Mécs-kommandó
Erdélyi Napló, 2002. november 5., XII. évfolyam, 44. (579.) szám
Október 26-án keltezett világhálós levelemmel igazolhatom, hogy közvetve megjósoltam a moszkvai túszdráma utolsó felvonását. Idézem magamat:
„Haver, felteszek egy találós kérdést, jól figyelj, mert csak egyszer írom le. Mi történt volna, ha 1956 novemberében Mécs Imre megszervezi a moszkvai Balsoj Tyeátr megszállását, túszul ejti a nézőket, valamint a Hattyúk tava balerináit, és bejelenti, hogy mindaddig szünetel az intézmény kulturális nevelő jellegű tevékenysége, amíg nem vonják ki Magyarországról a szovjet csapatokat és Kádárékat?
Haver, gondold meg, ne nevess ki. Ha Mécs Imrének van némi jövőbelátó képessége, sejthette volna, hogy jelenlegi kormánypárti kollégái halálra ítélik, és csak akkor mentik meg a bőrét, ha többek között megígéri, hogy néhány évtized múlva közreműködik Kádár egyik titkosrendőrének előléptetéséhez miniszterelnökké. Vagyis kellemetlenségek érik, ha nem győz a forradalom. Továbbá gyaníthatta volna, hogy a rendszerváltás után minden koszorúzási ünnepségen valamiért kifütyülik, lehurrogják, ezért érdekelt volt egy világraszóló haditett kifundálásában. Mindezek tudatában, és ha valóban annyira szívén viselte a magyar forradalom ügyét, ahogy el nem mondhatott szónoklataiban állította volna, belevág a kommandó-akcióba, hidd el nekem, haver. És ha belevág, mi történik? – ez itt a találós kérdés.
Ne törd magad, haver, megmondom a helyes választ. Hruscsovnak esze ágába se jutott volna kivonulni Magyarországról. Hát még hogy Kádárékat is visszavonja!? Akkor miből lett volna az MSZP, amelynek támogatásába később az USA budapesti nagykövete is bekapcsolódik? És mi lett volna a terrorizmus elleni globális terrorizmussal? Ezek távlatokban gondolkoznak, haver, ha a saját érdekükről van szó, ezért Hruscsov megbeszélte volna nyugati ellenségeivel, akiket éppen utolérni készült a békés egymás mellett élésben, hogy Mécs Imrét szóhoz sem engedi jutni, úgy felrobbantja a Balsoj Tyeátrot, mint a pinty, de erről ne beszéljenek a nyugati szabad sajtóban, mert úgyis marad elég néző és balerina, és különben is mindez Magyarország belügye.
Hát nem pontosan hasonló dolog történt? Putyin most sem vonult ki Csecsnyából, és azt sem tűrte el, hogy holmi forradalmárok ártatlan túszokat gyilkoljanak halomra. Kinyírta őket ő maga gázzal, a kipróbált módszerrel. Ilyen a nagyhatalmi büszkeség. Nincs kizárva, hogy ha a CIA idejében értesül a világkereskedelmi központ elleni támadásról, saját kezűleg robbantotta volna fel a tornyokat, mondván, hogy alá voltak aknázva, és így kisebb a kár. A repülők a nagy semmibe suhantak volna, csak azért is.”
Eddig az idézet levelemből.
A haver kertelés nélkül megírta, hogy előzetes tiltakozásom ellenére kiröhögött. Hát azt hiszem én – idézek a válasz-találóskérdésből –, hogy csecsenek működtek a kultúrpajtában? Vajon nem kellett megerősíteni a terrorizmus elleni világháború keleti szövetségesének az elszántságát, hogy a Biztonsági Tanácsban nehogy leszavazza az Irak elleni hadüzenetet? Tudjam meg – olvashattam a válaszlevélben –, ha a világközvélemény ilyen naiv, mint én, az Eiffel-torony is könnyen veszélybe kerülhet. Ledöntésével és a gaztett ráfogásával valamely terrorista szervezetre a berzenkedő Párizst is betagolhatják az antiterrorista arcvonalba.
Különben – tette hozzá internetes levelezőtársam – a logikus most az volna, ha Bush ugyanúgy hadat üzenne Putyinnak, mint Szaddámnak, mert mindkettőnek van tömegpusztító fegyvere és mindkettő gáztámadást vezényelt saját népe ellen. Hát nem? Végül is nemcsak a túszok, hanem a csecsenek is saját állampolgárai.
Hm. Azért az én találós kérdésem a Mécs-kommandóról még állhat a lábán. 1956-ban nem volt ennyire bonyolult a világ.
És ha már annyira benne vagyunk a találóskérdezésben: miért nem lehetne megrendezni a túszdrámát a Tompa Gábor igazgatta Kolozsvári Magyar Színházban? Erre maholnap csak a kitüntetés-osztogatók nem tudják a választ. Nekik megsúgjuk: azért, mert nincs hozzá közönség.
