A sátán békessége


Ki hitte volna, hogy ebben a baljós évben Tőkés László jóakarójává válik Markó Béla? Mert képzeljük el, mi történt volna, ha a tiszteletbeli elnököt is bevonja a Magyar Állandó Értekezlet D–209-es által összehívott tanácskozásának RMDSZ-küldöttségébe. Fölöttébb kényelmetlen elutasítani egy ilyen ajánlatot, de egy püspök számára még kényelmetlenebb részt venni olyan összejövetelen, amelyen egy sátáni intézmény hadnagya elnököl és nem szónoki kormányról, meg legbékésebb MÁÉRT-ról szónoklatot olvas fel szabadon.
Valószínű, hogy a küldöttségek összetételének eldöntését a nemkívánatos személyek távol tartásának általános szándékával hárították a határon túli magyar szervezetekre, Duray Miklós jelenlétét mégis el kellett viselniük a szervezőknek. A felvidékieknek még nem lehet ukázokat sugallni. Ám gondoskodtak arról, hogy vita így se legyen. Egyszerűen törölték a napirendi pontok közül. Ebben gyakorlatuk van a Horn-kormány idejéből, amikor a román–magyar alapszerződés parlamenti vitájára a legfőbb érdekeltek képviselőit néma szemlélőknek hívták meg.
A mostani MÁÉRT-összehívás másik érdekessége: nem küldtek meghívót a Romániai Magyar Szabaddemokrata Pártnak. Pedig 1990 óta bejegyzett, és mint neve is mutatja, a romániai magyarságot képviselő, felkapott idegen szóval: legitim szervezet. Néha még választásokon is hallunk róla, eredményhirdetéskor már kevésbé, mert olyankor az RMDSZ eget ostromló üdvrivalgása minden mellékzörejt elnyom. Kárpátalján viszont a konkurens szervezet sokkal fiatalabb, választáson nem mérettetett meg, küldöttei mégis ott voltak a butapesti tanácskozáson. (A Butapest nem félregépelés. Az áprilisi választások után olyan természetű vírus került a szövegszerkesztőbe, amilyen 1990 májusa után ütötte fel a fejét Bukarestben. Ion Iliescu nevét sem lehetett helyesen leírni, mert a kurzor visszaugrott a Ionra és átírta Josnak.)
A zárójel után térjünk vissza a meghívásokra. Vajon a szervezők miért részesítették hátrányos megkülönböztetésben a mi RMSZDP-nket és miért tüntették ki figyelmükkel kárpátaljai testvérpártját? Vajon kinek akartak kellemetlenkedni és kinek nem? Ezek szerint az MSZP–SZDSZ-kormány Kovács Miklós KMKSZ-elnököt nem kedveli.
Úgy tűnik, ennek a MÁÉRT-tanácskozásnak egyetlen napirendi pontja volt, a borstörés a politikai ellenfelek orra alá.
Ennek ellenére sokan úgy vélhetik, hogy olyan személyiséget, aki több mint tizenkét éve letűnt és mai diktátorokkal szembeszállva, nyíltan, politikai és személyes fondorlatoktól mentesen kiállt és kiáll az erdélyi magyarság érdekében, még egy ilyen kisiklatott intézményből sem szabad kirekeszteni, mellőzését az erdélyi magyarság nem tűrheti el. De ahogy Duray Miklós végigszenvedte az ún. tanácskozást, abból arra következtethetünk, hogy ilyen beszűkített mozgástérben kár bármilyen erőfeszítésért és megalázkodásért. Nem érdemes statisztaként végighallgatni a különböző forgalmi rendszámú D-tisztek ígérgetéseit, például azt, hogy nem módosítják lényegesen a kedvezménytörvényt. Ha tényleg őszinte mostani szándékuk, korábban miért ásták alá státusunkat otthon és minden nemzetközi találkozójukon? Ezt a választási kampánytémát feketére hazudva használták ki április előtt, most fehérre meszelve rángatják elő a helyhatósági választásokra. Kit akarnak megfogni vele? A butapestieket és „legitim” vezetőinket talán sikerülhet. Mert azok készségesen hagyják magukat meggyőzni.
Elkeserednünk mégsem szabad. A mostaninál hosszabb böjtöt is átvészeltünk. Sőt az erdélyi magyarság lélekszáma éppen akkor növekedett látványosan, amikor az ÁVH-uralta Magyarországra nem számíthattunk. Nem azért, mert visszatoloncolták a menekülőket. Most sem kell arra buzdítani a butapesti hatóságokat, hogy akadályozzák meg az erdélyi magyarok kivándorlását. Az MSZP Magyarországába ki akarna menekülni? A mindenre elszánt kishitűeket azonban nehéz lebeszélni, így útjuk legfeljebb megnyúlik egy határral. Várhatóan fellendül a magyarországi emigráció is. Nálunk etnikai és gazdasági, az anyaországban politikai tisztogatás folyik, amely nem maradhat következmény nélkül. Ha tovább fokozódik a választási kampány, Magyarország örökös állampolgárai maradnak a 19 ezer forinttal megvásárolt nyugdíjasok, akik ezért a néhány tallérért képesek tönkretenni unokáik jövőjét, továbbá a megélhetési gyermekvállalók, a gátlástalan segély- és bérkiáramoltatás más, pillanatnyi haszonélvezői és természetesen a hatalomba visszaültetett kormánypártok hűbéresei. A lefasisztázott, rendőrpajzzsal taszigált fiatalok válaszreakciója kétséges. Iliescu újraválasztása sem kedvezett az itthon maradási ösztönnek. De ezzel ellentétes folyamatok is elindulhatnak. Etnikai és politikai kisebbségi létben egyaránt súlya lehet a dacos elkötelezettségnek.
Egyébként ha igaz az, hogy az erdélyi magyarság fogyatkozásának legfőbb oka az anyaországba való áttelepülés, vajon a vérátömlesztés nélkül hány plusz hány magyar miniszterelnöke lenne a D–209-es?