Forradalomrablók


Baloldalon kitalálták, hogy 1956-ban voltaképpen szocialista forradalom zajlott le Magyarországon. Ezt a kavicsot is főleg azért dobták be a zavarosba, hogy a jobboldalon legyen min rágódni, bár ebben a témakörben a képlet nem egyszerűsíthető le közönséges polgárpukkasztásra. Ha fellapozzuk a korabeli sajtót, meggyőződhetünk arról, hogy a mai szocialisták nem is tudnák letagadni jogelődjeik (esetenként saját maguk) tevékeny részvételét az 56-os forradalomban, mégpedig nem csak a barikád szovjet oldalán.
1956. október 23-ai számának vezércikkében ezt írta a Szabad Nép az egyetemisták gyűléseiről: A mostani gyűlések sokban hasonlítanak a magyar egyetemek és főiskolák fiatalságának felszabadulás utáni harcaihoz. (...) Van azonban különbség is a felszabadulás utáni gyűlések és a mostani gyűlések képe között. Egy ilyen különbségre nagy nyomatékkal kell itt rámutatni. A felszabadulás utáni gyűléseken a diákságnak még csak egy kis hányada vett részt a szocializmus híveként a marxista világnézet birtokában. (...) A kép ma alapvetően megváltozott. Ezeken a gyűléseken az egyetemi hallgatóság hatalmas többsége vesz részt a szocializmus híveként.
A szocreál publicisztika e gyöngyszeme megjelenésének napján, mint tudjuk, felgyorsultak az események, amelyeknek sokkal célratörőbben ment elébe az Irodalmi Újság, az Írószövetség lapja. „Külön kiadásában” (akkor ilyen volt a „helyes írás”?) a magyar írók kiáltványában ez olvasható: Mi, magyar írók a következő hét pontban fogalmaztuk meg, mit kíván a magyar nemzet? (Állító mondat végén kérdőjel? Ez már fölöttébb gyanús. Mintha a magyar írók nyilatkozatát egy korabeli D-209-es jegyezte volna vallatólámpák hátterében.) Na, vajon mit kívánt a magyar nemzet a kor vezető írói szerint? Íme: 1. Önálló nemzeti politikát a szocializmus eszméje alapján. A lenini elvek alapján rendezni kell a viszonyunkat valamennyi országgal, mindenekelőtt a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal.
A következő lapszámhoz senki sem vállalkozott vezércikkírásra a Szabad Nép szerkesztőségében. A lapból megtudjuk viszont, hogy a Központi Vezetőség éjszaka is ülésezett, tehát emiatt maradtak el az útmutatások. A szerkesztők politikai-ideológiai alapképzésükre hagyatkozva találták ki, hogy miért vonult az utcára a tömeg:Szocialista demokráciát akarunk – harsogta a cím a beszámoló fölött, amelybe azt is beleszőtték, hogy Nagy Imre elvtárs úgy kezdte beszédét a parlament előtt: Elvtársak. Arra célzást sem tettek, hogy nem folytathatta ilyen stílusban. Mellesleg: a Népszava és a korabeli Magyar Nemzet riportja is hasonló nagyvonalúsággal siklott át a korántsem lényegtelen mozzanaton. Ha nem így járnak el, október 26-án aligha jelenhettek volna meg a következő sorok: Magyarország legyen független, demokratikus ország, amely a maga magyar útján halad a szocializmus felé.
Számunkra különösen döbbenetes a Szabad Nép 1956. október 27-ei lapszámának címoldala. Majdnem úgy néz ki, mint a Scânteia Poporului hírhedt 1989. december 24-ei plakátszerű lapszáma a felhívással az ország kommunistáihoz. (Emlékeztetünk: bukaresti fiatalok egy csoportja akkor szerette volna megetetni az újságot a szerkesztőkkel, de azok idejében elpucoltak. Azóta a Népszabadság román testvérlapja új címmel mint Adevărul jelenik meg.)
A Szabad Nép következő lapszáma tájba simulóan, a forradalmároknak hízelegve elemzi az eseményeket. De bármennyire nem értett egyet a lap azokkal, akik az elmúlt napok eseményeit sommásan ellenforradalmi, fasiszta puccskísérletnek minősítik, a vezércikk névtelen szerzőjének végül erről is ugyanaz jut eszébe, hogy a szocialista demokratizmusért, a nemzeti függetlenség biztosításáért folyik a harc.
Október 29-én hajnalodik a Szabad Népben. Ezzel a címmel írta vezércikkét a névtelen propagandista, aki politikai óvatosságból már nem elvtársazta Nagy Imrét. Aztán a nagy hajnalhasadásban hirtelen elhallgatott a zászlóshajóknak becézett szocialista napilapok magyarországi testvére. Meg sem mukkant november 2-áig, amikor az átkeresztelt Népszabadságban már a szintén átkeresztelt párt, az MSZMP védi nemzeti becsületünket, a demokrácia és a szocializmus ügyét. Megint rázendítettek a forradalom szocialista jellegének hangoztatására, mint akik nem akarták látni és hallani, mi történik a pesti utcán. Ezzel szemben november 3-ai lapszámában a Népszabadság vezércikkírója „felismeri”: Elvesztettük az egypártrendszerből adódó abszolút hatalmat. (...) Sokat vesztettünk, de visszanyerhetjük a szocializmus becsületét.
Eddig tartott tehát a szocialista forradalom, ezután megkezdődött volna a szocialisták beilleszkedése a többpártrendszerbe. Pontosan ezt a forradalomrablási stratégiát követte Ion Iliescu hálózata is 1990-ben. Akik a szocialista társadalomszervezés (magyarán: globális államkapitalizmus) mechanizmusának gyakorlóiként szemrebbenés nélkül állították, hogy elfogadják a pluralizmust, azok két lehetőséget forgattak a fejükben: 1. a többpártrendszert addig mélyítik, amíg visszaáll az egypártrendszer; 2. ha ez nem megy, a szocialista párt átnyergel a kapitalizmus (magyarán: gátlástalan elsődleges tőkehalmozási „rendszer”) felépítésére.
Az MSZMP-nek 1956-ban nem adatott meg a lehetőség, hogy a két út közül válasszon. Az akkori Nagy Testvér döntött helyette: tessék egyből visszaállítani a pártaktivisták proletár diktatúráját.
Az újra átkeresztelt párt, az MSZP a hatalomváltás után 12 évvel megint kacérkodik a többpártrendszeres szocializmus utópiájával. És ehhez a mostani Big Brother nem szól semmit. Sőt Medgyessy szavaival: verik a hátát. Értsd: veregetik a vállát. Hogy mivel szolgálta meg ez a színváltó párt a kivételes bizalmat, azt csak a Nyugat tudja. De egyszer minden kiderül.