Célirányos tagdíjfizetés
Erdélyi Napló, 2002. október 22., XII. évfolyam, 42. (577.) szám
Tőkés Lászlónak már megint nincs igaza. Csak lesz. Mint mindig. De a közvetlen választásokért folytatott hadakozásában borzasztó későre lesz igaza. Állítólag az út nem a bukaresti bíróságon át vezet céljainkhoz. Ez az út csak akkor járható, amikor az RMDSZ vezetősége saját ellenzékével akar elbánni, például Kincses Előddel vagy Szász Jenővel és a székelyudvarhelyi városi tanáccsal.
Tőkés Lászlónak ebben az esetben majd akkor lesz igaza, ha a mindenkori román hatalom számára kényelmetlenné válik a jelenlegi RMDSZ-vezetőség, márpedig ennek a leghalványabb előjele sem mutatkozik. Vagy ha az RMDSZ-tagság új vezetőséget választ, és az megszervezi az úgynevezett belső választásokat, csakhogy ez olyan utópia, mint az örökmozgó. Belátható ideig tehát a következő a képlet: griffes-indásnak álcázott, de lényegében dzsipes-villás és alapítványos képhordozóink, akik érdekeinket jó ideje csak velünk szemben védelmezik, nem kockáztatják politikai és társadalmi pozícióikat annak kipróbálásával, hogy a plebsz esetleg nem őket akarja.
Volna viszont egy sokkal egyszerűbb módja a politikai preferenciák kinyilvánításának: a célirányos tagdíjfizetés. Az RMDSZ-tag nem az ernyőszervezetnek, hanem valamely belső pártnak, platformnak juttatná a tagdíjat, és ezt a nyugta hátlapján aláírásával igazolná. Akik nem tudnak dönteni, azok a tagdíjbeszedőnek nem diktálnák be adományaik címzettjét. Ezek lennének a tartózkodók szavazatai. Vagy az elrontott, „többpecsétes” szavazatok... A tagszervezetek jelképes folyószámlája minden hónap végén kimutatná népszerűségük alakulását, amelynek alapján pofonegyszerűen megállapítható az SZKT összetétele, a kongresszusi küldöttek megoszlása, eloszthatók a képviselőjelölt-listák befutó helyei stb. Parlamenti küszöböt is meg lehetne határozni. Amelyik platform nem éri el a begyűlt tagsági díj 5 százalékát, nem kapna mandátumot az SZKT-ban.
Idővel azt is bevezethetnék, hogy a tagdíjak 51 százalékát begyűjtő tagszervezet vagy szervezetkoalíció nevezné ki a szövetségi elnököt, az ügyvezető elnökséget, határozna arról, hogy az erdélyi magyarságot kik képviseljék a többségi politikusokkal folytatott egyezkedésekben Bukarestben, Budapesten vagy akár Neptunfürdőn. Továbbá döntene annak személyéről, aki Strasbourgban és más nemzetközi fórumokon arról tájékoztatná a világot, hogy Romániában pillanatnyilag mennyire tekinthető végérvényesnek a nemzetiségi kérdés megoldása. A mi szempontunkból!
Az első hónapokban nagyon sok lenne a „tartózkodó”, vagyis az, aki nem akarna visszaszokni a tagdíjfizetésre, illetve nem tudná, mi az a belső párt vagy platform, hát még azt, hogy közöttük mi a különbség. Ezért a célirányos tagdíjfizetésnél is szükség volna választási kampányra. Az elfásult „szavazótestületre” tekintettel a platformok jól tennék, ha nem kötetnyi programokkal, stratégiákkal, projektekkel stb. terhelnék a közvéleményt, hanem világosan, tömören kijelentenék, hol dobog a szívük. Baloldalon, jobboldalon, középen, balközépen, esetleg „nemzetiközépen”, de előbb megkérnék az MSZP-t, tisztázza, hogy ez voltaképpen mit is jelent.
