Vigyorok a történtek után
Erdélyi Napló, 2003. február 11., XIII. évfolyam, 6. (593.) szám
Vajon miért van az, hogy némely RMDSZ-vezető szája akkor is a füléig ér, ha Tőkés László száműzésének esetleges negatív következményeire terelődik a szó? Ma már senki sem lehet biztos abban, hogy az erdélyi magyarság újfent egy emberként járul a választóurnákhoz. A közömbösség riasztó jelei az előző választások idején is megmutatkoztak. Matematikai analfabétának kell lennie annak, aki a botrányos kongresszusi történtek után biztonságban érzi parlamenti vagy államhivatalnoki bársonyszékét. És mégis, egyeseknek felhőtlen örömre szolgáltatott alkalmat az 1989. decemberi forradalom szikrájának, a romániai magyarság lelkiismeretének kiszorítása az RMDSZ vezetőségéből. Vajon miért?
A választ könnyen megkaphatjuk, ha a VII. kongresszus filmjét megállítjuk egy mozzanatnál, és megfigyelünk két „küldöttet”, akik a tiszteletbeli elnöki tisztség megszüntetése után öntelt vigyorral gratuláltak egymásnak. Az egyik mindig feltűnően szerény, szinte szegényes öltözékével tüntet, mondván, hogy nem a ruha, hanem a tőke teszi az embert, a másik pedig dagadó méreteivel szemlélteti, hogy aki okos, az nem töltötte hiábavalóan az időt a pártbüfében. Tömören: mindkét gratuláló jól megszedte magát. Mit fájjon nekik, ha az erdélyi magyarság parlamenti képviselet nélkül marad? Utánuk az özönvíz. Tizenhárom év alatt felhalmozhattak annyit, amennyit mások százharminc évnyi kemény munkával sem tudnának összehozni.
Hát csak örvendezzenek tovább, urak. Legalább tudjuk, kik azok.
A választ könnyen megkaphatjuk, ha a VII. kongresszus filmjét megállítjuk egy mozzanatnál, és megfigyelünk két „küldöttet”, akik a tiszteletbeli elnöki tisztség megszüntetése után öntelt vigyorral gratuláltak egymásnak. Az egyik mindig feltűnően szerény, szinte szegényes öltözékével tüntet, mondván, hogy nem a ruha, hanem a tőke teszi az embert, a másik pedig dagadó méreteivel szemlélteti, hogy aki okos, az nem töltötte hiábavalóan az időt a pártbüfében. Tömören: mindkét gratuláló jól megszedte magát. Mit fájjon nekik, ha az erdélyi magyarság parlamenti képviselet nélkül marad? Utánuk az özönvíz. Tizenhárom év alatt felhalmozhattak annyit, amennyit mások százharminc évnyi kemény munkával sem tudnának összehozni.
Hát csak örvendezzenek tovább, urak. Legalább tudjuk, kik azok.