Karrierpolitikusok
Szabadság, 1996. április 30., VIII. évfolyam, 98. szám
Dicsekednek egyes pártok, hogy magyar nemzetiségű jelölteket nyertek meg maguknak a helyhatósági választásokra.
Örvendeznünk kellene. Hiszen a nem anyanyelvi közegben befutott karrier különleges képességekre utalhat, és miért ne töltene el boldogsággal, ha nemzetiségtársaink kimagasló teljesítményre képesek. Ám képtelenek vagyunk elrejteni meghökkenésünket, amikor Jenei Imre áradozását olvassuk pártvezéréről, Petre Romanról. Jó, Petrika sokat változott, amióta az élet (és a bányászkommandó) kipofozta a hatalomból, az érdekek érintőleges találkozásából adódóan szövetkezni lehet pártjával. De teljesen azonosulni vele? Azzal, aki a Vatra-kórust vezényelte?
Tájainkon a Romániai Demokrata Agrárpárt is állítólag toborozza híveit a magyarok soraiból. Elhisszük. Ennek egyik jele, hogy Ioan Coja midenfelé tiltakozik, mert az RMDSZ betart neki ebben a tevékenységében. Tehát van ilyen tevékenysége... Másrészt azért is elhisszük, mert minden településen akadhatnak hatalomra vágyó emberek, akiknek nem jut hely az RMDSZ-listákon. Vagy azokra a listákra olyanok kerültek fel, akikkel nem mindenki óhajt egy medvetalpból falatozni. Vagy olyanok állítják össze a listákat... Be kell látnunk, hogy az RMDSZ nem a teremtés csúcstechnológiájának világszínvonalú terméke. De vigasztalódásból az agrárpártosokhoz menekülni? Oda, ahol Ioan Coja is menedéket talált, miután észbe kapott, hogy Bukarestben a Vatrának nincs élettere?
Sajnos, erre is van magyarázat. Az egykori (?) szocialista mezőgazdaság nómenklatúrája átmentett magának kellő anyagi hatalmat ahhoz, hogy legalább ígérni tudjon négy-öt traktort, egy-két vetőgépet stb. annak a polgármesterjelöltnek, aki a színeiben beül a helyhatóság trónjába. És a jelenlegi általános nyomorban mit mond a választó? Annak adja a szavazatát, akitől kaphat valamit cserébe.
Mert az RMDSZ-es polgármester mit adott?
Ezen a kérdésen hosszasan elvitatkozhatnánk, és talán nem is ártana, ha mielőbb elkészülne a leltár: a szövetség színeiben a helyhatóságba bejutott polgármesterek és tanácsosok ennyit meg annyit szereztek a falunak ilyen meg olyan alapítványoktól. Lehet, sőt biztos, hogy többet is szerezhettek volna, de ennek a cikknek nem a mérlegkészítés a témája.
Most inkább azon gondolkozzunk el, mit várhatunk távlatilag a karrierpolitikusoktól.
Sajnos, erre történelmi tapasztalatunk van: asszimilációt. A román pártokban karriert befutó politikusok előbb csak maguk felejtették el nyelvüket és gyökereiket, majd elnézték a diktatúrák legdurvább elnemzetlenítési kitalálmányait. A Magyar Népi Szövetségnek a Román Kommunista Pártba való beiratkozásától egyenes út vezetett a nyolcvanas évek legsötétebb közepéig, amikor a romániai magyar helyesírás szabályait közös pártunk állapította meg (ennek eredményeként nem volt szabad leírni többek között azt a magyar szót, hogy Kolozsvár).
Sokan azt mondhatják: a tavalyi hó elolvadt, vagyis azok az idők nem jöhetnek vissza. Reméljük. Mert hinni kell. De hitünk még erősebb lehet, ha legalább mi magunk nem segítjük elő szavazatunkkal a visszarendeződést.
Utószóként, de korántsem utolsó szóként, mindehhez hozzáfűzhetjük, hogy az RMDSZ választói azért megkövetelhetnék, ne lagymatag vagy csak a maguk hasznát követő jelöltek kerüljenek fel azokra a listákra.
