustörvény jaj de jól alkalmazható megcsonkított formájában.