A politikai vonzalmakról Kolozsváron érdekes tapasztalatot szerezhettünk 1992-ben, amikor a képviselőjelölteket zsúfolt iskolai díszteremben gyomrozták keresztkérdésekkel egyszerű mezei tagok (hja, akkor még volt közérdeklődés és tömeges részvétel, nem úgy, mint a múlt szombaton a Mátyás-szobornál). Az egyik kérdés így hangzott: melyik magyarországi párttal rokonszenvez? Akkor is voltak, akik kormányoldali pártokat neveztek meg, mások pedig ellenzéki politikusokat, például taxisblokád-szervezőket találtak szimpatikusabbaknak. A jelenlévők szavazatuk mérlegelésekor ezt is figyelembe vették. Most is hasonlóképpen állna a közvélemény bizonyos része egy olyan belső párt vagy platform mellé, amely nyíltan felvállalja, hogy örvend az MSZP–SZDSZ-pártszövetség győzelmének, a tagdíjfizetők ama másik bizonyos része viszont inkább együtt érezne az RMDSZ olyan politikusaival, akik fájlalják a magyarországi polgári oldal félreállítását a tavaszi választási csalással. A vesztesek oldalán állni általában sem kifizetődő, most pedig éppenséggel ráfizetéssel jár, amikor az MSZP a kollaboráns határon túli szervezeti vezetők kezében központosítja a forintmilliókat, de a célirányos tagdíjjal szavazó „mezei tagok” ebben úgysem érdekeltek. ők a „pályázatokból” semmit sem látnak. Azt viszont egyre inkább a bőrükön érzékelik, hogy sorsuk nem a guruló forintokon, hanem azon múlik, hogy az anyaország mer-e kiállni az érdekükben, vagy csak látszatbékességet akar szomszédjaival. Képzeljük el, mikor lett volna Sapientia-egyetem, ha Medgyessy Pétertől és romániai barátaitól függött volna a döntés. Vagy mikor jutott volna Kovács László eszébe a Benes-dekrétumok megpiszkálása? A határon túli magyarokért felelősséget érző magyarországi pártokra alapozott politikát egyelőre jegelni kell, mégis sokan úgy érezhetjük, hogy érdemesebb kiböjtölni a három és fél évet, mint jobb híján elfogadni újabb megalázó alapszerződéseket és Petőfi– Schiller-szerű pótcselekvés-ötleteket.
Természetesen olyan platform is akadhat, amely azt gondolja vagy mondja, hogy nem szabad leképezni a magyarországi politikai modellt, mivel nálunk egészen más a politikai csatatér, és nekünk minden „odaáti” parlamenti csoporttól egyenlő közelségben vagy távolságban kell pártunk körüli szoros egységben felzárkóznunk. Ez is egyfajta politikai magatartás kifejeződése lehet, mint ahogy akadnak egyesek, akik szerint a magyar irodalom sem egységes, hanem létezik külön magyar magyar irodalom, román magyar irodalom stb., stb., mint régen, amikor ezt párthatározatba foglalták. Ilyen és hasonló álláspontokról hosszasan el lehet vitatkozni falusi, körzeti, városi szervezetekben, és főleg az újságokban, amelyekben állandó lehetne az időközi választási kampány, fizetett választási hirdetésekkel – hogy haza is beszéljünk.
A célirányos tagdíjfizetés járulékos haszonnal is járna. A véleménynyilvánítás lehetősége láttán visszatérne a szervezetbe a lemorzsolódott tagság jelentős része. A platformok bemutatkozásával, folyamatos közszereplésével megpezsdülne a szervezeti élet, ugyanakkor többé senki sem kelthetne pánikot azzal, hogy a belső ellenzék szétszakítja az erdélyi magyarság egységét. Marad az egység, de ezen belül tisztázzuk, kiket, milyen erőket lát az erdélyi magyarság céljai letéteményeseinek.
A célirányos tagdíjfizetés másik előnye, hogy veszélytelenül lehetne kísérletezni vele. Nem kellene egyből, országosan elindítani, elég volna egyetlen területi egységben, például a közvetlen választásokat az utóbbi SZKT-ülésen is eredménytelenül szorgalmazó Kolozs megyei szervezetben kipróbálni. Siker esetén máshol is elkezdhetnék. Vagy a közvetlen szavazás más formájával próbálkozhatnának. Persze olyan területi szervezetek is akadhatnak, amelyek elnökei az első adandó alkalommal hevesen tiltakoznának az 1993-as brassói kongresszus határozatának teljesítésére irányuló bármely „tett” ellen, sőt ennek az újságcikknek a visszavonását is követelnék, mert nekik valamilyen okból tökéletesen megfelel az RMDSZ jelenlegi helyzete. Az is könnyen megtörténhet, hogy sajtókorifeussá előléptetett színész és bármilyen aranykornak megfelelő kultúraktivista újból „szakértői” véleményt mond az Erdélyi Naplóról. Ezt is tartalmazza a jelenlegi képlet. De általános és közvetlen választásokról lévén szó, mi inkább azok véleményére vagyunk kíváncsiak, akik nem hivatalból olvassák a lapot.