„Haver, felteszek egy találós kérdést, jól figyelj, mert csak egyszer írom le. Mi történt volna, ha 1956 novemberében Mécs Imre megszervezi a moszkvai Balsoj Tyeátr megszállását, túszul ejti a nézőket, valamint a Hattyúk tava balerináit, és bejelenti, hogy mindaddig szünetel az intézmény kulturális nevelő jellegű tevékenysége, amíg nem vonják ki Magyarországról a szovjet csapatokat és Kádárékat?
Haver, gondold meg, ne nevess ki. Ha Mécs Imrének van némi jövőbelátó képessége, sejthette volna, hogy jelenlegi kormánypárti kollégái halálra ítélik, és csak akkor mentik meg a bőrét, ha többek között megígéri, hogy néhány évtized múlva közreműködik Kádár egyik titkosrendőrének előléptetéséhez miniszterelnökké. Vagyis kellemetlenségek érik, ha nem győz a forradalom. Továbbá gyaníthatta volna, hogy a rendszerváltás után minden koszorúzási ünnepségen valamiért kifütyülik, lehurrogják, ezért érdekelt volt egy világraszóló haditett kifundálásában. Mindezek tudatában, és ha valóban annyira szívén viselte a magyar forradalom ügyét, ahogy el nem mondhatott szónoklataiban állította volna, belevág a kommandó-akcióba, hidd el nekem, haver. És ha belevág, mi történik? – ez itt a találós kérdés.
Ne törd magad, haver, megmondom a helyes választ. Hruscsovnak esze ágába se jutott volna kivonulni Magyarországról. Hát még hogy Kádárékat is visszavonja!? Akkor miből lett volna az MSZP, amelynek támogatásába később az USA budapesti nagykövete is bekapcsolódik? És mi lett volna a terrorizmus elleni globális terrorizmussal? Ezek távlatokban gondolkoznak, haver, ha a saját érdekükről van szó, ezért Hruscsov megbeszélte volna nyugati ellenségeivel, akiket éppen utolérni készült a békés egymás mellett élésben, hogy Mécs Imrét szóhoz sem engedi jutni, úgy felrobbantja a Balsoj Tyeátrot, mint a pinty, de erről ne beszéljenek a nyugati szabad sajtóban, mert úgyis marad elég néző és balerina, és különben is mindez Magyarország belügye.
Hát nem pontosan hasonló dolog történt? Putyin most sem vonult ki Csecsnyából, és azt sem tűrte el, hogy holmi forradalmárok ártatlan túszokat gyilkoljanak halomra. Kinyírta őket ő maga gázzal, a kipróbált módszerrel. Ilyen a nagyhatalmi büszkeség. Nincs kizárva, hogy ha a CIA idejében értesül a világkereskedelmi központ elleni támadásról, saját kezűleg robbantotta volna fel a tornyokat, mondván, hogy alá voltak aknázva, és így kisebb a kár. A repülők a nagy semmibe suhantak volna, csak azért is.”
Eddig az idézet levelemből.
A haver kertelés nélkül megírta, hogy előzetes tiltakozásom ellenére kiröhögött. Hát azt hiszem én – idézek a válasz-találóskérdésből –, hogy csecsenek működtek a kultúrpajtában? Vajon nem kellett megerősíteni a terrorizmus elleni világháború keleti szövetségesének az elszántságát, hogy a Biztonsági Tanácsban nehogy leszavazza az Irak elleni hadüzenetet? Tudjam meg – olvashattam a válaszlevélben –, ha a világközvélemény ilyen naiv, mint én, az Eiffel-torony is könnyen veszélybe kerülhet. Ledöntésével és a gaztett ráfogásával valamely terrorista szervezetre a berzenkedő Párizst is betagolhatják az antiterrorista arcvonalba.
Különben – tette hozzá internetes levelezőtársam – a logikus most az volna, ha Bush ugyanúgy hadat üzenne Putyinnak, mint Szaddámnak, mert mindkettőnek van tömegpusztító fegyvere és mindkettő gáztámadást vezényelt saját népe ellen. Hát nem? Végül is nemcsak a túszok, hanem a csecsenek is saját állampolgárai.
Hm. Azért az én találós kérdésem a Mécs-kommandóról még állhat a lábán. 1956-ban nem volt ennyire bonyolult a világ.
És ha már annyira benne vagyunk a találóskérdezésben: miért nem lehetne megrendezni a túszdrámát a Tompa Gábor igazgatta Kolozsvári Magyar Színházban? Erre maholnap csak a kitüntetés-osztogatók nem tudják a választ. Nekik megsúgjuk: azért, mert nincs hozzá közönség.