Örvendeznünk kellene. Hiszen a nem anyanyelvi közegben befutott karrier különleges képességekre utalhat, és miért ne töltene el boldogsággal, ha nemzetiségtársaink kimagasló teljesítményre képesek. Ám képtelenek vagyunk elrejteni meghökkenésünket, amikor Jenei Imre áradozását olvassuk pártvezéréről, Petre Romanról. Jó, Petrika sokat változott, amióta az élet (és a bányászkommandó) kipofozta a hatalomból, az érdekek érintőleges találkozásából adódóan szövetkezni lehet pártjával. De teljesen azonosulni vele? Azzal, aki a Vatra-kórust vezényelte?
Tájainkon a Romániai Demokrata Agrárpárt is állítólag toborozza híveit a magyarok soraiból. Elhisszük. Ennek egyik jele, hogy Ioan Coja midenfelé tiltakozik, mert az RMDSZ betart neki ebben a tevékenységében. Tehát van ilyen tevékenysége... Másrészt azért is elhisszük, mert minden településen akadhatnak hatalomra vágyó emberek, akiknek nem jut hely az RMDSZ-listákon. Vagy azokra a listákra olyanok kerültek fel, akikkel nem mindenki óhajt egy medvetalpból falatozni. Vagy olyanok állítják össze a listákat... Be kell látnunk, hogy az RMDSZ nem a teremtés csúcstechnológiájának világszínvonalú terméke. De vigasztalódásból az agrárpártosokhoz menekülni? Oda, ahol Ioan Coja is menedéket talált, miután észbe kapott, hogy Bukarestben a Vatrának nincs élettere?
Sajnos, erre is van magyarázat. Az egykori (?) szocialista mezőgazdaság nómenklatúrája átmentett magának kellő anyagi hatalmat ahhoz, hogy legalább ígérni tudjon négy-öt traktort, egy-két vetőgépet stb. annak a polgármesterjelöltnek, aki a színeiben beül a helyhatóság trónjába. És a jelenlegi általános nyomorban mit mond a választó? Annak adja a szavazatát, akitől kaphat valamit cserébe.
Mert az RMDSZ-es polgármester mit adott?
Ezen a kérdésen hosszasan elvitatkozhatnánk, és talán nem is ártana, ha mielőbb elkészülne a leltár: a szövetség színeiben a helyhatóságba bejutott polgármesterek és tanácsosok ennyit meg annyit szereztek a falunak ilyen meg olyan alapítványoktól. Lehet, sőt biztos, hogy többet is szerezhettek volna, de ennek a cikknek nem a mérlegkészítés a témája.
Most inkább azon gondolkozzunk el, mit várhatunk távlatilag a karrierpolitikusoktól.
Sajnos, erre történelmi tapasztalatunk van: asszimilációt. A román pártokban karriert befutó politikusok előbb csak maguk felejtették el nyelvüket és gyökereiket, majd elnézték a diktatúrák legdurvább elnemzetlenítési kitalálmányait. A Magyar Népi Szövetségnek a Román Kommunista Pártba való beiratkozásától egyenes út vezetett a nyolcvanas évek legsötétebb közepéig, amikor a romániai magyar helyesírás szabályait közös pártunk állapította meg (ennek eredményeként nem volt szabad leírni többek között azt a magyar szót, hogy Kolozsvár).
Sokan azt mondhatják: a tavalyi hó elolvadt, vagyis azok az idők nem jöhetnek vissza. Reméljük. Mert hinni kell. De hitünk még erősebb lehet, ha legalább mi magunk nem segítjük elő szavazatunkkal a visszarendeződést.
Utószóként, de korántsem utolsó szóként, mindehhez hozzáfűzhetjük, hogy az RMDSZ választói azért megkövetelhetnék, ne lagymatag vagy csak a maguk hasznát követő jelöltek kerüljenek fel azokra a listákra.