Tőkés Lászlónak ebben az esetben majd akkor lesz igaza, ha a mindenkori román hatalom számára kényelmetlenné válik a jelenlegi RMDSZ-vezetőség, márpedig ennek a leghalványabb előjele sem mutatkozik. Vagy ha az RMDSZ-tagság új vezetőséget választ, és az megszervezi az úgynevezett belső választásokat, csakhogy ez olyan utópia, mint az örökmozgó. Belátható ideig tehát a következő a képlet: griffes-indásnak álcázott, de lényegében dzsipes-villás és alapítványos képhordozóink, akik érdekeinket jó ideje csak velünk szemben védelmezik, nem kockáztatják politikai és társadalmi pozícióikat annak kipróbálásával, hogy a plebsz esetleg nem őket akarja.
Volna viszont egy sokkal egyszerűbb módja a politikai preferenciák kinyilvánításának: a célirányos tagdíjfizetés. Az RMDSZ-tag nem az ernyőszervezetnek, hanem valamely belső pártnak, platformnak juttatná a tagdíjat, és ezt a nyugta hátlapján aláírásával igazolná. Akik nem tudnak dönteni, azok a tagdíjbeszedőnek nem diktálnák be adományaik címzettjét. Ezek lennének a tartózkodók szavazatai. Vagy az elrontott, „többpecsétes” szavazatok... A tagszervezetek jelképes folyószámlája minden hónap végén kimutatná népszerűségük alakulását, amelynek alapján pofonegyszerűen megállapítható az SZKT összetétele, a kongresszusi küldöttek megoszlása, eloszthatók a képviselőjelölt-listák befutó helyei stb. Parlamenti küszöböt is meg lehetne határozni. Amelyik platform nem éri el a begyűlt tagsági díj 5 százalékát, nem kapna mandátumot az SZKT-ban.
Idővel azt is bevezethetnék, hogy a tagdíjak 51 százalékát begyűjtő tagszervezet vagy szervezetkoalíció nevezné ki a szövetségi elnököt, az ügyvezető elnökséget, határozna arról, hogy az erdélyi magyarságot kik képviseljék a többségi politikusokkal folytatott egyezkedésekben Bukarestben, Budapesten vagy akár Neptunfürdőn. Továbbá döntene annak személyéről, aki Strasbourgban és más nemzetközi fórumokon arról tájékoztatná a világot, hogy Romániában pillanatnyilag mennyire tekinthető végérvényesnek a nemzetiségi kérdés megoldása. A mi szempontunkból!
Az első hónapokban nagyon sok lenne a „tartózkodó”, vagyis az, aki nem akarna visszaszokni a tagdíjfizetésre, illetve nem tudná, mi az a belső párt vagy platform, hát még azt, hogy közöttük mi a különbség. Ezért a célirányos tagdíjfizetésnél is szükség volna választási kampányra. Az elfásult „szavazótestületre” tekintettel a platformok jól tennék, ha nem kötetnyi programokkal, stratégiákkal, projektekkel stb. terhelnék a közvéleményt, hanem világosan, tömören kijelentenék, hol dobog a szívük. Baloldalon, jobboldalon, középen, balközépen, esetleg „nemzetiközépen”, de előbb megkérnék az MSZP-t, tisztázza, hogy ez voltaképpen mit is jelent.
