A bányászoknak is megköszönték, ugye?


Elképedve figyeltük a múlt heti budapesti eseményeket, a rendőri brutalitást, a tüntetők és riporterek (!) földre teperését, a fejek beverését, a pisztoly előrántását a farzsebből... Ez nem lehet igaz, ezeket a tömegjeleneteket biztosan valami vadnyugati filmhez készítik bérmunkában – gondoltuk volna, ha tizenkét évvel korábban nem esünk át hasonló döbbeneteken, amikor a bukaresti Egyetem téri tüntetést oszlatták fel szintén fölöttébb gyanús eszközökkel és módszerekkel.
Bukarestben is temérdek megoldás kínálkozott volna a forgalom helyreállítására, ehelyett összeszedtek és elhurcoltak néhány embert. Mintha az állampárti aktivisták újraválasztása ellen tiltakozóknak közvetlen célt akartak volna felkínálni mozgalmuk folytatásához: szabadítsák ki a bajtársakat. Az akciót még meg is könnyítették azzal, hogy a Belügyminisztérium alagsorát átmenetileg átjáróházzá változtatták. Közben néhány autóbusz felgyújtásával és szélsőjobboldali erőkre való célozgatással megadták a jelt a rendszerváltás bevált alkalmi rendfenntartóinak. A neoszocreál alkotás pedig azzal zárult, hogy a bányászoknak megköszönték buzgóságukat. (Mellékesen emlékeztetnénk arra, hogy a bányászok között tényleges bányászok is akadtak. Olyanok, akikkel aztán a romániai kapitalizmus szocialista építői a legkegyetlenebb módon elbántak. A magyarországi MSZP-szavazók többségére vajon milyen sors vár?)
A bukaresti Egyetem téri mozgalom brutális felszámolásának kétségkívül az volt a célja, hogy a politikai hatalom „új” birtokosai erőfitogtatással is megszilárdítsák helyzetüket, jelezzék, hogy nem tűrnek ellenszegülést. A budapesti Erzsébet hídon is látszólag feleslegesen csavargatták a tömegből kiemelt néhány fiatalember karját, holott a cél pontosan az volt, mint tizenkét évvel ezelőtt Bukarestben: többé senki se merészelje kétségbe vonni a választások eredményét.
A bukaresti bányászjárás és a budapesti kommandóakció aprólékos összehasonlítása persze nem működne. Már csak azért sem, mert Bukarestben nem volt „békés” taxisblokád-előzmény. A forgatókönyv céljának azonosságát tekintve azonban nem sok kétségünk lehet, miután Budapest rendőrfőkapitánya nyilvánosan megköszönte a rendőröknek azt a fajta rendteremtést, amely csak méreteiben maradt el Iliescu 1990-es karhatalmi beiktatásától, és amely hosszú évekre megpecsételte Románia diplomáciai helyzetét.
A történtek ellenére (vagy épp azokért?) Adrian Năstase román miniszterelnök a magyar kollégájával tartott kolozsvári sajtóértekezleten azt mondta, hogy Medgyessy Péter növekvő támogatottságához hozzá kell számítani az ő személyes és kormánya támogatását is. Mivel ebben a példabeszédben matematikailag értelmezhetetlen mennyiségek szerepelnek, és azt sem lehet tudni, hogy összeadásról, kivonásról avagy a D–209-es ügycsomóhoz tartozó bevonásról van-e szó, térjünk át inkább egy másik beszédtémára: vajon miért nem érvénytelenítették az Orbán–Năstase-paktumot a kolozsvári találkozón? Hiszen ennél jobb alkalomról álmodni sem lehetett az MSZP egyik leghangosabban harsogott választási ígéretének teljesítéséhez.
Ez a probléma matematikai eszközökkel felvezethető. Ugyanis az MSZP a választási kampányban többek között azzal ejtette kétségbe választóit, hogy Orbán Viktor olyan előnytelen megállapodást kötött, amelynek következtében 23 millió román vendégmunkás (nemzetiségre, vagyonra, politikai beágyazódottságra való tekintet nélkül) elözönli Magyarországot. Most viszont a legfrissebb népszámlálási adatok ismeretében a paktumot át lehet keresztelni Medgyessy–Năstase-egyezményre. A 21 milliónál alig valamivel több román vendégmunkást megrázkódtatás nélkül elviseli a magyar alkalmimunkaerő-piac. És ha nem, akkor is annyi. A választásokon túl vannak, sőt a karhatalmi beiktatás is megtörtént.