A szeretetszolgálatok napjai


Diakónia-napokat tartottak a hétvégén Kolozsváron. A találkozó legfőbb célja az Erdélyi Református Egyházkerület szeretetszolgálatainak kapcsolatteremtése, tapasztalatcseréje volt. Mint Kovács Istvántól, az egyházkerület diakóniai ügyosztályának előadótanácsosától megtudtuk, Katalin napjának közeledtével – Bethlen Kata emlékének tisztelegve – minden évben szeretnék megrendezni a diakónia-napokat, amelyekre a szeretetszolgálatok kiterjesztésével egyre nagyobb szükség mutatkozik.
A diakonisszatézis népszerűsítése érdekében az idén egy gyermek költséges műtétjéhez szerveztek gyűjtést egész Erdélyre kiterjedő körlevéllel, a következő években sorra kerülő diakónia-napokon hasonlóan nehéz helyzetben lévők megsegítését tűzik ki konkrét célként.
Az egyházkerület tanácsosa kitért a szeretetszolgálat erdélyi történelmére, jelezve, hogy az eszmét már II. Apafi Mihály fejedelem is felkarolta, öt egyházi ösztöndíj anyagi fedezetét biztosította árva és szegény diákok számára. Kolozsváron a 19. században a Farkas utcai templom mellett idős és beteg asszonyoknak biztosítottak otthont és ellátást, a 20. század elején pedig Trianon kényszerére bővítette az egyház szeretetszolgálati tevékenységét, hogy az kiterjedt a Bukarestbe vetődött székely szolgálólányok érdekvédelmére – ahogy ma mondanánk –, szükség esetén pedig hazautaztatására. Öregotthonok épültek többek között Szászvárosban és Székelyudvarhelyen, amelyek egyelőre mind a múlté, mert mint köztudomású, az Erdélyi Református Egyházkerület még egyetlen ingatlanját sem kapta vissza. Pedig egykori ingatlanjainak mindössze 20 százalékára tarthat igényt, ugyanis a 19. századvég nagy nemzeti fellendülésének idején a magyar államra ruházta át vagyonának jelentős részét, így az Trianonnal végérvényesen elveszett.
A szeretetszolgálat jelenleg teljes mértékben az utóbbi tizenkét évben létesített intézményekben zajlik. Az árvagondozás legjelentősebb létesítménye az illyefalvi gyermekfalu, amelyben a gyermekeket családi környezetben nevelik városi és falusi életre. Illyefalván gyermektelen családok kaptak lakást, a férjeknek állást biztosítottak, a feleségek pedig a legkevesebb négy-négy gyermek neveléséért tanári fizetést kapnak nyugdíjkorhatárig. Költséges vállalkozás, szívesen fogadják az anyagi támogatást itthonról és külföldről egyaránt, akárcsak más szeretetszolgálati tevékenységükhöz. A másik nagy gyermekgondozási intézmény a zsoboki árvaház és szórványközpont, amelyben a legnagyobbak már középiskolások és a kolozsvári református kollégiumban folytathatják tanulmányaikat. Ezenkívül vannak gyermektáborok, például Erdőcsinádon, nevelőközpontok, amilyen a kolozsvári Betánia Alapítvány. Az idősek számára öregotthonokat létesítettek az aranyosszéki Bágyonban, a Brassó megyei Szentpéteren, a kolozsvári kakasos templom udvarán, a Diakónia Alapítványnál és Marosvásárhelyen. Építik a hatodikat Farnason, Zsobok szomszédságában. Két éve működik Kolozsváron a rászoruló betegek házi gondozása, Sepsiszentgyörgyön alakulóban van a fiókintézmény, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen folytatódik a hálózat kiépítése.
A szeretetszolgálatoknak korunk újabb feladatot talált ki: a hajléktalanok felkarolását. Kovács István erről röviden csak annyit szólt, hogy terveik között szerepel, megvalósításokról, pláne sikerekről még nem számolhat be. A legnagyobb gondot szerinte az jelenti, hogy az állami árvaházak egyenesen az utcának „dolgoznak”, hajléktalannak nevelik a fiatalokat.
A mostani diakónia-napokon a szeretetszolgálatok között létrejött kapcsolat működését egyszerű példával szemléltette: ha valamelyikük címére érkezik egy nagyobb adomány például takarókból, értesíti a többi intézményt, egyben megjegyzi, hogy gondozottjai számára szívesen fogadna jobb állapotban lévő lepedőket... Néha ilyen apróságokon is múlik a szeretetszolgálatok tevékenysége.