A politikai vonzalmakról Kolozsváron érdekes tapasztalatot szerezhettünk 1992-ben, amikor a képviselőjelölteket zsúfolt iskolai díszteremben gyomrozták keresztkérdésekkel egyszerű mezei tagok (hja, akkor még volt közérdeklődés és tömeges részvétel, nem úgy, mint a múlt szombaton a Mátyás-szobornál). Az egyik kérdés így hangzott: melyik magyarországi párttal rokonszenvez? Akkor is voltak, akik kormányoldali pártokat neveztek meg, mások pedig ellenzéki politikusokat, például taxisblokád-szervezőket találtak szimpatikusabbaknak. A jelenlévők szavazatuk mérlegelésekor ezt is figyelembe vették. Most is hasonlóképpen állna a közvélemény bizonyos része egy olyan belső párt vagy platform mellé, amely nyíltan felvállalja, hogy örvend az MSZP–SZDSZ-pártszövetség győzelmének, a tagdíjfizetők ama másik bizonyos része viszont inkább együtt érezne az RMDSZ olyan politikusaival, akik fájlalják a magyarországi polgári oldal félreállítását a tavaszi választási csalással. A vesztesek oldalán állni általában sem kifizetődő, most pedig éppenséggel ráfizetéssel jár, amikor az MSZP a kollaboráns határon túli szervezeti vezetők kezében központosítja a forintmilliókat, de a célirányos tagdíjjal szavazó „mezei tagok” ebben úgysem érdekeltek. ők a „pályázatokból” semmit sem látnak. Azt viszont egyre inkább a bőrükön érzékelik, hogy sorsuk nem a guruló forintokon, hanem azon múlik, hogy az anyaország mer-e kiállni az érdekükben, vagy csak látszatbékességet akar szomszédjaival. Képzeljük el, mikor lett volna Sapientia-egyetem, ha Medgyessy Pétertől és romániai barátaitól függött volna a döntés. Vagy mikor jutott volna Kovács László eszébe a Benes-dekrétumok megpiszkálása? A határon túli magyarokért felelősséget érző magyarországi pártokra alapozott politikát egyelőre jegelni kell, mégis sokan úgy érezhetjük, hogy érdemesebb kiböjtölni a három és fél évet, mint jobb híján elfogadni újabb megalázó alapszerződéseket és Petőfi– Schiller-szerű pótcselekvés-ötleteket.
Természetesen olyan platform is akadhat, amely azt gondolja vagy mondja, hogy nem szabad leképezni a magyarországi politikai modellt, mivel nálunk egészen más a politikai csatatér, és nekünk minden „odaáti” parlamenti csoporttól egyenlő közelségben vagy távolságban kell pártunk körüli szoros egységben felzárkóznunk. Ez is egyfajta politikai magatartás kifejeződése lehet, mint ahogy akadnak egyesek, akik szerint a magyar irodalom sem egységes, hanem létezik külön magyar magyar irodalom, román magyar irodalom stb., stb., mint régen, amikor ezt párthatározatba foglalták. Ilyen és hasonló álláspontokról hosszasan el lehet vitatkozni falusi, körzeti, városi szervezetekben, és főleg az újságokban, amelyekben állandó lehetne az időközi választási kampány, fizetett választási hirdetésekkel – hogy haza is beszéljünk.
A célirányos tagdíjfizetés járulékos haszonnal is járna. A véleménynyilvánítás lehetősége láttán visszatérne a szervezetbe a lemorzsolódott tagság jelentős része. A platformok bemutatkozásával, folyamatos közszereplésével megpezsdülne a szervezeti élet, ugyanakkor többé senki sem kelthetne pánikot azzal, hogy a belső ellenzék szétszakítja az erdélyi magyarság egységét. Marad az egység, de ezen belül tisztázzuk, kiket, milyen erőket lát az erdélyi magyarság céljai letéteményeseinek.
A célirányos tagdíjfizetés másik előnye, hogy veszélytelenül lehetne kísérletezni vele. Nem kellene egyből, országosan elindítani, elég volna egyetlen területi egységben, például a közvetlen választásokat az utóbbi SZKT-ülésen is eredménytelenül szorgalmazó Kolozs megyei szervezetben kipróbálni. Siker esetén máshol is elkezdhetnék. Vagy a közvetlen szavazás más formájával próbálkozhatnának. Persze olyan területi szervezetek is akadhatnak, amelyek elnökei az első adandó alkalommal hevesen tiltakoznának az 1993-as brassói kongresszus határozatának teljesítésére irányuló bármely „tett” ellen, sőt ennek az újságcikknek a visszavonását is követelnék, mert nekik valamilyen okból tökéletesen megfelel az RMDSZ jelenlegi helyzete. Az is könnyen megtörténhet, hogy sajtókorifeussá előléptetett színész és bármilyen aranykornak megfelelő kultúraktivista újból „szakértői” véleményt mond az Erdélyi Naplóról. Ezt is tartalmazza a jelenlegi képlet. De általános és közvetlen választásokról lévén szó, mi inkább azok véleményére vagyunk kíváncsiak, akik nem hivatalból olvassák a lapot.