Folt a pártjelvény helyén


Roppant nehéz megszabadulni a Szabad Demokraták Szövetségének öntapadós jelvényétől. Megpróbáltam eltávolítani körömmel, késsel, oldószerrel, pörköléssel, végső elkeseredésemben csiszolóvászonnal, aminek az lett a vége, hogy végérvényesen nyomot hagyott az asztalom oldalán.
Hogy miként került oda, és ha már ott volt, miért nem hagytam a helyén? A múlt évszázad egyik legboldogabb pillanata volt családunkban, amikor megszereztük a reményteljes magyarországi rendszerváltó párt jelvényét a szabadon repdeső madarakkal, amelyek színei is melengették szívünket. Ennyi a felragasztás magyarázata. A jelvény levakarására régóta rászolgált az SZDSZ, de az asztalnak az a bizonyos oldala az utóbbi években a fal felé nézett, senkit sem zavart. A tavaszi szobaátrendezéskor azonban szemet szúrt. Éppen akkor torzult tűrhetetlenné a szabad demokraták kampányricsaja a lop-stoppal, az ápolónők szex-rudas táncoltatásával, a magyar egészségügyi ellátás féltésével az erdélyi magyarok néhány aszpirin-igényétől stb., stb., vagyis mindazzal, amivel alájátszottak az MSZP pánikkeltésének. Erdélyi átlagmagyar – vagyis aki anyagilag nem érdekelt az SZDSZ-szimpátia kinyilvánításában – a történtek után félszeg szabadkozással magyarázgathatta szókimondó látogatóinak, hogy mit keres az asztalán az egykor ígéretes szimbólum.
Az külön történet, hogy az SZDSZ valós színei nem is maradtak olyanok, mint az 1989-ben stancolt jelvényen. A mintegy évtizede liberális polgármester által uralt Budapesten majdnem annyi piros-sárga-kék zászlót lenget a szél, mint egy másik Kárpát-medencei, de a Balkánra sodródott városban, ahol választások idején szintén földalatti-építéssel eteti a polgármester a szavazókat. Ám a kolozsvári polgármester nemzete zászlószíneivel és nem hűbéri felségjelével díszíti a várost. (A díszítés módját most nem firtatjuk.)
Hosszasan tovább sorolhatnám a jelvény eltávolításának objektív szükségességét, mégis attól tartok, elhamarkodtam. Magyarország története második természetellenes kormányszövetségének kezdeti ellentmondásai nyomán a pártban egyre erősebbek a hangok, amelyek az 1989-es politikai vonalhoz való visszatérést sürgetik, és ha ez bekövetkezik, asztalomon a foltot ugyanolyan jelvénnyel takarhatom le.
Ennek persze komoly akadályai vannak. Az SZDSZ-t nemcsak egyes vezetőinek balkezessége, hanem meg nem érdemelt sérelmek sorozata sodorta azok oldalára, akik a rendszerváltáskor a barikád másik oldalán küzdöttek a létező szocializmus vívmányainak megőrzéséért (sőt küzdenek ma is, lásd a téesz-tulajdonosok érdekvédelmét a földtörvény módosításakor). Az SZDSZ pedig nem éppen kenyérdobálással válaszolt a gyalázkodásokra, a kisemmizésre. A taxisblokád durvasága a romániai bányászjárásokéhoz hasonlítható, amelyek ugyanúgy nem tartoznak a szalonképes politikai eszközök tárába.
Az SZDSZ-jelvény régi becsületének visszanyerése azonban létfontosságú lehet a párt számára. Nehezen elképzelhető például az ’56-os üldözöttek békés egymás mellett élése azokkal, akik titkosrendőrségi kínzóeszközökkel is védték tőlük Kádár diktatúráját. Eddig „csak” az egykori táborparancsnokokkal – komcsiaktivistákkal – kötöttek szövetséget, a Gestapónak, KGB-nek, ÁVH-nak és mindennemű állami terrorszervezetnek azonban sokkal rosszabb a megítélése a pártban, az országban és a világban. A titkos ügynökök III. évezredi karrierje és kierőszakolt támogatása annyira felfokozhatja a pártban az ellentéteket, hogy azokat majd nem lehet elsimítani bizonyos engedményekkel, például egy gyenge polgármester-ellenjelölt kijelölésével és egyébbel, amit egyelőre sikerült titkokban tartani. Márpedig a szakadás katasztrofális lehet az amúgy is küszöbmagasságúra zsugorodott párt számára.
A SZDSZ első balra tolódása jelentős választótestületi veszteséget okozott, a második pedig, a menetelés a szigorúan titkos tiszt vezetése alatt, olyan végzetes lehet, mint Torgyán kacérkodása a szocialistákkal a választási kampány előtt. Ezzel szemben a polgári oldalhoz való közeledésével az SZDSZ megvalósítaná a visszakanyarodást 1989-es politikájához – ahogy ezt a párt ifjúsági szervezete is szorgalmazza. Hiszen valamikor egy másik ifjúsági szervezettel, a Fidesszel közös platformról indultak. Hogy közben hetet-havat összehordtak egymásról, az megint külön történet, de ilyen a politika. Valamikor az MDF sem emelte maga mellé a hatalomba a Fideszt, és a Fidesz sem válogatta meg szavait a parlament ellenzéki padsoraiban és a Magyar Narancsban, de hol vagyunk már azoktól az időktől...
A Fidesz–MDF–SZDSZ-pártszövetség létrejöttétől is messze vagyunk. De nem biztos, hogy időben, meglehet, hogy csak térben, amelyet a gyorsulás gyorsulásának évezredében könnyű áthidalni. Egyelőre javában folytatódik a kölcsönös címkézés. Fidesz-politikusokról leprásoknak kijáró undorral nyilatkoznak olyan tekintélyes SZDSZ-ideológusok is, akik szabadulni szeretnének az erkölcsi válságból. Szóval most még úgy tűnik, az SZDSZ jelvénye eltávolíthatatlanul odatapadt az MSZP szekerére. Az asztalomon lévő foltot mégsem sietek más pártjelvénnyel takarni. A szegfűben, tulipánban, pláne a rózsában vagy rózsákban mikroszkóppal sem lehet távlatokat látni.
Ha pedig minden balul üt ki, majd akad egy jó bútorfényező.